Nem ma lőttem, de akár így is lehetett volna. Írtam már, hogy mennyire nem szeretem ezt a csöpögős, ködös-vizes időt? Az én édes kis bogaram a nagykapun helyezkedett el kényelmesen, fogalmam sincs, hogy fér el azon a két-három centin , de valamiért kedvelt tartózkodási helye. Cuki, nem?
Most egy kis étel, aztán majd lesz megint cica. Tudom, hogy ciki, de nagyon szeretem a majonézes salátákat (többször írtam már, hogy Globusmajonéz-függő vagyok). Waldorf-salátát nagyon rég csináltam, nem is tudom, mért, pedig amióta megkorosodtam, nagyon szeretem a zellert. Egyébként is olyan jó kis retrós ez is.
Ilyenkor, január végén, elkezdek vágyni valami zöld után, tegnap körülnéztem alaposan egy kis zöldséges boltban, ami ráadásul nagyon útba is esik hazafelé, van répa, káposzta, ilyen-olyan hagyma, cékla, zeller, feketeretek, szóval van azért megfizethető alapanyag január végén is. Jöhetnek a téli saláták.
Ez a Waldorf most különösen finom lett, a citromtól és a halványító zellertől könnyű és ropogós, barna kenyérrel, sajttal, nagy bögre teával isteni.
Hozzávalók:
- egy zellergumó
- 2-3 savanykás alma (kiválóan megfelelnek a kissé romlásnak indulók még ép részei)
- némi kemény sajt
- egy-két szál halványító zeller
- egy marék dió
- majonéz (szívesen írnám, hogy végre megcsináltam az
Andi főzött majonézét, de lusta voltam, tehát bolti szerepelt)
- tejföl
- só, cukor, citromlé
A saláta elkészítése kb. három perc, utána jó, ha áll egy picit, de frissen is finom már, kipróbáltam, a tudományos érdeklődésem végett (isteni így együtt, nem?) :). Egy nagyobb tálban összekevertem a majonézt a bocimobilos tejföllel (Lajos Mari egy dl habbá vert tejszínt ajánl helyette, de egy dl tejszínnel nem fogok szórakozni meg mosogatni), egy fél citrom levével, és egy kávéskanálnyi cukorral. Aprítóval lereszeltem a meghámozott zellert, mehetett is a tartárba. Mehetett a többi, a felkockázott alma, sajt, halványító zeller, meg az aprítóval darabosított dió, és már kész is volt.
Az én édes kicsi cicámnak megint állatorvosra volt szüksége, a gerince mentén volt egy többcentis sebes sáv, meg nagyon kopaszodik a hasija is. Csak háromszor volt borzalmasabb az akció, mint vártam, pedig elég borúlátó vagyok ilyen ügyekben. Nagyon rossz természetű ez a kis tündér, sajnos. Már attól rángógörcsöt kap, ha valaki hozzáér akkor, amikor ő nem akarja. Maga a vizsgálat úgy zajlott, hogy a kiéheztetett állatot a Tamás sonkacafatokkal etette a fürdőszobában, az állatorvos némán (volt már ügyük a cicával, és nem akarta a hangjával is felizgatni:)) négykézláb mászkált a cica körül, én meg kicsit felemeltem az elejét, hogy lehessen látni a hasiját is. Hozzáérni persze nem lehet. Pontos diagnózist persze elég nehéz egy ennyire vonakodó páciensről felállítani, szóval három injekciót kellett beadni, a biztonság okáért. Én kijöttem a fürdőből, nem tudom elviselni ami ilyenkor zajlik, egyszerűen vereséget szenvedtem ettől a cicától, kész, nem bírok vele. Három oroszlánnal egyszerűbb lenne. Nincs valahol cicasuttogó? A Tamás meg betekerte a fürdőköpenybe, nagy és erős, férfias küzdelemmel lefogta, és így sikerült háromszor is megszúrni. A cicus közben pont úgy ordít, mint akit ölnek, egészen borzalmas. És sokkal tovább tart, mint ami elviselhető. Az utolsó injekció még csípett is. A cica sokkot kapott, alig tudott járni utána, én is sokkot kaptam, először a hangoktól, utána meg a látványtól. Borzalmas volt.
De azért néhány perc alatt magához tért, és zaklatottan felfalt egy nagy adag ételt. Aztán visszafeküdt az egyik kutyakosárba, amit néhány napja ejnstandolt, és pont olyan cuki, mint volt. Nagyon remélem, nem kell ezt túl gyakran előadni, mert egyre rosszabb. Mit lehet csinálni egy ennyire vonakodó cicával, ha valami orvosi kezelésre van szüksége????
A szép képet a szép cicáról Rebeka csinálta.
