Kezdjük akkor az almával. Viszonylag sok almát eszünk, mindet vesszük, mert a tésai alma, sajnos, nem áll el. A pomázi szedd magadban szoktuk szedni, az idén 100 forint volt kilója, most 90 kg-t szedtünk, ez nagyjából elég lesz olyan február-márciusig. A Dolinába járunk, van zöld alma és idared, meg jonatán is, de abból tényleg keveset szoktunk szedni, mert azt csak szeptemberben szeretjük. Tuti nem bio alma, hatalmasak és szépek, és rengeteg van a fákon, kb. egy óra alatt egyedül kényelmesen leszedem ezt a mennyiséget.
A házunk alatt van egy jó nagy pince, télen-nyáron tíz fok körüli a hőmérséklete. Ez zöldség- és gyümölcstároláshoz nem az igazi, túl meleg. Az alma is néhány hónap alatt kicsit megpuhul, tovább érik, én akkor már nem nagyon szeretem, de karácsonyig biztosan még nekem is finom lesz.
Krumplit, hagymát, zöldségeket nagy tételben nem szoktunk venni, a meleg pince miatt, nem is vagyunk nagy krumplifogyasztók, ezekből mindig maximum egy-két kiló van otthon. Régebben mindig kaptunk a testvéreméktől néhány zsák krumplit ősszel, imádták a meleg, kicsit nedves és világos pincénket, már szeptemberben szinte elkezdek csírázni és fonnyadni, egész télen csak a krumplicsírákat szedegettem.
Egyéb gyümölcsök, lekvárok. Azt, ami van (általában alma, körte, szilva, ribizli), mindig igyekszem valahogy tartósítani, lekvárnak, kompótnak, fagyasztóba. Ezen felül van néhány kötelező gyakorlatom, az egyik a baracklekvár, ami fontos népélelmezési alapkellék nálunk, a másik meg az eperlekvár, ez pedig a hab kategória. Ezen felül mást csak akkor teszek el, ha kapok, vagy tényleg nagyon olcsón dobálják az ember után. A boltban kapható fagyasztott zöldségekkel/gyümölcsökkel általában nincs semmi bajom, kényelmesek, finomak, és ha nagy tételben vásárolom (két-három kilós zacskókat), akkor még olcsó is. Az üveges készítmények már más kategória, egyrészt ugye a legtöbben van néhány olyasmi, amit nagy íven kikerülnék (tartósítószer, guárgumi és társai), másrészt az igazán finomak nagyon-nagyon drágák (kis üveg lekvárok ezer forint felett, pl.).
Az idei év ugye nem volt az igazi, kevés és drága volt minden. A tésai cseresznyefánkon is megrohadt a gyümölcs a sok esőtől, mint általában az országban, szóval ez az idén nem került a fagyasztóba.
Az eperszezon nem lett volna nagyon rossz, ha nem vízízűek a szemek. Andi nagyon okosan nem tett el az idén lekvár, én azért néhány üveggel igen, meg ment jó néhány doboz a fagyasztóba is. Az epret is a pomázi és budakalászi szedd magadban szedem, hát, ez kicsit lassabb, mint az alma:) Összesen 25 kiló epret szedtem az idén, 385 Ft volt kilója, ebből 20 nagy doboznyi lett lefagyasztva, és 22 kis üveg lekvár lett, a többit felfaltuk nyersen. A lekvár nem olyan finom, mint tavaly és tavalyelőtt, vízízű, de azért biztosan el fog fogyni a maradék néhány üveggel is.
Ha éppen jókor vagyok Tésán, akkor szoktam venni nagy tételben málnát és ribizlit fagyasztani, tényleg nagyon olcsó arrafelé, a pesti árnak kb. a negyede, ötöde, és szép, friss, de az idén nem jókor jártam arrafelé, tehát ez is elmaradt.
A baracklekvár viszont nem maradhatott el. Az idén is 30 kg barackból főztem lekvárt. Mindig megpróbálom megtalálni azt az időpontot, amikor a legolcsóbb a barack, de nem mindig sikerül:) Az idén különösen drága és csúnya volt a sárgabarack, három helyen is vásároltam, sajnos, nem írtam fel, így aztán most fogalmam sincs, mennyiért. Lett jó sok üveggel, néhányat elajándékoztam, néhányat megettünk, és van még egy-kettő. Tényleg nem sok, sajnos.
Az idei baracklekvárjaim nagyon borulékonyak lettek, kb. egy hét alatt a hűtőben is megromlanak. Fogalmam sincs, hogy miért, mondjuk, nagyon kevés cukrot teszek bele, tartósítószert meg egyáltalán nem, de ezt évek óta így csinálom, Arra gyanakszom, hogy az idén a barackok is nagyon vizesek voltak, alacsonyabb cukorfokkal, nyilván, és talán ez az ok. Emiatt aztán az eleve kevés lekvárból is jó sokat ki kellett dobni, mire rájöttem a megoldásra (a Tamásnak jutott eszébe, amikor már nagyon sírtam), ha felbontunk egy üveggel, akkor az üveg kétharmadát lefagyasztom (kis műanyag tálkákban), így aztán nem kell a felforrt lekvárokat kidobálni, mindig csak egy pici üveg van a hűtőben nyitva. Remélem, karácsonyra marad még néhány üveggel.
2010 nagy bősége a körte. A kis tésai körtefán iszonyat mennyiség volt az idén, némi körtét el tudtam ajándékozni, de a nagy részével nekem kellett megküzdenem. És ugyan nincs szükségem ennyi cukormentes körtelekvárra meg körtekompótra, de egyszerűen képtelen vagyok a kukába dobni a gyümölcsöt, pedig több napon át körtéztem, és már rettenetesen elegem volt. Most mindenkit ezzel üldözök, és még így sem fog elfogyni sosem. Pillanatnyilag hegyekben áll a spejznak használt polcaimon.
Tettem még el 4-5 üveg sült szilvalekvárt (az idei teljes tésai termés, és jövőre még kevesebb lesz, mert gyűrűs tuskógombát vacsoráztunk az egyik szilvafánkról, ez pedig mindig a véget jelenti), meg néhány üveg rumos birslekvárt, de ezeket elfelejtettem lefényképezni:)
A sok eső következtében viszont az idén térdig jártunk a gombában, ennyi gombát én még az életben nem láttam, valószínűleg nem is fogok, rengeteget szedtünk. A nagyját megettük vagy raguként lefagyasztottam. Jól szárítható viszont a fekete trombitagomba és a vargánya, lett néhány üvegcsényi belőlük.
A képen balra van még néhány tavalyi sárgadinnye, nagyon finom, csak mindig elfeledkezünk róla, de nem baj, hogy maradt, mert az idén nem raktam el egy üveggel sem (sem az ára, sem a minősége nem rugdosott ebbe az irányba). Mellette meg egy igazi régiség, 2006-os rumos szilva, abban az évben nagyon sok volt a szilva, és még mindig van jó pár üveg rumos és ecetes kiadás, semmi bajuk, csak őket is mindig elfelejtjük. Jobbra fent pedig külön Andinak egy nagy darab pókháló.
Ha már a maradványoknál járunk, ezért nem teszek el savanyúságot, még mindig van néhány üveg almapaprikám, néhány éve eltettem valamennyit, azóta minden évben nagy nehezen elfogy egy. Azt hiszem, ezek már kitartanak az életem végéig, mindenesetre át lettek költöztetve a pincébe, ott foglalják a helyet.
Tésán három nagy diófánk van, tavaly ebből is rekordtermés volt, az idén nem, néhány zsák persze van. Amikor megvettük a házat, Rózsika néniék azt mondták, hogy papírhéjú, kompresszorral lehet csak feltörni, és még a belső elválasztó lemezkéi is olyan jó, erős anyagból vannak, hogy beletörik a kés, és apró forgácsokban lehet csak kioperálni a dióbelet, hát, ez a tésai papírhéjú dió, és nem is csodálom, mert annyira szerették.
Most szárad a lépcső alatt. Ha egyszer megtöröm, akkor majd megy a fagyasztóba.
Szeptember elején néha szedtünk somot somlekvárnak, az nagyon-nagyon finom és különleges, de az idén nem nagyon volt som sem.
Egy dolgot tervezek még, csipkebogyólekvárt. Nagyon szeretem, tavaly vettünk néhány kicsi üveggel. Sosem csináltam még, fogalmam sincs, hogy kell, nincs valakinek tuti receptje?
És kifejezetten Zsuzsi kedvéért, a mi betárazott alkoholkészletünk:
Igen, jól látjátok, hogy üres a polc, üres a demizson, ez itt kérem szépen, a tücsök kis kamrája:)
Anditól tanult módon 
Sajnos elég keskeny a kamrám, ezért csak részleteket tudtam fotózni. Ugye látod a lekvárok közt a tieidet, Andi? :)
