Sütőtökös vöröslencse dahl (főzelék)

Pár hete (november 12-én) vasárnap Évával és Annával voltunk a Műegyetemen egy vezetett sétán, mert Görbe Márk művészettörténész tartotta. (A Műegyetemen volt a korrektorsulim is, ezért is érdekelt a séta és az épületről, meg a környékéről szóló összes sztori.) Ez a srác mindent tud Budapestről, a városban lévő épületekről, és az épületekben lévő tárgyakról is, és sok dologhoz saját családi kötődése is van. (Például az épületben lévő József nádor mellszobor kapcsán is felvázolt valami szálat, ilyesmit, hogy az "üknagymamám férjének a testvérének a lányának a keresztgyereke".) A 100 éves házak rendezvényen láttuk őt először, egy magával cipelt kissámlira állt, és úgy tartotta az előadását. Nagyon lenyűgöző a tudása és a személyisége is, ráadásul vicces is, tehát Évával beleszerettünk rögtön. Szóval őmiatta választottuk ezt a programot, és az volt még a különlegesség, hogy ez a műegyetemi séta össze volt kötve a Szkéné Színház programjával, így aztán onnan is jöttek ketten, és ők is mutattak és meséltek sok érdekességet a színházról. És volt egy játék is, amiben (nem fogjátok elhinni), de én is részt vettem és még élveztem is. Nem írom le, nem ez a lényeg, hanem hogy hosszú volt a program, és aznap kezdett már hűvös lenni az időjárás, és 10-re kellett a Műegyetemnél lenni, szóval elég korán kellett indulni bringával itthonról, és hát hideg volt, na. Az épületben is hideg volt, amíg ott volt a játék és az előadás, nem vettem le a kabátot, mert fáztam. (Fázós lettem idén, ez új dolog nálam.)

Ne aggódjatok, el fogunk jutni a sütőtökös lencséig is!

Szóval az volt, hogy kicsit átfáztunk a 3 és fél órás program alatt, és azt terveztük, hogy a Kelet Kávézóban fogunk ebédelni. Éváék már ismerték a helyet, ők lencsés sütőtök curryt kértek (3.650 Ft), én nem mertem, mert a sütőtököt elvileg nem szeretem, a lencsétől néha szarul leszek, szóval rendeltem inkább sonkás grillszendvicset (3.000 Ft-ért!), és nagyon rosszul tettem, szerintem ez kicsit sok pénz 4 db háromszög melegszendvicsért, és nem is volt annyira finom. Amikor megkóstoltam Éva és Anna lencséjét, akkor jöttem rá, hogy pont ez kéne nekem is, hogy átmelegedjek. Nagyon-nagyon finom volt, forró és fűszeres, hát ezért akartam itthon is készíteni valami hasonlót. Szeretném megszeretni a sütőtököt, és ilyen finomságokkal - úgy érzem - sikerülni fog. És szombat óta igazi tél van, úgyhogy mindenféle melengető kaja jól jön ilyenkor.

Nem fejből csináltam, hanem a Telexen talált recept volt a kiindulópont. Ebben a cikkben a sütőtökkel készült 10 kajaverziót mutatnak be, elmentettem magamnak, mert tényleg szeretném szeretni, minden évben megkóstolom valamilyen formában. Plusz Micike vörös lencséje is adott némi inspirációt, mert az valami isteni volt.

Hozzávalók 2 adaghoz:

• 150 gramm vörös lencse (annyira jó, hogy ilyen pici mennyiséget adtak meg, az egyszemélyes háztartások ilyenkor tapsolnak, mert ez tényleg csak 2 tányér főzi lesz)
• 200 gramm (vagy kicsit kevesebb) sült sütőtök kockák
• egy kb. 10 cm-es darab póréhagyma apróra vágva
• kis gerezd fokhagyma
• 1 evőkanál paradicsompüré
• fél teáskanál őrölt római kömény
• fél teáskanál őrölt kurkuma
• fél teáskanál frissen reszelt gyömbér
• egy zöldségleveskocka vagy húsleveskocka (nyugodtan ki lehet hagyni, és helyette sót használni vagy alaplét)
• fél liter víz vagy alaplé
• só (a leveskocka miatt nem biztos, hogy kell)
• olaj vagy vaj
• fél teáskanál szódabikarbóna

A hagymát apróra kockáztam, a fokhagymát és a gyömbért lereszeltem. (Lehet több, akár két gerezd fokhagyma is, de én nem mertem ennyit, csak egy felet.) A mélyebb kicsi serpenyőmben olajat melegítettem (lehet helyette vaj is), ezen puhára pároltam a hagymát. Hozzáadtam a fokhagymát, a többi fűszert (őrölt római köményt, kurkumát, reszelt gyömbért) és a húsleveskockát összemorzsolva. Egy perc kevergetés után egy evőkanál paradicsompürét adtam még hozzá, ezzel is egy kicsit kevergettem, majd felöntöttem a vízzel, és beletettem a jól átmosott lencsét is. Hozzáadtam fél teáskanál szódabikarbónát, mert az meg szokta akadályozni, hogy rossz legyen a gyomrom a lencsétől. Kicsit felhabzott a főzelék, de aztán megnyugodott és szépen takarék lángon puhára főtt olyan 10-15 perc alatt. Amikor elkészült, hozzákevertem a kockázott sült sütőtököt. Ilyenkor meg kell kóstolni, hogy kell-e bele só, nekem nem kellett. (Aztán este, amikor hazaértem, és a serpenyőből falatoztam, akkor már kellett, érdekes.)

A sütőtököt egyébként mosás után nagyobb darabokra vágtam, sóztam, fahéjat szórtam rá (nem mindegyikre, csak még más kaja is lesz belőle), és megsütöttem 180 fokon légkeveréssel, amíg puha nem lett. Aztán a héját lehúztam és felkockáztam. Sütés előtt a magokat eltávolítottam, és később azt is megsütöttem.

Tálaláskor tettem rá apróra vágott csilit (ami narancssárga volt, Évától kaptam, szóval nem látszik a képen, de isteni volt hozzá!), egy evőkanál görög joghurtot, és pár cseppet az új koriandercsatnimból. Mivel az étteremben rizschipsszel adták, ezért én is azzal szolgáltam fel magamnak (meg még két szelet saját készítésű, és kicsit elrontott kovászos libanoni laposkenyérrel).

Nagyon finom volt! Lehet curry fűszerrel is csinálni, vagy ahogy Micike főzte, amikor nála nyaraltam, garam masalával, szóval lehet variálni a fűszereket rendesen, sőt mehet bele kókusztej is, ami szintén Micike-verzió.

Napi cuki Winston lesz, mert ő már régen volt. Nem tudom miért reklamál, de nagyon dumál:

És a bal füle is harci állásban van, ha jól látom...

Ja igen, és a gyömbéremről van 3 hónapos szülinapi fotó a Saját gyömbér nevelése című részben. De nem azt használtam persze!

Sóska rusztikusan

Évekig nem tudtam megenni a sóskát, fájt tőle a gyomrom, meg úgy éreztem, lemarja a fogaimról a zománcot, de közben nagyon szerettem. Úgy készítem, ahogy keresztanyám csinálta, ő nem turmixolta vagy pürésítette le, és krumplival, lágytojással ettük. Nagyon válogatós gyerek voltam, és ezt is akkor szerettem meg, amikor apu halála után anyu bevonult a kórházba vagy hat hétre idegösszeomlással, és Gizi hozzánk költözött, és valami istenien főzött. Akkor szerettem meg a kelkáposztafőzeléket is, amit meg is tanultam tőle. Azt mondta, nem kell megenni, csak kóstold meg! Megkóstoltam, és nem bírtam abbahagyni, annyira ízlett. Nem tudom, mit tett az ételekkel, de minden nagyon finom volt, amit csinált. Lecsót egymagának 3 paprikából és 2 paradicsomból főzött, jó csípősre, a nokedlit kicsi vágódeszkáról szaggatta késsel a levesbe, próbáltam, de nem tudtam leutánozni, a lágy tojást úgy főzte, hogy ült a hokedlin a lábas gáztűzelye mellett és a karóráján tartotta a szemét, és mindig sikerült neki. Nem úgy, mint nekem, hogy most az egyik tojás nem lett tökéletes, de azért nem volt nyers, csak úgy néz ki:

A tojásfőző tojásommal készült most is, de a kettőből csak egy sikerült teljesen tökéletesre. Mutatom azt is:

Na jó, de most a sóskáról írok, nem a tojásokról, folytatom is. Szóval nemrég kaptam tesómtól egy pici adag megpucolt, ledinsztelt sóskát, nekem már csak tejfölt kellett hozzákeverni és ízesíteni, és hosszú kihagyás után megint enni a finom sóskát. És újra feltámadt a szerelem! Amióta az a pici adag elfogyott, arról álmodoztam, hogy szereznem kell még sóskát. A mirelit nem jó, mert az le van pürésítve, bár találtam a neten darabosat is, állítólag a Pennyben lehet kapni, de még nem jutottam el oda. És aztán egy alkalommal elmentünk tesómmal bringával egy messzi Aldiba, azért azt választottuk mert az elég távol van tőlünk, ahhoz hogy ne végezzünk túl gyorsan a délutáni sétával/bringázással. És mit láttak ott szemeim? Egy néni ült egy kissámlin és 2 zacskó zöld levél volt előtte, plusz egy csomó vágott virág. (Azért nem írom, hogy a város melyik részén voltunk, mert a hülye hivatal képes ezeket a néniket zaklatni, pedig lenne egy listám, hogy kiket kéne.) Lekötöttük a bringát és megkérdeztem tőle, hogy ugye ez sóska? (Lehetett volna spenót is, na.) Mondta, hogy: Igen. Melliket teccik kérni? (Imádom ezt a tájszólást is.) Mutattam az egyikre, félretette, bementünk vásárolni, és mire kijöttünk tudtam már, hogy mindkettőt kérem. Elosztottuk tesómmal, és én még aznap este megpucoltam és ledinszteltem a részemet. De csak másnap fejeztem be. Simán tud várakozni pár napot, de akár be lehet tenni a mélyhűtőbe is a véglegesítés előtt.

Csincsilla teljesen másképp készíti, mint én, itt olvasható az ő verziója. Addig egyezünk, hogy olajon vagy zsíron megfonnyasztjuk a leveleket. Ezen a ponton válik ketté a receptünk. Én nem szoktam teljesen elfőzni a levét, és amikor minden levél elvesztette a gyönyörű zöld színét, egy kis pohár tejfölbe egy csapott evőkanál lisztet keverek (fél kiló volt a sóska, de szerintem 1 kilóhoz is ennyi tejfölt és lisztet tennék, gyakorlatilag bármennyi bármihez ennyit teszek valamiért), és ezzel besűrítem a leveleket. Semmi pürésítés, semmi selymesítés. Nagyon sok cukorral és valamennyi sóval ízesítem. Azt hiszem volt 3 evőkanálnyi is a cukor. Kell bele, mert nagyon savanyú.

Legtöbbször krumplipürével és lágytojással eszem, de most sütöttem hozzá csirkemellet is, annyira de annyira finom volt, most is összefut a nyál a számban.

Maradjunk még a zöldségnél és Pennynél. Amikor elkészült a mászófal, amit Mazsi tervezett és valósított meg a cicáknak, akkor a szép fotók kedvéért babérmeggy-ágat rázott nekik Mazsi, hogy nézzenek szépen. Ebből a sorozatból jön még egy adagocska. 

Megszagoljuk:

Megkóstoljuk:

És kurvamérgesen nézünk, hogy mivel akarnak minket megetetni:

Nem tudom mi az a babérmeggy, és honnan van ilyenje Mazsinak, de a szép fotókat természetesen Szabi készítette.

Finomfőzelék

Mindig imádtam a főzelékeket. Amikor már nem laktam otthon, anyukám mindig valami ilyesmivel várt, ha tudta, hogy jövök, ott volt mindig egy kis lábaskában a gáztűzhely szélén (mert akkor még széle is volt a gáztűzhelyeknek). Sóska, karalábé, spenót, mikor mi volt épp a kiskertben. Isteniek voltak. Aztán valamikor száz évvel ezelőtt a barátnőmet látogattam a kórházban, ahová azért zsuppolták be, mert ikreket várt. És tejfölös karalábéfőzeléket vittem neki köretként, a húsra már nem emlékszem. Amit meglehetősen nehezményezett, és nekem akkor, túl a harmincon kellett rádöbbennem, hogy a főzelékek iránti rajongásomban nem osztozik az egész emberiség. Aztán a gyerekeim nap mint nap átvették velem a tananyagot, eltekintve az első  egy-két-három évtől, nem voltak hajlandók főzeléket enni. Nekem meg elég gond volt, hogy legalább egyféle menü legyen, nyilván mindig az én főzelékem maradt ki. Egyszer-kétszer azért próbálkoztam vele, márcsak a magam kedvéért is, szent borzadállyal figyelték, főleg a finomfőzeléket nyilvánították ehetetlennek. Pedig én ilyenkor nyár elején el sem tudok jobbat képzelni: zsenge, frissen fejtett borsóból, új répából, rengeteg petrezselyemmel, hát valami isteni. Télen azért nem az igazi. De ilyenkor egy hétig is ellennék rajta.

Hozzávalók egy jó nagy adaghoz:
- bő kilónyi zsenge borsó (hüvelyestül értve a kilót)
- 1nagy csokor friss sárgarépa
- 2-3 szál friss petrezselyemgyökér
- 1 új karalábé
- 1 irgalmatlan nagy csokor petrezselyem
- némi zsiradék
- 1kis pohár tejföl
- 1 púpos evőkanál liszt (nálam gluténmentes)
- só, bors, pici cukor

Meditációs gyakorlatként kifejtem a borsót, és borsónyi darabokra vagdosom az összes többi megpucolt zöldséget is, egy óra alatt tuti kész. Utána rádobom egy kis zsiradékra (egy kis fakanálnyira), öntök rá 2-3 evőkanálnyi vizet, és fedő nélkül, időnként megkeverve puhára párolom. Alapvetően a borsótól függ az idő, ha az puha, akkor a többi is biztosan jó. Felöntöm olyan 2 dl vízzel vagy zöldségalaplével (nekem épp kéznél volt spárgalevem - a zöld spárgák letört szárát megfőztem 2-3 dl vízben), összeforralom, só, bors, kávéskanálnyi cukor, aztán elkeverem a lisztet kis vízzel, és besűrítem vele a  főzeléket. Egy-két percig forralom, aztán elzárom a gázt alatta. Most szórom hozzá a felvágott petrezselyem zöldjét (ekkora mennyiséget aprítógépen szoktam kicsinyíteni). Meg hozzákeverem a tejfölt, és kész is. Jól el kell találni a sűrűségét, nem lehet levesszerű, de azt is utálom, ha megáll benne a kanál. Most tökéletes lett.

Ma volt a nagy nyáreleji fodrászkodás napja, Kóficka végre megszabadult a téli bundájától. Eddig nem mertem levágatni, olyan hideg reggelek voltak. És megint szebb, mint valaha is volt.

Bifór:

És áftör:

El sem hinné az ember, hogy ugyanaz az állat, nem? Annyira cuki lett. Gyönyörűség hozzáérni:)

Tökfőzelék 2.

Az 1. az Andié volt, paprikás változatban, némi nyafival, itt. 
Ez meg itt az én változatom, kicsit más, mint az övé. Imádom a tökfőzeléket, meg általában mindenfajta főzeléket, de kizárólag a házi kivitelt, hogy egészen pontos legyek, a saját változatomat. Ritkán jutok hozzá, mert a gyerekeim semmilyen főzeléket nem esznek meg, és soha nem is ették meg (na jó, olyan óvodáskoruk táján mintha szerették volna kelkáposztafőzeléket), és nagyon lusta vagyok kétfélét főzni, szóval ha otthon vannak, akkor ritkán sokkolom őket ilyesmivel. Nem is értem, hogy nem lehet szeretni. Üresen is finomak nagyon, de ha kerül mellé valami feltét, hát az maga a mennyország, mért ennék unalmas krumplit vagy rizst helyette. Talán a salátafőzeléket nem eszem meg egyedül, mert olyan ronda, de jöhet minden, a spenóttól a sárgaborsóig. Mély nyomot hagyott bennem, hogy amikor az ikrekkel terhes barátnőmet látogattam a kórházban (ezek a bizonyos ikrek már komoly, 22 éves fiatalemberek), akkor az egyik alkalommal fasírtot vittem karalábéfőzelékkel (igen, sok-sok petrezselyemmel és tejföllel), hát én ennél el sem tudok képzelni finomabbat, húzta az orrát, hogy mi az, hogy terhes anyukának főzelék. Akkor értesültem róla először, hogy a főzelék nem menő (írtam már, hogy későn érő típus vagyok). Na, de a héten mind a két gyerek kilőtt, szóval jöhet a főzi főzivel.

Hozzávalók:
- 3 kis tök
- 1 kis fej vöröshagyma
- 2 nagy csokor kapor
- egy kávéskanál ecet
- egy fakanál libazsír
- só, bors
- 1 csapott evőkanál liszt
- 1 dl tejföl


A tököket lereszeltem. Kezdtem kézzel, azt meguntam hamar. Összeraktam a robotgép reszelőjét, pár egyszerű mozdulattal sikerült széttörni, nem is akarok rá gondolni, hogy mennyi lesz az új alkatrész. Akkor jött a Braun aprító, azzal nem tetszett a végeredmény. Ekkor megint elővettem a kézi reszelőt. Így lehet egy egyszerű főzelékkel az egész konyhát telerakni mosatlan edénnyel. Mással már nem próbálkoztam, mert nem volt. Nagy lábasba a libazsír, azon sóval megfonnyasztottam a hagymát, erre ment az összevágott rengeteg kapor. Eddig kb. Andi, paprika nélkül. Aztán a tök, meg a tényleg nagyon kevés ecet. És semmi folyadékot nem tettem rá, úgyis ereszt magából a tök. Néha kevergetve fedő nélkül megpároltam, tényleg nagyon rövid a leve, de szerintem elég. Aztán a végén behabartam, a lisztet (ami tényleg nagyon szűk kanál!) elkevertem vízzel, ráöntöttem a tökre, összeforraltam. Aztán amikor levettem a tűzről, akkor mehetett bele a tejföl. Szerintem ebbe a mennyiségbe pont elég az egy deci, nem kell, legalábbis nekem, hogy nagyon tejfölös legyen. Isteni lett, így magában is. És ha nem szerencsétlenkedem az elején, akkor mondjuk 20 perc. Egész nyáron ellennék rajta.

Napi cuki: tegnap pont a nagy eső végén trappoltam haza, és mind a két kutyakosárban egy-egy fekete cica pöffeszkedett büszkén. A két kutyus meg ott téblábolt körülöttük, kőre nemhogy nem fekszenek le, de le sem ülnek (lányok), a kert tiszta víz volt, szóval csak toporogtak, egyik lábról a másikra, szerencsére négy van, szóval elvoltak ezzel is. Sajnos nem tudtam lefényképezni, mert az egyik elhagyta az őrhelyét. Ezt a ma reggeli fényképet tudom adni, a jobboldali kosárba kopizzátok át a baloldali cicust (nem doktori), ennyi az egész.

Egyébként imádnak itt lenni, mert télen napos, nyáron árnyékos, fedett, de azért széljárta, és remek a kilátás az utcára és a kapura, szóval stratégiai hely.

És csináltam egy közelit is az én édes kicsi cicámról, kicsit soványnak látszik a képen, de azért szép kis pocakja is van már (az nem látszik, sajnos).

Ma reggel kiraktam a benti kosarakat is, talán jut mindenkinek, ámbár az ÉÉKC-ról el tudom képzelni, hogy egyszerre két kosarat is elfoglal.

A tökéletes krumplifőzelék

Folyamatosan keresem a megoldást a rántással kapcsolatos problémámra, így aztán próbáltam már habarással és sűrítéssel készült főzelékeket, leveseket, de egyik sem volt az igazi. Most - úgy érzem - megtaláltam a nekem legjobban megfelelő készítési módot a Morzsáló blogon.

Hozzávalók:

- 80 dkg burgonya (unokabátyámé természetesen)
- 1 fej vöröshagyma
- só
- 3 babérlevél
- 1 evőkanál piros paprika
- 2 dl tejföl
- 1 evőkanál liszt

A hagymát felkockáztam, kicsi olajon üvegesre dinszteltem. Megszórtam piros paprikával, beletettem a karikára vágott krumplit és felöntöttem annyi vízzel, hogy éppen ellepje. Sóztam, beletettem még 3 db babérlevelet. Fedő alatt takaréklángon főztem, amíg a krumpli megpuhult, majd behabartam. A habarás úgy készült, hogy 2 dl tejfölben kézi habverővel csomómentesre kevertem a lisztet.

Majdnem tökéletes lett, annyit rontottam csak el, hogy a fedőt azért résnyire nyitva hagytam, mert  különben fröcskölt a forrásban lévő lé, így aztán egy kicsit elfőztem a levét, kevés lett a főzelék "szaftja". Amúgy tökéletes lett ízre is, és nagyon gyorsan elkészült, ráadásul nem kellett rántásos edényt mosogatni.

Ződfuszulykafőzelék

Ezt a receptet felejthetetlen nyaralásom alatt tanultam Erdélyben, Csíkszentgyörgyön, és ott külön megkértek, hogy ne zöldbabfőzeléknek hívjam, hanem ződfuszulyka-főzeléknek. Egyik alkalommal Ibike és férje jött át hozzánk vacsora után, és akkor faggattam ki, mit vacsoráztak, és hogyan készíti ezt a főzeléket. Pár nappal később Éva megfőzte nekünk, de ő másképp készítette, mint Ibike, ezért mindjárt kétféle módját tanultam meg, és természetesen beszereztem hozzá Kibéden ezt a csak ott látott, széles, lapos, édes zöldbabot, majd hazaérkezésem másnapján elkészítettem. Nem lett ugyanolyan, mint az eredeti, de azért annyira finom volt, hogy szerintem érdemes kipróbálni.


Nem is tudok jobb dolgot elképzelni számomra, mint Csíkszentgyörgyön tölteni egy szép nyári napot, megmászni a meredek hegyoldalt a büdös gödörig, üldögélni, nevetgélni a mámorító illatú fűben, hallgatni a rovarok zümmögését, csodálni a pillangók táncát, messzire, de tényleg nagyon messzire elnézni a szemben magasodó gyönyörű hegyekre, lesni a csorda hazaindulását, kiülni a kispadra, megfigyelni az embereket, lovas szekereket, beszélgetni a szomszédokkal, este tehenet fejni, disznót etetni, sütögetni és tanulni, tanulni. Akár új szavakat, akár nálunk már rég elfeledett szokásokat, és persze új recepteket.

Éva receptjével kezdtem, és így készült a budapesti ződfuszulykafőzelék:

Egy fej kicsi kockákra vágott hagymát fonnyasztottam olajon, egy közepes méretű felkarikázott sárgarépát dobtam rá (de rájöttem, hogy reszelni kellett volna, ezért amikor megfőtt, kiszedegettem és leturmixoltam a darabokat). A megpucolt és egycentis darabokra tördelt (!) zöldbabot ezután beleöntöttem a lábosba, sóztam, és felengedtem annyi vízzel, hogy éppen ellepje. Amikor megfőtt, lisztes tejföllel behabartam, végül megszórtam aprított petrezselyemmel.

Nagyon szeretem az én fokhagymás-rántásos zöldbabfőzelékemet, de ez a változat is nagyon finom, sőt biztos vagyok benne, hogy az Ibike receptjével készült, paradicsommal és paprikával ízesített is nagy kedvencem lesz, ha majd elkészítem. Ehhez a mélyhűtőben raktároztam el egy adag kibédi zöldbabot.

Zsályás sárgarépa

Egyszerű, gyors és finom, úgy kb. minden mellé.
Hozzávalók:
- sárgarépa
- néhány levél zsálya
- némi zsiradék
- teáskanál cukor/méz
- só, bors

Két irdatlan nagy sárgarépát felcsíkoztam a zöldségpucolómmal, szép vékony csíkjaim lettek. Kicsi olíván fedő nélkül inkább sütöttem, mint pároltam, időnként megkeverve. Közben mehetett bele a zsálya, a cukor, a só meg a bors, a vége felé pedig a kis kocka vaj. Pár perc tényleg, mert ezek a kis vékony csíkok nagyon hamar megsülnek.
(A háttérben Andi fantasztikus zabpelyhes fasírtja meg némi mentás zöldborsópüré.)

És a napi (fekete) cuki:
Szombaton magunk alá gyűrtünk egy kisebb teljesítménytúrát a Budai hegyekben, kényelmesen sétálgatva. A rajttól olyan 1,5-2 km-re egy fészeknyi lódarázs úgy döntött, hogy személyes támadásnak veszi, hogy arra vezették az útvonalat, és minden két- és négylábúnak nekirontottak. Nálunk szegény Kófic lett az első áldozat, kicsit előreszaladt (pedig nem szokása szegénynek), és nekitámadtak ezek a szemetek, olyan volt, mint egy rémálom, hangosan sírt, és a bundája tele volt lódarázzsal. Aztán a fuszulyka meg a testvérem valahogy megszabadították tőlük, de iszonyat volt az egész. Azt hiszem, hála a jó vastag bundájának, csak egy csípte meg (egy nagy sikoly volt:)), annyira sajnáltam szegényt! Fájt is neki utána, ugyan lenyomott még vagy 30 km-t, de picit sántított, és szemmel láthatóan borúsabb volt a kedve, szegény, szegény.
Én távol tartottam magamat tőlük (allergiás vagyok rájuk), de nagyon sokakat megcsíptek, többször is (testvéremet pl. háromszor), olyan 15-ig számoltuk, mármint az embereket. Nem sokkal ezután pedig az egyik túratárs eszméletlenül hevert az út közepén, mi akkor értünk oda, amikor már néhányan felemelték, és vitték le, hála istennek, gyorsan jött a mentő, és úgy hallottuk, hogy jobban lett. (Nem tudom, mi történt, de valószínűnek tartom, hogy ennek is köze volt a darazsakhoz.) Túl izgalmas volt ez nekem.
Aztán valamikor végre elterelték az útvonalat a darazsaktól, szóval a későn indulók talán már megúszták. 

A túra végén a nap hőse:

Csak azért mert szép, főleg a füle.

Az egyik ellenőrző ponton, innen már csak kevés volt hátra, jogos a kis pihenő:)

Ilyen szép jelvényt kaptunk:

Jól megérdemelt pihenő a célban:

Fasírtgolyók mustáros zöldbabbal

Alkotói válságban szenvedek. :) Nem mintha nem főznék, nagyon is sokat főzök. Csak mostanában olyan ételeket kívánunk meg, amik már szerepeltek a blogon.  Úgyhogy ismételten anyuékra számítok képek és receptek tekintetében, hiszen tőlük szinte minden héten érkezik egy-egy adag kóstoló valami újdonságból.

Ezt a fasírtot még valamikor tavaly készítették, csak most találtam meg a fényképeket a tesómtól érkezett e-mailek között. Biztos azért nem tettem még fel ide a blogba, mert számítottam rá, hogy lesznek olyan napjaim, amikor semmi értelmessel nem tudok előrukkolni. 

A recept egy 2009-es Kiskegyed Konyhájából származik.

Hozzávalók:
- 70 dkg zöldbab (ceruzabab)
- 1 fej vöröshagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- 50 dkg darált sertéshús
- 10 dkg zsemlemorzsa
- 2 tojás
- 10 dkg vaj/margarin
- 2 dl tejszín
- 5 dkg ricotta vagy tehéntúró
- 2-3 evőkanál mustár

A zöldbabot/ceruzababot megtisztítjuk, megmossuk, bő sós vízben 10 percig főzzük, majd leszűrjük.

A darált húst összekeverjük a zsemlemorzsával, a tojásokkal, az apróra vágott hagymával és az áttört fokhagymával. Sóval, borssal ízesítjük. Nedves kézzel apró golyókat formázunk a masszából és serpenyőben, a felforrósított vajon/margarinon egymás után körben megpirítjuk minden oldalukat. Kiemeljük a vajból és papírtörlőn lecsöpögtetjük. A serpenyőt félretesszük a visszamaradt vajat/margarint.

A mártáshoz  tejszínt felforrósítjuk, belemorzsoljuk a ricottát vagy tehéntúrót. Sóval-borssal ízesítjük és belekeverjük a mustárt. Összeforraljuk. 

A serpenyőben visszamaradt pecsenyelében átforgatjuk a zöldbabot. Rálocsoljuk a mártást és 1-2 percig főzzük. Forrón tálaljuk.

Nekem összesen 2 észrevételem volt ezzel az étellel kapcsolatban: a fasírtból hiányzott a pirospaprika (úgy látszik, én túlságosan magyarosan szeretem) és szerintem a 70 dkg babhoz kevés volt a 2 dl tejszín. Ahogy a képeken is látszik, egyáltalán nem volt folyós állagú a mustáros szósz. Ezekkel együtt is finom, pikáns ízű és nagyon laktató ételt kóstolhattam. Nagyon tetszettek a kis pici fasírtgolyók. :) 

Most pedig eljött a szórakozás ideje. Hallgassátok végig ezeket a jópofa embereket, viccesek. :) És tehetségesek!

Vasárnapi ebéd

 Talán a legfinomabb ebéd volt a szezonban. Legalábbis eddig:) Semmi extra, villámgyors, könnyű és olcsó. Az összeállítása negyed óra, a sütési idő összesen kb. egy óra, de addig el lehet hagyni a konyhát, szóval nem kell nekünk is megfőni.

Egészben sült fűszeres csirkemell

Mert még felszeletelni is lusta voltam a csirkemellfiléket. Libazsírral kikentem egy tepsit. Az egész csirkemelleket bekentem mustárral, sóztam, borsoztam, és fedő vagy alufólia nélkül mehetett is a forró sütőbe, amíg szépen meg nem pirult. Szerintem nem száradt ki egyáltalán, de az is igaz, hogy mi szeretjük a száraz húsokat.

Mediterrán zöldségköret

Kb. egy kilónyi cukkinit és ugyanannyi sárgarépát megmostam, felkarikáztam. Libazsírral kikentem egy nagy tepsit, beleborítottam a zöldségeket. Ment még rá egy felkarikázott vöröshagyma is. Só, bors, kakukkfű, egy kis olívaolaj, kézzel összeforgattam, szintén mehetett a csirkemell mellé, illetve inkább fölé a sütőbe. (Csináltam már krumplival is, de anélkül még jobb.) Olyan 30-40 perc alatt megsül (félidőben érdemes egyszer kivenni, és átkeverni.)

Sült fűszeres paradicsom

Majdnem olyan, mint az Andi híres morzsás paradicsomja, csak még annál is gyorsabb. Az ötletet most épp az nlc Mit főzzek holnap topikjában Kira21 adta (158972. hozzászólás) – akinek egyébként évek óta csodálom a remek receptjeit.

Érett, nem túl nagy paradicsomokat megmostam, kettévágtam. Egy tűzálló formát kivajaztam, a paradicsomokat belezsúfoltam, vágott felükkel felfelé. Sóztam, borsoztam, megszórtam egy kevés zsemlemorzsával, apróra vágott petrezselyemzölddel. A tetejére füstölt sajtot reszeltem. Néhány csepp olívaolajjal meglocsoltam.

Ha szerencsénk van, akkor pont befér a csirkemell mellé, ha nem, az sem baj, mert ez tíz perc alatt megsül a grill alatt, pont elkészül, amíg megterítünk. A paradicsom nem sül át teljesen, nekem pont ez tetszett benne, hogy olyan félúton volt a nyers és a sült között.

Bazsalikomos paradicsomsaláta

Mert nem csak a rukkolát lehet kaszálni (márha nem zavarnak az amerikai lepkekabócák százezrei, jaj, jaj), hanem a bazsalikomot is. Persze lehetne uborkás-lilahagymás saláta is, vagy Jamie-féle is, de most ez volt, a bazsalikomdömping miatt.

Felvágok egy kisebb vöröshagymát apró kockákra, és egy tálban megszórom egy szűk marék sóval, kiszállítom a kertbe egy fél órára, hogy ne a konyhában illatozzon. Ez elveszi a hagyma erejét, általában így teszek csak hagymát salátákba, nem lesz tőle hagymaszagunk meg hagymaízünk, csak a merő élvezet marad. Összevágok vagy félkilónyi édes, kemény paradicsomot. Hozzákeverek egy evőkanál mézet, némi borsot, meg egy evőkanál borecetet. Teszek még hozzá egy maréknyi apróra vágott bazsalikomlevelet. A hagymát szűrőbe öntöm, és alaposan kimosom belőle a sót, utána mehet a paradicsomhoz. Annnyira azért sós marad, hogy a salátát külön már nem kell sózni. Kész is van a saláta, esetleg mehet még rá egy kis olívaolaj, és jót tesz neki, ha áll legalább egy fél órát.

Most már csak valami jobb fehérbort kell találni. Legközelebb a zöldségköretbe is fogok még paradicsomokat tenni, és akkor teljesen lesz a paletta (sült, félig sült és nyers). Nagyon-nagyon finom volt mindez együtt, tényleg szupergyors és elronthatatlan.

Desszertnek meg egy kis tiramisu. (Hogy azért a kalóriabevitel is rendben legyen:))

Pont úgy készül, mint Zsuzsa tiramisuja (itt éppen rumos, és nem konyakos kávéban megmártott babapiskóta, leöntve felvert tejszínhabbal lazított, vaníliával és porcukorral ízesített mascarponéval, tetejére meg mehet a kakaó).

Ebéd után meg édes a pihenő a hűvös szobában.

Mángold

A kép innen.
Mert az enyémet elfelejtettem lefényképezni.

Kicsit eltűntem,  az elmúlt két hetet a családi birtokon próbáltuk átvészelni, most, kicsit fázva, nehéz elképzelni azt a nagy meleget, de már ott is nehezen lehetett kibírni.

Próbáltuk túlélni, ki így, ki úgy. Én alapvetően pihegtem valami árnyékos zugban. És masszívan nem főztem. A két nagyeszű négylábú a saját módján harcolt a kánikula ellen.

Az okosabbik a házi jakuzziban töltötte az idejét.

A kevésbé zseniális sportolt egész nap, már ha talált valakit, aki hajlandó volt aládolgozni:) Néha egy labdával:

 Néha kettővel:

És amikor ez már uncsi volt, akkor jött a labda-bot kombi. Meg persze az esdeklő tekintet, hogy valaki dobja már el, hadd fusson már utána a negyven fokban. Mert az annyira, de annyira jó.

Főzés nem sok volt. Volt két nagy bogrács gulyás, egy nagy adag zsenge gévagomba, de azt is elfelejtettem lefényképezni, diszkosz (róla majd később), de inkább csak csendes izzadás valamelyik sarokban.

Kaptunk ajándékba egy nagy kazal friss mángoldot, hát vele tényleg kellett valamit csinálni, szóval egy gyenge ebéd kedvéért összeszedtem magamat. Nagyon szeretem a mángoldot, néhány éve volt is a kertben, most éppen nincs. Nagyon hasonlít az íze a spenótra, csak jóval haladósabb, hatalmas levelei vannak, nem kell órákig pucolgatni. A blogon is szerepelt már néhányszor. 

Mángoldleves
Sokszor olvastam már, hogy a mángold szára hasonlít a spárgára, most ki is próbáltam. A leszedett szárakból levest főztem. A szárakat felaprítottam, feltettem főni némi vízben egy kis sóval. (Aztán teljesen elfeledkeztem róla, és elmentem egy kis kutyasétáltatással egybekötött telefontúrára a helyi dombra. Mire hazaértem minden víz elforrt és pont nem égett le, szóval szerencsém volt nagyon. De ez a rész nyugodtan kihagyható.) Pótoltam az elforrt vizet, újra felforraltam, merülőmixerrel pépesítettem. Még ment bele egy kis őrölt bors.
Nincs benne semmi zsiradék, jéghidegen ettem egy kis tejföllel, tényleg nagyon finom volt.

Nem igazán fotogén, sem íz íze, sem az állaga, de tessék. Ilyen volt:)

Vajas-fokhagymás mángold
Ez volt a második fogás. A mángoldleveleket forró sós-szódabikarbónás vízben rövid ideig forraltam. Lecsepegtettem. Serpenyőben kis vajon átforrósítottam egy gerezd apróra vágott fokhagymát, erre ment rá a főtt, kicsit összevagdalt mángold, összeforgattam, só, bors, kész.
Snidlinges újkrumplival ettem (a snidlinget is ajándékba kaptuk, összevágva:)), eredetileg még tükörtojást terveztem mellé, de a melegre való tekintettel az elmaradt. Így is nagyon finom volt.

Spenótos galuska

Kicsit belekontárkodom a Bea szakterületébe (levesek és köretek:)), de csak azért, mert olyan szép zöld, tavaszi, meg hogy legyen valami ürügyem feltenni a szép margitszigetes kutyás képeket.
Ezt sem én találtam fel, de már annyira régen csinálom, fogalmam sincs, melyik szakácskönyben láttam ezelőtt ezer évvel (akkor még nem volt számítógép sem, könyv már igen:)).

Hozzávalók:
- 450 gramm krémes spenót (mirelit - persze frissből még sokkal finomabb!)
- 3 egész tojás
- olyan 30-40 dkg liszt (most vegyesen használtam Ezékiel-lisztet és finomlisztet)
- só, bors
- víz

A szokásos módon galuskatésztát csinálunk, azaz az egész tojásokat összekeverjük a borssal, hozzáadjuk a lisztet meg a jól felolvasztott (vagy friss spenót esetében megpárolt, összevágott) spenótot. Annyi vizet adunk hozzá, hogy galuskasűrűségű legyen, tehát se kemény, se túl híg ne legyen. És, gondolom, mindenki tudja, hogy nem szabad nagyon kidolgozni a tésztát, szóval lusták előnyben.
Közben sós vizet forralunk egy nagy fazékban. A forrásban lévő vízbe szaggatjuk a galuskatésztát, általában kis galuskákat szoktam csinálni, szaggatóval, de most evőkanálnyi nagyokat csináltam, egy vizezett evőkanál segítségével. Nem árt, ha a megfelelő időben vesszük ki, a nyers galuskatészta nem valami nagyszerű, ha túlfőzzük, akkor meg szétmállik az egész. Úgy a legegyszerűbb, ha kiveszünk egy darabot, és kettévágjuk, akkor mindenre fény derül:) Nekem most ezeknél a nagy galuskáknál azután, hogy újra felforrt a víz, és feljöttek a víz tetejére, még öt perc forralás kellett (több részletben főztem ki, hogy ne hűtsék le nagyon a vizet).
Hideg folyó vízzel alaposan átmostam (tésztát sosem mosok, de a galuskákat muszáj, mert undorító ragacsos lesz, ha nem öblítem le alaposan, érdekelne, hogy mért van ez, tudja valaki?). Kicsi vajjal átforgattam.
Első körben marhapörkölttel ettük, köretként, másnap sajttal átpirítottam sütőben, így is, úgy is nagyon finom volt.

A szép képet Imi csinálta (még mielőtt valaki megkérdezné:)).

Vasárnap belevetettük magunkat a kora délutáni margitszigeti tömegbe, még a hídon is sikerült átjutni, Kófickát csak egyszer taposták le, szegény. Telefonnal csináltam a képeket, szóval még a szokásosnál is gyengébbek, de olyan édesek voltak, muszáj volt megörökíteni.
Minden másnál jobban bizonyítja, hogy itt a tavasz, hogy elkészülhetett ez a kép. Már három éve, minden Duna-parti futás közben Kóficka egyszer-kétszer belehuppan a Dunába, mert nem lehet már kibírni ezt a kánikulát, és úszkál a szélén, Zsuzsika meg, aki eléggé undorodik a víztől, lelkesen asszisztál a parton.

Nagyon jól állnak nekik a szép sárga virágok, nem?

És volt sok bot is:)