
Már nagyon sürgető volt a tésai nagypatiszonom elkészítése, mert féltem, nehogy tönkremenjen a hűtőben. Ezért ma gyorsan megcsináltam töltött patiszonnak.

Először a ragut készítettem el: két fej hagymát sokáig dinszteltem, majd félidőben rádobtam egy gerezd fokhagymát, meg egy kis apróra vágott pritaminpaprikát. Mialatt isteni illatok szállingóztak ebből a lábosból, egy másikban félig megfőztem a patiszont. Ezután a hagymára rátettem a darált húst, és sokág együtt pirítottam őket, majd 3 evőkanál rizst is belekevertem. Ráöntötem egy félpohárnyi idei paradicsomlét, másfél pohárnyi vizet, megsóztam, megborsoztam, majd addig főztem, amíg a rizs el nem készült.
A patiszont ezalatt kihűtöttem, félbevágtam, kikapartam a belsejét, a magos részt eldobtam. Sütőpapírral kibélelt sütőtálba tettem a két fél patiszont, majd amikor a ragu elkészült megtöltöttem vele. Rátettem a kis darabokra vágott patiszonbelsőt, meglocsoltam tejföllel és 180 fokon megsütöttem.

Az utolsó 5 percre még megszórtam reszelt sajttal. Annyira jól sikerült, nem is hittem volna a nagy kapkodásban!

Tálaláskor is jól meglocsoltam tejföllel. Hát, Tésa, már megint te adtad a vacsorámat :-) Köszönöm!