Desszert sütés nélkül - labneh (labane) édesen, eperrel

Azt még nem meséltem, hogy Olgival voltunk Szedd magad! eperszedésen. Utolsó előtti napon mentünk, bringával, mi mással, és a szentendrei eperföldön szedtünk. A Lupánál is volt két eperföld, de valamiért mi nem ott szedtünk, Olgi volt a csap. kap., én csak mentem utána. Gondolom, abban nem volt elég nagy a kihívás, túl közel volt. Évek óta nem voltunk szedni tesómmal, mert már nagyon nem volt élvezetes a nagy tömeg és a sok gyerek a földeken. Aztán a karantén alatt állítólag még sokkal nagyobb tömegek mozogtak az eperföldeken, ekkor meg se kíséreltem odamenni. Ráadásul mióta tesóm zöldségboltban (is) dolgozik, mindig rengeteg eper érkezik a konyhámba, tele a mélyhűtő vele. De tavaly Olgitól kaptam egy kis Szedd magad! kóstolót, és úgy éreztem, hogy összehasonlíthatatlanul finomabb a saját szedés, mint a bolti eper. Tesóm nem érzett különbséget. 

A labane úgy készült, mint múltkor: a görögjoghurtot lecsöpögtettem 24 óra alatt, hogy jó sűrű joghurtsajtot kapjak. Ez egy teljesen semleges ízű cucc, nagyon finom önmagában is, de cukkinivel keverve, vagy salátára kanalazva is nyerő. Olvastam, hogy édességnek is fogyasztható, nem csak sós mártogatónak, ilyenkor mézzel vagy gyümölcsökkel vagy lekvárral lehet díszíteni és édesíteni, és most kiderült, hogy tényleg nagyon jó így is. Tehát adódott a bringán összerázott jó néhány szem eper, amit nem tettem be a mélyhűtőbe a halmazállapota miatt, ezt felfőztem jó édesre, és ezt tettem a labanéra. Jaj, nagyon finom!

Az epret idén 960 forintért adták a Szedd magadban, és mivel utolsó nap mentem, ezért elég fárasztó volt a szedés, igen apró szemű (és nagyon édes) eprek voltak már csak, és elég nagy területen kellett összeszednem a 3,5 kilómat. [Emlékszem régi eperszedésekre, amikor egy ültő helyben (tényleg ültünk az eperföldön) összeszedtünk vagy 20 kiló epret (2008-ban 28 kilót, 2009-ben 29 kilót szedtünk és 2012-ben Csincsilla 500-ért vett 18 kilót, sajnos nincs elég következetesen dokumentálva a blogban sem a kiló, sem az ár, pedig azt hittem, hogy de, és elég érdekes is lett volna visszakövetni.] Na most nem ez volt, eléggé leégtem a tűző napon, amire nem számítottam, mert borús volt az ég induláskor, és izomlázam is lett, na erre sem számítottam, mert elég sokat szoktam mozogni. De nagyon boldog voltam az epremmel. És még tömeg sem volt!

Az előbb kiderült, hogy nincs következetesen dokumentálva az epermennyiség a blogban és az ára sem, de van nekem egy befőzőfüzetem, amit egy darabig vezettem, és ebből kiderül, hogy 2005-ben 300 Ft-ért vettem epret, de 2006-ban már 250 Ft-ért a Szedd magadban, 2007-ben 295 Ft, 2008-ban 350 Ft, 2009-ben 320 Ft (piaci ár: 600 Ft), 2010. valamiért ki van húzva, de 2011-ben ismét 350 Ft, 2012-ben megint 250 Ft volt az eper. A Szedd magad! eper ára attól is függött régen, hogy hány kilót szedtél, 10 kiló fölött olcsóbb volt, ezért lehetnek a fura árváltozások. Sajnálom, hogy a befőzőfüzetemet nem vezettem tovább, szóval 2023-ban 960 Ft volt az eper a Szedd magadban, és 1.980 Ft volt a legolcsóbb napjaiban a boltban.

2010. május 26-án meg bringatúráztunk Mazsival, és a Lupánál a bezárt, elhanyagolt eperföldön szedtünk egy kiló epret ingyen! Na itt szerepel a bejegyzésben, hogy egy kiló eper 380 Ft, tíz kiló fölött 350 Ft. A fenti felsorolásból úgyis a 2010-es év maradt ki, most már az sem.

Még azt el akarom mesélni, hogy bringával mentünk Szentendrére, átmentünk az északi összekötő hídon (leánykori nevén Újpesti vasúti híd), onnan tovább Szentendre felé a Római parton a házak között, és itt a Békásmegyeri Közösségi Kert mellett mentünk el, ezt Olgi meg akarta nézni közelebbről (és akkor én is!), és képzeljétek, a kapujára ki volt függesztve egy csomó csokorba kötött fűszernövény, kiírták, hogy bátran vigyük el, amelyik tetszik, én egy csokor csombort (borsikafüvet) akasztottam le, Olgit nem tudom, de ekkor behívtak minket, hogy nézzünk körül nyugodtan. Idősebbek gondozták bent a magaságyásokat, négyen voltak, mindenki rettentően kedves és meséltek a kertről mindenféle érdekeset, és vágtak nekünk frissen sok-sok fűszernövényt is. A rozmaring azóta is egy csuporban vígan elvan itthon, további borsikafüveket pedig gyökereset kaptunk, azt elültettem cserépbe és meg is eredt. Nagyon jó volt ott lenni, cukik voltak a kiskert-tulajdonosok, akikkel találkoztunk.

Csincsilla is az volt, kaptam tőle egy csomó finom babérlevelet:

A mai napi cuki egy apró fehér pókocska lett volna, aki a Csincsillától kapott babérleveleim egyikének fonákján került hozzám. Nagyon együtt éreztem vele és sajnáltam őt, mert az összes kezével és lábával védelmezett egy picike póktojást, amikor rátaláltam. Kibírta, hogy levágjuk a bokorról, beledobjuk egy zacskóba, a zacskót a kocsi csomagtartójába, onnan felhoztam, többször szétválogattam és terítettem a kis babérleveleimet, és csak pár nap múlva vettem őt észre, amikor a leveleket levagdostam az ágról. Még mindig a tojását védte az egész testével. Óvatosan kivittem az erkélyre, és egy földdel teli cserépbe tettem, hogy majd másnap napfénynél lefotózom, mert ez éjszaka történt. Gondoltam, jó helyen lesznek ott, föld közelében, növények között. Másnapra eltűnt, amikor fotózni akartam. Kerestem sokat, de nem találom. Elköltöztette az egész családját! Úgy sajnálom, hogy nincs róla egyetlen kép sem.

Szendvicskenyér és egy kis kutyasétáltatás az Árvácskában

 

Nagyon bosszantott már, hogy ha viszek a kirándulásokra a kovászos kenyereimből készült tonhalkrémes szendvicset, hiába imádom itthon, ott nem ízlik. Arra gondoltam, hogy lehet, hogy kicsit autista vagyok, és ragaszkodom ahhoz a megszokott ízhez, amit a bolti tonhalkrémes szendvicsek nyújtanak a puha, édes kenyerükkel. Már észrevettem, hogy vannak ilyen berögződéseim, például a pálpusztai sajtot csakis Micikével szeretem, de általában a sajtokat is, és ha ő nincs ott, nem ízlik. Van még néhány ilyen hülyeségem, hát gondoltam az lesz a megoldás, hogy sütök a tonhalkrémhez puha, édes kenyeret (az idei nyár legmelegebb napján persze). Elővettem a Házi pékek alapkönyvét Limarától, és találtam is benne egy szendvicskenyeret. Ezt használtam kiindulásnak, de néhány apróságban eltértem. Az egyik ilyen eltérés a formázásban volt, mert nekem nem olyan méretű a formám, mint ami a reciben meg van adva, a másik pedig, hogy tettem bele egy kicsi kukoricalisztet is, hogy még édesebb legyen a kenyér. (Ez saját találmány, hogy a kukoricaliszttől édes lesz, nem tudom, hogy igaz-e.)

Hozzávalók az élesztős kovászhoz:

• 1 dl langyos tej
• csipet cukor
• 2 dkg élesztő
• 10 dkg + 1 evőkanál liszt

A tejbe belekevertem a cukrot és az élesztőt, és hozzáadtam a 10 dkg lisztet. Nagyon alaposan összekevertem, végül a tetejére szórtam az 1 evőkanál lisztet és félretettem, hogy megkeljen. Mivel nagyon meleg volt, gyorsan megkelt.

Hozzávalók a tésztához:

• 40 dkg liszt (az erdeti receptben BL 80 kenyérliszt van, én így kevertem liszteket: 20 dkg kenyérliszt, 15 dkg sima liszt, 5 dkg kukoricaliszt)
• 2 teáskanál só
• az élesztős kovász
• 2 dl langyos tej
• 1 tojássárgája
• 4 dkg olvasztott vaj

A tetejére:

• 1 tojásfehérje
• 1 evőkanál víz

A tejet meglangyosítottam a vajjal. A lisztet és a sót összekevertem, a közepébe mélyedést készítettem, amibe beleöntöttem a kovászt, a tojássárgát és a tejet a benne megolvadt vajjal. Géppel megdagasztottam. Addig kell dagasztani, amíg a tészta sima felületű lesz, és nem ragad a tálhoz. Amikor ilyen lett a tészta, akkor letakartam és a duplájára kelesztettem. Nagyon gyorsan ment ez is a melegben, de a recept 35-40 percet írt.

A megkelt tésztát lisztezett felületre borítottam, kicsit átgyúrtam és öt (szemre) egyenlő részre vágtam (nem méricskéltem, melegem volt). Kicsit kilapítottam őket, hogy ovális vagy téglalap formájuk legyen, hosszában félbe hajtottam, majd így feltekertem őket. Betettem a formába egymás mellé, ahogy fértek.

Ez a sütőforma 29×10 cm-es. Limara receptjében 11 cm mély, 28 cm hosszú és 16 cm széles sütőforma van, amihez hat golyót kell formázni. 

A legújabb trükköm, hogy zuhanysapkával takarom le a tésztát, erről nincs fotó, de lehet ilyen nejlon izéket kapni, és ezek többször felhasználhatók, gumírozottak körben, bármire szépen rá lehet húzni, és jobb, mint a folpack, amit minden használat után ki kell dobni, és száz év alatt bomlik le. Szóval ráhúztam a zuhanysapkát a formára és abban a párás melegben kelt még egy órát (vagy kevesebbet), majdnem kifutott az edényből.

A sütőt előmelegítettem 200 fokra, az aljába tettem egy direkt erre használt tepsit vízzel, hogy jól begőzösítsem. Ezt aztán kivettem, amikor a tésztát betettem. Tehát amikor gyönyörűen megkelt a tészta, a tojásfehérjét elkevertem a vízzel, és ezzel lekentem a tetejét. Betoltam a forró sütőbe, és szép barnára sütöttem. Először légkeverést nem használtam, mert féltem, hogy megég a teteje, de aztán letakartam fóliával és bekapcsoltam a légkeverést. Ezzel a témával (légkeverés vagy nem), elég sokszor el tudom magam szórakoztatni, és folyton variálok akár menet közben is. 

A megsült kenyeret a sütőpapír segítségével kiemeltem a formából (elszakadt persze), és rácsra tettem hűlni. Amikor megvágtam, észrevettem, hogy pont ilyet képzeltem el! Véletlenül volt is itthon egy kis tonhalkrémem, ezzel megkentem és megkóstoltam. Ezazzzz!

A kirándulásokra úgy vittem, hogy háromszög formájúra vágtam, hogy mindenben hasonlítson a boltira, nehogy véletlenül a formával is bajom legyen (autizmus). Megszórtam a brokkolicsírámmal is őket, isteni volt! 

Évával bringáztunk egy jót Göd és Nagymaros között szombaton. Gödre vonattal mentünk, és az úticél Verőcén a Gorka kerámia-kiállítás volt, ahol az egyik épületet kialakították vendéglátó hellyé, és ott terveztünk ebédelni, majd megnéztük a kiállítást is. De azért vittem magammal tonhalas szendvicset és cukkinis brownie-t is, nehogy véletlenül éhen haljunk. Így aztán amikor leszálltunk a vonatról Gödön, nem a világhírű rétesezőbe mentünk, hanem a Duna-parton ültünk le egy árnyékos ligetecskében egy padra, és megettük a szenyákat. Aztán meglátogattuk Vácon a Kertünket, na ezt a helyet ajánlom mindenkinek, mert őrületes kilátásban gyönyörködve, csodálatos fák árnyékában isteni limonádét lehet inni, az egész napot el tudtam volna ott tölteni.

Kertünk bár és kilátó

Vasárnap pedig eljutottunk végre Tomával is az Árvácskába kutyát sétáltatni, és a számomra még nagyobb végre, hogy találkoztunk Csincsillával (úgy tűnik, sikerül tartani az évi egyet). A sétáltatás után isteni kávét és sütit kaptunk tőle, megcsodáltuk a kertet is, és nekem nem jutott eszembe, de Toma szerencsére csinált képet a cuki kis Paláról, aki éppen frissen volt fodrászolva.

Bejelöltem nektek a duzzogó Gyurit, nehogy ne vegyétek észre! Palácska felülnézetből:

Nagyon szép kiskutya, és nagyon cuki is. Nem tudtunk túl sokat egymással foglalkozni, mert nagyon ki voltam nyiffanva a kutyasétáltatástól, Toma telefonja szerint 11 ezer lépést mentünk, ami átszámolva 8,5 kilométer. (Tomát kérdeztem másnap, hogy hogy van, azt írta: "Kivagyok mint a szar!😀".) A nap hátralévő részét el tudtam volna tölteni Csincsilla árnyékos kertjében a jegeskávémmal és a meggyes-barackos klafutimmal. Kaptam sok-sok babérlevelet és egy csokor lestyánvirágot, olyan jó illata van! 

Árvácskás fotókat most nem mutatok, majd talán máskor, de őket sétáltattuk:

• Trevor és Búza, két pitbull, úgy néznek ki, mintha emberevők lennének, közben pedig eléggé megilletődöttek voltak, alig tudtuk távolabb vinni őket a menhelytől. Csincsilla finom falatokkal csalogatta Trevort, hogy menjük már tovább. Búza pedig megszagolt valami tüskés bokrot, amitől csupa vér lett az orra és a nyelve, egészen vérengzőnek tűnt így.
• Bomber és Grisa, ők is pitbullszerűek, és Grisa belefeküdt a sárba, amitől úgy nézett ki, mint egy kis disznócska, így is vittük vissza a helyére. 
• Zsömle, Diego és Ella, őket elvittük a patakhoz, és itt én vittem Ellácskát Toma Zsömlét és Csincsilla vitte Diegót, akinek rossz hírét keltette azzal, hogy megtámadja a többi kutyát, de semmi ilyesmit nem csinált, nagyon jól viselkedett.
• Megérkezésünk előtt Csincsilla ment egy kört Ganjával, őt már a múltkori sétáltatásból ismertem, nagyon cuki kutyus ő is.

Mindenki nagyon szelíd volt, teljesen összenyálaztak, amikor elvették a tenyeremből a jutifalatokat, és ráültek a forró fenekükkel a lábamra, nekem dőltek úgy, hogy alig bírtam megtartani a testüket, sokat lihegtek, mert melegük volt és békésen, boldogan sétáltak velünk, de nagyon örültek, amikor visszamehettek a hűvös helyükre a vödör vizükhöz.

Sültzöldség-saláta ropogós kenyérrel - egy új felfedezett: Ottolenghi

 

Mint írtam mostanában, kaptam tesómtól egy tál cukkinit, és első gondolatom az volt, hogy csinálok cukkinis lecsót, mert annyira kívánom. De a cukkinimennyiség egy lecsónál több volt, ezért további recepteket kerestem, így találtam rá Yotam Ottolenghire. Ő egy szakács, és állítólag magyarul is megjelent már szakácskönyve, és ezekben főleg zöldségételek receptjei vannak, amik „meglepőek, szofisztikáltak, ugyanakkor háziasak”. Ezt, és még egy csomó vonzó dolgot olvastam a receptjeiről több helyen is, és ezek közül most ezt a sült zöldségsalátát választottam azért, mert a zöldségekkel együtt narancskarikákat is kell sütni, és ez nekem annyira váratlan hozzávaló volt, hogy mindenképpen meg akartam kóstolni. Nem mindent pontosan az eredeti recept szerint csináltam, például gránátalmát nem használtam, mert az nem volt, és citromhéjat és narancshéjat sem, mert az nem bio volt, de írják azt is több helyen, hogy Ottolenghi receptjeit inspirációnak lehet használni, egyáltalán nem kell ragaszkodni hozzá. Na de érdemes megnézni a belinkelt receptet is, mert úgy is jó lenne elkészíteni, ott például kaliforniai paprika is szerepel a leírásban, de felsorolásból kimaradt. Paprikával egy újabb verzió lehetne.

Hozzávalók (2 adag):

• 1 kicsi/közepes padlizsán
• 1 kicsi/közpes édesburgonya
• 1 közepes cukkini (én a fenti tálon lévők közül két gömböt használtam, aminek a belseje csupa mag volt, azt kivágtam belőle
• 2 közepes lilahagyma meghámozva, negyedelve
• 5 gerezd fokhagyma héjastól
• ½ dl olivaolaj
• 1 narancs vékony szeletekre vágva (és meghámozva, mert nem bio volt sajnos)
• 2 kisebb szelet saját kovászos kenyér, de bármilyen kenyér jó lehet
• olívaolaj
• só, bors, petrezselyem
• néhány evőkanál lecsepegtetett görög joghurt (labneh)

A padlizsánt, cukkinit és édesburgonyát falatnyi darabokra vágtam, a lilahagymát megpucoltam és negyedeltem, és a fokhagymagerezdekkel együtt egy tálban összeforgattam az olívaolajjal, a sóval és a borssal. (Nagyon tetszett, hogy nem kell rá több fűszernövény, hogy ennyire egyszerű a fűszerezés. Pedig szeretem a fűszereket is, csak most úgy érzem, ez lehet a varázsa ennek az ételnek, hogy marad a zöldségek íze, nem nyomja el a sok fűszer.) Az ikeás tepsimbe (26×35 cm) terítettem a sütőpapírt és erre szórtam a zöldségeket. (Ha több a zöldség, nagyobb tepsit kell választani.) A narancsot (megpucoltam és) vékonyan felszeleteltem és a zöldségek közé tettem. Ha bio a narancs, nem kell megpucolni. 200 fokos sütőben légkeveréssel 25 perc alatt megsütöttem. 

Amikor megsültek és megpuhultak a zöldségek, kivettem a sütőből és a falatnyi darabokra tépkedett kenyeret is elhelyeztem rajta. Meglocsoltam egy pici olívaolajjal a kenyereket is, és további 10 percig sütöttem.

Ez az egy kép mutatja meg, hogy milyen is volt a színe igazából. A tűző napon nem tudtam jó képeket csinálni róla, pedig gyönyörű kaja volt!

Tálaláskor megszórtam petrezselyemmel, amit a mélyhűtőből vettem elő, de frissel jobb lett volna, a tetejére egy evőkanál lecsöpögtetett, sűrű görögjoghurtot tettem, és díszítésként megszórtam bolti citromhéjjal (friss jobb lett vona), chilipehellyel és sáfránnyal (va-va-vagy sáfrányos szeklicével). Hát én nem tudtam, hogy sült zöldség lehet ennyire finom!

Most úgy érzem, hogy Ottolenghi összes receptjét szeretném kipróbálni! Nem leszek vega, erre megint rájöttem, mert hiába ízlett nagyon-nagyon a kaja, a többnapos zöldségevés után már mindenképpen húst akartam, főztem is egy nagy adag rizses húst. Egyébként ezt a salátát is lehet hús vagy hal mellé enni, de minek, amikor magában is annyira jó!

Napi cuki Penny és Winston lesz ma, mert elkészült a mászófaluk, amit birtokba is vettek gyorsan. A mászófalat Mazsi csinálta nekik, a csodás fotókat meg Szabi készítette róluk:

Hogy lehet így nézni? Szeretném tudni, mit gondol itt Winston? Talán azt, hogy "Jójó, feljövök ide a kedvetekért, de tériszonyom van!" Vagy? Egyébként Penny is ugyanúgy néz, szóval biztos, hogy a mászófallal kapcsolatos a dolog.

Hát igen, így pózol egy királynő!

Vegetáriánus Penny és fujjoló (húsevő) Winston

Na jó, érdekel a zöldség is...

Egy csomó dologról akartam beszámolni, például, hogy Vikiék költöznek a vadiúj lakásukba, és Emike segít a szekrény összeszerelésében

A többi sztori majd jön hamarosan, nagyon el vagyok maradva a blogolással, legalább 2 recept várakozik, de lehet, hogy három is. 

Fermentált cukkini - reggeliző Pennyvel

 

Fermentálás forever! Igen, igen, mindent fermentálni kell, mert annyira egyszerű és finom is, és ez is a zéró waste mozgalom része, arról nem beszélve, hogy (állítólag) mennyire egészséges. (Olvastam nemrég egy cikket, hogy mennyire nem egészséges. Nem bírom ezt a néphülyítést, ugyanaznap lehet olvasni valamit meg az ellenkezőjét is. Nem szoktam foglalkozni vele, legtöbbször el se olvasom, de ezt most muszáj volt, kíváncsi voltam, mi folyik itt Gyöngyösön.) 

Tegnap mutattam, hogy szombaton mennyi cukkinit kaptam a boltból, ami már nem bírta volna ki hétfőig. Hogy ne kelljen odalapozni, mutatom megint (mert ezek a fotók kivételesen jól sikerültek):

Készült belőlük először is a cukkinis brownie, aztán ez a fermentált cukkini, és még folytatódni fog a buli! 

Már egyszer régebben próbálkoztam cukkini fermentálásával, de az nem sikerült, megpuhultak a zöldségek, ráadásul akkor nem tettem melléjük fokhagymát és kaprot, ami nagy hiba volt. Azóta olvastam valahol, hogy a cukkinit elég 1-2 napig fermentálni, mert nagyon gyorsan megpuhul, úgyhogy a 2. vagy 3. napon betettem a hűtőbe, pedig még javában forrt, de így is elkéstem. Kicsit puhák lettek, de nagyon finomak!

Hozzávalók:

• A tálon látható 3 hosszúkás cukkininek az a része, amit még nem lehetett benyomni, így töltöttem meg két kicsi üveget
• ½ liter víz
• ½ evőkanál só
• fokhagyma és kapor ízlés szerint

A sós vizet felforraltam, majd visszahűtöttem. A cukkiniket jól megmostam, csíkokra vágtam és szorosan az üvegekbe gyömöszöltem. Legalulra tettem a fokhagymát, hogy ne tudjon úszkálni. Én 1 gerezdet használtam, amit vékonyabb csíkokra vágtam, ezt osztottam el a két üvegben. Kapor sajnos csak a mélyhűtőben volt, de ez is megteszi. A kaprot a vízben felolvasztottam, majd ezt a kapros-sós vizet öntöttem a cukkinikre. Nem kellett leszorító, mert olyan szorosan tettem őket az üvegbe, hogy moccani sem tudtak. A maradék vizet félretettem a hűtőbe.

Nagyon-nagyon forrt, úgyhogy utána kellett tölteni a maradék vízzel, de ekkor már be is tettem gyorsan a hűtőbe, mert látszott, hogy puhulnak a drágák. Nagyon finom lett, csak puhácska. Legközelebb jobban figyelek.

Napi cuki pedig Penny, aki nem hajlandó kijönni a házából még reggelizni sem, mert valahogy bekerült oda egy zacskó, amit őriznie KELL.

Hát jó, akkor Mazsi odavitte neki a tálat az ablak alá, és így már hajlandó volt megenni. :-)

Tesómnál is elkezdődött az ubikovászolás, mivel már éjszaka is olyan meleg van, mint gyerekkoromban nappal se volt. A két 4 literes üveghez 5 kg uborkát használt fel, de még egy vékonyka elfért volna.

Nálam ma már 27 fok van a lakásban. Még 56 nap van augusztus 20-ig. Nyaf.

Cukkinis brownie - meg egy kis Kéktúra

 

Annyi minden történt, azt se tudom, hogy soroljam fel, meg érdekel-e valakit, de azért valamiket leírok, olyan jó visszaolvasni. Először is, ami ezzel a sütivel kapcsolatos, hogy kaptam megint egy halom cukkinit a boltból, most le is fotóztam, hogy lássátok, mekkora adagot kell feldolgoznom ilyenkor. Persze ez nem szar kötelesség, hanem isteni, mert ilyenkor folyton recepteket olvasok, és azt is nagyon szeretem (meg főzni és enni is). A blogunk is tele van jobbnál jobb cukkinis receptekkel, például itt és itt, de most nem ezeket csináltam meg.

Ezt a cukkinis brownie-t már régebben kinéztem, de akkoriban kuglófban utaztam, ezért nem ezt próbáltam ki. A recept innen van, és tényleg gyors és egyszerű.

Száraz hozzávalók:

• 15 dkg liszt
• 15 dkg kristálycukor
• 2 evőkanál kakaópor
• fél csomag sütőpor
• 1 teáskanál fahéj
• 5 dkg durvára vágott dió (ki lehet hagyni)
• csipet só

A száraz hozzávalókat összekevertem egy tálban. (Vettem egy új fanyelű pizzavágót is, mert a réginek az nyele undi ragacsossá vált. Nagyon jó ilyen fanyelű cuccal dolgozni!)

Nedves hozzávalók:

• 25 dkg durvára reszelt cukkini (héjával együtt, ha olyan a héja)
• 2 tojás
• 10 dkg vízgőz fölött felolvasztott étcsoki
• 8 dkg ugyanitt felolvasztott vaj

A cukkinit a nagylyukú sajtreszelővel lereszeltem. Az egyik gömböt használtam, de csak 22 dkg volt,  és nem akartam még egyet megvágni a hiányzó 3 dkg-ért, ezért még egy fél pohár (kb. 2 evőnanál) maradék joghurtot is hozzáöntöttem a tésztához. Sütőpapírral kibéleltem a 35 × 26 cm-es tepsimet, és ebbe öntöttem a tésztát. Segíteni kellett neki szétterülni, mert magától nem tudott, még így is elég sűrű volt. Olyan másfél centi vastagnak kell lenni. 180 fokon légkeveréssel sütöttem 25 percig. Nagyon finom volt! (A családom miatt a diót ki kell hagyni belőle, ha azt akarom, hogy megkóstolják.) Van még 2 db gömböm, kinek süthetek?

A másik nagy hír, hogy elkezdtük az Országos Kéktúrát. Mindenkinek a nyugger terveimet szoktam ragozni, és ezek közül az egyik a Kéktúra, de csak mert akkora kihívás a számomra, nem is tudom, hogyan lehet teljesíteni (fájós lábakkal). Na de bárkinek beszélek róla, azonnal indulni akar, valószínűleg mindenkinek ott van a lelke mélyén ez a program. Persze nehéz, meg bonyolult a szervezés, meg szerintem sokba is kerül a sok utazás és szállás, de kell valami elérhetetlen cél, nekem a lakásfelújítás nem elég motiváló cél a boldogsághoz. A szállás csak azért kell, mert miattam rövidebb szakaszokra kell bontani a hosszúakat. Szóval elkezdtük tegnap, és az első szakaszunk a 14-es számú volt, ami Hűvösvölgy-Rozália téglagyár között vezetett, a füzet szerint 14,1 km volt. Sikerült 3 pecsétet is szerezni:

Rékával és Zsófival mentünk, és az ő kutyáikkal, Zozival és Jánossal. (Anna mondta, hogy év végén, ha munkanélküli lesz, majd ő is becsatlakozik, de jó lesz! Micikével pedig ha ő is nyugger lesz, az Alföldi Kéktúrára megyünk, nagyon várom már!) Mindkét kutya nagyon jól viselkedett (és a lányok is), jó volt velük túrázni. Úgy tudtam, hogy én max. 5 km-t tudok menni egyhuzamban, így pár hete Gabival már megtettük a Rozi és a Guckler kilátó közötti 6,1 km-es szakaszt, de amikor onnan gyalog lejöttünk Óbudára (aszfaltúton), az teljesen kinyírta a lábamat. Most viszont végigmentünk, és teljesen rendben volt minden. (Mondjuk csincsilla 10 éve még 47 km-es túrákon ment, de mindegy, így is el vagyok ájulva magamtól.) Háromnegyed 9-kor találkoztunk a Szentlélek téren a 218-as busz végállomásánál és a Rozi téglagyárhoz vitettük magunkat vele. Ott rögtön lehetett egyet pecsételni, és indulhatott a túra. Végig erődben mentünk, nagyon kevés szakasz volt nyílt terepen, így nem kellett naptej, csak kullancs- és szúnyogriasztó (utálom ezeket a ragacsos cuccokat a bőrömön, de muszáj). Két kicsit húzósabb szakasz volt a Hármashatár-hegyi csúcs előtt, de egyébként teljesen jól bírható séta volt az egész. Láttunk egy óriási siklót, legalább másfél méteres volt, gyönyörűen, nesztelenül siklott a levelek között, és volt egy ijesztő élményünk is, mert hangos reccsenéssel pont mellettünk tört le egy magas fa vastag felső ága az egész lombozattal, majd nagy zaj kíséretében a földre zuhant. A szívem majdnem kiugrott. És láttunk még szarvasbogarakat is, egy lányt és egy fiút, gyönyörűek voltak. Sajnos a fiú már nem élt. [Frissítés! Mazsit érdekelte, hogy mi a fiú és a lány története, miért nem írtam meg. Tehát ez a történetük a wikipédia szerint: „A győztes hím megtermékenyíti a nőstényt, ami elég hosszú ideig is elhúzódhat, majd hamarosan, rendszerint július végén elpusztul – ha nem kerül sor párzásra, valamivel tovább él.” Ebből kikövetkeztethető, hogy mi történt a mi fiú szarvasbogarunkkal. Hát ez nem túl romantikus szerelmi történet, elnézést.] 

Hűvösvölgy volt a végállomás, és ott gyorsan ittam egy jó hideg fröcsit, a lányok meg egy-egy sört. Nagyon kellett, mert elég párás meleg volt, ömlött rólam a víz sokszor. Ja, és persze vittem cukkinis brownie-t a túrára a csajoknak. És aztán itthon is pótoltam az elvesztett vizet, olyan fröcsit csináltam, amibe frissen facsart narancsléből készült jégkockákat dobáltam. Ezt a Vakvarjúban tanultam, tegnap ott fejeztük be a napot tesómmal, mert ő most hízókúrán van, és ott kaptam olyan fröcsit, amiben fagyasztott eperszemek voltak a jégkocka mellett. Tudok majd olyat is csinálni, mert voltam szedd magad eperszedésen (az is nagyon jó volt) és 3,5 kilót tudtam szedni, az majdnem mind ment a mélyhűtőbe. Csak az a baj az ilyen gyümölcsös fröcsikkel, hogy sok fogy belőle, de hát mivel hidratáljak? Teával?

A másik, amit mesélni akarok, a napi cukihoz kapcsolódik, most két cuki lesz. Tesóm megkezdte  állatorvosi asszisztensi tevékenységét, és ennél a kiskutyánál segített Vikinek. (Neki az egyik nyugger terve, hogy állatorvosi asszisztens lesz, természetesen Viki mellett.) Tesóm a páciensével, a két napi cuki:

Tesóm feladata volt, hogy simogassa a kiskutyát a kezelés alatt. És ez meg is történt.

Még annyit kell megírnom tesóm kérésére, hogy idén hétfőn (06.19.) volt az első meleg este, amikor nem kellett pulóvert felvenni, és kedden (06.20.) már éjszakára se hűlt le a levegő. Ezt mi Vikivel nagyon nem bírjuk, de Mazsi és tesóm imádják. Mi azt számoljuk Vikivel, hogy mennyit kell még kibírni a nyárból, tesómék meg zokognak augusztus 20-tól kezdve, hogy vége. Én akkor szoktam megállapítani, hogy túléltem ezt a nyarat is. 

A lisztekről

 

Hónapok óta nézegetem ezeket a gyönyörű fotókat a kenyereimről, egészen pontosan február óta. Nem tudtam, hol fogom tudni mutogatni, mert a kenyerekről készült bejegyzések már uncsik lehetnek, mivel nem változtatok a bevált gyakorlaton. És akkor voltunk a héten Rékával bringázni, és a levendulás parkban dumáltunk pár órát, és szóba került, hogy kísérletezik különböző lisztekkel, hogy valamennyire elfogadható sütit süssön mentesből is, de még nem sikerült. Mutattam Csincsilla egyik receptjét, ahol jól felsorolja, hogy melyik lisztet miért  teszi a sütibe, hátha ez jó kiindulópont lehetne.

Én meg elmentettem régebben ezt a Liszt kisokost magamnak, amiben jó sok okosság van, gondoltam, akkor most innen kiírom, ami érdekelhet minket, hátha ez is segít valamennyit. (meg persze azért, hogy a szép kenyereimet tudjam mutogatni. Bár a szép üvegeimben lévő szép lisztjeimet is mutogathatnám, ha nem lennék lusta lefotózni.) Remélem, majd Csincsilla is ír egy részleteset erről a témáról, neki jó sok tapasztalata van a mentes lisztekkel.

Na, akkor a lisztek:

Búza finomliszt (BL 51, BL 55): sűrítéshez (habaráshoz, rántáshoz, lisztszóráshoz), panírozáshoz, palacsintához, kalácsokhoz, kelt tésztákhoz és süteményekhez.

Kenyérlisztek (BL 80, BL 112, BL 160) kenyerekhez.

Rétesliszt (BL 50, BFF 55): pogácsához, piskótához, réteshez, nokedlihez és nudlihoz. Paprikás lisztbe forgatott húsok, halak sütésénél is ezt érdemes használni.

Grahamliszt (GL 200): a reformtáplálkozásban közkedvelt, általánosan használható liszt.

Búzadara: sűrítésre, daragaluskához, tejbegrízhez, túrógombóchoz, vagy gyümölcsös töltelékű réteseknél a töltelékhez keverve felszívja a keletkező lét.

Búzakorpa: ezt nem írja, hogy mire jó, erről az jut eszembe, hogy korpa közé keverednek a disznók, de majd valaki hátha felvilágosít, hogy mikor vagy mire használja.

Durumliszt: kitűnő tészták készülhetnek belőle. (Ez ugye nyugger-terv, hogy tésztákat fogok gyártani, pl. spagettit is.)

Tönkölybúzaliszt (TBL 70, TBL 300): én most kenyérhez fogom tenni, ha eljutok addig. A lisztet már megvettem.

Tönkebúzaliszt: főként kenyeret és egyéb pékárut készítenek belőle, de felhasználják tészta- és sörgyártásra is.

Királybúzaliszt (KBL 120): kenyérsütéshez használható, és nem kell másfajta liszttel keverni.

Alakor liszt: Erdélyben ősi lepényféléket, pogácsát és kenyeret sütnek belőle (bár én még sosem hallottam erről, de persze ez semmit nem jelent). Sok helyen inkább rizshez hasonlóan főzik, vagy kását készítenek belőle, mivel kenyérkészítésre kevéssé alkalmas.

Rozsliszt (RL 60, RL 90, RL 125, RL 190): a rozslisztet célszerű más lisztekkel keverni kenyérsütésnél.

Árpaliszt: lepénykenyérhez.

Gluténmentes lisztek

Zabliszt: sütéshez, főzéshez, kenyér és péksütemények vagy krémek készítésére, ételek sűrítésére. Kenyér vagy más pékáru sütésekor a sikérmentes zablisztet érdemes sikért tartalmazó más liszttel keverni.

Kukoricaliszt: mártások sűrítéséhez, galuskához, krémlevesekhez, hústöltelékek dúsításához, puliszkához és prószához. Kis mennyiségben kenyérhez is lehet adni. Édes süteményekhez is jó. Arra kell figyelni, hogy a kukoricaliszt friss legyen, mert frissen édeskés ízű, kellemes illatú, de az állott kukoricaliszt könnyen megkeseredik.

Burgonyaliszt: finom sűrítőanyag bármilyen főzelékhez. 

Rizsliszt: kínai ételek gyakori alkotója. Sütéshez más lisztekkel kell keverni. Jól használható porhanyós, omlós tésztákhoz, de galuska, palacsinta és krémleves is készülhet belőle. Szószok sűrítésére is jó. A rizsliszt előnye, hogy sütés során nincs szükség hozzá tojásra.

Kölesliszt: sós és édes ételekbe is illik, főzelékek sűrítésére a búzaliszthez hasonlóan lehet használni.

Tápiókaliszt: főzelékek, pudingok sűrítésére, emellett a pogácsákhoz, zsemle tésztájához adva ropogós kérget biztosít sütéskor.

Cirokliszt: tökéletes alternatíva a búzaliszt helyettesítésére, palacsinták, kenyerek, sütemények készítéséhez. Használható önmagában vagy más lisztekhez keverve is.

Hajdinaliszt: ebből készül az orosz lepény, a blini. Ezenkívül kenyeret, száraztésztát vagy hajdinakását is készíthetünk belőle.

Burgonyaliszt, burgonyapehely: levesek és szószok sűrítésére, burgonyás kenyér sütéséhez is jól használható.

Maglisztek (mandula, mogyoró, lenmag, gesztenye, tökmag stb.): süteményekben, esetleg kenyérhez adva, mint adalékok kiválóan használhatók.

Napi cukinak pedig megint a Win-win Zone napköziből egy kép, ahol középen Lufi pózol, mellette, de azért kissé előrébb egy fél Amy néz nagyon okosan és büszkén:

Ugyaninnen (a napköziből) egy gyönyörű Amy-fül és egy csodás Lufi-pocak:

És egy nagyon különleges perspektíva játék közben:

A csodás fotókat megint Lilla készítette, ki más!

Képregény a csíráztatásról 5. - brokkolicsíra

Rékától kaptam ajándékba a csíráztatni való brokkolimagokat, és ezt a szép tányért is. Csak azt rontottam el, hogy nagyon mohó voltam, és egy evőkanál helyett kettőt tettem az üvegbe, így túlzsúfoltan voltak, és nem fejlődtek rendesen. De nem baj, mert ezek a kis satnyák is nagyon finomak, bár nem brokkoliízük van, hanem kicsit csípős tormaízük. Nagyon finom! Ezt teszem majd holnap a szendvicsembe, amit a kirándulásra viszek.

0. nap: beáztattam 2 evőkanál magot 4 órára, majd leszűrés után az üvegbe tettem. Erről nincs fotó. 

1. nap: Még nem látszik semmi.

2. nap: Elég jól érzik magukat a srácok (A fotó meg nem annyira sikerült. Egyik sem):

3. nap: Őrületesen belehúztak:

4. nap: Kinőtték az üveget! Ketté kellett szednem a csírákat, úgyhogy megállapítottam, hogy 2 evőkanál túl sok egy üvegbe, elég 1 is. Nem tudtak már rendesen fejlődni, annyian szorongtak együtt. A nagyobbik része maradt az üvegben, egy kisebb adagot áttettem az emeletes csíráztatóba:

5. nap: Szerintem már ehetném, ha nem lennének ilyen túlzsúfoltan

6. nap: Ma este leszüretelem, félek, hogy már csak árt nekik, ha tovább kell szoronganiuk az üvegben.

Van Káposztásmegyeren egy csodálatos kis park, annak egy része levendulás, és még szép lila padok is vannak benne. Elbringáztunk múlt hétfőn a szokásos bodzázóhelyemre, de sajnos már elkéstem, egy darab bodza se volt. Az előző hetek esőzése miatt, vagy amiatt, hogy mások megelőztek, de nem találtunk egyetlen virágot sem, pedig fermentálni szerettem volna. Na nem baj, majd jövőre.

Viszont akkor már leültünk egy lila padra a levendulás közepén, és elővettük a piknikcuccainkat. Középen a Rékától kapott ajándék brokkolimagom. 

Remélem elájultok a túrázáshoz vásárolt vadiúj műanyag talpaspoharaimtól!