Csipke 2.

Ámbár, ha jól emlékszem, a tavalyi kalandomat nem vágytam megismételni, de ahogy egyre pirosodott és őszült, kezdtem egyre sürgetőbb szükségét érezni a hecsedlifőzésnek. Már szeptember elején elkezdtem nézegetni a bokraimat a jó gazda szemével, és sajnálkozva állapítottam meg, hogy az idén kevesebb a termés. De azért volt. Bokor meg van számolatlan. Csak az idő kevés mindig. Mindenesetre kivonultunk szüretelni, és sikerült is egy jó adagot leszedni, persze megint nem mértem le, mennyit, olyan 6-7 kg lehetett.
Jó egy hét alatt sikerült feldolgozásközeli állapotba hozni, szóval levagdostam minden kis szemnek a tetejét meg az alját, ráment két ujjam, meg az idegzetem. Egy részéből az idén is tea lesz, ezt iszom egész évben, nagy megelégedésemre, nyűgös vagyok, ha nem ezt kapom ébredéskor, ezeket még a vagdosás előtt megmostam, hogy könnyebben tudjam őket szárítani, a nagyobbik részét szántam lekvárnak, azokat szárazon vagdostam, ez azért kellemesebb volt.
Ekkor kellett volna kinyitnom a blogot, és elolvasnom, hogy tavaly hogy csináltam, de az olyan borzalmas volt, hogy még olvasgatnom se volt kedvem, szóval egyszerűen megfőztem lekvárnak pont úgy, ahogy az összes többi lekvárt szoktam.
A szép, megtisztított csipkebogyókkal pont tele lett az 5 literes nagy lábasom. Eresztettem rá egy kis vizet, épp csak annyit, hogy ne égjen le, és feltettem főni. Fedő alatt főtt 2-3 órácskát, még akkor sem volt túl puha, de már untam a főzést. Közben mindig kicsit pótoltam a vizet körülötte, ha elfőtte, de alapvetően csak a saját maga nedvessége volt alatta.
Amikor megfőtt, hagytam egy kicsit hűlni, sem én, sem a passzírozó gépezet nem szeret tűzforró levekkel matatni. Mert hogy közben az Andi segítségével beszereztem a csodagépünkhöz a csodapasszírozót (és most teprek, hogy leamortizáljam a 13 ezer forintos bekerülési költséget, remélem, 10-15 év alatt behozza az árát).
Aztán már nem tudtam mit kitalálni, neki kellett állni passzírozni. De az idén valahogy minden olyan egyszerű volt. Nem csöpögött, nem fröcsögött. Jó gyakran eldugult minden a sűrű masszától, akkor békésen átkevergettem egy fakanál nyelével, szóval ment szépen, mint a karikacsapás. A passzírozó ormányára rákötöttem egy nylonzacsit, és így a száraz magok nem hullottak bele a átpréselt gyümölcshúsba, és eszembe sem jutott, hogy vizezzem a jó sűrű masszát (mert hogy ugye nem olvastam magamat), tehát nem is fröcsköltem össze mindent ezzel a szép piros trutyival. Kellett némi türelem, de mondjuk egy óra alatt minden nagyobb atrocitás nélkül lezajlott az egész folyamat. Tök cuki volt az egész. És akkor már csak a főzés volt hátra, visszaraktam a jó sűrű gyümölcshúst a fazekamba (olyan kétharmadáig lett megint tele), és olyan 20-30 dekányi cukor társaságában újra felforraltam. A szokásos módon szép tiszta üvegekbe pakoltam, irány a szárazdunszt. Béke és nyugalom.
Maga a végeredmény pedig fantasztikus lett, nem csak nagyon finom, hanem az állaga is egészen elbűvölő, szinte már túl sűrű, remélem, látszik a képen:

Most azért megnéztem a tavalyit, hogy mit nem csináltam az idén:
- nem vizeztem össze-vissza, mindig épp csak annyi vizet kapott, hogy ne égjen le
- nem tettem hozzá almát
- mivel eleve kevés vizet használtam, a csont száraz magokat nem kellett több vízben kiáztatni
- nem engedtem be senkit a konyhába (ámbár nem is volt jelentkező:))

A végeredmény isteni. Egyébként 2011 nevezetes év, sokáig fogjuk emlegetni, mert minden lekvár és minden befőtt isteni, annyira magas volt a gyümölcsök cukorfoka.

Jöhetnek cukiék.
Kóficka bepasizott. Épp hogy leértünk Tésára, amikor úgy döntött, hogy kicsit megrázza magát a HVCs-k (helyi vagány csávók) előtt, mert hogy épp tüzelt, csak nem tudtuk, hogy ilyen komoly a helyzet. Szóval pikk-pakk lelépett, mi meg zaklatottan kerestük a faluban. Persze a Zsuzsi is tépett vele, benne van minden hülyeségben. De ő legalább nem tüzelt. Amikor a Tamás megtalálta őket, már javában ment a nagy flört,  meg magakelletés. Kutyák haza, nálam kisebb szív- és elmeroham. És mert nem vágyunk 16 darab kiskutyusra, illetve vágyunk, de ez nem lenne életszerű, szegény kis Kófic a maradék három napot megkötve, szoros felügyelet alatt töltötte a tornácon. Ő maga is méltatlannak találta a helyzetet. A pasi meg nyomult folyamatosan, néha ugyan hazaszaladt, gondolom, hogy lejelentkezzen, még él, de alapvetően hozzánk költözött. Kóficka ábrándos szemekkel csodálta (nem csodálom, formás darab), néha kicsit sírdogált, a Pasi meg folyamatosan ott volt, és szelíden de eltántoríthatatlanul bámulta imádottját. (Voltak más tervei is, de azokról lebeszéltük.) Hát megszakad az ember szíve.

A nő:

Ilyen helyes volt a Pasi, olyan volt, mintha összetoltak volna egy biglit és egy básszetet.

Kicsit gondterhelt.

Egy ilyen Pasira mindig lehet számítani.

Csipkebogyó szárítása és tea

Persze nem egyszerűen csak a csipkebogyóteáról szeretnék írni, hanem néhány hasznos információt gyűjtöttem ide, hogy a jövőben ne kelljen keresgélni. A csipkebogyószedés borzalmairól és a hecsedlikészítés megpróbáltatásairól már olvashattunk Csincsillánál, de én azt sem tudtam eddig, hogyan kell megtisztítani, kiszárítani és teát készíteni belőle. Ezek pedig nagyon fontosak szerintem. Sőt, magáról a csipkebogyóról is érdemes néhány dolgot tudni, vajon mire jó?

"A csipkebogyó rendkívül egészséges; A-, B1-, B2-, P- és K-vitamin található benne, ám legfontosabb hatóanyaga a természetes C-vitamin. A C-vitamin részt vesz az oxidációs folyamatok szabályozásában, erősíti a vérerek falát, szilárdítja a kötőszövetet, fokozza a szervezet védekezőképességét, ellenállását a fertőzésekkel, betegségekkel szemben. Megelőzésként segíti a csontok erősödését, szilárdságát és a csontképződést. Fokozott C-vitamin-bevitel szükséges testi-lelki megterhelés, pl. szoptatás idején, de szükséges a tavaszi fáradtság, járványveszély idején is.
A csipkebogyóban található C-vitamin jótékonyan hat az emésztésre és vesekő- vesehomokképződés eseténe enyhe vízhajtóként kedvező hatású. Jelentős vértisztító és görcsoldó hatása is van." (Forrás 1. és Forrás 2.)

Szárítás

"Az érett, bíborszínű bogyókat szárazzuk le és mossuk meg. A mosást ugyan hagyományosan nem szokták elvégezni a szárítandó terméseknél, mégis biztonságosabb, ha friss vízzel átöblítve megszabadítjuk a bogyókat a rájuk rakódott portól, piszoktól. Ha mégsem mossuk meg, akkor teakészítés előtt meleg folyóvízzel öblítsük majd át a száraz bogyókat, és csak utána öntsük le a teavízzel.

A termést száríthatjuk hagyományosan napon, ám ehhez tartósan jó idő szükséges, ami szeptemberben ritkaság. Ennél gyorsabb módszer, ha sütőben szárítjuk a csipkebogyót. Ügyeljünk arra, hogy a sütő hőmérséklete semmiképpen ne haladja meg a 60 fokot, mert akkor a bogyók megsülnek, ráadásul vitamintartalmuk is veszendőbe megy. Szárítás közben párszor forgassuk meg a terméseket.

Sűrű szövésű dróthálóból eszbákált kis kosárban a radiátor fölé akasztva is kiválóan szárítható a csipkebogyó - persze csak ha már fűtésszezon van.

A már kész, teljesen megszáradt csipkebogyót kössük vászontasakba és fénytől, nedvességtől védett helyre lógassuk föl. Ügyeljünk a molyokra is; általában szeretik, ha nekik is jut a csipkebogyóból, és hajlamosak beköltözni a bogyótároló helyiségbe. Ellenük a bogyók közé/mellé rakott vagy lógatott levendulával, babérlevéllel védekezhetünk." (Forrás ugyanaz, mint előbb - szóról szóra mindkettőben.)

Mivel nekem nincs cserépkályhám, aminek a tetejére téve ingyen kiszárad, és abban sem bízhattam, hogy pár nap kánikula következik mostanában, ezért 50 fokos sütőben szárítottam légkeveréssel, résnyire nyitva hagyott sütőajtóval három estén keresztül. Talán az energiafogyasztás fölötti szörnyülködés elhalkul majd, ha megtudjátok, hogy 10 dkg szárított csipkebogyót 700 Ft-ért lehet kapni.


Tea

"A szárított csipkebogyó kitűnő teának. Fontos, hogy a csipkebogyót nem szabad leforrázni. Ahhoz, hogy C-vitamin tartalma a legjobban érvényesüljön, előző este kell beáztatni a bogyókat meleg, de nem forró vízbe. Másnapra lesz kész a tea; meglangyosítható, megmelegíthető, de felforralni tilos. Természetesen hagyományos forrázással is készíthető csipketea - ennek íze nagyon jó, de vitamintartalma jóval alacsonyabb, mint forrázatlan társáé. Ha tehát megfázás, nátha ellen isszuk a teát, semmiképpen ne forrázzuk ki belőle a vitamint." (Forrás)

Teát egyébként nemcsak szárított bogyóból, hanem a frissen leszedettből is lehet készíteni. Emlékszem, gyerekkorunkban, amikor kilószám hordtuk haza a csipkebogyót, Anyuci mindig teát készített belőle, amit nagyon szerettem, bár egészen más ízre emlékeztem, mint amilyenre most sikerült a tea. Emlékszik még ezekre a csipkebogyó-beszerzésekre és -teákra rajtam kívül valaki?

A szép képekért és a vadiúj képszerkesztőért köszönet Vivinek és Tomának. A fotón lévő tea színének meghamisítása pedig nekem köszönhető. Valójában ugyanis pont olyan színe van, mint egy gyengére főzött fekete teának, de arra Toma azt mondta, vizeletmintának fogjátok nézni. A színezés kiolvasztott és lecsöpögtetett eper levével történt, amit amúgy máskor is el szoktam használni tea vagy limonádé ízesítésére, színezésére.

Hecsedli

 Hát, csak az fogjon hozzá, akinek kötélből vannak az idegei.  Ez is csak azt bizonyítja, hogy viszonylag kevés dolgot adnak ingyen, a hecsedli, sajnos, nem tartozik ezek közé. Még tavaly, amikor elfogyott minden értelmes lekvárunk, vett a Tamás egy kis üvegcse csipkebogyólekvárt, és az annyira ízlett, hogy elhatároztam, hogy az idén ősszel teszek el néhány üveggel. Régebben kifejezetten nem szerettem (csakúgy, mint a birsalmát), most már mind a kettőt imádom, ha így megy tovább, meg fogom szeretni még a tokaji aszút is (azt azért nem tudom elképzelni, hogy valaha is meg bírnék enni bármiféle mézes süteményt).
Na, szóval minden összejött, pont jókor le tudtunk menni Tésára, a csipkebogyó-ültetvényemre, már egy kicsit megcsípte a fagy a bogyókat, de csak pont annyira, amennyire kell, találtam egy jó kis receptet, otthon várt álmaim robotgépe, meg az Andi kölcsönadott fantasztikus gyümölcspasszírozója, kaptam egy hétfőt a lekvárfőzésre, igazán ritkán szokott minden ennyire összejönni, már ennek gyanúsnak kellett volna lennie.
De nem gyanakodtam. Pedig már a szedés sem leányálom, egyrészt kemény harc a rengeteg tüskével, másrészt mély relaxációs gyakorlat egyesével lenyesegetni az aprócska bogyókat. Több órát eltöltöttünk ezzel a remek tevékenységgel a gyönyörű hétvégi napsütésben brigádtagjaimmal.

Kerti kesztyű, metszőolló, kis fémvájling, nagy szatyor, ez volt a felszerelés. Az volt a leghatékonyabb, ha szép hosszú ágakat vágtam ki, és azokról vagdostam le egyesével a bogyókat, így kicsit tisztult is a terep, mert nem szívesen nyúlkáltam bele a bokrok belsejébe, de sajnos, minden óvintézkedés dacára tele vagyok apró tüskékkel. Szóval egyáltalán nem volt egyszerű a dolog.
Persze nem mértem le, de olyan 6-8 kilót szedhettem. Otthon gondosan három részre osztottam a zsákmányt, a legnagyobb részből lekvárt terveztem, a két kisebbnek pedig teaként kell majd szerepelnie, hol itt, hol ott.
A lekvárnak szánt bogyókat megtisztítottam, azaz ollóval levágtam minden egyes darab szárát és végét, hát, azért ezzel is el lehet remekül piszmogni, de ki lehetett bírni, a meggymagozásnál pl. sokkal jobb, mert ilyenkor már csak egy kicsit szúr, viszont egyáltalán nem fröcsköl :)
Aztán alaposan megmostam, és két nagy lábasban feltettem főni, annyi vízben, hogy jó alaposan ellepje. A recept szerint hozzátettem mindkét lábasba 3-3 apróra vágott, megtisztított almát is, és másfél órán át főztem, fedő alatt, ez nagyon kényelmes része a munkának, még kevergetni is alig kellett, mért is akarna leégni.
Aztán jött a borzalmak borzalma, a passzírozás, Mindig is utáltam passzírozni, egyszerűen elkerültem azokat az ételeket, ahol kellett volna. Az is lehet, hogy sosem volt megfelelő szerszámom, de mindig csak összemocskoltam az összes edényemet és a konyhát, a kétes eredményért. De hát most nem volt mentség, a csipkebogyót tényleg át kell passzírozni, meg kell szabadulni attól a rengeteg szúrós magtól. Először botmixerrel összenyomkodtam a szemeket. Aztán a csodapasszírozón megpróbáltuk átengedni, de elég nehezen boldogult vele, lassan haladt, tömködni kellett, fogalmunk sem volt, hogy jól állítottuk-e be a csavart, hogy nem túl szoros, vagy nem túl laza, egyszer-kétszer teljesen szétszedtük menet közben, stb., stb. Végül is, ami kijött, az nagyon szép, sűrű anyag volt, és a magok is jó szárazak voltak, látszott, hogy működik ez a szétválasztás, csak nagyon lassú és rémesen maszatos volt, nem a gép fröcskölt, hanem ahogy kanalanként pakolta az ember, meg itt-ott azért kicsit szivárgott ez a remek, vörös ragacsos lé. Közben a Tamás még tett egy teljesen eredménytelen kísérletet egy szép régi paradicsompasszírozóval, na szóval pillanatok alatt tele lett a konyha különféle állapotú csipkebogyószószokat tartalmazó lábasokkal, tálakkal és egyéb tárgyakkal, minden vörös volt és ragadt, nem hiszem, hogy le tudnám írni az állapotokat. Közben még a recept előírásai szerint azzal is szórakoztam, hogy a már átpasszírozott magokat kis vízben beáztattam, alaposan átkevertem, és ezt több szűrőn át átszűrtem, még így is sok gyümölcshúst meg lehetett menteni. Mindez, úgy éreztem, órákon át folyt, az is lehet, hogy csak kettő volt, de jóval tovább tartott, mint amit el lehet viselni. Kristály tisztán éreztem közben, hogy ennyit még soha semmivel nem szenvedtem a konyhában. Meg hogy baromira nem érdekel a csipkelekvár. De ekkor már nem nagyon lett volna értelme feladni, mert már tökmindegy volt, hogy egy lábasba öntöm-e a leveket, vagy a vécébe.
Amikor megint eljutottam odáig, hogy a két nagy lábasban volt a vörös szósz (most már magok nélkül), de a konyha egyéb tárgyain és tárgyaiban már nem, akkor már csak egy sima lekvárfőzés volt hátra (az eper pl. innen indul eleve). Hozzáadtam egy kiló cukrot összesen, az eredeti recept egy kiló péphez fél kiló barna cukrot ajánl, én fehéret tettem, és arányaiban kevesebbet, mindig kevés cukrot használok a lekvárokhoz. Addig főztem, amíg a cukor teljesen felolvadt, és kicsit be is sűrűsödött a lekvár, olyan húsz percig, kb., ekkor már folyamatosan kell keverni, mert hajlamos a leégésre.
Aztán tűzforrón tisztára mosott üvegekbe töltöttem, öt percre fejre állítottam őket, aztán mehettek a száraz dunsztba néhány napra.

Nagyon-nagyon finom lett, sűrű, édes, ezen a képen talán látszik az állaga:

Még nem döntöttem el, hogy mi lesz jövőre. Nem vagyok benne biztos, hogy ezt meg tudom ismételni még egyszer, de hát majd meglátjuk.

Update:
A következő kísérlet jobb lett:) Lásd itt.