Tejszínes-mézes labane eperrel - Yoda miniszoborral

Azért kell leírnom ezt a receptet, mert a méz a citromhéjjal és a tejszínhabbal ebben a lecsöpögtetett joghurtban valami olyan hókuszpókuszt vitt végbe, hogy szinte sajnáltam az epret hozzárétegezni. (És szerintetek következő alkalommal, amikor elkészítettem, mit felejtettem ki a joghurthabból? Igen! A mézet és a citromhéjat.) Úgy, ahogy volt, tökéletes volt, a labane. Szeretném azt is hangsúlyozni, hogy egyáltalán nem volt mézíze! A reszelt citromhéj viszont mindenképpen kellett ehhez a varázslathoz.

Azzal kezdődött, hogy már tavaly óta vagy még régebben szeretnék probiotikus fermentált limonádét csinálni. Még sosem jutottam tovább, mint hogy betűről betűre elolvasom a receptet. Nem értem én sem, hogy mitől vagyok elakadva. De idén eggyel továbbjutottam a feladatokban, kimostam az üveget, amiben tervezem a fermentálást, és lecsöpögtettem a joghurtot, mert élőflórás tejsavó kell ehhez a recepthez. Megvettem a biocitromokat is, tehát minden készen állt, csak 3 literes üvegem nincs, helyette 2 literes van. Talán emiatt nem tudom megugrani ezt a bonyolult feladatot. Addig-addig totyogtam a recept körül, míg elment a kedvem megint, és a tejsavót felhasználtam tesóm kenyeréhez, a visszamaradt krémes, sűrű joghurtot meg ehhez desszerthez.

Egy doboz 400 grammos (aldis) görög joghurtot lecsöpögtettem, ahogyan már ebben a bejegyzésben mutattam. A kapott kétféle anyagot sok mindenhez fel lehet használni. A savót kenyérsütéshez szoktam, de biztosan jól állna mindenféle tejfölös-tejszínes ételnek is, a sűrű krémsajtot lehet sósan és édesen is fogyasztani. Tehát mi most itt csak a krémsajtot fogjuk használni.

Hozzávalók:

• 1 adag jó sűrű joghurtsajt (labane, labneh vagy labnita, nem tudom mi az igazi neve)
• 2 evőkanál méz
• 1 citrom reszelt héja (biocitrom)
• 1 dl habtejszínből felvert hab
• eper (most mélyhűtött, felengedett volt)
• a tetejére díszítésnek: eper, citromhéj és keserű csokoládé

A joghurtsajtban villával jól elkevertem a mézet és a citrom reszelt héját. A hideg habtejszínt felvertem, és beleforgattam a mézes-citromhéjas joghurtkrémbe. Nagyon csodálkoztam, de ez az összeállítás annyira finom, hogy akár ezen a ponton is elkezdődhet a dorbézolás. De mivel az epret már felolvasztottam, folytattam az eredeti terv szerint: az epret két darab kicsi, kb. 2 dl-es befőttesüvegbe* tettem, rákanalaztam egy adag joghurthabot, erre ismét epret tettem, majd megint a joghurthabot. A tetejére reszeltem még egy kis citromhéjat, eperszemeket tettem rá és aprítottam egy kocka keserű csokoládét, és azzal szórtam meg mindkét desszertet.

*A befőttesüveg helyesírása: „Amennyiben az adott üveg kizárólag arra az adott célra szolgál, úgy egybeírjuk, amennyiben csak alkalmilag, úgy külön. Alapeset: boros üveg és borosüveg, ugyanez: tintás üveg és tintásüveg. Ennek nyomán mindenkinek egyedileg kell eldöntenie, hogy mire gondol, amikor pl. a konzerves üveg kifejezést kívánja leírni." Ezt jegyezzétek meg, mert ki fogom kérdezni!

Aztán a csokiból újból és újból szórtam a pohárkrémre, mert annyira jó volt így együtt az összes íz. Biztos tök jó lehet Mascarponéval vagy Philadelphia krémsajttal, de hirtelen felindulásból akár a nem lecsöpizett görög joghurttal is.

Éva ma majdnem ugyanezt csinálta, csak dinsztelt almával és magokkal rétegezte, és ő nem csöpizte le a joghurtot. Holnap én is megpróbálkozom vele, már csöpög a következő adag joghurt.

A mai napi cuki már jó régóta várakozik. Anna megtalálta a Yoda miniszobrot a Gellért-téren, rögtön másnap, hogy kikerült oda.

Ekkora a kis cuki:

Mondjuk, mind a kettő cuki, szóval ekkorák a kis cukik.

Házi majonéz keménytojásból - Drakula és Sztálin csizmája miniszobrokkal

Kipróbáltam ezt az őrületet, hogy nektek már NE kelljen. A nagymarosi bringatúrán hallottam róla Olgitól, ő akarta megcsinálni a vacsihoz, de kell hozzá egy erős gép, ami ilyen krémesre tudja keverni a főtt tojásokat, és az nem volt kint a faházban, és venni se tudtunk sehol a környéken (vidéken megállt az élet valahol a múlt században, ezen azért kicsit fel vagyok háborodva). Ezért amikor hazaértünk, rögtön rákerestem, mert nagyon izgatta a fantáziámat. 

Tesóm még mindig gyakran csinálja ezt a 2010-es kísérletemet, a főzött majonézt, ami tökéletesen pótolja a bolti majonézt, csak én nagyon lusta vagyok hozzá a sok mosogatnivaló miatt, meg egy személynek egyszerre túl nagy még ez az adag is. Ezért gondoltam, hogy ez a főtt tojásos verzió még egyszerűbb lenne, hátha bejön. Na de nem jött be, mert kaptam egy tojáskrémnél kicsit hígabb, olajos-ecetes tojáskrémet.

Ami majonéznek néz ki:

De azért leírom, hátha valaki ki tudná találni, hogy mitől lesz (lenne) ez isteni finom, ahogy mindenhol írják a neten. 

Hozzávalók:

• 4 db főtt tojás (nálam 3 db)
• 100 ml víz (én arányosan 75 ml-rel készültem, de végül annak csak a felét öntöttem bele, mert bőven elég volt)
• 30 ml étolaj (nálam 22,5 ml étolaj)
• 1 ek almaecet (nálam is)
• 1 ek mustár (nálam is) - egyébként a mustárt nem minden recept írja, és anélkül talán még borzalmasabb lesz. Magos mustárom volt, ez látszik a krémben.
• ízlés szeint só
• én az első kóstolás után még tettem bele egy kis citromlét és cukrot is

Megfőztem a tojásokat, persze most nem lett mindegyik teljesen kemény, de nem hiszem, hogy ezzel rontottam volna el. A keménytojások könnyebb megpucolására új módszert találtam a neten, meg kell repeszteni a héját körben, és visszatenni egy percre a hűtővízbe, ezután már könnyen lejön. Ezt is kipróbáltam, és volt már, hogy sikerült, most nem annyira. 

Beledaraboltam egy üvegkorsóba a megpucolt keménytojásokat, hozzáadtam a sót, a víz egy részét (kb. negyedét), az olajat, az ecetet és a mustárt (magos dijoni mustárom volt csak itthon), és botmixerrel simára kevertem. Majd kiigazítottam egy kis citrommal és cukorral is. De ez nem majonéz, hanem tojáskrém. Szendvicsekbe még jó lehet. Én ezt használtam a padlizsánkrémhez is, amit a péntek esti borozáshoz készítettem.

A neten rengeteg recept található, nagyjából mind egyforma, de van néhány eltérés, minthogy botmixerrel vagy aprítóval csináljuk-e, vagy a tojásokat előbb villával össze kell-e törni, avagy mehetnek egyből az edénybe úgy, ahogy vannak, vagy van olyan recept, ahol a folyékony hozzávalókat fokozatosan kell adagolni a tojásokhoz, vagy találtam egy olyat is, ahol csak a tojássárgákat használták, érzésem szerint az még kevésbé lesz majonézízű. Ha ez tényleg isteni finom, akkor kérem a tuti receptet. 

FRISSÍTÉS! Olgi is megcsinálta ezt, amikor a telken voltunk, és az övé egészen elfogadható lett. Ezekkel készült: 2 db tojás, 1,5 evőkanál almaecet, 5-6 evőkanál víz, 1 teáskanál mustár, 1 evőkanál (valami különleges) napraforgóolaj, só, bors ízlés szerint. Befőttes üvegbe tette, és merülőmixerrel jól összturmixolta.

Tesómmal elmentünk a héten a Városligetbe bringával, hogy megkeressük a szombati buli helyszínét, a Kiscsónakom Bisztrót. Ez is az öregedéshez tartozik, hogy már nem bízik az ember senkiben és semmiben, hiába van visszaigazolás a foglalásról, tutira kell menni, ha belefér az időbe. És most szerencsére belefért, mert így rá lehetett venni tesómat, hogy keressünk meg két miniszobrot, amiket már olyan régóta szeretnék. Azon a környéken négyről tudok, ebből kettőre lehetett rábeszélni, amiből az egyik a Vajdahunyad váránál lévő Drakula miniszobor volt:

Őt nagyon sokáig kerestük, és az volt a vicces a kalandban, hogy amikor a várhoz érkeztünk, rögtön odakanyarodtunk, ahol Drakula olvasgat, de nem vettük őt észre, mert annyira pici, és mivel ott elfogyott az út is, ezért visszafordultunk és néhányszor megkerültük a várat, mire meglett. A turisták itt is hosszan fotózkodtak vele (mint anno a Trabinál), alig lehetett tesómat visszafogni, hogy ne lépjen oda és tolja arrébb a csoportot, de aztán elvesztette a türelmét, és elég közel ment hozzájuk ahhoz, hogy kezdjék magukat kényelmetlenül érezni, és távozzanak végre. Ekkor tudtuk mi is lefényképezni.

A másik, a Néprajzi Múzeumnál elhelyezett Sztálin csizmája és egy gördeszka, az Ötvenhatosok terén, aminek az a története, hogy itt állt a Sztálin-szobor, amit az 1956-os forradalom során ledöntöttek, és abból a szoborból csak két csizma maradt ott. A gördeszka pedig a WeLoveBp szerint amiatt lehet, hogy a múzeum egy óriási gördeszkapályára hasonlít.

A szobor címe Among us (Közöttünk)

Itt csak annyi volt a kaland, hogy én tutira állítottam, hogy ezt a miniszobrot már megtaláltam egyszer, és odavezettem tesómat ahol emlékeim szerint lennie kellett (mert ott már megtaláltam!!), és ott hosszan cirkáltam elveszetten, mert nem ott volt, hanem kicsit arrébb. Ennyit a memóriámról. Vagy tényleg megtaláltam már, de elfelejtettem, hogy hol, vagy arra is rosszul emlékszem, hogy megtaláltam, és csak az rögzült bennem, hogy akik barátok, ismerősök megtalálták, küldtek róla fotót nekem.

A környéken van még egy Garfield és egy mozgó tetejű kisautó miniszobor, alig várom, hogy ők is meglegyenek. Frissítés 2024. augusztus  23-án: Ma kiderült, hogy van a környéken még egy Micimackó miniszobor is a Damjanich utcában. Muszáj megtalálnom!

Húsvét 2024 - és Chuck Norris miniszobor

Az idei húsvéti bulit is tesóm rendezte, és ilyenkor szoktuk tartani Viki szülinapját, ami pont ma van, amikor írom ezt a bejegyzést. (Hát innen is nagyon boldog szülinapot kívánok, Viki!). Szóval egy kicsit előrehozott szülinap volt vasárnap, de már hagyománnyá vált, hogy a húsvétot és Viki-nyuszit együtt ünnepeljük. Megint gyönyörűen meg volt terítve, és mindenkinek a tányérján volt egy Ferrero csokinyuszi vagy rózsaszín vagy zöld színű tojással. Voltak még kicsi csokik is, és persze nekem megint hozott a nyuszika katicás és méhecskés csokikat. 

Csincsilla rám parancsolt, hogy fotózzak le mindent, de nem jutottam szóhoz/fényképezőgéphez, mert Szabi mindent elintézett, mire odaértem. A kaják ezek voltak:

- kötözött sonka

- főtt tojás

- kaszinótojás

- körözött

- zöldségtál (paradicsom, paprika, retek, újhagyma, uborka)

- sajttál (sokféle szeletelt sajt, és mackósajt is)

- kenyér

- kalács

És voltak az újdonságok

úgymint:

- tojáskrém (nincs róla fotó)

- hummusz (legelső képen)

- csicseriborsós sültkápiapaprika-krém (fenti képen)

Nálam egyébként ez volt az a sorrend is, hogy mennyire ízlik (1. tojáskrém, 2. humusz, 3. paprikakrém). A tojáskrémről sajnos nincs se fotó, se recept (egyelőre). Isteni volt, pedig úgy tudtam, hogy én azt nem is szeretem annyira. Csináltam egyszer egy füstöltlazacosat, de az se volt olyan finom, mint ez. A füstölt lazac akkor is csak azért került bele, hátha úgy jobban ízlene. (Frissítés! Megjött a tojáskrém receptje: 3 főtt tojás, 1 ek mustár, 2 óriás vagy 3 normál ek majonéz villával összetörve és keverve, só, bors. A tetejére egy újhagyma fehér részének a fele felaprítva (ollóval vagy késsel, ez most még nem tisztázott), díszítésnek.)

A humuszról sincs recept, mert Mazsi érzésre dobált össze mindent. Külön érdekesség, hogy a tahinit is házilag készítette Mazsi, de sajnos arra se emlékszik, hogy hogyan (lehet, hogy így), csak abban az egyben biztos, hogy botmixerrel csinálta. (Frissítés! Megjött a recept: a hummusz ilyesmi volt: kb 3-5 ek csicseri (a maradék), egy nagy teáskanál tahini, fél fokhagyma, 3 ek olaj, 2-3 ek citromlé, só bors.)

A paprikakrém ebből a receptből indult ki, de aztán nem pont ez készült el. A változtatásokat (még) nem tudom, csak azt, hogy megsütöttek valamennyi kápiapaprikát, amit aztán aprítógéppel krémesre turmixoltak valamennyi konzerv csicseriborsóval, darált dióval, olívaolajjal, tahinivel és sóval, borssal. Szerintem nem volt benne fokhagyma, de az is lehet, hogy igen. (Frissítés! Megjött ez a recept is: recept szerint ment minden csak csökkentett adagokkal, 2 kápia, fél fokhagyma, 2 teáskanál tahini, 3/4 konzerv csicseri, 3 dkg dió, citrom, só, bors.)

Volt még: Nápolyból hozott többféle felvágott, amik nem is hasonlítanak egyetlen itthon kapható felvágotthoz se: nem volt tömény fokhagymaíze, nem volt elsózva, nem voltak benne porcdarabok és egyéb ehetetlen részek, és a hajszálvékonyra szeletelt szalámik csak úgy olvadtak szét az ember szájában, egészen enyhe, még pont élvezhető füstölt-ízzel, félek, hogy erre is rá fogok szokni. (A legelső fotón látszanak egy kicsit a bal alsó sarokban kibontva is.) Ezek voltak: Bresaola, Salsiccia Dolce, Manzo Delicat, Salami Emiliano, Proscuitto Crudo, Coppa. Egyébként idén a füstölt sonkánk is pont megfelelő mértékben volt füstölt és sós, és nagyon-nagyon finom volt.

Aztán tanultam még egy érdekességet Mazsitól. Ő csinálta a kaszinótojást is, és berágott arra, hogy nem lehet megpucolni normálisan a tojásokat. Rákeresett a tiktokon, hogy van-e valami trükk, és talált is egyet!

A videót még nem kaptam meg, de Mazsi bemutatta a trükköt, jobb is, ha inkább őt nézzük. Szóval a nyers tojásokat az alján egy ponton addig kell gyengéden kocogtatni egy kiskanállal, amíg egyszer csak ad egy olyan hangot, mintha megrepedt volna, de nincs repedés, csak ez a hang. Ha így fő meg a tojás, ezután a kocogtatás és roppanás után, akkor simán lejön a héja. Kipróbáltam egyébként pár nappal később, és 4 tojást kocogtattam végig, de hangot nem hallottam, viszont a főzés után kettőt szuperül meg lehetett pucolni. Ilyet már évek óta nem tapasztaltam! (Frissítés! Megkaptam a videót, 1:15-től hallható az a bizonyos varázshang. Én azt rontottam el, hogy nem csak az alján, egy ponton kocogtattam, pedig Mazsi úgy mutatta.)

Én csak egy krumplis kenyérrel készültem, de idén se tudtuk felvágva lefotózni, mert olyan gyorsan elfogyott, és vittem még egy szendvicskenyeret is, amit a mélyhűtőből varázsoltam elő. (Mindkét recept Limara: Házi pékek alapkönyvéből van.)

Korábbi húsvétjainkat már összegyűjtöttem ebben a 2023-as húsvéti posztban.

Viki gyümölcstortát kapott szülinapjára, ahogy minden szülinapjára, amire visszaemlékszem. A linken épp egy 2008-as szülinapi gyümölcstorta receptje olvasható. Én mindig megkérdezem, hogy tudja még azt az óriási szelet tortát is megenni kaja után, és mindig azt válaszolja, hogy a desszertnek külön helye van. Jövőre is meg fogom kérdezni!

Húsvét hétfőn, ami most éppen április elsejére esett, bolondok napjára, kikerült egy új miniszobor a Megyeri hídra. Ez egy gúzsba kötözött Chuck Norris szobrocska, és nem volt könnyű megtalálni. Annyit segítek, hogy nem a bicikliút mellett kell keresni, hanem a gyalogos oldalon.

Ennyire pici:

Elég furcsa volt ez a nap, mert több okból nyűgös voltam: dolgoznom kellett, mert elseje volt, ráadásul olyan meleg lett, mintha nyár lenne. 27-30 fok lehetett napközben, és éjszaka is egy szál póló elég volt. Szóval a nyűgösködés után elmentem moziba (Lefkovicsék gyászolnak - nagyon jó!), hogy legyen már valami jó is, majd este 8 körül tekertem hazafelé, amikor hívott Olgi, hogy nem megyünk-e valahova ebben a melegben, mondtam, de, keressük meg az új miniszobrot. Így aztán szépen hazamentem, összeszedtem a nélkülözhetetlen dolgokat (alábbi képen), és elindultunk este 9-kor, de csak egy fröcsit ittunk Chuck-kal, mert aztán jött a vihar, és indulni kellett, így is éppen csak hogy hazaértünk éjfélre, a vihar előtt. 

Na egy utolsó művészi kép Chuck Norrisról. Olgi a mérete miatt csak kabócának vagy csótánynak hívta. De csak mert annyira cuki pici. Ő a mai napi cukiság.

Máltai gasztroélmények Micikénél - 2023. szeptember 21-23. (2. rész)

Micike vöröslencséje a sült banánnal és a szójababbal

Folytatom a máltai beszámolómat, és jön majd a recept is a vöröslencse dahlról, de előbb még valahol meg kéne írnom, hogy csináltunk sültpaprikát is, amit nem tudom melyik este ettünk, talán a most következőn, és amire Ġbejniet-t, nagyon finom máltai borsos juhsajtot morzsoltunk, ilyet:

Kép innen. Lehet szavazni, hogy melyik a borsos: a) bal oldali, b) jobb oldali.

A paprikával nem csináltunk semmi extrát csak kb. 30 perc alatt megsütöttük minden oldalát jó feketés-foltosra, letakartuk, hogy felpuhuljon a héja, és amíg én készültem a következő útra, zuhanyoztam, tollászkodtam, addig Micike lehúzta a héját és gyönyörűen felcsíkozta az összeset (5 db volt). Leöntöttük olívaolajjal és citromlével (vagy balzsamecettel? egyikünk sem emlékszik!), és jól megborsoztuk. Sót nem tettünk rá, hogy majd esetleg utólag, vagy úgyis valami sós sajttal fogjuk enni. Pár nap alatt csodálatosan összeértek az ízek, és egyik nap ezt is ettük a vacsorához. Nagyon boldog voltam, hogy csináltunk sült paprikát, mert ez az új mániám. Ez a sültpaprika-saláta lehetne egy következő próba Micikének, ha megint összegyűlnek a paprikák.

Ötödik napra (szerdára) az volt a terv, hogy Hop-On Hop-Off buszozunk, és közben meghallgatjuk, milyen érdekességeket mesélnek Máltáról. Persze magyarul hallgatjuk meg, mert azt is lehet. A Hop-On Hop-Off busz Sliemából (Szlima) indult, valamelyik déli járatot akartuk elérni, és kis szerencsével el is értük. Máltán nagyon izgalmas a közösségi közlekedés (a BKV, ami Tallinja), nem lehet tudni, hogy a kiírt időben jön-e majd a busz. Legtöbbször jön, de van, hogy nem. Most jött, ráadásul pontosan. Le kell inteni, mert különben nem áll meg! 

Átszálltunk Sliemában a BKV-buszról a HoHo buszra, és ezzel a városnéző busszal mentünk Marsaxlokkba (ejtsd: Marszaslokk), ott terveztünk ebédelni. Ez egy kis halászfalu volt régen, és még most is működik halászfaluként és kikötőként, de most már rengetegen látogatják a halpiaca és a szuvenír-piaca miatt. Itt lehet beszerezni a legautentikusabb tárgyakat Máltáról, de még kaktuszlikőrt is lehet kapni (kóstoltam is, nagyon édes, és nekem picit a fejembe szállt, ezért ízlett). És rengeteg étterem van itt, amikben friss tengeri herkentyűket lehet enni.

Itt ebédeltünk, Micike kagylót, én lasagnét. Csak az ebéd felénél jutott eszembe, hogy fotózni kéne, íme:

Megkóstoltam én is a kagylót, és nem volt rossz, de nem mernék rendelni egy egész adaggal, még szoknom kell előbb. Ez előételként szerepel az étlapon, de nem sajnálják tényleg.

Ez pedig az én lasagném maradéka, amit már nem bírtam megenni. Egyébként itt az étteremben csak tengeri herkentyűk vagy olasz tészták közül lehetett választani, azért kértem lasagnét. Nagyon finom volt!

Ebéd után visszaszálltunk a Hop-On Hop-Off buszra, amivel visszamentünk Sliemába, miközben nagyon érdekes helyeken jártunk, és kinéztük a jövő évi úticélunkat.

Talán ezen az estén ettük a vörös lencsét a sült banánnal és a csülökkel. A csülökről sajnos nincs fotó, olyan gyorsan elfogyott. (Felhívnám a figyelmet a szép terítőre, amit most vettünk Marsaxlokkban a piacon.)

A lencse úgy készült, hogy fél kiló lencsét megmosott Micike, majd kicsi olajon a füszereket megfuttatta: húsleveskockát 3 db-ot, füstölt piros paprikát és valamilyen indiai fűszerkeveréket, talán garam masalát 1-1 evőkanállal. Aztán erre ment a lencse 2 evőkanál szódabikarbóna, hogy ne legyünk rosszul tőle, és annyi víz, hogy ellepje. Ja és 5-6 babérlevél, aggódtunk is, hogy ki ne maradjon véletlenül! Nem áztattuk be a lencsét, de ha beáztattuk volna, akkor az áztatóvízbe is tettünk volna szódabikarbónát. Só nem került bele a leveskockák miatt, és nem is hiányzott. Aztán amikor majdnem elkészült, 2 hámozottparadicsom-konzervet öntött bele, és még egy kis vizet. Amikor már teljesen kész volt, akkor jött először egy konzerv kókusztej, majd a korianderpaszta (amit nagyon szeretnék, de itthon nem találtam eddig sehol, pedig 1 éjszakám elment a keresésre), és olajban eltett aprított fokhagyma is 1-2 mokkáskanállal. Most így készült, de szokott beletenni Micike a citrom-gyömbér darálékából, vagy csak gyömbért, meg más egyéb fűszereket is. Nagyon-nagyon finom volt, megcsinálom majd! 

Sütött hozzá 2 db picike, öklömnyi méretű csülköt, nem volt füstölt, viszont istenien volt fűszerezve és csodálatos omlósra sült. Ez is mirelit volt, előkészített, szép kis csülökformájuk volt egy-egy csonttal, csak fagyottan be kellett tenni a sütőbe. Meg a banánokat is.

A sütibanánokra nem tett semmit Micike (de mehetett volna bármilyen fűszer), és félidőben egyszer megforgatta őket. Ilyet én még sosem ettem, és most megkóstoltam sütés előtt is, nekem bejött. Valahol hátul a számban van egy kis banáníze is, de nem az az első íz, amit érez az ember. Inkább savanykás, és kicsit más az állaga is, mint annak a banánnak, amit enni szoktunk. (Vagy a savanykás íz figyel be utólag és elsőre a banáníz? Elfelejtettem!) Sütés után édes lett, jól ment a lencséhez.

Ezen a napon csak 3,4 km-t sétáltunk, amikor a Salina National Parkon keresztül mentünk haza a HoHo buszozás után.

A hatodik napra (csütörtökre) pihenőt rendelt el Micike, így egész nap strandoltunk, és a strandon ettünk egy tonhalas szendvicset, amihez adtak kerek sültkrumplit is. Egy szendvicset közösen ettünk Remivel, szerintem szegény éhes maradt, nem beszélve arról, hogy ő inkább tépett húsosat (pulled pork) evett volna. Nekem a fél szendvics bőven elég volt, és boldog voltam, hogy végre nem volt semmi maradékom. Este elmentünk a már jó előre beharangozott világhírű Fish&Chipseshez, ahol vettünk (mi mást, mint) Fish-t és Chips-et. Nagyon finom volt! Sajnos nincs fotó, megőrülök, hogy tehettem ezt?

A hetedik napra (péntekre) maradt még egy csomó dolog, ez volt az utolsó egész napom. Délben egy török étteremben ebédeltünk, itt megint varázslatos ízek és tálalás várt rám. Előételnek hoztak háromféle mártogatóst ezzel a laposkenyérrel:

A három mártogatós föntről lefelé: humusz, ajvár és tzatziki. Ha csak ezt hozták volna (de nagyobb méretű tálkákban persze), akkor is tökéletesen elégedett lettem volna a hellyel. A humusz is nagyon finom volt, de az ajvár annyira jó volt, hogy most majd az lesz a feladat, hogy megpróbáljak hasonlót előállítani, kicsit darabos volt, nem olyan krémes, mint az enyém, és sokkal sűrűbb volt. A tzatziki pedig nem joghurtos uborka, hanem fordítva: uborkás joghurt. Alig volt benne uborka, az éppen csak felfedezhető volt benne, mint egy plusz íz vagy fűszer, de igazából ez a sűrű joghurt volt a lényeg, és nem lángolt utána a szám a fokhagymától, hát nem tudom hogy csinálták. Lehet, hogy még egyszer tanulmányoznom kell ezeket a mártogatókat a helyszínen. A laposkenyér (vagy pita?) meg valamiért nekem még soha nem sikerült, úgyhogy itt is csak irigykedve tömtem magamba, hogy ez milyen finom.

Én török pizzát rendeltem, ami így nézett ki:

Kíváncsi voltam, hogy hasonlít-e az én török pizzám egy török étterem török pizzájára, de nem. Nemcsak a formája más (az enyém kerek), hanem a tésztája hajszál vékony és puhább, és mégis ropog a széleken, de nem kemény, a hús pedig nem darálva, hanem darabolva van benne, ettől sokkal omlósabb, ki fogom próbálni!

Micike is pizzát kért, de ő zöldségeset:

És Remi egy marhahúsos tálat kért, amiben az volt a különleges, hogy a hús alatt kenyérkockák vannak (ún. török laposkenyér, turkish flat bread), jól eláztatva fűszeres paradicsomszósszal, valami mennyei volt!

A kis tálban tejföl van, a sült paprika pedig csípős. 

Remi még nem szerepelt, de nem maradhat ki, itt a török étteremben vagyunk:

Estére egy naplemente hajókázást terveztünk. Ez azt jelenti, hogy hajóval kivisznek a tengerre, ott lehet a hajón folyamatosan inni, amikor pedig kiköt valahol a tengeren, akkor csúszdázni a hajóról a vízbe és folyamatosan inni, és egyszer csak lemegy a nap, és akkor azt lehet csodálni, közben folyamatosan inni. Megvettük a jegyet, de sajnos lemondták a programot a szél miatt (ami estére elállt persze). Erre Micike előkapta a következő programot, vagyis a mélyhűtőből a behűtött proseccós poharakat, durrantott egy üveggel, és már iszogattunk is bánatunkban. 

Vagyis nem bánatunkban, mert továbbra is elég jó kedvünk volt, és újraterveztük az estét. Ez a sétány esti végigsétálásával telt, és azzal, hogy kendőre vadásztunk, amit szerettem volna magamnak venni, mert az előző máltai kendőmet elhagytam egy kiránduláson, és borzasztóan hiányzott. Kaptam is egy szép kéket, amin fehér teknőcök rohangálnak, imádom! Késő este még beültünk egy helyre, hogy megigyunk a glass of white wine-t and a glass of rosé wine-t (látható, hogy a lényegesebb angol mondatokat sikerült megjegyeznem az elmúlt hét alatt), és aztán még egyszer elhangzott ez a mondat, mert ismétlés a tudás anyukája, és úgy értünk haza, hogy Reminek énekeltük, a kisnánai szokásost: Ég a város, ég a ház is... Tűz! Tűz! Remi sajnos nem aludt, hanem ébren várt minket, pedig milyen jól felébresztettük volna az ordibálós énekléssel.

Aztán még otthon is folytattuk az iszogatást és a mártogatást, Micike egyik kedvenc boltjában vettünk hazafelé Galettit, ami egy tipikus máltai ropogtatnivaló mártogatósokhoz. Az íze engem a pászkára emlékeztet, tehát eléggé jellegtelen, de nekem nagyon bejön, és egy jó fűszeres mártogatóval isteni (például az első napon vásárolt tonhalas, aszalt paradicsomos és bazsalikomos mártogatóval).

Erről sincs saját képem, innen loptam

Ezen a napon sokat sétáltunk a sétányon, de valahogy este (vagyis a nap végén) elfelejtettük megnézni a lépésszámlálót. Nemtom miért. És Micikének sincs tippje, azt mondta. (Talán mert kicsit becsiccsentettünk?) A sétány amúgy 8,5 km oda-vissza, én hosszabbra emlékszem.

Hetedik nap (szombaton) indulás előtt már csak épp hogy tudtam enni egy kis vörös lencsét sült banánnal, szójababbal, mert eléggé izgultam a repülés miatt, a túlsúlyos bőrönd miatt, meg minden miatt, és 2-kor indulnunk kellett a repülőtérre.

És akkor a napi cuki: Micikéék erkélyéről a kilátás:

Nem, ne mondjatok semmit!

Jaj, és majdnem elfelejtettem, hogy megtaláltam a Ferihegyi Repülőtéren a Liszt Ferenc miniszobrot!

Induláskor még erre is volt időm, hogy megkeressem. Ő is elég cuki!

Pizzaszósz Mazsi szülinapi bulijára és veszprémi miniszobrok

Pár hónapja kísérleteztem egy pizzaszósszal, de nem írtam be a blogba, mert nem lett jó. Erre Mazsi szülinapi pizzapartiján szembejöttek velem a tökéletes pizzák az ő tökéletes szószukkal (a fenti képen nyíllal jelöltem nektek). Nem értem, minek töltök órákat receptek olvasásával, mikor a tuti receptek itt vannak a közelemben. Izgalmas volt amúgy a buli, mert tesóm sütője épp most adta meg magát. Már jó hosszú ideje sült benne egy pizza, amikor megérkeztem a buliba, de még mindig nyers volt. Kezdett kisebb pánikhangulat kialakulni, de akkor Mazsi és Viki megmentette a bulit azzal, hogy elrohantak az előkészített pizzákkal és megsütötték őket a saját lakásukban és visszahozták tesómhoz. Én kétfélét kóstoltam, és mind a kettő nagyon finom volt: egy szalonnás-sonkás-gombásat és egy spenótosat. Ilyen volt a sonkás-szalonnás:

Tesóm azt mondta, mindig másképp készül a pizzaszósz, de most még gyorsan el tudja mondani, hogy ebben mik voltak a hozzávalók:

• 2 db hámozottparadicsom-konzerv
• 1 mokkáskanál só
• oregano
• pici bors
• 30-40 levél bazsalikom
• mokkáskanál-hegynyi cukor

Ezeket merülőmixerrel összeturmixolta és kb. 6 vagy 8 pizzára volt elég. Gondolom majd megkapom a pontos adatokat. A pizzatészták meg ilyen gyönyörűen megkeltek:

Szabi csinálta a csodálatos fotókat, bár én is vittem fényképezőt, de aztán nem tudtam használni, azt hiszem megöltek volna, ha még fotózgatok, ahelyett, hogy nekiesünk délután 3-kor a pizzáknak...

Napi cuki Penny lesz, akiről kiderült, hogy imádja az olajbogyót. Nagyon fontos, hogy teljes hangerőn induljon a videó!

Szeretném, ha 1-től 10-es skálán pontoznátok, hogy mennyire cuki ez a hang. Én 10-est adok rá!

Ez pedig Micike sült olajbogyója, marha jól néz ki. Nemsokára megyek Máltára, és akkor megkóstolom én is. Egyébként mikor mondtam neki, hogy Penny videójához beteszem ezt a képet, azt mondta, hogy ő is 10 pontot ad Penny kis cérnahangjára! Eddig még csak 1.000.020 pontja van! Szavazzatok!

Én pedig végre eljutottam Veszprémbe, és megkerestem a három miniszobrot. Évával mentünk egy 2 napos wellness nyaralásra. Csak azért volt wellness, mert vittük a bringákat szokás szerint, és ez a Veszprém 7 dombra épült városka. Szeretném megkérdezni az építőket, hogy ezt miért csinálták? Jó kis edzés volt a sok dombot megmászni bringával.

Már az odautunk is elég kalandosra sikerült, azzal kezdve, hogy előző este iszonyúan eláztam bringával egy nagy viharban, de annyira, hogy nem száradt meg a szandálom a másnapi indulásra. Aztán a Déliben kiderült, hogy a kinézett vonatunk nem tud bringát szállítani (mert rossz az a vagon), így aztán másfél órát üldögéltünk az undorító koszos pályaudvaron, folyamatosan nagyon szégyelltem magam. Ide európai emberek is érkeznek! Nem ciki ez nekünk? Na mindegy. Másfél órás várakozás után olyan vonat indult, amire nagyon nehéz felküzdeni a bringát, egy nagyon meredek lépcsőn kell felvinni és nagyon keskeny a nyílás is, hogy ha lehet, beakadjon a kormány, és visszazuhanjon az ember vele. Ezután fel kell akasztani egy kampóra a százkilós bringákat. Itt lett egy kis szerencsénk, mert segített egy férfi. Aztán egy európai állampolgár nem igazodott ki a szörnyűséges jegyvásárló automata logikáján és csak helyjegyet vett, menetjegyet nem. Nem volt nála elég készpénz, de persze a kaller terminálja nem működött. Nem mondta, hogy elnézést kérünk, nem kell fizetni, mert a MÁV nem biztosítja a fizetéshez a feltételeket, hanem hosszan küzdött a terminállal, majd egy másik utazóval is, mire egy harmadik utazó beszólt (aki heti 5 napot utazik vonattal), és akkor elkezdődött az üvöltözés. Szörnyű volt. 

Végül megérkeztünk, ugyanaz a fickó, aki a felszállásnál segített, a leszállásnál is jött segíteni. Ettől kicsit helyreállt a lelki békém. Ezután vágtunk neki az első veszprémi dombnak, hogy eljussunk a szállásra, ami nagyon jó volt, egy kertes házban egy apartman, és ki lehetett ülni egy csodálatos teraszra a csodálatos kertet nézni. 

E' itt a ker'!

Kis pihenő után nekivágtunk a város felfedezésének. Mindent megnéztünk, és nagyon gyönyörű volt, sokat lehetne róla mesélni, de most csak a miniszobrokat mutatom. Az első szobor, amit megtaláltunk, Ernő az őr. Ő a végvár bejáratánál a Hősök kapujánál áll. Nem olyan picike, mint a budapesti miniszobrok, 30 cm magas és nagyon cuki. Elég komolyan veszi magát. Ő volt a kedvencünk.

A második miniszobor Ödön az utcazenész volt, őt nagyon sokáig kerestük, és emiatt többször kellett valamelyik dombot megmászni bringával, pedig rögtön, ahogy rákanyarodtunk a megfelelő utcára, elmentünk mellette... (a Kossuth Lajos utca alsó részén van.) Elég nagy ő is: 47 cm hosszú, 33 cm széles és 27 cm magas. 

A harmadik miniszobor pedig Leonóra, a kislány és az oroszlán. A leírás szerint ő a jövőt szimbolizálja. Elolvasva a leírást, sem jövök rá, hogy miért a jövőt? Ez a jelen. Bárhol látok embereket, nem a környezetüket szemlélik, hanem a telefonjaikat. Leonóra is azt bámulja, ahelyett, hogy az oroszlánját simogatná. Leonóra 36 cm hosszú, 17 cm széles és 25 cm magas.

A második napon legurultunk Veszprémből Almádiba. Ez egy fantasztikus bringaút, olyan jó, hogy már ilyenek is vannak! Ez az út még azért is nagyon jó, mert 14 vagy 15 kilométeren keresztül csak gurulni kell egy gyönyörű erdőben. Sajnos előtte meg kell mászni mind a 7 veszprémi dombot, én legalábbis így éreztem, mire megtaláltuk a bringaút kiindulópontját. De aztán jött a felejthetetlen élmény, amit még fokozott, hogy az erdőben volt egy hely, a neve A Zöld, ahol lehetett volna fröcsizni, ha nem kellett  volna sietnünk kijutni az erdőből még a vihar odaérkezése előtt. 

Itt egy kis leírás a bringaútról: Veszprém-Almádi bringaút.

És itt pedig A Zöldről: Titkos biciklis pihenő. Ide vissza KELL mennem!

Almádiból Veszprémbe is meg lehet próbálni az utat, de én nem javaslom. Végig emelkedik, bár állítólag nem durván. Veszprémből Almádiba viszont maga a mennyország. A hazaút már szinte tökéletesre sikeredett, mert a Katica nevű vonat jött, amire csak fel kell tolni a bringákat. Imádom a katicákat, és Katicát is, és a tökéletesből csak azért vonok le pontokat, mert a vonat 25 percet késett, ezt nem mondta be az állmáson a hangosbemondó, a vécé nem működött, és a vagonnak néhány ajtaja is le volt ragasztva, mert használhatatlan volt. De ez már nem borított ki, mert annyira jó volt ez a két nap.

Dragomán-féle dagasztás nélküli parasztkenyér az új öntöttvas sütőtálamban

Több, mint ezer éve készülök rá, hogy egy ilyen kenyeret süssek, csak a főszereplő hiányzott, az öntöttvas sütőedény. És karácsonyra megkaptam, annyira boldog vagyok! Ő az:

Annyira szép, és olyan nehéz, hogy külön oda kell figyelni a mozgatására amikor forró, mert a kesztyűn keresztül is megégeti a kezemet. Fel kell gyorsulni mindenesetre, nem lehet totyogni vele jobbra-balra. 

Óriási terveim vannak vele, úgymint töltött káposzta, székelykáposzta, sólet, és kacsát vagy csirkét is sütnék benne egyben (végül is ez egy kacsasütő edény vagy nem? de!), vagy erről az oldalról (amit Anna mutatott) a 42 slow-cook casserole receptből megcsinálnék néhányat, és akkor még csak az elején tartok az ötletelésnek. De a Dragomán-féle kenyér volt az első, ami készült benne, ez természetes, ha már annyit vártam rá. 

Hozzávalók:

• 70 dkg liszt, bármilyen lehet vegyesen, de legalább 40 dkg fehér liszt legyen
• ½ liter víz
• 3 evőkanál kovász
• 1 teáskanál só (nekem lehet kicsit több is)

A keverőtál aljába egy kis vizet kell önteni, én persze felülbíráltam ezt, és a liszttel indítottam, ahogy szoktam, de igaza van a receptnek, mert kicsi vizet kell tenni a tál aljába, könnyebb lesz összekeverni a tésztát. Tehát a vízre mehetnek a lisztek (nálam most 55 dkg simaliszt, 15 dkg világos rozsliszt volt), aztán a só és a kovász, végül a maradék víz is. Egy fakanállal összekevertem. Aztán itt is eltértem kissé a recepttől, mert még öntöttem rá egy kis vizet, mert úgy éreztem, nem elég (de elég). Összekeverés után fél napon vagy egy éjszakán át pihentetni, keleszteni kell a tésztát, a videón az van, hogy nem a hűtőben.

Másnap sütés előtt néhányszor hajtogatni kell, végül megformázni. A videón látszik hogyan kell hajtogatni és formázni. A formázás után a hideg öntöttvas sütőedénybe kell tenni, bevágni néhány helyen, de ezt kihagytam ezzel a híg tésztával, Dragomán is mondja, hogy nem mindig vágja be, vannak korszakai, amikor szereti a magától megrepedt kenyeret. Bevágással vagy bevágás nélkül be kell tolni a hideg sütőbe. Nekem így nézett ki ennél a pontnál. Nem fűztem sok reményt hozzá, hogy ebből kenyér lesz. 

Nem igazán értem, hogy ha már egyszer gyönyörűen megkelt az éjszaka alatt, akkor utána mért kell még hajtogatni meg formázni, egyszer tuti ki fogom próbálni anélkül. Nekem mindig összeesik ilyenkor a tészta a felére, és úgy sajnálom, hogy nem rögtön sütöttem, amíg magas volt. 

Na mindegy, ezt csak magamnak írtam emlékeztetőnek, a lényeg, hogy ekkor ebben a hideg vaslábosban be kell tenni a hideg sütőbe a tetejével lefedve. Ha bent van, a sütőt 230 fokra kell állítani és így kell sütni 45 percig, aztán fedő nélkül még 15 percig. És aztán csoda történt, és ezt csakis a vasedénynek köszönhetem, hogy ilyen tökéletes kenyerem lett végül. Meg a recept is jó, az az igazság.

És hogy milyen íze van, az leírhatatlan! Annyira finom!

A mai cukik a miniszobrok, amiket megtaláltunk Judittal. Vasárnap voltunk kirándulni, ami inkább sétának nevezhető. A Budai Zöld turistaút budai szakaszán sétáltunk végig a Vérmezőtől a Tabánon át a Gellért-hegyig. A Moszkva téren találkoztunk, oda én bringával mentem. Azt senki nem mondta, hogy jeges szél fog fújni, és kockára fogok fagyni! Láttam, hogy 2 fok lesz, de napsütést írtak, és a szelet nem vettem észre az előrejelzésben. Fú ez elég durva volt, de hősiesen kitartottunk. Amikor megvoltak a miniszobrok, akkor viszont már villamossal mentünk vissza a Moszkva térre, ahol hagytam a bringát. És nekem onnan még haza kellett gurulni, alig vártam a forró zuhanyt. (Viszont a vérnyomásom rögtön lement 114/71-re, ilyen nem volt mostanában! Lehet, hogy kockára kell fagyni az alacsony vérnyomásért?) Csak halkan szeretnék célozni rá, hogy tavaly ilyenkor egy ugyanilyen hideg túra után kaptam Szabi csirkés Pho gyógylevesét, ami annyira finom volt, és életmentő is egyben... Rémlik, hogy tervezett valami marhahúsost is, de azt még nem tudtam tesztelni.

Vuk a legújabb miniszobra Kolodko Mihálynak, és őt találtuk meg előbb. Nagyon picike, a hegy oldalában van, de nem írom meg, hogy hol, hátha valaki szeret még miniszobrot keresni.

Remy, a patkány elég közel van hozzá, kb. 3 perc sétára, úgyhogy őt is megkerestük, bár már semmi másra nem vágytunk, csak egy fűtött villamosra. Ő is nagyon cuki, és valaki festett neki egy cicát, nem tudom, hogy ez a kompozíció része lehet-e, de a cica is tökéletes. Most tudtam meg, amikor utánanéztem hogy ez a Remy patkány szeret főzni, és séf akar lenni. Csak bajba kerül, mert az emberek nem szeretik a patkányokat a konyhában. Nem láttam a rajzfilmet, de pótolni fogom, hogy megnézzem a szaktársam kalandjait.

Tartsatok ki, mindjárt jön a tavasz, az erkélyemen a varjúhájak elkezdtek kibújni:

Pennyről és Winstonról, továbbra sincsenek hírek. Nem értem, és most már én is ezt kérdezem: élnek még ezek a cicák?