A kovászos uborka levének újrahasznosítása

Amíg válaszokra várok a gépnél, és nem merek semmi komolyabb dologba belekezdeni, addig csak görgetni szoktam, ahogy mindenki más is. Ilyenkor kerül elém ez a sok "remek" ötlet, bár lehet, hogy a koviubilé újrahasznosítását Micikétől lestem el tavaly, amikor ő is rengeteget fermentált, és rémlik, hogy a megmaradt lét sokszor ráöntötte bolti savanyúságokra, ezzel javítva őket. (Remélem, nem csak képzelődök már megint.) Tesóm rengeteg koviubit gyárt minden nyáron, és elhatároztam, hogy a megmaradt finom sós-fokhagymás-kovászos lébe teszek mindenféle zöldséget. Én sajnos nem tudom meginni, legalábbis ennyit nem, pedig sokan nagyon szeretik.

Az első próbálkozás a sárgarépa lett. Kaptam a boltból kiselejtezett répákat, megpucoltam, hosszában felvágtam és egy befőttesüvegbe szorítottam őket. Ráöntöttem a kiürült koviubilét, lezártam az üveget, tettem alá egy tányért is, megérzésből (és jól is tettem, mert kifutott), és a hűtő hátfalához toltam, majd ott felejtettem több hétig. Tényleg elfelejtettem, és amikor megtaláltam, akkor félve nyitottam ki, de a répa roppanós, kicsit kovászos ízű, és nem romlott meg ennyi idő alatt sem. 

Nekem nagyon fura ez az intenzív édes répaíz a kovászos íz mellett, talán szokni kell még. Arra gondoltam, hogy mártogatós dolgokhoz tök jó lenne.

Második próbálkozásra kis koktélparadicsomokat tettem a lébe. Ezt Mazsi is kipróbálta, és állítólag nagyon finom. Én még nem kóstoltam, még vártam a megfelelő alkalmat. Ez holnap lesz, mert jön Toma, és akkor ünnepélyesen kinyitjuk majd.

Frissítés 1.: Megkóstoltuk Tomával a paradicsomot, de azt állapítottuk meg, hogy kell neki még egy kis idő, nem elég kovászos az íze. Holnap lesz egy hete, hogy betettem az üvegbe, de nem szobahőmérsékleten tartottam, hanem a hűtőben, ezért - gondolom - több idő kell neki. Augusztus 19-én tettem el, 25-én kóstoltuk először. Egyébként amikor kinyitottam, szisszent egyet és  kicsit pezsgett is. Pár nap múlva újra megkóstolom!

Frissítés 2. 2024. szeptember 7-én:

Pezseg rendesen! De csak miután levettem róla a tetőt, és a fotózás miatt egy kis időt szobahőmérsékleten töltött. Megkóstoltam, és nagyon finom, kovászos íze van, egyben paradicsomíze is. Tehát kovászos paradicsom. Csak az az egy baj van vele, hogy kissé megpuhult. Úgy 19 napot töltött a maradék kovászos lében a hűtőben. 

Gondolkodtam, hogy milyen zöldségekkel próbálkozzak még, talán karfiolt vagy padlizsánt is ki fogok próbálni, de a következő a káposzta lesz, ha marad még egy kis koviubilé valakinél. Ha kipróbálom, akkor majd kiegészítem vele ezt a bejegyzést.

Szeptember 14-én betettem az uborkareszelővel vékony szálakra gyalult káposztát a félretett kovászos uborka levébe, és 1 hét múlva megkóstolom. Addig is a hűtőben tartom.

Véletlenül csak szeptember 28-án kóstoltam meg, nagyon ízlik. Isteni finom, próbáljátok ki mindenképpen! Ez lett a legjobb, a három próbálkozás közül (répa, paradicsom, káposzta).

Napi cuki most a máltai virágmagjaimból lett növény, amiről Micikével megállapítottuk, hogy nem az, amire gondoltam. Elment a helyszínre, ahol szerintem a magokat szedtem, és lefotózta az ottani növényt, de nem hasonlít erre. Úgyhogy most nem tudom mi lesz belőle, és azt se, hogy vajon hogy bírja majd a telet az erkélyen. Jó lenne, ha virágozna már, de egyelőre nem akar.

Vagy legalább jó lenne, ha ehető lenne ... 

Ez a máltai virág:

A virágja olyan, mint a hajnalkának, de a levele nem hajnalkás. Viszont a cserepemben lévőre se hasonlít. (Erre azt mondta a gugli, hogy Ipomoea violacea = mexikói ibolyaszulák = mexikói hajnalka. Hmmm. A másikat nem tudom beazonosítani.)

Gyökérkenyér - kovásszal

Már biztos halál uncsi ez a sok kenyér, de muszáj volt ennyit sütnöm, mert Micikétől kaptam egy csomó isteni olasz felvágottat, amikor itt járt, és emiatt teljesen kifogyott a kenyérkészlet a mélyhűtőből. Majdnem bolti kenyeret kellett vennem, de aztán végre az időjárás is kedvezett (lehűlt a levegő), és süthettem minden nap kenyeret. (Csak feljegyzem ide, hogy a Salame Napoli volt a kedvencem.)

Ezt a kovászos gyökérkenyeret új felfedezettemnél, Zsombinál találtam, de ő ezt nem próbálta ki, csak leírta a receptet. Az élesztőset próbálta, és az nagyon jól néz ki, óriási lyukak vannak a kenyerében, az lesz a következő, amit megpróbálok.

Hozzávalók:

• 240 g búza finomliszt (BL55)
• 200 g kenyérliszt (BL80)
• 1 kávéskanál só
• 40 g aktív kovász (én 80 grammot tettem, mert keveselltem a negyvenet, meg mert annyi kovász maradt)
• 320-330 g szobahőmérsékletű víz

A kovászt a tészta bekeverése előtt kb. 8 órával meg kell etetni, hogy megfelelően aktív legyen. A liszteket a tálba szitáltam, összekevertem a sóval, majd hozzáadtam a kovászt. 

Folyton variálok a kovásszal, most nem is tudom milyen volt, ezekkel a lisztekkel szoktam etetni: teljes kiőrlésű rozsliszt, teljes kiőrlésű búzaliszt, teljes kiőrlésű tönkölyliszt, rétesliszt, simaliszt, kenyérliszt, világos rozsliszt. Ezek közül maximum kettőt szoktam használni egy-egy etetésnél, fele-fele arányban. Az egyik liszt mindig teljes kiőrlésű szokott lenni. Azt hiszem, hogy most tk. rozsliszt volt és rétesliszt. 

A tésztához hozzáadtam 330 gramm vizet is. 5 perc alatt összekevertem a dagasztókarú robotgéppel, de elvileg pont az az egyszerűség ebben, hogy egy kanállal, vagy fakanál nyelével is elég összekeverni, csak én nem akartam birkózni a tésztával, inkább géppel csináltam.

Ezután 10-12 órát kell keleszteni Zs. receptje szerint, de én áttettem egy olajozott tálba, és az első másfél órában 30 percenként meghajtogattam a tésztát. A meghajtogatásra a neten találni egy csomó videót, a lényege, hogy a gömböcöt az oldalán megfogom egy ponton, felhúzom, és ráhajtom a tetejére, és így megyek körbe a tésztán, amíg az első ponthoz vissza nem érek. Ekkor felfordítom, hogy a hajtogatott fele legyen alul, és ami eddig az alja volt, az legyen felül. 

Aztán letakarva szobahőmérsékleten kelesztettem, nem 10-12 órát, de elég sokat, talán 8 órát. Lisztezett pultra borítottam és elfeleztem a tésztát, egyenként kilapítgattam, és ugyanúgy, mint az élesztős gyökérkenyérnél, feltekertem és megtekertem. Újra kelesztettem 40 percig, majd 250 fokra előmelegített, gőzösített sütőben megsütöttem 28 perc alatt.

Nem lett rossz!

Napi cuki most megint Winston lesz a reggeli kávéjával

Ezeknél a gyors összekeverésű, de hosszú kelesztésű kenyereknél az a jó, hogy ha mondjuk este bekevered a tésztát, reggel csak sütni kell, és reggelire friss kenyered lesz. Ha viszont reggel kevered össze munka előtt, akkor munkából hazaérve már sütheted is, és friss kenyered lesz vacsorára. És még elrontottan is sokkal se sokkal finomabbak, mint a bolti kenyerek. De nemcsak finomabbak, hanem egészségesebbek is, mert nincs bennük a sok vegyianyag (pl.: lisztjavítószer 😁), és frissen felszeletelve és lefagyasztva bármikor elő lehet venni, amikor csak kell egy-két szelet. 

Májusi kovászos kenyereim és kirándulás a Kaán Károly kilátóba

Megint kettőt sütöttem, és megint ugyanaz a recept, mint áprilisban. Úgy látszik, muszáj Csincsillát utánoznom, és most mindaddig ez lesz, amíg nem posztol valami újat, hogy aztán azt tudjam másolni. A hónap elején megpróbáltam újítani, rozsos kenyeret sütöttem, ami már egyszer sikerült, azért van a füzetemben, de most, a hónap első hetében annyira sok volt a munka, hogy nem voltam képes még azt a picit se odafigyelni a kenyérre, amennyit a kovász etetése, a géppel dagasztás és a hajtogatások, formázás igényelt volna, mindent, de mindent elrontottam. Nem akartam már megint a bénázásomról írni, úgyhogy azt a kenyeret le se fotóztam, de már alig van belőle, ezért kellett újra nekiállnom.

A hosszúkás kenyér így néz ki közelről kívülről és belülről:

A kerek pedig ilyen:

Azért is kellett gyorsan sütnöm, mert Judittal mentünk vasárnap kirándulni a Nagy-Hárs-hegyre, és azt hittem, viszek szendvicset, de aztán kiderült, hogy ebéd után találkozunk, fél 3-ra kell Hűvösvölgyben lennem. Ezt úgy szoktam megoldani, hogy elmegyek a Szentlélek térre bringával, majd a 29-es busszal Hűvösvölgybe. De most végig bringával akartam menni, nagyon rám fért egy ilyen húzós menet, mostanában elég kevés program jött össze sajnos.

A lakásomtól Hűvösvölgyig 17,226 km az út át a Margit-hídon, majd a Varsányi Irén utcán fel a Moszkva térig, onnan pedig a Szilágyi Erzsébeten Hűvösvölgy felé. Nagyon izgalmas volt, mert az ismert útvonalamról eltereltek, és egyszer csak bent voltam az erdőben, szerencsére erdei bringaúton, és nagyon kellett nyomni, mert nem tudtam, hogy jó helyen vagyok-e, jó helyre visz-e az út, és odaérek-e fél 3-ra a megbeszélt helyre. Végül is 1 óra 9 perc alatt tettem meg az utat (kábé ennyit mondott az útvonaltervező is), 14,9 km/órás átlagsebességgel a bringás computer szerint. A combom olyan volt, mint a beton. De szerencsére időben odaértem, és volt még 7 perc pihenőidőm is, mire megjött Judit.

A kirándulás isteni volt jó sokat nevettünk, és felmentünk a Kaán Károly kilátóba. A kilátó, ha valaki nem ismerné, így néz ki:

Kép innen

Akkora szerencsénk volt, hogy nem volt ott senki, ráadásul elég stabilnak néz ki az építmény, ezért a rettenetes tériszonyommal is megpróbálkoztam a felmászással. Nem is volt semmi gond, amíg az utolsó előtti emeleten meg nem éreztem, hogy a nagy szélben kileng a torony egy icipicit. Azazazaz nagyon fájdalmas volt, nyilallgatott a gyomromba, a torkomba, meg mindenhova, jó annak, aki nem ismeri az érzést. Az is lehetett a baj, hogy egy fiatal pár is feljött a kilátóba, és valamiért az már sok volt nekem. Nem baj, szépen, ügyesen lejöttem, amikor is egy kutya feküdt a lépcső aljában, de ezt az akadályt is leküzdöttük. Annyira sajnálom, hogy nem csináltunk egyetlen képet se, de a túlélésről szólt a dolog a kilátó utolsó előtti emeletén. Judit azért felment a tetejére is. Gyönyörű volt a kilátás már az alsóbb szintekről is, megérte kockáztatni az életemet.

Nem tudtuk megállapítani, hogy hány kilométer lehetett ez a túra, de olyan 4,5-5,5 km körül. Ezután még hazabringáztam, de az már laza volt, mert végig lejtett az út. Nagyon kellett! 

A napi cuki Amy itt nem stréber! Mellette egy újkutya van, akivel még nincsen jóban, de aztán még eggyel balra a kis tacsi, a legjobb barinője:

De azért szerintem mégiscsak stréber, ha jól megnézi az ember, ő veszi a legkomolyabban a feladatot, meg az ő kicsike barátnője. 

Itt jól látszik a legjobb barinő, Lufi is (végre megtudtam a nevét)! Láttam egy videón, amiben fájt Amy hasa a napköziben, és Lufi puszilgatta őt.

Áprilisi kovászos kenyereim és kirándulás Solymáron

Most én is 2 kenyeret sütöttem, mert megirigyeltem Csincsillától, és mert a múltkori kovászos zsemlék túl hamar elfogytak és nem szeretem, ha nincs itthon kenyér a mélyhűtőben. Ezek tegnap éjszaka sültek ki, azért hiányzik az egyiknek a "fele", mert amikor ehetőre hűltek, muszáj volt felvágnom és megkóstolnom.

Szabi a pék receptje alapján sütöttem, az egyik azért lisztes, mert az a lisztezett konyharuhával bélelt kenyereskosaramban kelt, a másik egy üvegtálban. Azt is beliszteztem, de nem tettem bele konyharuhát, ami hiba volt, mert csak egy lapátka segítségével tudtam a forró sütőlemezre ügyeskedni a tálból. Ennek megfelelően néz ki szegény, viszont nagyon finom és gyönyörű nagy lyukak vannak benne. Most egy kicsit elégedett vagyok. Ti mit szóltok hozzá? Remélem, Csincsilla irigykedik az óriási lyukak miatt!

Csak a hozzávalókat írom, és sajnos linket sem tudok, mert csak a füzetemben van meg és egy Word doksiban, amit Gabitól kaptam:

• 180 g kovász
• 600 g víz
• 900 g liszt, ebből 850 g kenyérliszt, 50 g teljes kiőrlésű búzaliszt
• 20-22 g só + 0,5 deci víz (azt hiszem, 24 gramm lett a só)

Ebből 2 db kb. 70 dekás kenyér lesz. Érdekesség, hogy csak egyszer etettem meg a hűtős kovászt (előző este), mielőtt sütöttem volna vele.

Így néz ki a lisztesebbik felszeletelve:

És a kis nyomi ilyen lett belül:

Jeeeee!

A kenyérsütés azért is volt sürgős tegnap éjszaka, mert ma Évával mentünk Solymárra kirándulni először a Felső-Jegenye-völgybe, ahol szalamandrát szerettünk volna látni, és sikerült! Aztán átmentünk az Alsó-Jegenye-völgybe, ahol a Paprikás-patak vízesést néztük meg, a Rózsika forrást és a solymári várat. Az egész túra kb. 5-6 km volt, de hozzá kell még adni, hogy Hűvösvölgybe a buszvégállomáshoz bringával mentünk ki, ami nekem a lakástól másfél óra tekerés, majdnem végig emelkedőn. Eléggé kikészültem már megint, de nem a bringás résztől, hanem a gyalogostól. Sajnos a szalamandráról ilyen minőségben jött át a fotó:

Szóval azért kellett sürgősen kenyeret sütni, hogy vigyek szendvicset a kirándulásra, de az a helyzet, hogy még éjszaka megettem a szendvicse(i)met: kovászos kenyér + Serrano sonka + az enyhe ízekverék csíráim. Jézusom, de finom volt!

Éva hozott megint bolti tonhalas szendvicset és termoszban tejes kávét (isteni ötlet volt!), én  pedig vittem egy kis kekszet, csokit és mandarint. Jó volt ez is!

Kovászos zsemlék - 8 db - és Rákospatak-parti kirándulás

A recept a Nem vagyok mesterszakács blogból van, bár a saját jegyzeteimből sütöttem most

Az egész szombatom nem túl jól sikerült (hogy a vasárnapról már ne is beszéljünk), pedig jónak ígérkezett (mindkettő). Vagy legalábbis jobbnak. De a vasárnapban az nagyon jó volt, hogy a VakVarjúban megünnepeltük Viki szülinapját csak mi négyen csajok, és a végére odajött Toma is meglepetésnek. Kár, hogy nem találta ki hamarabb, hogy szívesen jönne. Viszont így sokkal érdekesebb témákat tárgyaltunk ki, köztük azt, hogy ki milyen krémsajtot tesz a Hajnimakaróniba.

Szóval szombaton úgy volt, hogy esni fog az eső, esett is, és hogy sok munkám lesz, lett is, tehát nem mehettem sehova. Ez a két/három (eső, munka, otthonmaradás) tényező szükséges a leginkább, hogy szívesen álljak neki kovászos valamit sütni. Merthogy azzal egész nap kell vacakolni, sőt előző nap már a kovásszal is.

A szombati kicsit kudarcos tortillasütés után annyira bíztam a zsemlékben, de sajnos ezek csak kívülről néznek jól ki, belülről már nem olyanok, mint az eredeti. Nagyobb lyukakat akarok!

Egyáltalán nem baj, így is el fognak fogyni. Leírom a hozzávalókat, bár nem szoktam, de nem pont az eredetit csináltam, annyit módosítottam rajta, hogy nem tettem bele porélesztőt, csak kovászt, de abból többet, mert több sikerült, és mint tudjuk, nem dobok ki semmit.

Hozzávalók:

• 375 g finomliszt
• 125 g kenyérliszt
• 200 g aktív kovász (150 g van az eredetiben + 1 g porélesztő)
• 350 ml kézmeleg víz
• 2 teáskanál tengeri só (14 g) - végre normális sómennyiség egy receptben! 

Hát ezek a hozzávalók, és ezzel kell annyit szórakozni, amennyihez van kedvünk. Aztán ami miatt a receptet beírom a blogba, az az a trükk, hogy a zsemlesütés úgy történik, hogy a sütő tepsijével (gáztepsinek nevezik, de nekem villanytűzhelyem van) letakarom a sütő másik tepsijében sülő zsemléket. Sőt, már a kelesztés idejére is letakarom, és előtte megspriccelem vízzel a tepsit, amivel lefedem.

Az első próbálkozásomkor úgy kelesztettem, hogy egy edényben forró vizet tettem a sütő aljába, és betoltam a két tepsi közé zárt zsemléket, és ebben a gőzös langymelegben keltek meg. Az jobban sikerült. Most ezt nem csináltam. Még a sütési időt kell tökéletesíteni, meg azt, hogy mikor vegyem le a fedőt, mert ha  végig rajta marad, akkor puha lesz. Az eredeti recept szerint 260 fok, 13 perc, + fél óra hűlés a sütőben. Ő nem takarta le a zsemléket, nekem 13 perc alatt letakarva puhák voltak. Itt kell valamit módosítanom.

Ha nem is lettek tökéletesek, de legalább jól néznek ki a zsömik:

És még egy haszna volt a szombati sütésnek a borús időben, mégpedig hogy rájöttem, hogy az erkélyen sokkal szebb képeket tudok csinálni, mint a lakásban. Ezért berendeztem ott egy kis fotóműtermet (ez picit túlzás, de mindegy). Ha nem lett volna sötét a lakásban, sosem jutott volna eszembe ez a megoldás. Mindig kint fogok fotózni!

Ezek itt az eggyel korábbi zsemléim, ezek kicsit jobban sikerültek:

A sok munka miatt én nem voltam kirándulni, de Mazsi, Szabi és Amy igen. Felfedezték a Rákos-patak partját. Egyszer már én is felfedeztem bringával, Évával eltekertünk először a Naplás-tóig, majd vissza egészen a torkolatig, ahol a patak a Dunába ömlik. Majd keresek arról is képeket, de most inkább Mazsiék képeit mutatom a napi cuki rovatban.

Amy a patakparton. Ilyen elhagyatott ez a hely, nagyon nekem való, ráadásul tőlem egy sarokra indul a túraútvonal... Persze itt nálam, az elején még nem ilyen gyönyörű és izgalmas, mert eleinte lakott területen megy. És van a legeslegelején egy nagyon elhagyatott felüljáró, azon lehet átkelni a síneken, hát az igazán félelmetes.

Szépséges nárcisz, mutatja, hogy itt a tavasz.

És egy vicces rajz a hídon. Az van odaírva, hogy "Mindenkiben ott lapul a kisördög!" Igaz. Családunk nőtagjaira mindenképpen, beleértve Amyt is.

És vittek magukkal szendvicset iiiiiiis!

Sonkás-sajtos.

A tortillalapokkal meg az lett - ha érdekel valakit -, hogy összetördeltem nagyobb darabokra és betoltam a lekapcsolt, de forró sütőbe légkeveréssel, és így kaptak egy kis színt és egy kis plusz sült-ízt, és annyira finomak! Majd valami mártogatót kitalálok hozzá, csak el ne fogyjon addig! Befőttes üvegekben tartom, az egyiknek a fele már eltűnt.

Márciusi kovászos kenyér - 2+1 szuper ötlettel

 

Nem tudom, hogy nevezzem el a sorozatot, ha tényleg havonta fogom mutogatni a kenyereimet, akkor talán így jó lesz, ahogy most.

Tegnap sütöttem, és receptet megint nem írok. Amúgy is csupa elcseszéssel kezdődött, és úgy is folytatódott, de ahhoz képest elég szép, és nagyon finom lett a kenyér. 

Szerettem volna kovászos zsemléket sütni, a füzetemben van is egy recept 8 db zsemléhez. Valahonnan kimásoltam, a neve az, hogy kovászos cibatta zsemlék, és azt gondoltam, hogy ezt nem rozskovásszal kéne csinálni, hanem fehér kovásszal. Meg is etettem a kovászomat rétesliszttel, hátha az jobb lesz neki, mint a finomliszt, és másnapra látszólag nem történt semmi. Nem érdekelt, akkor is ezzel sütök, legfeljebb majd szórok bele szárított élesztőt, ha nem működik. Ám amikor a kovászt az üvegből átkanalaztam a tálba, látszott, hogy belül elég nagy lyukak vannak benne, tehát működik. Ezután rossz receptet néztem, mert a füzetben valamiért ellapoztam, így egész más arányokkal kezdtem dolgozni, az lett a vége, hogy rengeteg vizet kellett még adnom a tésztához, és ekkor feladtam a zsemlesütést. Azért egy csapott teáskanálnyi sót még tettem bele pluszban a sok pluszvíz mellé, mert a sótlan kenyeret utálom. Így aztán lehetett azon is rettegni, hogy elsóztam-e. 

Lényegtelen a sztori, mindig kábé ekkora káosz van körülöttem, arról már nem is beszélve, hogy a sok módosítgatás miatt folyamatosan mosogattam és még kézzel is kellett dagasztanom. Nem érdekes. Viszont az érdekes, hogy két remek ötletem keletkezett most, amit szeretnék elmesélni. 

Az egyik, hogy ezt a nagyon ragacsos tésztát, amit végül sikerült előállítanom, nem a konyhapulton formáztam meg, ahogy szoktam (nincs deszkám), hanem egy sütőpapírt jól beliszteztem, és azon hajtogattam meg a tésztát. Így aztán később nem kellett a pultot is lesúrolnom. Végül ezt a sütőpapírt használtam a kelesztéshez és a sütéshez is. Semmi konyharuha meg kelesztőkosár. Addigra elegem volt már a szétszóródott lisztből, ami csúszik a konyhakövön és a ragacsos tésztából, ami félek, hogy majd eldugítja egyszer a lefolyót.

A másik ötlet valószínűleg nem is saját, de ha máshonnan van, akkor is lehet legalább annak örülni, hogy egyáltalán eszembe jutott. Ez pedig, hogy ha gyenge a kovász, vagy hideg van kint, vagy valamiért gyorsítani akarom a kelesztést, akkor vizet forralok a vízforralóban, beleöntöm egy nagyobb tepsibe, beteszem a sütő aljába és a sütőrácsra meg a kelesztendő tésztát. Rácsukom a sütőajtót, és hagyom 1-2 órát ebben a párás melegben. Nagyon jól működik.

Aztán van még egy régebbi iszonyú jó ötletem, ami nem a kenyérsütéssel kapcsolatos. Amikor Tomának bemutattam, megkérdezte tőlem, hogy nem akarom-e szabadalmaztatni. Azt hiszem, nem értékelte a találmányt, pedig igazán jó, mindjárt meglátjátok. Ez pedig az, hogy az ikeás mécsesek alján, amikor leégnek, mindig marad egy kicsi viasz vagy mi ez, és ezt szépen egy fogpiszkálóval kipattintom, és átteszem az új mécsesbe a darabkákat, és ott elégetem. Ugyanezt csinálom a gyertyákkal, amiket már nem lehet meggyújtani, csak ezeket egy erre a célra üzemben tartott kicsi bicskával feldarabolom, és ezekkel az apró darabkákkal töltögetem fel a mécseseket, így aztán sose dobok ki semmit belőlük. És  sok-sok órával meghosszabbodik így a mécsesek élettartama is. Szerintem óriási ötlet!

A kenyerem félbevágva:

A februári kovászos kenyerem itt található, és annak a bejegyzésnek a végén a blog minden kovászos finomságát összegyűjtöttem, úgyhogy most ezt kihagyom.

Most nincs napi cuki, mert pillanatnyilag elfogytak a cukikról készült fotók, ezért az lesz a napi cuki, hogy megmutatom egy régebbi kovászos kenyeremet, ami nagyon jól sikerült. Persze receptet ahhoz se tudok, bár akkoriban még betartottam a receptek minden lépését. A képeknek két dátuma van valamiért (én sem értem), az egyik 2019-es, a másik 2020. április 14. Ha a régebbi dátum az igaz, akkor lehet, hogy ez a kenyér még az Anna-féle kovásszal készült, aminek az a nevezetessége, hogy volt velünk kirándulni és gombászni a Lajos-forrásnál. 

Annyira jó tészta volt, hogy nem kellett sütőedénybe tenni, mégse lapult szét.

Ilyen nagy lyukakat szeretnék mindig. És úgy látom, ez egy szép fehér kenyér, hogy csináltam vajon?

Kovászos pizza

Az az egy mentségem van, hogy nem most kezdtem kovászolni. Ha már unnátok. Sokat küzdök a kenyérrel, főleg azért, mert nehezen tudom, ütemezni a százórás készítést, és a koronavírus előtt mindig közbejött valami, ami miatt nem tudtam tartani az ütemtervet. Hát most játszhatom kedvemre, egész nap itthon vagyok. Meg holnap is, meg utána is, ki tudja meddig. A kenyér nekem nehéz ügy, még így is. De most már a két utóbbi egészen csinos lett. Viszont ha sikerélményre vágyom (vagy ha gyereket kell etetni), akkor jöhet bármi más, ami kovászos. Garantáltan rohadt finom lesz, minden kovászos tésztának van egy alap, kicsit joghurtos íze, és nagyon-nagyon finom. Elképesztően finom pogácsákat sütök (majd egyszer fényképezek, és akkor lesz recept is), és hát a lepények és a pizzák is frenetikusak.
Ez is egy kovászos pizza a képen. A feletetett, virgonc kis kovászt (15 dkg) összegyúrtam 45 dkg pizzaliszttel (nyilván más is jó, de ez volt itthon), sóval meg annyi vízzel, hogy összeálljon, meg egy löttyintésnyi olívaolajjal, aztán kb. 8 fokon hagytam 10-12 órát kelni. Utána két sütőpapíros tepsire adagoltam. Annyira lágy volt, hogy nem lehetett nyújtani, szóval kikentem olívaolajjal a tepsibe terített sütőpapírt, és olajos ujjheggyel kinyújtogattam-húzogattam a tésztát, ennél vékonyabbra nem lehetett. De nem volt baj. Mert mint mondtam, minden kovászos tészta valami eszméletlenül finom. Totál kommersz teteje lett, ketchup, kétféle sonka, póréhagyma, trappista - a helyi kisboltba ügettem csak ki, muszáj volt, mert sajt egyáltalán nem volt itthon, mozzarella pedig a boltban nem volt. Még meglocsolgattam olívaolajjal - ez nem volt kommersz.

Aztán 250 fokon, míg meg nem sült. Ebből a mennyiségből egy jó nagy tepsi és egy fél lett.

 Napi cukinak meg ez. A keleti hálószobánk minden délelőtt foglalt.

Kovászos kenyér - hagyományos és gluténmentes

Jó féléve szórakozom kovászos kenyerekkel. Kovászt nevelgetek, meghalasztom, kidobom, újrakezdem, próbálkozom. Recepteket böngészek, a fészbukos hírfolyamom már szinte csak kenyérből áll, és egyszerűen nem hiszem el, hogy úgy tűnik, hogy az egész ország frankó kovászos kenyereket gyárt, csak nekem nem jön össze. Nyilván nem vagyok képes szó szerint követni egy receptet, mert nem megy, és kész. De azért ennél jobbra számítottam. Az élesztős tésztákkal kifejezetten jó barátságban voltam, tényleg szuper kelt tésztákat csináltam. Aztán letiltottak a gluténről, nem sokkal utána az élesztőről, szóval meglehetősen ritkán sütök már hagyományos kelt tésztát. Ajándékba, legfeljebb, szenvedjenek. A saját gluténmentes kenyereim nem voltak rosszak, de olyan nagy gasztronómiai élvezetet sem adtak. A szódabikarbónának már egy csipetnyijét is kiérzem, és utálom (így aztán fel nem tudom fogni az ír szódás kenyeret, tényleg van, aki azt megeszi???). Sütőporral is próbálkoztam, az sem volt az igazi. Nyilván már régóta zümmögött a fejemben a kovász, adott esetben a gluténmentes változat.
Nem fogok Háború és békét írni, hosszú és kőkemény kenyerekkel szegett út vezetett idáig. De ez most úgy elég jó lett. Gondolom, látjátok a csinos kis púpját a kenyérnek, meg a még formásabb pici lyukakat. A héja vékony és ropogós, belül pedig nem szivacsos (sajnos melegen vágtam meg, mert nem bírtam megállni). Hát egyszerűen rohadt jó. Valahogy meg kell állnom, hogy ne egyem meg a fél veknit együltő helyemben (négy szelet zsíros kenyeret ebédeltem, sajnos).
Pontos receptről szó sem lehet, már nem is írtam, annyi rossz próbálkozás van a hátam mögött. A kovászom pár hónapos, alapvetően barna rizs és teff lisztekkel etetve. Hűtőben tartok egy kis adagot (20 g, mondjuk), 4-5 naponta egyszer etetem, kb. 1-1-1 arányban, kicsit a lisztet meg szoktam növelni, hadd egyen szegény. Nagyon ritkán sütök, eszem ágában sincs a pulton tartani, és naponta etetgetni. Nyilván azért ilyen lagymatag, de nem baj.
A lisztek a szokásosak, két csésze barna rizsliszt, egy-egy csésze hajdina és köles, fél csésze kukorica, fél csésze tápióka. Állagjavítónak kb. 2 evőkanál útifűmaghéj, 1 evőkanál nyílgyökérliszt. Egy evőkanál só. Ehhez jött a hűtőből kivett, háromszor-négyszer feletetett kovász (12 óránként etetem, tehát ez egy több napos program sütés előtt), kb. a lisztek 25-30%-a. És annyi víz, hogy jó legyen az állaga. Egy nagy tálban mindent összekeverek, és hagyom állni vagy tíz percet, hogy duzzadjon, aki akar. Ha kell, adok még hozzá vizet. Sűrű masszát kapok, amit lehet kanállal pakolgatni, de gyúrni nem lehetne, ahhoz lágy.
Papírral bélelt hosszú formákba raktam (három lett). Mindegyikre húztam egy zacskót. És jött a végtelen hosszú kelesztés. Szobahőmérsékleten kb. 12 óra, utána hűtőben szintén kb. ugyanennyi. 220 fokon kezdtem a sütést, aztán levettem 200-ra. És nem mértem, hogy mennyi idő, de hát úgyis látszik.
Máskor szoktam bele magokat tenni, de most nincs itthon, és hát ugye nem létfontosságú dolgok miatt nem soppingolunk.
Annyira örülök, elég sok kudarc van a hátam mögött. Ennél jobbra pillanatnyilag nem vágyom.

A rendes búzalisztes kenyérben még ennél is több kudarcot gyűjtöttem. Azt hiszem, az volt a legmélyebb pont, amikor karácsonyi ajándékként három kőkemény diszkoszt sütöttem. Joli kutyái ették meg, miután valahogy felfűrészelték. A kenyereim túl tömörek voltak és vastag héjúak. Nyilván az ízük jó, a kovászos cuccok mindig elképesztően finomak. De hiába próbálkoztam, valamit mindig elcsesztem. Volt, amikor tudtam, hogy mit, volt, amikor nem. A fészbukon láttam mindenki tarajos, ropogós, és baromi nagy lyukú kenyérkéit, és kezdett nagyon tele lenni a hócipőm.
Ez a mai rohadtul nem tökéletes. De végre az a bélzet és az a héj, amire vágytam, lyukacsos és vékonyan ropogós. Boldogság van.
Receptet nem tőlem kell venni, tele van a net jobbnál jobb kovászos kenyerekkel, és egy csomó szuper videót is nézhettek.
A kovászom kenyérlisztből készült, mert rozslisztem ritkán van itthon, ez is pár hónapos. A liszt zöme szintén kenyérliszt volt, némi manitoba, meg teljes kiőrlésű tritikálé. Só. 25% kovász, 70 pár százalék hidratáltság.
Egy óra autolízis, kb. 6 óra bulk, kb. óránként bizgetés, szirom, laminálás, coil, coil, mindez a konyhában, nem szoktam mérni, szerintem 22 fok körül lehet nálunk. Utána előformázás, és fél óra múlva formázás. Kb. 16 óra kelesztés, ennek a fele 8 fokon, utána a másik fele mondjuk 5-ön. Aztán némileg megint elrontottam, mert hamarabb borítottam papírra, mint kellett volna, így még volt kb. 1 órája a konyhában, 22 fokon. És hogy feltegyem a koronát, véletlenül légkeverésen sütöttem. Így aztán elterült, mint a nagyalföld. Van még hová fejlődnöm. De azok az lyukak, hát az isteni, végre. Könnyű a bele, vékony és ropogós a héja, szóval mámorító az egész. Látszik, hogy kicsit túlkelt, a teteje sem az igazi, de a mienk. És magasabb osztály, mint az előzőek.

Még melegen megvágva, majdnem a csücske:

Napi cuki. Így néz ki mostanában a délutáni sziesztám. Elég kövér a macska, nehéz, mint a sár, de azért lehet irigyelni.