Diós-sütőtökös pite

 

Olyan fotogén ez a süti, csináltam is róla egy csomó képet, és nagyon nehezen választottam. Ez a süti volt első találkozásom a sütőtökkel, legalábbis első olyan találkozásom, amikor meg is ettem, és ízlett is. Éva sütötte és hozta egy kirándulásra. Gyönyörűen nézett ki, és teljesen új íz volt: a tésztája omlós, nem száraz. A pitéket azért nem szeretem, mert néha olyan száraz és ízetlen a tésztájuk, de ennek nem! A töltelék nem túl édes, és benne a ropogós meglepi diódarabok, úgy feldobták, és Éva az eredeti recept szerint kis virágokkal díszítette a tetejét, egyszerűen imádnivaló volt. Most is az volt de a családom sajnos nem akarta megkóstolni, így azonnal Rékával elfeleztük a sütit. Náluk már el is fogyott, nálam még van egy szelet.

Hozzávalók a tésztához:

• 27 dkg liszt
• 1 hideg tojás sárgája
• 18 dkg fagyos vaj
• 1 evőkanál cukor
• 1 nagy csipet só

A lisztet összekevertem a sóval és a cukorral, majd a vajat robotgéppel morzsásítottam. Utána hozzáadtam a tojássárgáját, de mivel nekem sehogy se akart összeállni a tészta, adtam hozzá jó hideg bubis vizet. A bubis vizet egy ideje itthon gyártom szódagéppel, amit tesómtól kaptam. (Köszi!)

Ezután egy kicsit megint eltértem az eredeti recepttől, mert én nem tudom mások hogy szokták a pitetésztát a hűtőből kivéve kinyújtani, de ez nekem túl nagy feladat, talán öregszem. Úgyhogy én azon melegében, ahogy összeállt a tészta, elosztottam egy nagyobb és egy kisebb gombócra, kinyújtottam, és a nagyobbikkal kibéleltem a fodros piteformát (amit előtte véletlenül kivajaztam, de nem tudom minek, van elég vaj a tésztában). A túllógó részeket levágtam, hozzáadtam a kis gombóchoz, és ezt is kinyújtottam. 

A kibélelt piteformát betettem a hűtőbe, és a kinyújtott korongot is, amiből majd a csíkok lettek. Itt hagytam másfél órát hűlni. Ezalatt elkészült a töltelék is. A maradék hokkaido tököt használtam hozzá.

Hozzávalók a töltelékhez:

• 5 dkg amarettó keksz (nálam a kekszesbödön alján maradt zabkekszmorzsák voltak helyette)
• 2 tojássárgája
• 50 dkg sült tök
• 2 tubus sűrített tej
• 1 marék durvára tört dió
• őrölt fahéj, őrölt szegfűszeg, őrölt gyömbér
• felvert tojás a tetejére

Tenyérnyi darabokra vágtam a tököt, a hokkaidót nem is kell meghámozni. Kb. 40 percig sütöttem, de lehet, hogy kevesebb ideig, az a lényeg, hogy jó krémes legyen. Aprítógépbe tettem két adagban és krémesítettem egy kis sűrített tejjel. Áttettem egy tálba (pont abba, amiben a tésztát állítottam össze), és ebben összekevertem a maradék sűrített tejjel, a fűszerekkel, a dióval és két tojás sárgájával. Az egyikből loptam egy kicsit egy picike tálkába, amihez tettem egy picike fehérjét is, és ezt felverve használtam a végén a lekenéshez.

A tésztát elővettem a hűtőből, megszurkáltam villával, megszórtam a kekszmorzsával és ráterítettem a tököt. Berácsoztam a tetejét, ujjammal megkentem a félretett tojással és 190 fokos sütőbe toltam 15 percre, majd 170 fokra csökkentettem a hőmérsékletet és további 20 percig sütöttem légkeveréssel. Ha nagyon barnul, akkor alufóliával le kell takarni.

Langyosan a legfinomabb, egy kis fahéjas cukorral megszórva, és tejszínhabbal beterítve. Hűtőben tartom, és amikor eszem belőle, akkor mikróban meglangyosítom.

A recept egyébként a Vidék Ízéből van, így kaptam meg Évától. Jó régi recept, a kenyérsütős fájlmappámban őrizgetem, hogy el ne vesszen. Most sütöttem másodszor vagy harmadszor. 

A mai cuki sok cuki lesz a napköziből:

Emike olyan szigorú arcot vág, mintha ő lenne a felelős a többiek viselkedéséért. Jó ilyen nyári képeket nézegetni ebben a jeges szélben.

Flódni pite

Körülbelül tavaly ilyenkor Rékával elhatároztuk, hogy minden héten fogunk valamit kézműveskedni. Azt vettem észre, hogy ezek a fogadalmak jól működnek, Gabival például azt határoztuk el, hogy minden hónapban megyünk legalább egyszer kirándulni, akár bringával, akár gyalog. Eddig sikerült is nagyjából betartani, a havi egy túra is megvolt mindig, és Rékával a heti egy kézműveskedés is majdnem mindig összejött. Novemberben és decemberben inkább sütöttünk, de volt olyan, hogy ellógtuk a kézműveskedést és inkább filmet néztünk, viszont amivel a kézműves foglalkozásainkat kezdtük, azt is meg szeretném itt mutatni. 

A papírkosárfonással már régóta szemeztem, nagyon érdekel a kosárfonás is (amiben DT nagyon profi), és érdekel az újrahasznosítás is. Ráadásul imádom a kosarakat (is), úgyhogy minden szempontból tökéletes hobbi a papírkosárfonás. Úgy kezdődik, hogy reklámújságokat egyforma csíkokra szabadalsz, majd egy hurkapálca segítségével feltekered egyforma szálakká, megragasztod a végét, hogy ne kezdjen kitekeredni, és amikor már jó sok ilyet csináltál, akkor pont úgy fonod a kosarat, mintha vesszőből csinálnád. A neten sok videó van erről, mi innen tanultuk.

Itt látszik az úgynevezett fonópálca:

Ez az egyik legjobb kézműves foglalkozás, mert amíg a szálakat tekerjük, lehet közben enni, inni, és jó sokat dumálni. Nem kell odafigyelni, nem kell gondolkodni, pont olyan, mint régen a kukoricafosztás vagy morzsolás.

Szóval elkezdtünk inkább sütni, mert Réka meg akarta tanulni a Pepperkakort, aztán beneveztünk az IKEA versenyre (vagy fordítva volt a sorrend?), és végül találtuk ezt a Kerek flódni pite receptet, amit egyedül sosem próbáltam volna meg, de Réka lelkes volt szerencsére.

Követtük a receptet, szerintem nem tértünk el tőle semmiben, de azért leírom ide, mert volt már olyan, hogy a belinkelt recept eltűnt.

Hozzávalók a tésztához:

• 20 dkg finomliszt
• 20 dkg rétesliszt
• 20 dkg vaj
• 8 dkg porcukor
• 1 csipet só
• 1 késhegynyi sütőpor
• 80 ml fehérbor
• 2 nagyobb tojás sárgája

A mákos réteghez:

• 15 dkg mák
• 6 dkg porcukor
• 1,5 dl fehérbor
• 1 marék mazsola

A diós réteghez:

• 15 dkg dió
• 8 dkg porcukor
• 1,5 dl fehérbor
• 3 dkg étcsokoládé

Az almás réteghez:

• 3 közepes alma
• 2 ek méz
• 0,5 citrom leve
• 1 tk őrölt fahéj
• 0,5 tk őrölt szegfűszeg

Az összeállításhoz:

• 10 dkg sűrű házi szilvalekvár

A tetejére:

• 1 tojás
• porcukor

Jó hosszú a lista. Már az is őrületes szervezést igényel, hogy minden hozzávaló meglegyen! Pihenésképpen megmutatom, hogy miután megnéztük a nyerő versenyzők fotóit, arra jutottunk, hogy azért nem kerültünk be az első 20-ba az IKEA sütisütő versenyen, mert nem volt eléggé feldíszítve a sütink a fotón, ezért csináltunk díszes képet is erről a szegény Flódniról, íme:

Ízléses, ugye? 

Na, akkor kezdhetjük a sütést a tészta összeállításával:

A tésztához a kétféle lisztet összekevertük a robotgép táljában, hozzáadtuk a sót, a sütőport és a porcukrot. Amíg a robotgép keverte a liszteket és a többi porállagú cuccot, a hideg vajkockákat beledobáltuk, és megvártuk, hogy morzsás állagú valamit kapjunk. Ehhez hozzáadtuk a tojássárgákat, végül a hideg bort is beleöntöttük, és addig kevertük, míg összeállt a tészta. 

Nagyon fura, hogy a tésztába bort kell tenni, de nekem bejött. Réka ráadásul a 80 ml fehérbort 8 dl fehérbornak értette (vagy csak úgy tett), így hát 2 üveg bort hozott, de nem baj, mert a többinek is lett jó helye.

Amikor a tészta összeállt, folpackba csomagolva betettük a hűtőbe pihenni. Ezalatt elkészítettük a töltelékeket:

A mákos réteghez:

A mákot megdaráltuk a cukorral. A bort egy kis lábosban megmelegítettük, hozzáadtuk a mazsolát, és leöntöttük vele a cukros mákot. Jól összekevertük.

A diós réteghez:

A bort a cukorral kicsit összeforraltuk (csak amíg a cukor megolvadt), és leöntöttük vele a darált diót. Ezután hozzáadtuk az összetört csokit és jól összekevertük.

Az almás réteghez:

Meghámoztuk, lereszeltük az almákat, jól kinyomkodtuk és rácsavartuk a fél citrom levét. Hozzátettük a mézet és a fűszereket és ezt is jól összekevertük.

Most jön a süti összeállítása és sütése:

A tészta kétharmadát kinyújtottuk, sütőpapíros, 24 cm-es tortaformába tettük úgy, hogy oldalt is legyen tészta, nem csak alul. Az eredeti receptben 22 cm-es piteforma van, de a piteforma túl alacsony lett volna ehhez a sütihez, úgyhogy a nagyobb tortaformát használtuk. Viszont így elég vékonyka lett a tészta a rétegek között. Úgyhogy ha van, inkább a 22 cm-es tortaformádat használd.

Na szóval, a tésztát beleigazítva a formába, és a következő lépés, hogy megkentük vékonyan a szilvalekvár felével, majd a mákos töltelékkel. 

A maradék tésztát három egyenlő részre osztottuk, az első harmadát kinyújtottuk, és ráigazítottuk erre a rétegre. Ezt megkentük a szilvalekvárral, és rásimítottuk a diós tölteléket. 

Befedtük a következő egyharmad tésztával, amit persze kinyújtottunk előtte. Erre halmoztuk az almás tölteléket, és az egészet befedtük az utolsó kinyújtott harmad tésztalappal. 

A széleket jól összenyomkodtuk, a tetejét megkentük a felvert tojással, és megszurkáltuk több helyen.

170 fokon sütöttük 50 percig, és kirepedt. De nem baj, mert Réka nem veszi túl komolyan az ilyen tragédiákat, meglátja mindenben a lényeget:

Még langyosan megkóstoltuk, de persze pár falat után feladtuk, mert annyira nehéz ez a süti. Rékáéknál volt, aki 2 szeletet is megevett ebből (nem tudom hogy bírta), de a gyerekeknek jobban ízlett volna bor nélkül, meg a szilvalekvár se jött be, ha jól emlékszem. Amikor kihűlt a torta, akkor nekem nagyon ízlett, de akkor se bírtam egyszerre sokat enni belőle. Az én családom nem kóstolta, mert mindegyik réteggel van valakinek valami baja.

Napi cukinak meg megmutatom Réka és Roland örökbefogadott, mentett kutyusát, Zorát:

És legközelebb istibizi jön a mi örökbefogadott mentett kutyánk is...

(Vizsgakérdés a hosszú receptből: Hány üveg bort hozott Réka?)

Nem találtam több Flódnit a blogon, csak egy hasonló sütit: Csincsilla almás pitéje szilvalekvárral, dióval és mákkal.

Bejgli (sokadik)

Csak a hangulat végett. Nincs karácsony bejgli nélkül. Mindig ilyen lesz, kireped, laposka, elveszik benne a tészta, de szerintem marha finom. Legalábbis annak néz ki. És persze a fejem tetejére is állhatok, tuti nem lesz márványos a teteje. Tökéletlen, na. De nem baj. Pikk-pakk kész van, és el is szokott gyorsan fogyni. Most nem vacakoltam a tésztával különösebben. Összedobtam gyorsan egy omlós élesztős tésztát. A töltelékeket (aszalt szilvás mák, narancsos dió, sült szilvalekvár kis dióval) szokás szerint túl hígra csináltam, de ez sem volt baj.

Tészta: összemorzsoltam (géppel) 50 dkg lisztet 25 dkg vajjal, csipet sóval, 5 dkg porcukorral, 2 dkg friss élesztővel. Utána deszkára borítottam ezt a morzsát, és összegyúrtam egy tojássárgájával, meg annyi tejjel, amennyit felvett. 1-2 deci. Négy cipóra osztottam, és a deszkán pihentettem, a konyhapulton (mert nem volt időm hűteni). Közben elrontottam a töltelékeket. 40 dkg darált dió, 20 dkg porcukor, 1 nagy zacskó vaníliás cukor (nem vanilin), bionarancshéj, egy csipet fahéj és kb. egy deci tej, ezt felfőztem, annyi tej kell hozzá, hogy jó krémes legyen, de ne legyen túl híg (az enyém mindig túl híg, ha még nem mondtam volna). Aztán mehetett a kinti fagyba hűlni. Ezért imádok karácsonykor sütni, egy hatalmas nagy kinti hűtőszekrényt használhatok. A mákot összedaráltam kristálycukorral kávédarálóban, mert nem volt otthon darált mákom, és nem bírom magam rávenni a mákdaráló használatára. Ez olyan 30 dkg lehetett, mármint a mák. Ezt összekevertem egy marék feldarabolt aszalt szilvával, tejjel, felfőztem. Ez annyira híg lett, hogy kicsit sírtam, aztán raktam hozzá egy-két evőkanál búzadarát, és azzal főztem egy darabkát, hogy kicsit sűrűsödjék. Ezt mások hagyják ki. Aztán mehetett ez is a kinti hűtőbe.
Egyesével kinyújtottam a tésztát, jó vékonyra, ha már híg a töltelék. A töltelékekhez kevertem vaníliakivonatot. Aztán kentem és tekertem. Lett két diós, és még maradt is egy pici. A mákos töltelék csak egy rúdra lett elég. A maradék tésztát megkentem a maradék dióval, és sült szilvalekvárral megpakoltam, úgy tekertem fel. Beraktam egy tepsibe, és közé pici papírcsíkokat raktam, ne keljenek össze.

Hagytam még vagy egy órát kelni, közben kenegettem tojássárgájával meg fehérjével, próbáltam már az összes varit (melegben, hidegben, először a fehérje, utána a sárgája, fordítva és össze-vissza, SOHA nem lesz márványos). Szóval nyugodtan vehetem lazán. Aztán 190 fok, és nagy figyelés, mert villámgyorsan megsült. Mondjuk 20 perc.

Ma még sütök egy adaggal, mert ebből már csak egy diós rúd van.

Ha minden igaz, ma még hozom a csokis crinkles-t meg pár aprósütit, aztán végre sütök glutén- és tejmentes mézeset, meg mentes mindenfélét, és talán a blogba is eljutnak.

Napi cukinak pár reggeli kép. Ennyire gyönyörű helyen ejthetjük meg a reggeli kocogásnak álcázott kutyasétáltatást.

Diós-meggyes minimuffin (gluténmentes, tejmentes)

A sok tavalyi almás-mákos után lehet, hogy az idei a diós-meggyes lesz, mostanában valahogy erre vagyok rákattanva. Itt az első kis képviselő, ahogy magamat ismerem, lesz még vagy tíz majdnem ugyanilyen. A minimuffin azért jó, mert a beléhez képest viszonylag sok a szépen megpirult kéreg, nekem jobban bejön, mint a normál méretű. A következő mennyiségből pont egy adag lett (24 kis pöttyöcske).

Hozzávalók:

13 dkg dió
1 csomag vaníliás cukor
2 evőkanál hajdinaliszt

1 evőkanál gluténmentes lisztkeverék (Nutri Free)
1 evőkanál barna rizsliszt
1 evőkanál rizsdara
2 tojás
1 kezeletlen citrom leve és héja
2 késhegynyi szódabikarbóna
0,7 dl olívaolaj
fél csomag sütőpor
1,7 dl víz
meggybefőtt vagy fagyasztott meggy

Gluténesek nyilván használhatnak rendes lisztet a sok kacat helyett (mondjuk 2,5 evőkanál teljes kiőrlésű lisztet, 2 evőkanál finomlisztet, meg 1 szűk evőkanál búzadarát), de az az igazság, hogy a kevert tészták finomabbak gluténmentes lisztekkel. A rizsliszttől nagyon lágy, selymes lesz, a hajdina pedig dióval mindig is frenetikus.
Szóval összekevertem a száraz cuccokat. Egy másik tálban a tojásokat a citrom levével, reszelt héjával, olívával. Kikentem olajjal a sütő mélyedéseit. (Az az igazság, hogy nem volt otthon minipapírom, így kicsit beleragadt, hiába kentem ki, tehát vadászok majd.) Előmelegítettem a sütőt 180 fokra. Lecsöpögtettem 24 szem meggyet. Ha már minden készen állt, akkor kevertem csak össze a szárazat a nedvessel, ugye az volt a célom, hogy a sütőben kezdjen el dolgozni a szódabikarbóna meg a sütőpor. Hozzákevertem a vizet is. Sűrű, de még folyós masszát kell kapni. Beleöntöttem egy csőrös kancsóba, és majdnem színültig töltöttem a mélyedéseket. Mindegyikbe nyomtam egy-egy meggyszemet, és mehetett is a sütőbe. És persze nem mértem, hogy mennyi idő volt, olyan 20-25 percre tippelek. Rácsra állítottam (miután kioperáltam a sütőből). Aztán már mehetett deszkára. Megszórtam porcukorral.

Szerintem jó lett, kifejezetten szaftos, semmi fűrészpor-effektus.

És akkor a beígér napos cukik. Annyira jól áll nekik az ősz (is).

Reggel, kora délelőtt a pince előtt lehet a legjobban napozni. Főleg, ha nem felejtem el kirakni a párnákat. Most nem felejtettem el.

És közben cseresznyefalevelekkel lehet vakarózni.

Annyira édesen beszőrösödött Kóficka, pont olyan most, mint egy plüssmaci. Jövő nyárig nem lesz nyiratkozás. Zsuzsikának nem ez a legelőnyösebb beállása, de majd a következő kép jobb lesz.

Déli lépcső. Jól átforrósítja ezt a kis gömbölyű foxitestet alul-felül.

Majdnem klasszikus aranygaluska

Csak hogy legyen valami rendes cucc is. Meg hogy megmutathassam a felnyakkendőzött, leficsúrozott ebjeinket (ebeinket???).
Történeti áttekintés: szóval az úgy volt, hogy ugye gyerekként volt néhány dolog, amit nem ettem meg. Az egyik nagy ellenség a tej volt, nem hogy a tejet nem ittam meg, de semmi olyat nem vettem magamhoz, aminek a nevében szerepelt a tej. Próbáltak például egyszer madártejjel átverni, de nem hagytam magam. Aranygaluskát sem ettem volna soha, ha valaki előre elárulja, hogy ebben dió van. De a neve annyira ártatlan volt, és a helyi telefongyár üzemi étkezdéjében (igen, ott történt a nagy találkozás) annyira elbújt az utolsó diómorzsa is a finom vaníliakrém alatt (akkor vajon miből csinálták?), hogy megkóstoltam, és aztán meg is ettem, mert nagyon-nagyon ízlett, hála istennek, nem sok dió volt benne. Aztán megszerettem a sült diót is (több évtized alatt), és már nagyon is megenném, ha nem lenne benne glutén meg tej. Így aztán ritkán csinálok, főleg, hogy a gyerekeim ötven százaléka enné csak meg, de ez az ötven százalék ritkán enged meg magának ennyi üres kalóriát. Most is csak azért sütöttem, mert vittem valahová.
Egyébként volt már nálunk, Beáék így csinálták. 
Akkor jöjjön az egyáltalán nem pontos recept. Szeretek kelt tésztákat csinálni. Időigényes (mármint hogy néha sürgölődni kell körülötte), de egyáltalán nem macerás, és semmi olyasmi nem történik közben, ami nehezemre esnék. Például nem kell kézzel tapicskolni semmiféle ragacsos tésztát. Nem kell gőz felett főzőcskézni. Habot verni vagy zselatinnal maszatolni. Robotgéppel dagasztok. Tudom, hogy kb. 50-60 dkg lisztből készült tésztával bír el a gép, tehát nagyjából ekkora adagot készítek. Ehhez sem kell mérleg, van szemem. Valamikor korán reggel - a reggeli teámmal együtt, de kávéhoz is jó - csinálok egy kovászféleséget. A robotgép táljába belemorzsolok kb. 1-1,5 dkg friss élesztőt, teszek hozzá egy teáskanálnyi mézet, ráborítok fél vagy egy csésze lisztet, ahogy a kedvem tartja, és annyi langyos vizet adok hozzá, hogy olyan kellemes nokedlitészta-állaga legyen. A dagasztókarral keverem egy-két percig, aztán letakarom, és hagyom békén pár órácskát. Ez a rész kihagyható, de sokkal finomabb lesz a tészta, ha mégis van rá idő. Ezalatt szépen fel fog habosodni. Visszaszámolok, hogy mikorra akarok kész lenni, és aztán valamikor nekilátok. A tálba öntök még 2-2,5 csésze lisztet (három csésze kell összesen), adok hozzá egy csipet sót meg némi vaníliakivonatot. Ha sietek, akkor még fél dkg élesztőt, de ez nem kötelező. Ha édes a tészta, mint például az aranygaluska, akkor még vagy 2 evőkanál mézet vagy barna cukrot. Aztán jöhet a folyadék. Kalácsféleségnél tej vagy tejszín, minél zsírosabb, annál jobb. Kb. 2 decit langyosítok, ha az nem elég, akkor már csak langyos vizet adok hozzá. 60 dkg liszthez általában összesen 3 dl folyadék kell. Ha túl lágy a tészta, akkor nehezen formázható, ragacsos, és sütés közben ugyan felnő, de aztán össze is esik. Ha túl kemény, akkor nem lesz pihe-puha foszlós. Szóval el kell találni, kell hozzá némi gyakorlat (de a nem tökéletes kalácsok is nagyon finomak). Kettes fokozaton dagasztom. Eleinte általában hígnak tűnik a tészta, de aztán szépen összeáll, és elválik az edény falától. De ha mégsem, akkor úgyis ott vagyok, és adok hozzá még lisztet. Ha meg túl sűrű, akkor egy kis langyos vizet. Ha tejjel dagasztok, akkor megy hozzá még olvasztott vaj is, olyan 5 dkg (ha tejszínnel, akkor nem kell, mert az önmagában elég zsíros). Nem dagasztom órákig, max. 10 perc, amíg egy szép, fényes gombócom nem lesz. Letakarom, és hagyom szépen megkelni. Ezt nemigen lehet siettetni. Jó meleg hely (de nem túl meleg), és nem csinálunk rá huzatot. Minimum egy óra. Ha megkelt, akkor jöhet a formázás. Ezt egyszerűen kinyújtottam, és pizzavágóval felkockáztam.

A kis négyzetekből gombócokat gyúrtam. Odakészítettem a pultra a papírral bélelt kapcsos tortaformákat (ebből a mennyiségből egy nagy és egy kicsi kalács lett), egy tálban olvasztott vajat (10-15 dkg), egy másikban pedig a diót (száraz serpenyőben megpörköltem, durvára daráltam, és némi vaníliával és barna cukorral elkevertem). A gombócokat megforgattam először a vajban, utána a pörkölt dióban, aztán szép sorban leraktam az odakészített formákba.

Két-két sor gombóc lett mindegyikben. Aztán megint takarás, kelesztés. Amikor már szépen kidagadtak a formából, mehettek a 220 fokos sütőbe (hála istennek, egyszerre beférnek). Hőmérséklet azonnal visszavéve 200, majd 180 fokra. Aztán addig sütöm, míg meg nem sül:) 20-30 perc? Érezni az illatán, meg látszik is a tetején, hogy készen van.

Szépen szét lehet tördelni.

Kötelező mellé a vaníliasodó. Jobb helyeken és időkben tojásból készül, de eléggé félek a tojásos cuccoktól, szóval most jó kis mesterséges aromás, híg vaníliapudingot csináltam mellé (1 zacskóhoz 5 dl tej helyett mondjuk 7,5).

És akkor végre jöhet a napi cuki. A Joli azt olvasta, hogy bolha ellen biztosan, de még az is lehet, hogy kullancs ellen is tök jó az illóolajos kezelés a kutyáknál-cicáknál. Kakukkfű, levendula, a többit elfelejtettem. Most tesztelés alatt áll. Kaptunk egy üvegcsével. És Nyikától ismerjük a nóháut: fogunk egy csinos kendőt, amelyiknek a színe jól illik az ebhez, csöpögtetünk rá ebből a mámorból, és felhelyezzük. Időnként levesszük, hogy ne érje a szegény kutyaorrot ilyen erős inger ilyen sokáig. Nem tudom, fog-e használni az élősködők ellen. Nekem nagyon tetszenek az illatos kutyák, gyönyörűség beleszagolni a nyakukba.

Tiszta Feró, nem?

Saláta sült almával és dióval

Na, végre le tudtam fényképezni. Imádom. Az eredetit (vagy valami nagyon hasonlót) még tavaly hallottam egy nagyon kedves ismerőstől, de abban, úgy emlékszem, volt sajt, és nyilván serpenyős sült-karamellizált alma szerepelt. Már írtam, hogy kitört rajtam a sültalma-mánia. Már kicsit csökken ugyan, de ez a salátát bárhol, bármikor. Az alma pont beleviszi azt az édeset, amit szeretek egy ilyen cuccban, szóval isteni, tényleg.

Egy hatalmas adaghoz kell:
- 2 sült alma felkockázva
- kb. 5 dkg zöld saláta (ez most az Aldis vegyes, az annyira szuper, pont annyira keserű meg ízetlen meg zöld, amennyire én szeretem. bébispenóttal is isteni.)
- 1 kis marék dió
- olívaolaj, pici balzsamecet és kicsi só

és bármivel. pirítóssal, hússal, magában. borral. teával.

Na, és akkor napi cukinak meg jöjjön a kis S. Lajos, a Joli kiscicája. Annyira, de annyira tünci, hogy az nem is igaz. Picike, gyönyörű, formás. Ordítva dorombol, mindenkinek hajlandó egy kicsit. Szeret kézben lenni. Hihetetlenül játékos, száguldozik, buzerálja a szegény kicsi vizslát, egyszerűen kimondhatatlanul jól van. Maga a tökély. A szép képeket a cuki darabról a gazdi készítette.

xxs-es méretben pedig itt volt.

Gluténmentes bejglihelyettesítő

Mire megsütöm a családnak, rokonoknak, barátoknak és üzletfeleknek a kötelező karácsonyi menüt (mákos és diós bejgli, mézeskalács, zserbó, karácsonyi linzerek, meg egy és más), totál elegem lesz a sütésből, szóval magamra már maximum egy sütésnyi (hogy írják azt, hogy süteménynyi???) erőm marad. Persze a sok süti mind gluténes, egyrészt a normál lisztből összehasonlíthatatlanul könnyebb sütni - szegény Andi is emlegetett az egyébként istenien sikerült almatortája kapcsán, mert gluténmentes lisztből csinálta a kedvemért -, másrészt azért tényleg nem mindegy, hogy 100 forint egy kiló liszt vagy 1000-1600 (és így az ünnepek körül simán elfogy vagy 15 kg. Na szóval azért én is szeretnék valamit enni, és annyira nehéz eldönteni, hogy diós legyen, vagy mákos vagy zserbó vagy mi. Az egyszerűség kedvéért már tavaly is ilyen tortán sütöttem magamnak, csak azt még le sem fényképeztem. Van benne minden jó, és teljesen kielégíti a karácsonyi sütemények iránti vágyaimat:) Jó sokáig el is áll, mondjuk szerintem érdemes hűtőben tartani. Most fénykép már van, pontos recept nincs, de talán majd jövőre az is lesz. De szerintem simán meg lehet csinálni érzésre, én is úgy csináltam. Nekem nagyon ízlik, szép lassan eszegetem, illetve már lassan a múlt idő lenne helyes, nem sok maradt belőle.
Tulajdonképpen egy elég masszív kevert tésztát csinálok mindenféle gluténmentes lisztből, és azt rakom össze a maradék bejglitöltelékekkel, cukormentes sült szilvalekvárral, és a végén csokit kap a tetejére.

Hozzávalók a tésztához:
- 4 tojás
- 2 dl tejszín
- kb. 1 deci cukor (ki mit szeret)
- gluténmentes liszt, zabliszt, barna rizsliszt
- 1-2 evőkanál rizsdara
- só, vaníliakivonat, tej
- fél zacskó sütőpor

Összekeverem a folyékony alapanyagokat a cukorral, ízesítem egy csipet sóval, vaníliával, és annyi lisztet adok hozzá, hogy jó masszív kevert tésztát kapjunk (mint a sűrű tejföl, még éppen folyik, de nem nagyon). 1-2 kanál gluténmentes liszt, a többiből picit több. A legtöbb bolti gluténmentes lisztkeverék főleg kukoricakeményítő, és azzal sem vagyok jóban, szóval igyekszem minél kevesebbet enni belőlük. A barna rizslisztet nagyon szeretem, és van egyfajta teljes kiőrlésű zabliszt a boltokban, amelyik úgy tűnik, fogyasztható nekem is (nem zabpehelyliszt).  A végén még hozzáteszem a rizsdarát, ettől testesebb lesz a tészta. Ha túl sok lisztet adtam volna hozzá, akkor kis tejjel hígítom. Sütőporral lazítom.

Hozzávalók a töltelékekhez és a tetejére:
- maradék diós bejlglitöltelék
- maradék mákos bejglitöltelék
- sült szilvalekvár vagy más, kemény lekvár
- kb. 15 dkg finom étcsoki
- szűk deci tejszín

Egy közepes nagyságú tortaforma alját kipapírozom. Rákanalazom a massza harmadát (épp egy vékony réteg lesz). Erre rápötyögtetem a diós tölteléket (előrelátóan többet csináltam a kelleténél), megint rákanalazom a tészta harmadát, aztán jön a mákpötyögtetés, lekvárpöttyözés, tészta. Tényleg pillanatok alatt kész van, és nem kell nyújtani, idegeskedni, csak kanalazgatni, és az sem baj, ha nem egyenletesek a rétegek. 180 fokos sütőben készre sütöm, mire szépen megszínesedik a teteje, belül is megsül, mondjuk azért egy tűpróbát megér a dolog. Kiveszem, a formában hagyom teljesen kihűlni. Utána egy pici lábasban felforrósítom a tejszínt, és több kis adagban hozzákeverem a feldarabolt csokit, és kevergetve összeolvasztom (ekkor természetesen már nem a gáztűzhelyen, mert a felforrósított tejszín melege bőven elég az összeolvasztáshoz). Ezt öntöm rá a hideg torta tetejére, szép, vastag réteg lesz belőle. A sok tejszín miatt csak lassan dermed meg, de aztán tényleg megszilárdul, és nagyon könnyen szeletelhető (az idén ez a bevonat ment a zserbóra is, ott is nagyon finom lett).

Egyébként pedig:
most a húst nem evők kedvéért nem ezt a fajta bejglit csináltam, hanem egyszerűen csak vajat raktam a tésztába (25 dkg-ot), meg egy pici kókuszzsírt (kb. 4 dkg-ot, de csak bosszankodtam miatta, szóval legközelebb nem lesz), és minden álszerénység nélkül kijelenthetem, hogy tökéletes lett a bejgli. Kinézetre mindenesetre, és állítólag ízre is. Le is fényképeztem, mert ki tudja, lesz-e még valaha ilyen szép.

Napi cukinak meg ez. Keresd a kakukktojást!

Cukros, fahéjas dió

Mindig is imádtam a cukros dióféléket. Tuti biznisz, százezer kalória van bennük, és iszonyatosan fogrontóak. Nyilván ezért vonzódom annyira hozzájuk.  Örök szerelem a Dunakavics (pedig micsoda szar mogyoró van benne általában), szégyellem bevallni, de az M&M-t is nagyon bírom, persze kizárólag a mogyorós változatot. És nagyon szerettem az étcsokis mogyoródrazsét is, már ameddig voltak édességboltok, ahol kimérve lehetett kapni. És az aranyárban mostanában is kapható, cukros-fahéjas ezt-azt is imádnám, ha rászánnám azt a sok pénzt, de nem szoktam. Mindig is úgy gondoltam, hogy fél perc alatt meg lehet otthon is csinálni, de valahogy nem jutottam el odáig sosem. Most Rebekától megkaptam a tuti módszert. És tényleg tuti. Villámgyors, nem kell hozzá csak egy serpenyő, egy kis cukor, víz, fahéj, meg persze a dióféle. Utolsó pillanatos kariajinak is nagyon jó, mert tényleg pillanatok alatt készül. Otthonra magamnak soha többé nem fogok csinálni, mert a hasfájásig eszem, nem tudom abbahagyni.

Hozzávalók:
- pár nagy marék dió, mandula, ilyesmi, ami van (annyi, hogy két-három rétegben elférjen a serpenyőnkben)
- 1 csésze cukor, kb.
- 1 evőkanál őrölt fahéj, kb.
- negyed csésze víz, kb.

Mindent beleszórunk/beleöntünk egy serpenyőbe, és viszonylag nagy lángon felrakjuk a tűzhelyre. Időnként megkavarjuk. A cukor szépen karamellizálódni kezd, de nem fog megégni a víz miatt. Amikor már úgy látjuk, hogy teljesen elpárolgott a víz, és csak a nyúlós karamell van, akkor még tovább kell folytatni a pirítást, lehet kicsit kisebb lángon, és már érdemes folyamatosan ott állni, keverni és résen lenni. Közben izgulni, hogy nehogy megégjen az egész, de nem ég meg. Addig kell kevergetve sütni, míg a nyúlósság is teljesen eltűnik, és kezdenek kicsapódni a cukormorzsák. Na, ekkor van kész. Sütőpapírra borítjuk, ha kihűlt, bedobozoljuk, és gyorsan továbbadjuk.

Diócska

Diócska. Keresztanyum becézi így ezt a sütit, és azt gondolom, hogy ez sokkal kedvesebb név mint a hagyományos "Dió sütemény". Gyerekkoromat idézi, akkoriban ettem többször is, de már fel sem tudom idézni, hogy anyuék készítették vagy esetleg valamelyik rokonunk. Tehát évtizedekben mérhető amióta nem találkoztam ezzel a sütivel.

Húsvét előtt viszont eszébe jutott tesómnak, és mivel anyuék jó ötletnek találták, úgy döntöttek, megsütik. Lázas hajsza indult a receptje után - mindenki emlékezett rá, hogy egy kézzel írt papírlapon volt, még anno keresztanyumtól kaptuk - viszont sehogy sem került elő. De mire is jó a net? Itt találtunk egy receptet, ami gyanús, hogy nem ugyanaz, mint ami nekünk volt meg, legalábbis a töltelék egészen biztos nem az. Mi diós krémre emlékszünk, de a kíváncsiságunkat felkeltette ez a mandulás, így hát ezzel készült el.


Hozzávalók:
- 40 dkg liszt
- 25 dkg vaj
- 15 dkg darált dió
- 15 dkg porcukor
- 1 evőkanál cukrozatlan kakaópor

Az összes hozzávalót összegyúrjuk, amíg össze nem áll.

És ekkor kezdődik a pepecsmunka. Ugyanis speciális sütőformákra van szükségünk, méghozzá a képen jobb oldalon látható dióformára. A fotót a netről loptam, én elfelejtettem csinálni anyu formáiról.


Sajnos nekünk csak pár darab volt ebből a formából otthon, pedig az a jó, ha legalább 20-30 db-bal tudunk egyszerre dolgozni. Hiába keresgélt anyukám, sehol nem talált több ilyent, így hát a bal oldalon látható madeleine sütőformáit és egy kagylóformát használtak még a sütéshez.

Tehát a formákat egyesével ki kell kenni vajjal. Ez után mindegyikbe beletölteni a tésztát úgy, hogy a teteje lapos legyen, valamint az ujjunkkal nyomjunk bele mélyedést, mert majd ebbe fog kerülni a krém.

A megtöltött formákat sütőlapra helyezzük és 200 fokra előmelegített sütőben néhány perc alatt készre sütjük. Vigyázat, elég gyorsan sül, apukám néhányat oda is égetett. Sajnos pont azt a kevés dióformát. Még jó, hogy néhányat meg tudtak menteni a fotózáshoz. :)

A formák töltését-sütését addig ismételjük amíg a tészta el nem fogy. Amíg hűl a süti, elkészítjük a krémet.


Hozzávalók a krémhez:
- 3 dl tej
- 1 csomag vaníliás pudingpor
- 25 dkg vaj
- 15 dkg porcukor
- mandulaaroma

A pudingport a tejben - cukor nélkül - csomómentesre keverjük, majd sűrűre főzzük. Kihűtjük.
A lágy vajat a cukorral kihabosítjuk, majd apránként hozzáadjuk a pudingot és robotgéppel néhány perc alatt simára keverjük. Néhány csepp mandulaaromával ízesítjük, színezzük.

A krémet a kihűlt sütik mélyedéseibe töltjük és kettesével összeragasztjuk.

Meg kell mondanom, nem ízlett kevésbé mint a diótöltelékes. Ez a puding-mandulaaroma nagyon feldobta az ízét. Egy nap alatt omlóssá puhult, több nap után pedig szinte elolvadt a szánkban. Nagy sikert aratott a család körében, úgyhogy biztos el fog készülni újra. Majd egyszer, valamikor. Most ugyanis anyukámnak elege lett belőle egy kicsit, mert tényleg elég macerás vajazgatni, töltögetni a pici formákat. Azt hiszem, ez több kezes munka, az egész családnak be kell szállnia az elkészítésbe. :)

Diós daratorta

Az egész még karácsony előtt kezdődött... Amikor is felbontottam egy kis üveg muskotályos körtelekvárt a már felbontott barack, eper és szilva mellé, hogy azokkal ragasztgassam össze a linzereket. A körtelekvárból megmaradt egy fél üvegnyi, ami a hűtőben árválkodott én pedig folyamatosan kerestem a felhasználási lehetőségeket hozzá, de mindig mindet elvetettem ami eszembe jutott. Mígnem a 4 napos hosszú hétvégén elém ugrott a megoldás a Nagyi sütije című szakácskönyv formájában, amit még a Mikulás helyezett az ablakunkba - na igen, aki jó gyerek volt, az ilyeneket kap, nem virgácsot... :)


Találtam benne egy daratorta receptet, ami ugyan nem ír lekvárt, de kicsit továbbgondoltam, alakítgattam rajta és úgy gondoltam, nem árthat meg neki. Így hát a következőképpen készítettem el.

Hozzávalók a tésztához:
- 2 x 3 dl tej
- 2 x3 dl búzadara
- 2 x 18 dkg cukor
- 2 x 1 db tojás
- 1 x 1 csomag sütőpor
- 2 x 7,5 dkg darált dió

Azért írtam mindenhez, hogy kétszer, mert két piskótalapot készítettem, külön-külön megsütve.

A búzadarát a tejben elkeverve néhány órán keresztül áztattam, amíg szinte teljesen felszívta a tejet és a szemek megdagadtak (mindkét adagot külön edényben egy időben áztattam be).

Ezután elkészítettem az első lapot: hozzáadtam a búzadarához a cukrot, a tojást, a sütőport és a darált diót. Simára kevertem és sütőpapírral bélelt tepsibe öntöttem. Elég híg állagú a massza, nem kell megijedni.
180 fokra előmelegített sütőben tűpróbáig sütöttem, majd tálcára borítottam, lehúztam róla a sütőpapírt, körben levágtam a széleit (ezeket félretettem) és még forrón megkentem a muskotályos körtelekvárral. A lekvárban elég sok gyümölcsdarab is volt, de nem akartam pürésíteni, gondoltam jó lesz ez így is.

Ugyanígy készült el a másik lap is, azt is megkentem a lekvárral.


Amíg a két lap hűlt, elkészítettem a krémet.

Hozzávalók:
- 20 dkg vaj/margarin
- 15 dkg porcukor
- 7,5 dkg darált dió
- 1 csomag vaníliás cukor
- 1 dl tej
- a levágott sütiszélek

A sütiszéleket apró darabokra törtem, meglocsoltam a tejjel és hagytam, hogy teljesen felszívja.

Amíg ázott, a vajat a cukorral és a vaníliás cukorral felhabosítottam. Hozzáadtam a darált diót és a tejben áztatott sütidarabokat is és jól kikevertem.


Az első lap lekváros tetejét megkentem a krém egyharmadával, ráhelyeztem a másik lapot, lekvárral felfelé. Annak a tetejét bevontam a másik harmaddal. A harmadik harmadot a torta oldalára kentem és még a díszítéshez is jutott belőle.


Nekem nagyon ízlett, különlegesnek találtam, hogy nincs liszt a tésztában csak búzadara. A diót meg amúgy is szeretem mindenféle mennyiségben. Egy régi sütire emlékeztetett az íze, amit még gyerekkoromban ettem és ebben a benyomásomban a tesóm is és anyukám is megerősített. Anyu azt mondta, még a nagynénje készített hasonló diótortát. Lehet, hogy arra emlékeztem.
A körtelekvár nem igazán érződött benne, a gyümölcsdarabok sem voltak zavarók.


A hosszú hétvégén nemcsak édességgel tömtük magunkat, hanem egy Rákospalota-Leányfalu-Rákospalota útvonalú biciklizést követő napon még Királyrétre is elmentünk néhányan.
A "néhányan"-ba természetesen beletartozik Vilma és Frakk, akik nagyon élvezték a kirándulást.


Még pózoltak is, hátha legközelebb megint ők kerülnek fel a blogunk fejlécére. :)