Birslekvár, ahogyan a legegyszerűbb

Volt már rummal. Meg persze sajt is volt. Meg előtte is Andié.
Azért jött rám a közlési kényszer, mert rájöttem, hogy ugyan én már évek óta Csilla zseniális módszerével teszem el, de ezt még nem tettem közkinccsé. Pedig ezzel annyira egyszerű. Leírva talán bonyolultnak tűnik, viszonylag sokszor kell fogdosni, macerálni, de mindegyik művelet rövid és kellemes. És az idén nagyon jó a birs. Most kell elrakni.

Tehát begyűjtök egy adag szép, érett birsalmát.

Dörzsi szivaccsal fényesre lesúrolom. Hogy a kis szőröcskék eltűnjenek.

Előszedem a legnagyobb késünket.

És egy nagy deszkán elkezdjük vagdosni. Mivel bio birsről beszélünk (milyen szépen alliterál:)), sok benne a hibás rész meg a szemét. Ezeket nem szeretném megfőzni (a kukacokról nem is beszélve, de velük elég ritkán szoktam összefutni birsalmában). Tehát ha szép hibátlan a birs (ez kb. egy darab egy kilóban), azt csak negyedelem. A hibásakat nyolcfelé vágom

A nyolcadrésznyi gúlácskák tetejét már egy kis késsel le tudom nyisszantani, anélkül, hogy kőfaragónak érezném magamat.

A végén ott állok a feldarabolt birssel (héjas, csutkás, de a hibás részeket már eltávolítottam).

Megmosom, és felrakom főni. Itt jön a Csilla módszere. Sok vízben. Tényleg sokban. Hogy eszébe se jusson leégni. Hogy egyszer se kelljen megkeverni.

Főzöm egy kicsit. Nem sokáig, csak addig, hogy megpuhuljanak egy kicsit a darabkák. Mondjuk 15 percet forrás után. Nyilván almája válogatja. Szűrőkanállal kiszedem egy tálba (a főzőlevet gondosan megőrzöm).

Ha kihűlt, egy kis késsel villámgyorsan kikanyarítom a még benne lévő magházakat. Tényleg egy-két perc az egész. Utána átszűröm a levét, és visszarakok mindent a befőző lábasba. Forralom (mivel hosszú a leve, szó sincs kavargatásról és puffogásról). Amikor már puha, akkor hozzáadom a cukrot. Keveset, nagyon keveset. Most ehhez a mennyiséghez, ami az ötliteres lábasban volt, úgy 10 dkg-ot. Azzal még forralom öt percig.
Megint fontos ponthoz érkezünk. Egy merőkanállal lekanalazom róla a felesleges levet. Egy másik lábasba. Annyit szedek le, amennyit a nagy merőkanállal bírok, egy kicsit kell alatta hagyni.  Utána botmixerrel átnyomom a puha birset. Ha esetleg sajtnak szánom, akkor teljesen krémesre. Ha lekvárnak, akkor kicsit darabosabbra. Visszarakom a tűzre, de ekkor már nagyon puffog, szóval folyamatosan kavarom, és kb. fél percig hagyom fent, míg újra fel nem forrósodik. Puffogó lávával utálok dolgozni, ezért nem is teszem.
Szóval leveszem a tűzről, és betöltöm üvegekbe, fejre állítom, aztán vissza. És mivel tuti nem volt elég forró, még vizes dunsztba is mennek. Bejáratott módszerem van a tésztafőző fazekammal (másra úgysem jó), ha jók lesztek, azt is megmutatom.

A leszedett léből pedig birsszörp lesz, a lábasban beforralom, mondjuk a felére. Aztán mehet üvegekbe. Szörpöt nemigen iszunk, de ízesítőnek jó. Én csak párolt káposztához használom, de nyilván mindenbe jó, ahol egy kis pikáns édes íz elmegy.

És íme a lekvár: annyira kemény, tornyot lehet belőle építeni, remélem, átjön a képen is.

Ha birsalmasajtot is csinálnék (de az idén nem csinálok, nincs kedvem), akkor ezt a masszát viszonylag vékonyan (2 cm, mondjuk) tepsibe tölteném, és alkalmas helyeken (kályha teteje, langyos-meleg sütő) több napig szárítgatnám, ha már némileg szilárd, akkor még forgatnám is.

Napi cukinak meg egy kis tésai életkép. Ilyenkor el sem hiszi az ember, hogy egyszer újra lehet mezítláb, rövidnaciban. Meg más is.

Birsalmaszörp

Ez az édes pici lapos üveg az Andié, több évvel ezelőtt valami isteni szilvapálinkát kaptunk benne, azóta is vissza akarom adni, azért van elől a polcon, de egyszerűen nem megy. Mert annyira cuki, hogy ilyen picike és lapos. A birsalmasajtos posztomhoz kaptam jónéhány javaslatot, Permanistáét próbáltam ki, és be is jött. Szóval viszonylag sok vizet öntöttem a héjastul feltett birsalmára, és tényleg kb. nulla kevergetéssel addig főztem, míg meg nem puhult. Ekkor leszűrtem a lé nagyját. A sűrűjéből sajt készült, tehát botmixer, aztán cukorral összerotyogtattam, szenvedés, stb., a levet meg némi cukorral (nem sokkal) egy másik lábasban nagyon alaposan beforraltam, mondjuk úgy a harmadára-negyedére. Gyönyörű színe és állaga lett, amit nem tudok bemutatni fényképen, mert béna vagyok hozzá, de majdnem mézsűrűség. Ha nem szoktál szörpöt inni, mint például én, akkor remekül lehet használni például párolt káposzta ízesítéséhez. Köszi az ötletet!

Itt még jobban látszik, hogy milyen csinos az üveg:

Birsalmasajt 2.

Andi alapkőletevő bejegyzése itt.

Na szóval, Pomázon iciripiciri udvarunk van. Amikor megvettük a házat, és az jó rég, egészen pontosan 20 éve volt, könnyű követni, mert a Bendi pont négy hónapos volt, amikor költöztünk, és most meg 20 éves és négy hónapos, na szóval akkor ezen a parányi udvaron volt két almafa, egy körte, egy sárgabarack, egy birs meg egy hatalmas meggy. Remélem, nem hagytam  ki senkit. Aztán maradt belőle végül ez az egy birs. Ja, meg a körte. Akkoriban ki lehetett volna kergetni a birssel a világból, szóval egyáltalán nem érdekelt a termése (szemben a többi fával, azok viszont ugye szublimáltak, ki ezért és így, ki azért és úgy). Viszont a birsnek van tavasszal a legeslegszebb virága, szóval volt helye az életemben. Egyébként is elég jó helyen van, függönyügyileg. De aztán teltek múltak az évek, és ráindultam a birs ízére, most már kifejezetten szeretem. Tehát nem hagyom a fa alatt rohadni a lepotyogó termést. Abszolút bio, nem szokunk permetezni. És sok kis állatot is tartunk a fával együtt, mert az idén eddig úgy három-négy egészséges darabot találtam, a többi lakott volt erősen, és ez egy elég jó átlag mifelénk. De jó nagy a fa, jut is, marad is, ráadásul az idén, úgy tűnik, kifejezetten sok az alma rajta, illetve alatta. Csináltam már belőle az idén is pár üveg lekvárt, de dolgozott bennem a kisördög, hogy most a nagy szárazság miatt annyira szárazak a gyümölcsök, hogy biztos ez a tuti birsalmasajt-készítő időszak, szóval nekivágtam, mert a kökényeltevés nem fájt annyira, a csipke meg még előttem van. Alaposan tanulmányoztam Andi leírását, aztán csináltam valami olyasmit.

Hozzávalók:
- sok birsalma
- kevés cukor
A birseket nagyon alaposan megmostam, és kefével ledörgöltem a szőröket róla. Jó nagy késsel négybe vágtam mindegyiket, aztán még feleztem a cikkeket. Így nagyon könnyen ki tudtam vágni a magházat meg a lakott részeket. A héját rajta hagytam, a benne lévő pektin miatt. Aztán jó alaposan megmostam, és feltettem főni a nagy befőző lábasban. Folyamatosan kellett alá önteni a vizet, mert annyira sűrű volt, és annyira puffogott még így is, hogy szinte folyamatosan kellett keverni. Nem mértem, de az ötliteres lábasom volt mondjuk háromnegyedig,  és majd egy liter vizet kellett hozzáadjak, tehát nem evőkanálnyi mennyiségekről van szó. Addig csináltam mindezt, míg meg nem puhult az összes. Akkor botmixerrel áttörtem az egészet, és visszaraktam a tűzre. Ekkor tettem hozzá cukrot, olyan 30 dkg-ot ennyi péphez, beleborzongtam a mennyiségbe, ki kéne találni a cukormentes birssajtot, de nem mertem kevesebbet tenni, mindenütt 1:1 arányt írnak, vagy még ennél is rosszabbat. Ekkor már folyamatosan kellett keverni, tényleg, rémes volt, mondjuk 10-15 percig, hogy tuti szépen feloldódjék a cukor. Karizom-erősítőnek sem semmi. Hagytam egy kicsit hűlni. Közben átlátszó fóliával kibéleltem két tepsit meg két hosszúkás sütőformát, és beleöntöttem a cukros birset. Aztán vártam, hogy megkössön. Amikor két nap múlva is épphogycsak bőrösödött a teteje, na jó, a felső 1 mm már kemény volt, akkor úgy éreztem, hogy rohadt sok munka után rám fog penészedni az egész, és bánatomban beraktam a sütőbe, légkeverés, 80 fok. Ment egy órát, aztán elzártam a sütőt. Vagy ha valamit sütöttem, akkor a maradék hőt mindig felhasználtam egy kis aszalásra. Amikor már elég vastag volt a felső, kemény réteg, ráborítottam egy tepsibe állított rácsra, alul még szinte teljesen folyékony volt. És akkor így szárítottam tovább, ez már hatékonyabb volt. Pár nap alatt kész is lett, a lapos, tepsibe öntött értelemszerűen hamarabb, a hosszúkás formába öntött később. Kicsit macerásnak tűnik, de mondjuk naponta kétszer ment 30-50 percet a sütő, meg a maradék hők. Szóval nem volt olyan borzalmas, mint ahogy leírtam. És ha már fűtési szezon lenne, egyszerűen feltettem volna a kályha tetejére.
Annyira finom lett, hogy az első adaggal, ami pedig nem volt kicsi, szinte már végeztünk is, most készül épp a második. Jó lenne, ha maradna karácsonyra is belőle, azt hiszem, eldugok majd egy darabkát. A csúnyább részeket felkockáztam, és kis barna cukorral megszórtam, szerintem kifejezetten tünci lett.

Édeshez édeset. Borzas még nem szerepelt, Villámgazdi imádója, én is i  mádom, ahogy néz rá:)) Picit gömbölyded, de minden pici darabkája cukorfalat!!! A szép virágos képet a mosolygó Borzasról természetesen Villámgazdi készítette, rá olvadozik épp az eb:)

Tökös-mákos pite, némi birssel

Pálinka és tökös-mákos rétes. A zebegényi tökfesztiválon kóstoltuk mindkettőt, egyik jobb volt, mint a másik. Ki kéne már tanulni a pálinkafőzést, de addig is marad valami tökös-mákos hagyományosan konyhai termék. Rétesben nem gondolkodtam, mert a kész réteslapokat, azt hiszem, nem szeretem igazán, rendes, házi rétestésztát gyártani egyelőre nem vágyom, a bolti leveles tésztát nem szeretem, azt hiszem, és egyébként sem akartam magam stresszelni holmi töltögetéssel és gömbölygetéssel, relaxációs sütőnapot tartottam.
A pitetészta a szokásos Dorie Greenspan-féle édes pitetészta, amit én annyira szeretek, közte meg sütőtök-birs-mák kombináció, jó kis őszi ízek, nekem ízlett.

Hozzávalók a tésztához:
- másfél pohár finomliszt
- 15 dkg fagyos vaj
- csipet só
- 2 evőkanál cukor

A poharam pontosan 2,35 dl-es:)

Mindezt beleöntjük a késes robotgépbe, a vajat dobókocka nagyságúra vágva, és összemorzsásítjuk. Deszkára borítjuk, és kb. negyed pohár jéghideg vízzel gyorsan összegyúrjuk. Ilyenkor, cipóformában hagyni szoktam pihenni kb. öt percet. Utána kinyújtom a kívánt formára. Most egy kisebb tepsit használtam, a tésztát két cipóra osztottam (nem teljesen egyformára szoktam, hanem az egyiket egy picit nagyobbra, az lesz az alja, és nem is kell pontosan nyújtani, mert majd levagdosom, és megy hozzá a kisebb cipóhoz), a nagyobból nyújtottam egy téglalapot, azzal kibéleltem egy porcelán tepsi alját (nem kell sem vajazás, sem sütőpapír alá), a másikból is nyújtottam egy kb. ekkora téglalapot, azt pedig egy tálcára fektettem, és mindenki ment legalább egy órára a hűtőbe, addig kényelmesen meg lehet csinálni a tölteléket, és pont meg lehet nézni egy részt a csodálatos kutyadokiból.

Töltelék:
sült sütőtök, párolt birspüré, darált mák, cukor, vaníliás cukor.

Nem mértem a mennyiségeket, egy kisebb sütőtököt darabokra vágva megsütöttem a sütőben, annak a nagy részét elhasználtam, nyersen max. egy kg. lehetett. 2-3 birsalmát alaposan lesúroltam, kivágtam belőle a hibás részeket és a magházakat (de nem hámoztam meg), kicsi vízben puhára főztem, utána botmixerrel pürésítettem. Most már csak össze kellett mindezt keverni egy nagy tálban, a birspürét, a lehájazott, puhára sült tököt, jó tíz dekányi darált mákot, lehet persze több is, ízlés szerinti cukorral és vaníliás cukorral vagy vaníliakivonattal.

Elővettem a jól lehűlt tésztákat, az alját megszórtam egy-két evőkanál zsemlemorzsával, rákentem a tölteléket, két-három centi vastag lett, mehetett rá a felső tésztalap. Villával alaposan megszúrkáltam, és 200 fokos sütőben az alsó harmadba helyezett rácson sütöttem, olyan 40 percet, amíg szép piros nem lett a teteje.
Érdemes megvárni, hogy teljesen kihűljön, mert csak akkor lehet rendesen szeletelni.

És akkor a napi cuki, Villám, a bukaresti, nehéz sorsú cica két képe, nemrég kaptam őket, és nagyon tetszenek.

Ide bemásolom Villámgazdi sorait:

Villam a szabad eg alatt, kerti maganyaban, epp tetszes szerint varialhato kedvenc viragladajaban, amiben a nehai snidlingem kepezi a pihe-puha derekaljat

Isteni, nem?

Rumos birslekvár és maraton

Ilyen gyönyörű birskörtéket (? azt hiszem, ez az, nem? mert körteforma:)) kaptam, valamit kellett vele kezdeni. Egyszer-kétszer már én is nekiveselkedtem a birsalmasajt-gyártásnak, de az mindig maga volt a tökéletes kudarc. Nem rossz volt, vagy kicsit tökéletlen, vagy folyós, vagy ízetlen, hanem mindig a kukában landolt. Tavaly megpenészedett a száradás helyett, erre még emlékszem, a többire már nem, szerencsés természetem van, a kudarcokat kitörlöm:) Csak akkor ehettünk egy kis sajtot, ha az Andi megszánta a Tamást, de két éve már pálinkánk sincs. Szóval tavaly megfogadtam, hogy az idén maximum birsalmalekvárról lehet szó, az is nagyon finom, és talán nem kell majd kidobni.
Van otthon is egy birsalmafánk, de nagyon hibás a termése, azzal mindig azt csinálom, hogy a rossz részeket kivágom, alaposan lesikálom, félig megfőzöm, és akkor távolítom el a héját, magházát, egyéb, nem kívánatos részeit, így nem törik bele a kezem a hámozásba. De ez a kupac birs most annyira szép volt, hogy még nyersen meghámoztam, magháztalanítottam, felaprítottam. Kis vízzel feltettem főni, amikor már jó puha volt (hát, biztos kellett neki húsz perc), akkor öntöttem hozzá némi cukrot, szeretem a cukormentes lekvárokat, de a birs azért nem ez a műfaj), még öt percig forraltam.
Botmixerrel kicsit összenyomkodtam, kevertem hozzá egy kupica finom rumot, és már mehetett is az előkészített tiszta üvegekbe, és irány a szárazdunszt. (Ez a része már pont úgy ment, mint pl. a baracklekvárnál.) Hat vagy hét kicsi üveggel lett, beosztjuk a télen:)

És akkor a dicsekvő rész:

A vasárnapi termés. Nagyon büszke vagyok rá. 51 évesen lefutottam életem első maratonját, 4:51:11-es idővel (öt órán belül szerettem volna célba érni, szóval elégedett vagyok vele:)). Négy éve kezdtem el futni, nulla sportmúlttal, reggelente végiglökdöstem magamat a margitszigeti futókörön, iszonyatos erőfeszítéssel, hol lassan kocogva, hol gyalogolva (ezúttal is szeretném Macska barátnőmnek örök hálámat kifejezni, mert ezen a maratonon nem indultam volna el, ha ő és a Bodor Éva nem találja ki ezt a hülyeséget, hogy álljunk neki futni a mi korunkban és a mi súlyunkkal:)). Aztán egy kicsit már belejöttem, jöttek a félmaratonok, eleinte szenvedve és nagyon lassan, később már icipicit gyorsabban, és egyáltalán nem szenvedve. Most végre el mertem indulni a maratonon. Szívesen írnám, hogy örömfutás volt, de nem volt az, kicsit hosszú volt és kicsit nedves. Volt, amikor nagyon elfáradtam, a végére azért magamhoz tértem:)

Ezt a képet a Tamás csinálta (féltávtól kísért biciklivel ez esőben, szegény, csoda, hogy nem fagyott meg), azt mondta, mondjam azt, hogy állt a troli:) Itt már csak 1 kilométer van hátra, ekkor már elég valószínűnek éreztem, hogy beérek a célba.
Szóval nagyon örülök, hogy sikerült, na. Most egy-két napig az a feladatom, hogy minél több sütit egyek, és ne fussak, talán menni fog. Aztán szeretnék majd jövőre egy meghalás nélküli maratont.

Birs-dió habtorta

A múlt hét végén hazafelé jövet útba ejtettük a solymári Zazzi cukrászdát (már nagyon régen tervezem!), és feltankoltunk némi finomságot otthonra. Én egy birs-dió habot választottam, pedig eddig azt gondoltam, hogy nem szeretem a birsalmát, de annyira tetszett a neve, olyan jó őszi hangulata volt. És mint otthon kiderült, finom is volt nagyon, és azóta motoszkál bennem, hogy kéne valami ilyet csinálni, valami házi sütit, amiben a birsalma meg a dió együtt szerepel. Mert annyira jól állnak egymásnak.
Szóval pont kapóra jött, hogy váratlanul elő kellett állítanom egy szülinapi tortát (nem egyéves kapta:), ez kifejezetten felnőtt-torta volt:)). Némi merengés után ezt találtam ki. A dió tésai, a birsalmát meg reggel kapirgáltam össze a pomázi fa alól:) Más meg alig kellett hozzá.
A tortát nem cifráztam, alul egy diós-kakaós vékony piskótalap van, azon pedig némi zselatinnal megkötött darált diós és birsalmaszószos tejszínhab. A tetejét meg kicsit kilakkoztam tortabevonóval.

Hozzávalók a tésztához:
- 2 tojás sárgája (vagy 3 sárgája)
- 4 tojás fehérje (vagy 3 fehérje)
- 1 púpos evőkanál keményítő
- 1 evőkanál holland kakaó
- 3 evőkanál őrölt dió
- 3 evőkanál cukor
- csipet só

A tojásfehérjéket a csipet sóval kemény habbá vertem. Egy másik edényben habosra kevertem a tojássárgájákat a cukorral. Hozzákevertem a száraz anyagokat, kis adag habbal lazítottam, majd óvatosan beleforgattam a többi habot is. Papírral kibéleltem egy kapcsos tortaforma alját, beleöntöttem a piskótát, és 200 fokra előmelegített sütőben kb. 15 perc alatt (tűpróba!) megsütöttem. Hagytam még állni kicsit nyitott ajtóban a sütőben (és háromszor megfordultam jobbra, minden boszorkányságot megcsinálok a piskótáknál, de sosem tökéletesek, sajnos), aztán egy rácsra borítottam hűlni. És persze lehúztam róla a papírt.
Amíg hűlt, összeállítottam a habot.

Hozzávalók a habhoz:
- 0,5 l tejszín
- 280 gramm darált dió
- 100 gramm cukor
- 550 gramm birspüré
- 1 teáskanál vaníliakivonat
- 1 zacskó zselatin fix
- plusz néhány kanál pikáns lekvár

A birspüré volt a legmacerásabb, de azt is túl lehetett élni. A birsalmákat alaposan megmostam, kivagdostam a rossz részeket (annyira bio a birsalmafánk, hogy nincs egy hibátlan darab), és kevés vízzel feltettem főni. Amikor egyet-kettőt rottyant, akkor egy szűrőbe öntöttem (a levét felfogtam, mert valamennyire még szükség lesz belőle). Erre az egész műveletre azért volt szükségem, hogy ne törjön le a csuklóm, amíg kicsumázom, meg meghámozom a birset, a főzéstől kicsit megpuhul, és vidáman lehet már szabdalni. Amikor kihűlt, akkor eltávolíttam a nem szükséges részeket (csutka és a héj nagyobb része, de az maradhat is), feldaraboltam, és újra visszaraktam a lábasba, és egy kevéske levet még öntöttem hozzá (a félretettből). Csak hogy ne legyen csontszáraz. Hozzáadtam a cukrot is, és puhára főztem (néhány perc kellett már csak). Utána botmixerrel pürésítettem, és kiküldtem az udvarra hűlni.
Amikor már mindenki kihűlt, felvertem a tejszínhabot a zselatin fixszel, és hozzákevertem a birspürét meg a darált diót. A kisült piskótát visszaraktam a kapcsos tortaforma aljába. Megkentem néhány kanál somlekvárral (mindig aggódom, hogy nehogy eláztassa a krém, de egyébként is úgy gondoltam, hogy a savanykás som remekül illik a társaságba), és a ráöntöttem a birses-diós habot. Letakartam, és mehetett is a hűtőbe.
Egy-két óra alatt megkeményedett. Ekor még elővettem egy kis szépítkezésre, a tetejét kiraktam a darálás előtt megmentett fél diókkal, megszórtam egy kis díszítő cukorral, és leöntöttem egy fél zacskó, citromlével tunningolt színtelen tortabevonóval, hogy szép fényes legyen.
Hideg, alig édes tejszínhabbal tálaltam. Finom volt.

Birsalmasajt

Csakis Tamás kedvéért csináltam idén birsalmasajtot. Tavaly, amikor életemben először próbálkoztam vele, olyan jól sikerült, hogy aki csak megkóstolta és addig nem szerette, az is elismerően nyilatkozott róla, köztük Tamás is. Úgy gondoltam idén is megpróbálom. Nem tudom, hogy tavaly is ennyit szenvedtem-e vele, vagy az idő megszépítette az eseményeket, de most valahogy nem voltam formában. Természetesen szétfőztem a birseket, aztán odaégettem, aztán ragadt tőle minden... majd jövőre biztos ezekre megint nem fogok emlékezni!

Az internetről vadásztam több helyről a receptet. Emlékszem, hogy tavaly is az a recept volt a fő irányvonal, amiben azt írták, hogy a birseket először kuktában egészben meg kell főzni 20 perc alatt. Nekem nincs kuktám, betettem a párolóbetétet a legnagyobb lábosomba, alulra egy ujjnyi vizet engedtem és lassú tűzön párolni kezdtem kábé 9 szem birsalmát. Emlékeztem rá tavalyról, hogy 20 perc még lábosban sem kell neki, nemhogy kuktában, mégis jó sokáig főztem, így sikerült majdnem péppé főznöm az almákat. Na nem baj, folytattam a dolgot, kiszedtem a kukacos, romlott részeket, a magházat, stb, amennyire a pépből ki tudtam válogatni az aprítógépembe dobáltam az ép, egészséges részeket. Na arra tavalyról nem emlékszem, hogy az összeturmixolt cuccot milyen nehéz kiszedni az aprítógépből, mert olyan, mint a csiriz, ragad nagyon. Lehet, hogy tavaly botmixereztem? Mindegy, mert most ahhoz túl kevés volt az anyag, hogy bele tudtam volna nyomni a botmixert.


Ezután a csirizt áttettem egy kislábosba, 60 deka volt, beleöntöttem 30 deka cukrot (a recept szerint ugyanannyi cukor kellett volna, de emlékszem, épp azért dicsérték tavaly a birsalmasajtomat, mert nem volt túl édes) és egy fél citrom levét. Elkezdtem főzni, azonnal odaégett. Átöntöttem egy másik lábosba és folyamatosan kevergetve főztem félóráig (ami valójában pár perc lehetett), majd kiöntöttem ilyen szépen folpakkal bélelt kistálkákba, és amikor 2 nap múlva a levegőn lévő része megszilárdult, kiszedtem a tálakból, és most hagyom 1-2 hétig szikkadni őket.

Nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy ezek után milyen lesz az eredmény!

11.05-i kiegészítés: Legközelebb a birsalmasajtot először cukor nélkül fogom főzni félóráig, hogy ne égjen le rögtön, majd ezután teszem bele a cukrot. Idén elkezdett kicsit penészedni, de ezeket a részeket kivágtam, viszont levontam azt a következtetést, hogy jobban el kell főzni a vizet belőle.

Tavaly a forró birsalmasajtba még diódarabokat is dobáltam, de azon a részen, ahol dió volt, elkezdett feketedni. Csincsilla szerint ez természetes, nekem nagyon nem tetszettek a fekete részek, ezért idén nem tettem bele diót. Gondoltam, majd mellé eszegetjük, ha egyáltalán ehető lesz.

Ezt a rengeteg diót Segebagától kaptam. Akkor szedegette nekem össze, amikor Zoknikutyát sétáltatta a Sas-hegyen! Ezt fogjuk eszegetni a birsalmasajthoz.

Tegnap az egy zsák tésai alma mellé még kaptam majdnem egy zsák diót, azt azért nem fényképeztem le, mert annyira sok, hogy nem is fér rá egyetlen képre :-)