A New York Times legendás szilvatortája

A sok almás süti után már nagyon szerettem volna valami mást, és Éva ajánlotta figyelmembe ezt a szilvatortát Annuskámtól. Állítólag ez volt a legnépszerűbb recept az internet előtti időkben, amit 1983-tól 1995-ig a szilvaszezonban minden évben publikálták a lapban. Nekem is nagyon bejött, mert egyszerű az elkészítése, és mert a tésztára reszelt marcipán nagyon különlegessé teszi. Olvastam olyat is, hogy a lisztet kell fele-fele arányban mandulalisztre cserélni, hát az a változat is érdekes lehet. Langyosan a legfinomabb ezért mindig kicsit megmelegítettem mikróban, és jó hideg tejszínhabot tettem rá.

Hozzávalók:

• 10 dkg szobahőmérsékletű vaj
• 10 dkg cukor
• 1 csipet só
• 2 tojás
• 13 dkg finomliszt
• 1 teáskanál sütőpor
• 10 dkg marcipánmassza
• 9 db szilva
• fél narancs leve
• 2 evőkanál barnacukor
• 1 teáskanál őrölt fahéj

A vajat, cukrot, sót és a tojásokat robotgéppel habosra kevertem. Hozzáadtam az átszitált lisztet és sütőport, és ezekkel simára kevertem. Eredetileg 22 cm-es tortaforma kell hozzá, de nekem csak 24 cm-es van. Ezt kibéleltem sütőpapírral, és ebbe simítottam a tésztát. Tényleg el kell simogatni, mert elég sűrű az anyag.

Nagylyukú reszelővel ráreszeltem a marcipánt, és elrendeztem rajta a megmosott, félbevágott és kimagozott szilvákat. Meglocsoltam a fél narancs levével, megszórtam két evőkanál barnacukorral, és 1 teáskanál őrölt fahéjjal. 180 fokon 50 percig sütöttem, de még visszatettem 5 percre, amit nem kellett volna. Csak félidőtől kapcsoltam be a légkeverést, de mehet elejétől végéig, és nem kell a plusz 5 perc.

De az élet nem csupa marcipán és szilvatorta! Sőt, elég keménynek tűnik, bár nem az van, aminek a képen látszik! Ne higgyetek a szemeteknek!

Nem a sintér fogta be a rémült Amyt, hanem a napközibe viszik éppen, csak így sikerült a beszállás. Nem tudom, Lufi miért hagyja ezt? És még Amy játssza el azzal a szomorú nézésével, hogy ő az áldozat.

Aztán a napköziben meg a legjobb barátnők:

Win-win Zone fotó

Almás majonézes céklasaláta

Ezt a céklasalátát még tavasszal készítettem, az akkor utolsó céklákból. Ha jól emlékszem, csináltam egy finom borscslevest, és két kicsike céklát nem használtam fel hozzá. Hosszan kerülgettem a hűtőben, aztán szerintem voltunk Tahiban és ott ettem Anna céklasalátájából. Abban a céklasalátában nem volt alma, de úgy is nagyon különleges volt. És akkor határoztam el, hogy az én két öregecske céklámból is saláta lesz. Nem írtam akkor le a receptet, mert nem volt kedvem, de tesóm máltai rózsaszín tálkája a húsvéti buliból került át hozzám, tehát azután csinálhattam valamikor. Azért is halasztottam az írást, mert a céklaszezonból már kifutottunk akkoriban. Most viszont megint itt van!

Anna receptjét nem tudom, de ez az almás céklasaláta így készült:

Hozzávalók (egy 1 személyes adaghoz):

• 2 db kisebb cékla
• 1 db savanykás alma
• majonéz
• tejföl
• só és bors
• torma is mehetne bele, biztos jól áll neki, én nem használtam

A céklákat megmostam, héjastól fóliába csomagoltam, és betettem őket a sütőbe. Gondolom 180-200 fokon sütöttem, amíg megpuhultak. (Nyilván volt mellettük valami más sütnivaló is, nem indítom be két cékláért a sütőt. A cékla, ha megsült, várakozhat napokat a hűtőben, szóval érdemes összehangolni a sütést, mert ezek elférnek bármekkora tepsi mellett.) Nem tettem sem olajat, sem sót és borsot hozzá, egyszerűen csak megsütöttem őket. Amikor kihűltek, kockákra vágtam. Az almát meghámoztam, szintén kockákra vágtam (a magház nélkül). Pár kanál majonézből és tejfölből mártást kevertem, sóztam és borsoztam, majd a cékla- és almakockákat belekevertem. Snidlinggel díszítettem a fotózáshoz (de folyamatosan a tálka mintájára fókuszált a gép, a cékla meg életlen maradt).

Nagyon jól ment egymáshoz az édes cékla és a savanyú alma! Egy egyszerű pirítóshoz is tök jó, de húsok körete is lehet, nem rontja el. És a cékla nagyon-nagyon egészséges! Gondolom, nyersen még egészségesebb, és ki kéne próbálni úgy is, mert találkoztam olyan recepttel is. Ha nyersen használnám, akkor a nagylyukú reszelővel reszelném inkább, és nem kockáznám.

Cicahíradó: Szabi cicát tanul rajzolni, és Winston ki van borulva a tévén látható új cicától. Még a képről is ordít a feszültség, ami Winstonban lejátszódik:

Hosszú percekig nem vette le a szemét a betolakodóról. Nagy szerencse, hogy nem támadta meg!

Almás-joghurtos pohárdesszert

Évától kaptam az almákat, és tőle van a recept is, vagyis ő találta a Stelázsi és zsírosbödön oldalon. Az alma legalább 2 kiló volt, ha nem több, az utóbbi almás sütik ebből a szállítmányból készültek. De most már kicsit elég volt belőlük, úgyhogy ma a maradék 1 kiló almát ledinszteltem és betettem a mélyhűtőbe. Szerintem imádni fogom magam ezért egyszer, mondjuk amikor majd almás pitét akarok csinálni. Vagy milyen régóta szeretném a mekdöncis almás pitét valahogy előállítani itthon. Van ötletem, de most egy kicsit muszáj valami mást sütni.

Ez a desszert nagyon egyszerű, és finom is volt. Jobb lett volna, ha két ilyen üvegbe osztom szét, de nem volt elég joghurt itthon (megvettem, de tesómnál maradt és mindig elfelejtettem hazahozni). Így készült:

Hozzávalók:

• 3 db nagyobb alma (Én 4 db ilyen kisebb sárgát használtam, és az egész itt látható, illetve egy evőkanálnyi nem fért már a tetejére sajnos.)
• cukor, az alma édességétől függően
• ½ citrom leve
• fahéj (ízlés szerint)
• keksz (győri édes zabkeksz volt)
• joghurt
• magok a tetejére (nálam mandulalapok voltak)

Az almákat meghámoztam, lereszeltem, kicsi cukorral, fél citrom levével és egy kis fahéjjal megdinszteltem. Amikor kihűlt, egy kisebb befőttes üvegbe rétegeztem a joghurttal és a keksszel: alulra került az ujjaim között szétmorzsolt keksz, rá a langyos alma, arra joghurt, megint keksz, megint alma és megint joghurt. Még egy réteg alma jött volna, de nem fért az üvegbe, ezért csak mutatóba tettem rá egy kanálnyit, megszórtam összemorzsolt keksszel és mandulalapokkal. Hűtőbe tettem, majd mind megettem.

Nagyon finom volt, de kb. háromszori nekifutásra bírtam ezt a mennyiséget megenni, szóval tényleg kisebb üvegekbe kell szétosztani.

Napi cuki Amy, aki itt épp azt mutatja, hogy elvesztette az egyik zokniját:

Pedig most már megjött a hideg, jó lenne valahogy megtalálni.

Édeskrumplichips a sütőből

Vettem egy óriási (kb. 30 cm-es) édeskrumplit egyik nap, és csak a felét használtam fel. Ez a másik fél ott fonnyadozott a hűtőben, egy egész kajához nem elég, venni még hozzá nem akartam, mert más terveim voltak, kidobni képtelenség, ezért kitaláltam, hogy sütőben készítek belőle chipset. Mostanában nagyon rá vagyok kattanva a bolti chipsekre, tudom, hogy nem egészséges, de olyan jó! Kerestem recepteket, hozzá, hogy legyen miből kiindulni.

Hozzávalók egy kis tálkához 1 személyre:

• 1 normál méretű édeskrumpli
• olaj
• só - nagyszemű sót írtak, de ne azt használjátok, nekem nem jött be
• bors
• 1 evőkanál étkezési keményítő
• legközelebb őrölt chili is kell rá!

Az édeskrumplit megpucoltam, uborkareszelővel vékonyra szeleteltem. Egy tálba tettem, meglocsoltam olajjal, és alaposan összekevertem. Rászórtam a fűszereket és az étkezési keményítőt, és ezekkel is összekevertem. A vékony karikák összetapadtak, de igyekeztem szétválasztani őket. Aztán két tepsire sütőpapírt terítettem, és egyenként kiraktam rá az olajos-fűszeres krumplkarikákat. 160 fokon 15-20 percet ajánlottak mindenhol, DE! 

10 perc múlva így nézett ki:

14 perc múlva pedig így:

Légkeveréssel sütöttem, mind a két tepsi egyszerre bent volt, és a fölső tepsit vettem ki hamarabb. Szerintem a 14 perc is sok, a második tepsin kicsit több az égett krumpli.

Én pedig idén is feltekertem a Farkasréti temetőbe bringával, de nem elsején mentem, hanem ma, harmadikán, mert elsején reggel sikeresen meghúztam a hátamat egy mozdulattal. Olyan szempontból jobb volt ma menni, hogy nem volt tömeg, ezért a temetőfal melletti szűk járdán nem kellett lassítanom vagy leszállnom, alig jöttek szembe páran. A tavalyinál 1 perccel jobb időt mentem, ezt nem hittem volna! Már csak azért sem, mert idén először történt, hogy kétszer is meg kellett állnom oxigénvételezés miatt. Először a Kékgolyó utca végén, az Istenhegyi útnál pihentem egy fél percet, utána a szokásos helyen, a körforgalomnál. Idén 1 óra 4 perc alatt értem fel, amiből a tekerés 57 perc 14 másodperc volt. Amikor felértem a temetőbe, 14,1°C volt, ha elsején mentem volna, 20 foknál is több lett volna. Tavaly egyébként 18,7°C volt. Jó volt ez a hűvösebb idő, mert nem izzadtam meg annyira.

Idén is az erkélyemről vittem a virágokat, és egy igazi hétpettyes katicával találkoztam, aki valamelyik virágról esett le, már bent a lakásban. Kivittem a virágokhoz, hogy lefotózzam.

A másik mai cuki egy csigusz lesz, akit a temetőben fotóztam:

Mutatom, hogy hová vackolta be magát télire (bár ez a szobor eléggé borzalmas, legalábbis nekem nem tetszik):

Na, kíváncsi vagyok, hogy jövőre fel tudok-e bringázni! Amikor hazaértem, muszáj volt legalább 2 órát aludnom és még másnap is eléggé nyugger formában voltam.