Póréhagymás borsóleves, pecorinós grízgaluskával

Igen, tudom, hogy ez nem a leves, de azt még nem fényképeztem le, ezt meg már igen:) Ez a hatalmas vadállat (jelenleg két és egyharmad hónapos) lett abból a picike kis fekete pihéből, és mint a legtöbb cicus, ő is nagyon szeret a frissen vasalt cuccokon alukálni. A kép megtévesztő, társaságban sosem alszik (helyette csíp, rúg és harap), ez egy kivételes pillanat volt, hát kihasználtam.
Ezt a levest még száz éve a Noémitől tanultam, sokkal gyorsabb, mint a hagyományos borsóleves (pedig azért az sem egy többórás alkotás), és sokszor megeszik a gyerekek is :)
Szóval a hozzávalók:
- egy póréhagyma fehér alja
- fél kg mirelit zsenge zöldborsó
- egy csokor petrezselyemzöld (de nélküle is működik)
- egy fél evőkanál libazsír (egyeseknek olivaolaj)
- 4 teáskanál búzadara
- csipetnyi sütőpor
- egy tojás
- némi reszelt sajt
- só, bors

A libazsíron kicsit megpárolom a felkarikázott hagymát, hozzádobom a borsót, kicsit párolom azzal is, aztán felöntöm kb. egy liternyi vízzel, és puhára főzöm, ez nagyon gyorsan megy, gyakorlatilag már puha is, amikor felforr a víz.
Közben megcsinálom a galuskákat, a tojást összekeverem a búzadarával, sóval és sok borssal, a reszelt pecorinóval (persze más karakteres sajt is jó:), a csipetnyi sütőport csak a szaggatás előtt fogom hozzákeverni. Ez így összekeverve elég híg, de majd még sűrűsödik a darától.
Ha felforrt a víz, és puhák a zöldségek, sózom és borsozom, és beleszaggatom a galuskákat, aztán ha már azok is megfőttek, egy külön tálba kiveszem őket. Megszórom a levest a petrezselyemzölddel, és gyorsan elzárom a gázt alatta. Én tejföllel szeretem (mint a képen is látszik).

Csokis piskótatekercs

Ez a hétvége nem a főzőcske jegyében telt, kicsit túl sok mindent terveztem be. Még arra se volt időm, hogy kiheverjem a jazzgardenes bulit! Így hát ezen a hétvégén más tollával ékeskedem, azaz lopott cuccokat teszek fel a blogba.

Anyunál voltunk ma Tomával, segíteni mentünk lehordani a lomtalanításhoz a lomokat és anyu ezzel a finom csokis tekerccsel várt minket. Gyorsan elkértem a receptet, hogy legalább ennyit írhassak ma:

Hozzávalók a piskótához:

• 6 db tojás
• 6 kanál cukor
• 6 kanál liszt

Szétválasztani a fehérjét a sárgájától, a fehérjét egy edényben felverni, hozzáadni verés közben a 6 kanál cukrot, majd a tojás sárgáját egy tányérból egyenként belepotyogtatni. Ezután még verni kell tovább, majd végül 6 kanál lisztet finoman, fakanállal hozzákeverni.

És itt kettéválik a recept, mert nem mindegy, hogy piskótatekercs lesz-e belőle, vagy csak két szelet között csokikrém. Ha kockákra vágva lesz, akkor egy közepes tepsiben 25 percig sütni előmelegített sütőben, közepes hőfokon. Ha tekercs lesz belőle, akkor nagy tepsiben (a sütőnek a tepsijében) kell sütni, és mikor megsült, még melegen egy vízzel megspriccelt konyharuhával fel kell tekerni.

Anyu még felhívott, hogy azt ugye nem kell mondani, hogy a tepsit vagy ki kell bélelni sütőpapírral, vagy ha az nincs, vajjal ki kell kenni és belisztezni? De kell mondani! Hát honnan tudjuk, főleg majd a kisunokám honnan fogja tudni???

Csokikrém:

15 dkg Rámát porcukorral és kakaóporral kikeverni, majd hozzáadni egy deci tejből és 2 kávéskanál lisztből főzött besamelt. Habosra keverni, ha kihűlt a piskóta, félbevágni és meg kell kenni a csokival.

Anyu a sütik mellé még ezeket az ajándékokat csomagolta, és amikor hazaértem, még telefonon megkérdezte, hogy Mártinak elvitted a sütit?

Ez 3 üveg nagyon jó minőségű extra szűz olivaolaj és 4 csomag Pischinger ostya (2 mogyorós, 2 mandulás). Még nem döntöttem el, hogy mit viszek be holnap a tesómnak...

Pischinger torta

(Nagyítsd fel a képet, akkor el is tudod majd olvasni!)

A Pischinger ostya, amit anyutól kaptunk, nagyon felvillanyozott, mert emlékeztem, hogy keresztanyám szakácskönyvében találtam annak idején néhány kézzel írott receptlapot, egyiken egy Pischinger torta nevű süti szerepel, a jobb fölső sarokban pedig aláhúzva, felkiáltójellel, hogy "nagyon jó!". Már többször készültem rá, hogy megcsinálom ezt a sütit, de még nem jött össze.

Amikor hazaérve elővettem a receptet (kedvenc Stahl-szakácskönyvemben őrzöm őket, persze), azonnal hívtam anyut, hogy szerinte kinek a receptje lehet ez? Keresztanyám, Gizi anyukájáé? Azt válaszolta, hogy biztosan nem, mert ők annyira szegények voltak, hogy nem sütöttek tortát. Inkább Lajos (a keresztapám) nagymamájának a receptje lehet, őt a nagymama nevelte.

Ezer kérdés vetődött fel bennem azonnal, de kellett tálalnom a vacsorát, készíteni a fényképeket a blogba, tudtam. hogy még a bejegyzések megírása is sok idő, de azután sincs vége a napnak, mert készülni kell a holnapi munkanapra, és egyéb teendők is vártak még. Egyszóval nem tettem fel a kérdéseimet, és belátom, így rohantam el életemben sokszor nagyon fontos információk mellett, amiket tudom, hogy már sohase tudhatok meg...

Tudni szeretném, miért voltak olyan szegények, hogy nem tudtak tortát sütni? Tudom, 8 saját és egy nemsaját gyereket neveltek, köztük nagymamát, Irént, aki a harmadik legidősebb gyerek volt, és Gizit, a keresztanyámat, aki a második legfiatalabb. És ha nem sütöttek, mit ettek édességnek? Tudni szeretném még azt is, hogy miért a nagymamája nevelte keresztapámat, hol éltek Gyöngyösön, dolgozott-e az a nagymama, vagy gazdálkodott, vagy esetleg eltartotta-e a férje? Azaz: ő miből élt, hogy ő viszont tudott tortát sütni? És így tovább... majd még felteszem anyunak a kérdéseimet!

A recept szó szerint, gyönyörű kézírással:

1/8 kiló tea vaj, 1 tojás sárgája, 2 tábla reszelt csokoládé, (5 kros tábla), 15 deka vaniliás por czukor, egy leveses kanál fekete kávé egyszerre összetéve fél óráig keverendő. 5 drb karlsbadi ostyára kenve összerakni és a krémből kívül is bevonni.

Házi feladat Csincsillának: ezt a sütit megcsinálni, és behozni! :-)

Ez pedig a bolti Pischinger ostya. Milyen szép!

Spenót tükörtojással

Ezt a gyönyörűséget nem én főztem, csak elloptam unokatesóm, Éva képeit és remélem, hamarosan a recepthez is hozzájutunk! A tegnapi őrült Jazz Garden-beli KEP RBB buli után én ma nem főztem, pláne, hogy annyi baráti munka van itthon, hogy reggel óta a gép előtt ülök (kivéve a délutáni szieszta idejét...)

Kicsit sokat ittunk néhányan, és nagyon sokat táncoltunk, volt aki a szék tetején (majdnem az asztal tetején) táncolt, néhányan flörtöltek egymással, és volt egyvalaki, aki majdnem bepasizott, pedig még az ELŐZŐ barátja is ott volt a bulin. Persze ez csak poén egyik hülye barátunktól, mert az ELŐZŐ barát pont ugyanaz, mint az ezután KÖVETKEZŐ. Nem cseréljük le a már beváltat! Remélem, a barátaim felteszik a jól sikerült bulis képeket az iwiw oldalukra, hogy megnézhessük! Alig várom!

És akkor a spenót másnapos szombatra Évától:

Megmostam és megtisztítottam 30 dkg spenótot. Azért csak 30 dekát, mert 400 FORINT VOLT A CSARNOKBAN A LEVELEK KILÓJA! Utána egy pici olajon és nagyon pici vízzel odatettem főni, és amikor kész volt, talán 10 perc múlva, áttettem a turmixgépbe. Egy tejbe áztatott kiflit, amiből nem nyomkodtam ki a tejet, beletettem a turmixgépbe a spenótok mellé, majd az egészet pürésítettem. Megsóztam, ezután egy pici olajon egy gerezd fokhagymát dinszteltem és arra kiszedtem az összeturmixolt spenótot. Átforraltam és kész volt az ebéd.

Sütöttem egy tükörtojást, majd ráhelyeztem a kész spenótra. Ez volt a legnehezebb mozzanat. :-)

És ezt a másik gyönyörűséget is muszáj bemutatnom, mert képzeljétek: SZERETI A SPENÓTOT! Biztosan azért ilyen szép! Anyukájának nagy szerencséje van vele! :-)

Éva szépséges kislánya, Anna, és csak Csincsilla kedvéért a családfa: Anna Éva lánya, Anyuci unokája, Dezsőnek (aki Anyuci fia, egyben Éva bátyja) az unokahúga! :-) Nehogy kikapjak, hogy valamiről nem tud!

Szilvalekváros/bodzalekváros papucs

Elképzelem Mazsit, ahogy ül a számítógépe előtt és rettegve várja a mai bejegyzést, hogy vajon elkészültek-e a papucskái, amit még vasárnap ígértem neki. Na akkor jelentem: Megsütöttem! Szépen kitettem erre a tálra, de csak a fotózás kedvéért és máris csomagolom neki. :-)

A receptet Stahl: Gyors édességekben találtam Szedres papucs néven. Nekem nem volt itthon szedrem, volt viszont Csincsilla gyönyörű sült szilvalekvárja és még a hűtőben egy kis kővé aszalódott saját bodzalekvár (kettő papucsba jutott ebből), én ezeket használtam inkább. Csak fél adag mélyhűtött leveles tésztából készült a süti, a tészta másik feléből vacsora lett. A képen látható fajtát szoktam venni, aminek a dobozán egy nyújtófa van (Match), de a napokban olvastam valamelyik gasztroblogban, hogy a Plusban olyan jó minőségű mélyhűtött leveles tésztát lehet kapni, amit nem is kell kinyújtani, csak széthajtogatni. Feltétlen ki fogom próbálni!

Kinyújtottam a fél adag leveles tésztát egy 50x20 cm-es téglalappá, aztán felvágtam 10x10 cm-es négyzetekre. Mindegyik négyzet szélét megkentem egy centi szélességben villával kicsit felvert tojásfehérjével, a közepükre halmoztam kábé egy evőkanálnyi lekvárt (több is mehetett volna némelyikbe!), a lekvár tetejére morzsoltam egy mokkáskanálnyi vajat, majd a négyzet bal fölső és jobb alsó sarkát egymásra hajtottam. Áttettem a sütőlemezre őket és tojásfehérjével megkentem még a tetején az illesztéseket, hogy ne nyíljon majd szét. 200 (nálam 180) fokos sütőben 20 percig kell sütni.

(A konyhában neonvilágítás van, azért ilyen színű a kép, bocsi.)


Amikor kihűltek, tálra rendeztem őket és fahéjas cukorral alaposan megszórtam. Ez tényleg nagyon finom lett!

UI: Én is csináltam sült szilvalekvárt, mint tudjuk, de az enyém a közelébe se jöhet ennek! Asszem kimegyek a piacra, veszek megint berzencei szilvát és megpróbálok ugyanilyet csinálni, mert nem bírom ki, hogy nekem ne legyen, annyira finom!

Gabi mami tésztasaláta-alapja

Szeretnék máris elnézést kérni Gabi mamitól, mert természetesen nem felejtettem el, hogy tavaly a szilveszteri bulin megkérte kis baráti társaságunkat, hogy ne szólítsuk ezen a néven, mert nem szereti, és sokat gondolkodtam, hogy akkor hogyan is írjam meg ezt a bejegyzést. Mivel ő Micike életének egyik főszereplője, és beszélgetéseinkkor sokszor emlegetjük (ezen a néven!), nem tudnánk, hogy kiről írok ha csak Gabiként említeném, mint ahogy annak idején kérte. Ha Gabit írnék, mindannyian azonnal egy másik kedves barátunkra gondolnánk... És nekem fontos, hogy mindenki pontosan tudja, kitől, honnan származik a recept.

Akkor lássuk a receptet, ahogy Micike lekörmölte (ez jó!:-)). Hozzávalók:

• 3 paprika
• 3 cukkini
• 1 nagy fej hagyma

Így szól a recept: Hagymát megpárolni (nem dinsztelni!), hozzáadni a paprikát és a cukkinit + vegeta, só, bors. 2 dl majonézzel összekeverni és 1/4 kg tésztát hozzáadni.


A hűtőmben volt még az utolsó tésai cukkiniszállítmányból egy nagyobb darabnak a fele. Érdekes, hogy ezek a tésai termények 3-4 hétig is frissek maradnak a hűtőben, miközben a szombaton a piacon vásárolt paradicsomok egy részét már tegnap (kedden) bele kellett dobálnom a milánóiba, mert kezdtek penészedni. Szeretném egyszer megtudni, hogy hova tűnik a sok-sok friss zöldség és gyümölcs, ha MINDIG nekem kell megvennem a hamarosan rohadásnak indulókat??? Kinek adják el azt? Ezeket, amiket nekem adnak el, miért rohasztják valahol hetekig, hogy aztán nálam már csak 3 napot bírjanak ki???

Szóval két kis fej hagymát megdinszteltem (vagy megpároltam?) olivaolajon, majd ezt a fél cukkinit kimagoztam, lereszeltem a nagylyukú reszelőn és hozzáadtam a hagymához. A paprikákat (köztük egy pirosat) apróra vágtam és ez is mehetett a serpenyőbe. Sóztam, borsoztam, majd felhívtam Micikét, hogy hogyan lesz olyan pépes a szósz, vajon még forrón kell-e turmixolni. Ekkor tudtam meg, hogy a zöldségeket előbb aprítógéppel kell pépesíteni, és utána dinsztelni (hogy ez nekem nem jutott eszembe!), de ha már így alakult, turmixolhatom az aprítógépemmel melegen is. Mivel nagyon éhes voltam, nem tudtam tovább várni, forrón pépesítettem, két adagra osztottam, az egyikhez hozzáadtam 1 dl majonézt, összekevertem a meleg tésztával és a felét mindjárt felfaltam. Nagyon finom volt, de nekem melegen a majonézmentes verzió jobban ízlett. Kíváncsi leszek, hogy ízlik majd hidegen ennek a majonézesnek a másik fele!

Ezt a kis doboz tésztasaláta-alapot félretettem a hűtőbe Mazsinak és Vikinek, hátha meg akarják kóstolni, de ha véletlenül nem kérik, akkor mehet a mélyhűtőbe, Micike is így szokta. Felengedés után majonézzel és tésztával össze kell keverni, majd hidegen (kellene) fogyasztani. (És Beának itt szeretném javasolni, hogy készítsen a mélyhűtőjébe ilyen szószt, hogy a vendégeinek karácsonyra (esetleg előételnek), szilveszterre (a piák mellé), vagy egy sima házibulira csak elő kelljen kapni és végső formába öntve szervirozni.)

Megígérem, hogy ezen a héten már nem főzök több tésztát. Picit ki voltam rá éhezve ezek szerint... :-)

Ui: Annak, aki ezt a finomságot el szeretné készíteni, szeretném javasolni, hogy olvassa el Gabi mami (természetesen nekünk csak Gabi!) hozzászólását a kommentek között, mert csak azzal együtt tökéletes ez a recept! :-)

Milánói makaróni

Még 20 évvel ezelőtt a SZOT Központi Iskolán dolgoztam; a vidéki hallgatóknak kollégiumot (nyáron szállodát) és éttermet üzemeltettek, és ebben az étteremben a dolgozóknak is főztek úgy, mint a SZOT üdülőkben annak idején: volt A és B menü (olcsón) és minden héten előre kellett jelölni, hogy mit szeretnénk enni. Ha felbukkant az étlapon, én mindig milánói makarónit vagy milánói sertésbordát rendeltem, és sokáig jártam az étteremvezető nyakára, hogy szerezze meg a milánói szósz receptjét a szakácsoktól. Ha jól emlékszem, így került családunkhoz ez a recept.

Hozzávalók:

• egy fej hagyma
• 20 dkg füstölt tarja, comb, karaj vagy bármi más
• 20 dkg gomba
• 20 dkg sajt
• 7 dl házi paradicsomlé (vagy 1 db "fácános", vagy 2 db másmilyen paradicsom konzerv)
• 50 dkg makaróni

Most, mivel ilyen zsíros húst sikerült szereznem, azzal indítottam, hogy kicsi olajban megsütöttem a kis kockákra vágott tarját, hogy kisüljön belőle a zsír, majd erre dobtam rá az apróra vágott hagymát. Általában fordítva szoktam indítani: hagyma, utána füstölt hús. Miután mindkettőt megdinszteltem, jöhet rá az apróra vágott gomba, természetesen kicsivel több, mint 20 deka, (inkább 40). (Megjegyzés Csincsillának: Toma sem eszi meg a gombát semmilyen formában, kivéve ezt!) Emlékszem, régen nem kellett sózni a milánóit, sőt akkoriban gyakran elsóztuk a füstölt hússal, de mostanában már gyanítom, hogy ezek a húsok füstöt nem láttak, csak aromát, így hát kellett sót is szórnom a szószba. Tehát jöhet a só, bors.

Egy másik edényben olajon sütni-főzni kell a paradicsomszószt, ettől kicsit édeskéssé válik. Erre az utasításra viszont határozottan emlékszem, akár a SZOT Iskoláról származik a recept, akár máshonnan. Néha így csinálom, mint most is, néha pedig egyenesen a hagymás-füstölt húsos-gombás cuccra öntöm a paradicsomot.

Amikor mindkét edényben elkészülnek a dolgok, a jól besűrűsödött paradicsomszószt átöntöm a másik edénybe és még kicsit összefőzöm. Ilyenkor szoktam egy kis cukrot és szerecsendiót (!) szórni a mártásba, ez szerintem tesóm ötlete, és a gyerekek így szokták meg, nem lehet semmi más fűszert használni nálunk! Egyszer próbáltam oregánót, de akkor nekem kellett megennem mind a négy adag milánóit.

Amikor a makaróni is megfő, egy kis isteni mártással összekeverem, majd rászórom a reszelt sajtot. Toma még egy bónusz adag szószt is kapott a tésztájára:

És itt látható a makaróni:

A milánói makaróni nem tévesztendő össze a bolonyai spagettivel! Egyik legnagyobb különbség, hogy a milánói makaróni makarónival készül, a bolonyai spagetti pedig spagettivel, azzal a tésztával, ami a makaróni belsejéből hiányzik! :-)

Gombás-szalonnás spagetti á la Stahl

Amikor bejön a hideg idő, nálam reflexszerűen bejön ez a kaja. A piros Stahl-könyvem ott nyílik ki! (109. oldal) Nagyon-nagyon szeretem és mindig nagyon rosszul vagyok tőle.

Nem történt ez másként most sem. Amikor hazaértem a munkából, még elsétáltam a gyógyszertárba, hogy köhögős rokonaimnak vegyek valami kenőcsöt, ami csillapítja köhögésüket és hogy el tudjanak aludni (és nem utolsósorban Mazsi is meg én is!), majd onnan még benéztem a közértbe tejszínért, de már hazafelé sétálva észrevettem, hogy itt nagy baj lesz, nem érek haza, mert előbb fogok éhen halni. Mire a kocsihoz értem, hogy kivegyem a kosaramat, mindenféle cuccomat, már szakadt rólam a víz, úgyhogy rohantam föl és mindent eldobva nekiálltam főzni.

Gyorsan összeszedtem a hűtőből a hozzávalókat, az ölemben cipelve elvonszoltam magam a konyháig és utolsó utáni erőmből nekiálltam. Stahl utasításait követve odatettem a tésztafőző vizet, majd egy kicsit eltértem, mert mások ugyan nem pucolják meg a gombát, de én le szoktam húzni róla amit le lehet, mert otthon így láttam. Nem tudok leszokni róla... de ezután már folytattam a könyvből: vékonyra vágtam a bacon szalonnát, kicsi olajon kevergetve megsütöttem, de "nem túl pörcösre" (ahogy írja). Amikor elkészült, kiszedtem az olajból és a helyére dobtam a szalonnapirítás alatt vékonyan felkarikázott egy csokor újhagymát, és ezt is kevergettem egy darabig, utána jöhetett az egy gerezd szétnyomott fokhagyma. Amikor ennek "isteni illatát megéreztem" (ahogy írja), a félcentis csíkokra vágott uszkve 25-40 dkg gomba is mehetett a serpenyőbe. Ezt 10 percig lefedve pároltam, ezalatt több mint 2 deci tejszínt egy tojássárgával kézi habverővel elkevertem (tojásutálók tehetnek szerintem étkezési keményítőt vagy sajtot is), egy csokor petrezselymet felaprítottam, és a megfőtt tésztát leszűrten (pont ahogy elő volt írva!). Amikor a gomba elkészült, ráöntöttem a tejszínt, besűrűsödésig kevertem, majd a gombás-tejszínes szószra öntöttem a leszűrt tésztát, a szalonnapörcöket (amit soha nem adnék a négylábúaknak) és a petrezselymet és mindezt jól elkevertem. Időnként, amikor eszembe jutott, meg amikor elő volt írva a könyvben, sóztam és borsoztam az egész főzés ideje alatt bármikor...

Amikor mindezzel megvoltam, tányérba szedtem, remegő kézzel készítettem néhány fényképet és gyorsan mindet befaltam (nagyon rosszul lettem megint!). 18:00-kor pedig már bebújtam a pokrócok közé délutáni sziesztámra. :-)

Viki, egyszer kérdezted, hogy nálam is szörnyű állapotba kerül-e a konyha főzés után, hát igen, és tessék nézd meg a saját szemeddel! Kérdezted, hogy nekem is a földre hullik-e mindig minden ... nos, a földet már le se mertem neked fényképezni :-)

Természetesen szieszta előtt rendet raktam, elmosogattam és kiszellőztettem!

Sárgarépaleves

Ez tetszik, hogy ezzel a módszerrel hátra tudok kerülni. Na, akkor a leves:
a rádióban hallottam egyszer, több éve, és azóta sem tudjuk megunni, nagyon finom.
Hozzávalók:
- 1 vöröshagyma
- 3 darab méretesebb sárgarépa
- fél evőkanál olaj/libazsír
- só, bors, őrölt chili, curry.

Az olajon/libazsíron megpárolom a sós, apróra vágott hagymát, rádobálom a felkarikázott sárgarépát, és így is párolgatom egy darabig, aztán felöntöm vízzel (sokkal jobb alaplével, de hát az nem mindig van otthon), és addig főzöm, amíg finom puha nem lesz benne minden. Közben fűszerezem, a só már ugye megvolt, bors, és leheletnyi őrölt chili, amitől még nem csípős lesz, csak mélyebb, és olyan fél mokkáskanálnyi curry, ettől lesz olyan nagyon finom. Botmixerrel összeturmixolom, elég sűrű krémleves lesz belőle.

A fénykép bónusz, véletlenül ezt töltöttem fel először a leves helyett, aztán már nem akartam kitörölni. Olyan cuki itt még, nem olyan bandita, mint amilyen most lett.

Szilvás gombóc + mákos nudli

Régi tartozásom már ez a szilvás gombóc és igencsak nyomasztotta a lelkiismeretemet. Csincsilla ugyanis azzal fenyegetőzött szilvás gombócos bejegyzésében, hogy a receptet majd én felteszem a blogba.

Nagyon ritkán csinálok szilvás gombócot, mert teljes kudarc szokott lenni az eredmény: hol annyira ragad a tészta, hogy nem tudok gomócot formázni belőle, hol pedig egyáltalán nem ragad és ezért főzéskor szétnyílik mint a rózsa... Csincsilla viszont elárult egy trükköt (remélem nem baj, hogy közzéteszem), mégpedig azt, hogy a főtt krumplit még forrón át kell nyomni a krumplinyomón, de a hozzávalókkal csak hidegen szabad összegyúrni. Ekkor elég jól kezelhető tészta lesz belőle. Kipróbáltam, és igaz!

Az egész családom élete veszélyben forgott, amíg csináltam a gombócokat, mert eleinte azzal fenyegetőztem, hogy megölöm magam ha szétnyílnak a gombócok :-), majd átváltottam egy kényelmesebb megoldásra, hogy a gyerekeket ölöm meg ha valami nem sikerül... Mindenki megúszta a mai napot és a gombóc még finom is lett!

Hozzávalók (F. Nagy Angéla szakácskönyvéből):

• 60 dkg főtt, áttört burgonya
• 1 dkg fagyos zsír (helyett vaj)
• 20 dkg rétesliszt

Annak ellenére, hogy Tésán egy szép nagy szilváskertem van :-), azzal kellett kezdenem, hogy kimentem a piacra és vettem 1 kiló besztercei (berzencei - hogy mindenki pontosan képben legyen!) szilvát. Ezután a krumplit héjában megfőztem, áttörtem, majd kitettem az erkélyre hűlni, mert a hűtőben nincs hely. Amikor kihűlt, összegyúrtam a hozzávalókat és a feléből szilvás gombócot csináltam, a másik feléből pedig mákos nudlit.

A gombóchoz vékonyra kinyújtottam a tésztát, kisebb négyzetekre vágtam, mindegyik közepébe egy kimagozott szilvát tettem, a mag helyére pedig egy szem kockacukrot és egy pici fahéjat. Összegyúrtam és sós vízben addig főztem, amíg minden gombóc fel nem jött a víz tetejére. Amikor elkészült, leszűrtem és a vajas zsemlemorzsába forgattam. Fahéjas cukorral tálaltam.

A nudlihoz a tésztából ujjnyinál kicsit vastagabb rudakat sodortam, késsel felvágtam egycentis darabokra, majd a két tenyerem között nudlit formáztam belőle. A gombóc után ezt is megfőztem a forró, sós vízben. Lecsöpögtettem és egy részét mákkal megszórtam, másik részét szintén a zsemlemorzsába forgattam.

Ezzel várom ma este tesómat (és Mazsit) a forró húsleves után, hátha meg tudom már végre győzni, hogy jöjjön el velem (az ő autójával) Pomázra almát szedni...


















Ezt a gyönyörű csilibokrot kaptam ma este Mazsitól, nagyon boldoggá tett vele! Mindjárt meg is kóstoltuk! Mazsi az egyik pici paprika csúcsát, én az alját tettem a húslevesbe, és mondhatom, ha a mexikóiak azért eszik a csilit, hogy megvédje őket a betegségektől, akkor én a következő öt évre védett lettem! És természetesen Toma is megkóstolta, ő egy egészet megevett, először a levesbe tett egy darabkát, majd beleharapott ... olyan szép piros lett az arca! Mindenesetre nagyon ízlett neki, és remélem, kikúrálta vele a nátháját végre! Köszönöm Mazsi! (Tesóm pedig befestette a hajamat, úgyhogy nagyon el voltam ma este kényeztetve, az almaszedést egyáltalán szóba se hoztam!)

Héjában sült krumpli + Nigella krumplija

Nagyon hideg van kint és mivel napokig nem volt fűtés a lakásban (távfűtéses!), rettenetesen fáztam és sokat gondolkodtam, mi legyen a hétvégi menü, amivel jó sokáig járathatom a sütőt és jól bemelegíthetem a lakást. A saslikra esett a választásom, de eközben az is elég sok fejtörést okozott, hogy olyan kaja legyen, amihez nem sültkrumpli a köret, mert már olyan sokszor esszük ezt, hogy félek, gyomorrákot fogunk kapni.

Még jó, hogy erről beszélgettem pénteken Babuval, mert ő kérdezett vissza, hogy miért nem csinálok héjában sült krumplit? Hát én se értem, hogy miért nem jutott eszembe, mert ez az a köret, amit szinte a legjobban szeretek. Akár forrón, vajdarabkákkal megszórva, akár csak sózva, akár úgy, mint most, fűszeres tejföllel leöntve.

Így hát az történt, hogy amikor a salsikrudakat betoltam a sütőbe, a tepsi mellé tettem még 4 szem jól megmosott, dörzsi szivaccsal megsúrolt krumplit és együtt süldögéltek majdnem egy órán keresztül.

Az öntetekhez az adta az ötletet, hogy amikor Londonban jártunk Évával egy hosszú hétvégére, a sült csirke mellé a héjában sült krumplit tejföllel leöntve tálalták. Ezt fejlesztettem tovább egy kicsit, hogy az egyik öntetet snidlingesre, a másikat petrezselymesre csináltam.

Két evőkanál olivaolajat, csipetnyi sót, borsot elkevertem egy kis pohár tejföllel, beleszórtam az apróra vágott snidlinget, majd az öntet felét kivettem egy kisebb tálkába. Ezután még apróra vágott petrezselymet is szórtam a tejfölbe, és ezt is áttettem egy másik tálkába.

A forró sült krumplit éles késsel fölül keresztben behasítottam, két végénél megcsíptem és összenyomtam, hogy a finoman gőzölgő belseje kicsit kibuggyanjon. Megsóztam, majd jól meglocsoltam az öntettel.

De mivel féltem, hogy a gyerekek nem értékelik eléggé a héjában sült krumplit, készítettem egy másik köretet is a saslik mellé, mégpedig Nigella krumpliját.

Két nagyobb szem krumplit megpucoltam, hosszában negyedekre vágtam, majd félcentis karikákra szeleteltem (háromszögek lettek belőle). 4 percig főztem, szűrőben kihűtöttem. Mialatt hűlt, a krumplifőző lábosban vajat olvasztottam a lekapcsolt, de még forró lapon. A kihűlt krumplit búzadarában kézzel jól megforgattam, az olvadt vajat egy sütőpapírral bélelt sütőtálba öntöttem, beletettem a grízzel bevont krumplit, majd betoltam a sütőbe. Kábé 10 perc múlva a krumplira dobtam egy gerezd összenyomott fokhagymát, majd kanállal összekevertem és újabb 15 percig sütöttem. Szerettem volna, hogy piros legyen, de már nagyon éhesek voltunk, nem vártunk tovább. Nagyon finom volt, kívül ropogós, belül krémes, de legközelebb kipróbálom fokhagyma nélkül is. Legalábbis a saslik mellé kicsit semlegesebb ízű köret való szerintem.

A finom vacsora mellé finom görögsalátát csináltam, és Bea, ajánlom ezt figyelmedbe, mint lehetséges karácsonyi menüt egy pohár különleges, behűtött, ünnepi fehérborral! Az egyedüli bonyodalom a saslik felfűzése, de azt egy nappal korábban is meg lehet csinálni :-)

Mustáros, fokhagymás tejfölben főtt karaj

Már hetek óta készülök erre a vacsira, de mindig megakadályozott valami: hol a befőzés, hol Toma szülinapi bulija, hol meg hosszú hétvégém Kisnánán, a héten pedig a sok-sok munka. De ma este végre kipróbáltam.

A receptet itt találtam, és amióta olvastam, hosszan érlelődött bennem, egy elképzelés... A bejegyzés, a fénykép és a kommentek alapján elképzeltem egy különlegesen finom ételt, de sajnos csalódnom kellett. A gyerekeknek viszont nagyon ízlett, főleg Kamillának. Toma is lelkesedett érte egy darabig, de aztán kérte, hogy a szószt kecsöpözzem meg neki (én ajánlottam fel), majd a negyedét még így is ott hagyta. Lehet, hogy én vettem el a kedvét?

Mindenesetre a hozzávalók:

• 3 szelet karaj
• liszt
• 0,5 l tejföl
• 3 evőkanál mustár
• 2 gerezd fokhagyma
• só, bors, olaj
• 1 evőkanál cukor

A hússzeleteket kikopfoltam, és picit besóztam. Beliszteztem mindkét oldalukat, majd forró olajon pirosra sütöttem. Ráöntöttem a mustárral elkevert tejfölt, belehajítottam a reszelt fokhagymát, sóztam, borsoztam és lassú tűzön, fedő alatt addig főztem, amíg a hús meg nem főtt. Ez kábé háromnegyed óra volt nekem. Közben folyamatosan kóstolgattam és sóztam és borsoztam, talán ez nem tett jót a gyomromnak, kicsit túlságosan is mustáros ez a kaja. Pedig én már csökkentett mustáradaggal készítettem, mert Bori mindig leszid, hogy ne vegyem szó szerint a recepteket és legalább első alkalommal kevesebb fűszert használjak, mint amit előírnak, mert nem fogom tudni megenni az új kajákat. Mindig igaza is van ebben!

Amikor úgy döntöttem, hogy a hús elkészült, egy evőkanál cukrot szórtam a szószba. Ettől az egész étel íze 180 fokos fordulatot vett, rá se lehetett ismerni, csak sajnos addigra már a gyomrom kikészült a mustáros tejföl kóstolgatásától. Azt hiszem, valahol mélyen kapisgálom ám, hogy mit dicsértek annyira ezen az ételen abban a blogban, ez most még sem volt nyerő.

És hogy miért mutattam be mégis ezt a kaját nektek? A fantasztikus szélesmetélt miatt, amit a Lidlben vettem pár hete. Az íze, az állaga, a kinézete tökéletes volt. Holnap rohanok is vissza, hátha még lehet kapni, ugyanis ez egy külön polcon található az olasz részlegen, remélem, még nem számolták fel!

Császármorzsa

Az az igazság, hogy nem vagyunk nagyon édesszájúak, sokszor úgy kerül ki a konyhámból süti vagy torta, hogy meg se kóstolom. Viszont azt gondoltam, a hagymaleves után jól esne majd egy kis édesség és mivel épp most kaptam ezt a receptet Kun Marcsitól, megkívántam a császármorzsát, pláne, hogy olvastam a hozzászólásokat.

Összekevertem a 10 dkg búzadarát 7 dkg liszttel, 2,5 dl tejjel és állni hagytam egy órát. Ezután a robotgépemmel felhabosítottam 3 tojást 10 dkg cukorral és 1 zacskó vaníliáscukorral, majd hozzáöntöttem a grízes keveréket. Egy nagy serpenyőben vajon addig pirítottam, forgattam, míg ilyen pirosas, morzsás nem lett. (Nem kell stresszelni, először egy ragacsos tömbbé áll össze, de ha tovább sütöd és kevergeted, akkor egyszer csak jó lesz!) Ez az adag 2 felnőtt embernek elég, de Tomi egyedül is meg tudja enni, ha ez a főétel és nem csak a desszert.

Tálaláskor megszórtam egy kis porcukorral és meglocsoltam eperlekvárral. Nagyon finom lett, de továbbra is maradok annál, hogy nem vagyok édesszájú. Nekem ez egy kicsit túlságosan édes volt.

Vacsora után már nem kívántam semmi mást, csak egy jó forró citromos gyógyteát. Lehet, hogy én is beteg leszek???

Hagymaleves

Beteg a fiam, megfázott ... mégis elment az iskolába unszolás nélkül. Aki ismeri Tomát, vagy őt nem, de hozzá hasonlóan iskolaundoros fiúgyermeket, vagy olyan szerencsés, hogy nem ismeri egyiket sem, de el tud ilyet képzelni, talán azt is érzi, mekkora öröm ez nekem. Nagy boldogságomban még arra is rá tud venni, hogy este elmenjek érte kocsival az iskolába.

Hagymalevest készítettem, hogy jól kikúráljam a nátháját. Életemben egyetlenegyszer tapasztaltam a hagyma varázsos hatását, amikor egy fél fej hagymától másnapra minden náthám elmúlt, azóta mindig ezt készítem ha valamelyikünk beteg. És mindig reménykedem, hogy főtt formában is varázsolni fog a hagyma...

Mivel sok munkám van megint, nagyon meg kellett terveznem, hogy készül a vacsi. (Ha az APEH olvasná a blogunkat, természetesen INGYEN dolgozom itthon esténként a barátaimnak!!!!) 4 fej hagymát egy kis vajon jó sokáig dinszteltem, majd amikor már elég büdös volt az egész lakásban, felöntöttem vízzel, dobtam bele egy húsleveskockát, sót, borsot, és ezzel tovább főztem még egy ideig. (Ezalatt lehetett dolgozni.)

Amikor visszaértünk az iskolából, gyorsan bekapcsoltam a sütőt 220 fokra, kis kockákra vágtam két és fél zsemlét, megöntöztem majdnem 10 dkg olvasztott vajjal (nem tudom, pontosan mennyi volt, hiányzott a 10 dekásból valamennyi), majd bedugtam a sütőbe. Legalább a sütő most jól bemelegítette a konyhát!



A hagymát botmixerrel pépesítettem, felöntöttem tejszínnel, még egy kicsit utánaízesítettem, majd a mikróban előmelegített tányérba szedtem, díszítettem egy kis apróra vágott snidlinggel, frissen őrölt borssal. Fényképezés után dobtunk bele egy maréknyi pirított zsemlekockát, megszórtuk jó sok reszelt sajttal és tűzforrón felfaltuk.

Nagyon remélem, hogy meggyógyítja Tomát holnapra!!!

Kisnána, 2008. szeptember 12-13-14.

Csincsilla várja a beszámolót, nem hagy aludni. De hát miről is számoljak be? Mert hát egyrészt a kaják nem sikerültek olyan jól (kivéve a palacsintát), hogy azokról hosszan, szépen, részletesen írhatnék, másrészt pedig vannak dolgok, amikről nem szoktunk beszámolni.

Kétszer egy évben elmegyünk Kisnánára "kiereszteni a gőzt", ilyenkor eszünk, iszunk, sétálunk, táncolunk, énekelünk (én Piramist), napozunk, pihenünk, megpróbáljuk a lehető legjobban érezni magunkat.

Még soha nem ment ugyanaz a csapat, mindig más barátok jöttek, és Révész szavaival élve "Én mindet szerettem, búcsúzóul írtam nekik egy dalt! És, aki ezután jön, mindegyiket szeretem majd!"

Hiányoznak, emlegettük őket (hallod Tata??? és a többiek is!). Elég sokszor énekeltem most Piramist ... sajnálom drágáim! :-)

Na jó, hol is kezdjem? A csapat fele még pénteken reggel elindult, hogy megfőzze a gulyáslevest szegény dolgozó barátainak és úgy várja őket a hosszú hétvégére. Mindez majdnem sikerült is, csak annyi volt a baj, hogy a főzögetés végére a csapat kissé elterelődött, mert táncolni kellett és így sajnos kicsit odaégett a leves. Tudom, tudom, hallom a kérdést: hogy lehet egy LEVEST odaégetni? Hát megmondom: könnyen. Először is azt a hibát elkövetni, hogy a tökéletes főzőmestert lecserélni egy újra, csak a pancserek szokták. Az új főzőmester pedig nem volt képes egyszerre zenét csinálni, autóakkumulátort tölteni, táncolni és kevergetni a hagymát. Pedig annyira igyekezett... Ha a régi főzőmesterünk nem szól, már a hagymánál kezdhettünk volna mindent elölről. De hát neki a vérében van, úgyhogy idejében figyelmeztetett... A második hiba, ha este 10-re ér le a csapat második fele, ugyanis addigra a főzőcsapat figyelme lankad, kezdenek "fáradni", úgyhogy megint nincs aki figyelje a bográcsot, tehát megint odakap a szemét leves. Szerintem más hibák is voltak, de ezekre nem akarom a társaim figyelmét felhívni, így is elfogyott az utolsó cseppig. Nem írok receptet, erről nem érdemes. (Pedig dióleveleket dobáltunk a tűzbe és találgattuk a gulyásleves szép blogbeli nevét: Diólevélen füstölt gulyás...)

Tudom, Csincsilla, hogy te idén olyan gulyáslevest főztél a barátaidnak, hogy hét nyelven beszélt, de tudd meg, nem érdekel, mert nekünk is sikerült ez két-kisnánával ezelőtt. Most sajnos éppen csak ehető volt...

Második nap, egyik kedves új (és remélem mostantól már állandó) barátunk egy meglepetéssel készült. Micike segített bekeverni a palacsintatésztát és mialatt az pihent, elmentünk megnézni a kisnánai várat. Tomi ebből is felkészült (nem csak palacsintasütésből) és csodálatos előadást tartott nekünk. Ha nem meséli el a vár történetét, sosem tudjuk meg :-)

Vársétánk után nekiállt Tomi és életében először palacsintát sütött, összesen 21 darab lett! Meg kell, hogy mondjam, rosszul tette, mert mostantól mindig sütnie kell, annyira jól sikerült! Nagyon ügyes vagy Tomi, köszönjük!

Szép és megható üdvözlő beszédet is mondott, majd nekiállhattunk a palacsintáknak és csináltunk az én baracklekvárommal feltekertet, Magduska-féle málnás-ribizlilekvárost, kakaósat és én, nos hát én üresen szeretem és úgy is finom volt! Talán egy kis Marcsi-féle túrótöltelék és egy egészen pici Nutella hiányzott Norbinak...

Este főztük meg a csirkepörköltet. Na nem, erről nem vagyok hajlandó beszámolni, elég ha megmutatom a képeket, hátha nem derül ki, mennyire rossz lett:

Hát igen, ez a parázs igazán szép! Azért ez a tűz (meg a parázs) nagy találmány ... igaz, Józsi??? Szerencsére ez alkalommal se felejtetted el ezt elmondani nekünk! :-)

A rosszul sikerült kaják (kivéve a palacsinta) után utolsó nap főztünk egy finom marhahúslevest, ami jól felmelegített bennünket és nem felejtettem el természetesen Eszter isteni kávéit sem, ami nélkül megállt volna az élet! Naná, hogy ezekről nem készült fénykép! Ezért most gyönyörű művészi képeket teszek fel azoknak, akik eljutottak idáig az olvasással. Kata rengeteg virágmagot gyűjtött, tőle lehet igényelni :-)