Megint augusztus vége, megint szilvalekvár. Kicsit módosítottam az eredeti recepten, nem a hozzávalókon (továbbra is szilvából készül), hanem az elkészítési módon.Az édes, magvaváló (tésai:)) besztercei szilvát megmosom, kimagozom. Felteszem egy nagy, vastagtalpú lábasban főni, és kb. a felére besűrítem (ez teljesen önjáró művelet, még nem puffog a lekvár, és kevergetni is ritkán kell, kb. 1 óra). És ezt a már besűrűsödött lekvárt töltöm az ecettel kikent tepsikbe, és így mennek a sütőbe a szokásos 120-150 fokra, légkeveréssel. Úgy óránként átkeverem, hogy a szélén és a tetején ne legyenek elszenesedett, kemény szilvadarabkák. Persze mindezt akkor csinálom, amikor egyébként is arra járok, szóval most is kb. háromnapos volt a műsor, mondjuk olyan háromszor másfél órát ment a sütő, két nagy tepsivel. (Kicsit macerásnak tűnik, pedig nem az, a sütő ki- és bekapcsolgatása szép, tiszta úri munka a sárgabaracklekvárral való szörnyű maszatoláshoz képest.)
Ha elég sűrűnek találom a lekvárt, akkor üvegekbe tömködöm, és biztos, ami biztos, kidunsztolom (állítólag nem kéne, de nagyon sajnálnám, ha bármi baja lenne).
4 megjegyzés:
Ez nagyon izgin hangzik.
Aztaaaaa! Gyönyörű! Ehhez nincs mit hozzáfűzni. :)
De tavaly nem dunsztoltad ki, ugye? Azoknak se lett semmi baja!
Honnan vannak neked ilyen szép egyentetőid?
tavaly csak szárazdunsztba raktam, de most úgy éreztem, hogy nagyon lassú vagyok, és nagyon kihűl, mire üvegbe kerül.
és karácsonyra kaptam.
Megjegyzés küldése