2010. január 24., vasárnap

Mini toszkán csokitorta



Nagyon szeretek mindent, aminek a nevében mini, vagy pici, vagy kicsi van, vagy ha nem a nevében, hanem ő maga kicsi. Ez nyilván nem véletlen... A recept Alchri blogjáról van, és ugyanott megtalálható ez a süti nem mini változatban is. Ehhez a kicsikéhez vennem kellett egy 18 cm átmérőjű kapcsos tortaformát - pedig volt itthon egy másik, amit Anyucitól örököltem.



Hozzávalók a minihez:

- 10 dkg keserű csokoládé
- 10 dkg vaj
- 5 dkg liszt
- 10 dkg barnacukor
- 3 tojás

A csokit gőz fölött a vajjal felolvasztottam. Éppen csak átmelegítettem, és hagytam, hogy a nagyobb darabok maguktól olvadjanak fel, amíg a tészta többi részével foglalkozom.

Elektromos habverővel összekevertem a lisztet, a cukrot és a tojást, amíg szépen kivilágosodott. Szimpatikus volt ebben a receptben még az is, hogy nem kellett a tojásfehérjét külön felvernem kemény habbá, és óvatosan belekeverni a ragacsba, hogy össze ne törjön, stb. stb. Ebből - mint tudjuk - bukásra állok. Jut eszembe ti már kaptatok félévi bizonyítványt?

Na szóval, amikor a cukros-lisztes-tojásos massza kivilágosodott, hozzáöntöttem az olvadt csokit, összekevertem és az egészet a sütőpapírral bélelt pici tortaformába öntöttem. 180 fokon sütöttem 20 percig. Tejszínhabbal tálaltuk és nagyon finom lett!


Kívül ropogós, belül krémes, legalábbis egy ideig ilyen állagú volt. Aztán letakartam, hogy ne száradjon ki, de az nem tett jót neki, bár az ízét nem tudta elrontani semmi. Feltétlen próbáljátok ki, amilyen egyszerű, olyan finom! Én Vivinek készítettem, egyrészt mert ő is pici, másrészt mert sosem fogad el semmit, és reméltem, ennek nem tud ellenállni!


És itt egy VALÓDI mini csokitorta látható olyan állapotban, ahogyan csak egy igazi csokitorta tud aludni. Édes, nem?

26 megjegyzés:

mazsolla írta...

anyu sír, én pedig fel vagyok háborodva a mopsz miatt..muszáááááj?:D

egyébként nagyon jól néz ki ez a csokitorta, én is azt szeretem, amikor belül jó trutyis :)

Andi írta...

Semmi mással nem lehetett ilyen tökéletesen illusztrálni egy mini csokitortát! Muszáj vót. Higgyétek el, kihagytam volna, ha lehetett volna!

mazsolla írta...

hát mi még csak-csak elnézzük ezt neked, mert valamennyire hozzá vagyunk szokva a látványhoz, de mit fog ehhez szólni csincsilla? :D

Andi írta...

Arra én is kíváncsi vagyok! :-) Meg a bizonyítványra náluk...

mazsolla írta...

ha már itt tartunk, nekem meglett az összes, szóval e örö e bódottá! Februárig hálidéj!

Andi írta...

Gratulálok, nagyon ügyes vagy!

alchri írta...

Andi,pontosan azért szeretem én is ezt a receptet, mert nem kell hozzá külön felverni a fehérjét;) Imádom én is a pici formákat, a nagy torták sosem fogytak el nálunk. Vettem már pici kuglóf és szögletes formát is;) Örülök, hogy ízlett, nagyon szép lett!

Andi írta...

Köszönöm szépen a dicséretet és a receptet is!

Bea írta...

Úristen, ez a mopsz! Tényleg ENNIVALÓAN ÉDES! :)

Nagyon tetszik ez a torta, Andi! Csokis, édes, egyszerű. Akarom, akarom! :)

Mazsi, gratulálok, nagyon ügyes vagy! Ilyenek a Mazsik. Ugyanis az enyémnek is sikerült elsőre minden vizsga, vége a félévnek!

viki írta...

én is akarok ilyen csokitortát! (amelyik ehető és illatos olyat:))

Andi írta...

Mindkettő az!

Andi írta...

Bea! Van egy szabad 18 cm-es tortaformám! Szívesen neked adom!

Marcsi írta...

a csokitorta istenien néz ki :))) és egyszerűnek is tűnik, szeretem az ilyen jó kis recepteket! Poczak egy drága kis husi :)

Imi(bográcshős) írta...

Viki, jó a pizsid :D

Bea írta...

Köszi Andi, nagyon aranyos vagy, de én nem érném be a 18 cm-es formában készült tortával. :) Valószínűleg nagyobb adagot csinálnék (mert akkor már többen is ennénk belőle) egy 24 cm-es formában.

Andi írta...

Alchrinál van recept a 24 cm-es ugyanilyen tortához is!

Andi írta...

Viki igazán kivasalhatta volna azt a pizsit, igaz Imi? :-)

viki írta...

ugye Imi??? Mézis ! :D

Névtelen írta...

Jáááj Andi!! Nagyon finom volt a süti!! Már akkoris ettem belőle mielőtt hazajöttél a koncertről! :)És mi az, hogy nem fogadok el semmit? Mostanában kezdek fel engedni, jó?! :P :D

Andi írta...

Igaz, Vivi, csak teszteltem, hogy olvasod-e a blogot?! :-)

csincsilla írta...

annyira, de annyira tünci, hogy erre nincsenek is szavak! nehogy az állatvédők meglássák, hogy ilyen összegyűrve kell aludjon!
és a toszkán csokitortát én is imádom, ezt a receptet én is csináltam már. gyönyörű lett a tiéd!!!! csak kár, hogy olyan kicsi volt...

mazsolla írta...

gyárilag gyűrött, nem a póz miatt :)

Hedvig írta...

Andi, édes a kutyus, gyönyörű a torta és Évivel együtt készen vagyunk a vizsgákkal! Mázsás kő kopp!

Andi írta...

Hédi! Gratulálok! Most hallottam Évitől, hogy négyest kaptál! Nagyon ügyesek vagytok!

Dani írta...

Sikerült ezt a receptet is kipróbálnom. :) Csak azért nem tettem fel a blogra eddig, mert ma esti meglepetés lesz a barátnőmnek. Ma van a 2éves évfordulónk.
Igaz, egy kicsit módosítottam a recepten. Eve&Apple blogján láttam a lisztnélküli csokitortát, ott őrölt mandulát használt liszt helyett. Én pedig kb. fele-fele arányban dolgoztam, 2.5dkg liszt, 2.5dkg mandula. Az étcsoki 10dkg-on felüli részét (2.5dkg) pedig összetörtem apró darabokra és beledobtam a tésztába. Nagyon finom lett. Pedig tartok az ilyesmi sütiktől...hogy balul ütnek ki. :)

Andi írta...

Dani, gratulálok az évfordulóhoz! És örülök, hogy finom lett a továbbfejlesztett változatod is. Biztosan ki fogom próbálni én is a te verziódat!