Spenótos palacsinta

A magyar canelloni (vagy akár paccheri). A tésai rég elhagyott kis konyhakertben hosszú ínséges évek után megint ömlik az új-zélandi spenót. És a spenót bizalmi kérdés. Mondjuk, az az igazság, a mostanában látható kornyatag levelekért nem is szívesen adnék hat-hétszáz forintot kilónként, pontosabban inkább semmit sem adnék. Lehet persze mirelittel is játszani, de azért az egy másik történet.

Na, akkor a recept.

Hozzávalók:
- 12-16 darab sós palacsinta
- olyan fél kilónyi spenótlevél
- 200 gramm krémsajt
- 2-3 gerezd fokhagyma
- 1 evőkanál liszt
- kb. másfél dl tej
- némi zsiradék, nálam libazsír
- só, bors, őrölt szerecsendió

A spenótot megtisztítom, forró, szódabikarbónás vízben megpárolom, lecsöpögtetem. Evőkanálnyi libazsíron megforrósítom az átnyomott fokhagymát, rádobok egy evőkanál lisztet, némi őrölt szerecsendiót, és bőszen kavargatva annyi tejjel felengedem, hogy kellemes tejfölsűrűségű legyen összeforralva.
Most már leveszem a serpenyőt a tűzről. A fokhagymás mártáshoz hozzákeverem a krémsajtot és a kinyomkodott spenótleveleket, sózom, borsozom.
Ezzel a remek, sűrű, fűszeres szósszal jó vastagon megkenem a palacsintákat, kivajazott edénybe tuszkolom őket. A tetejét megkenem egy kis maradék tejföllel (ha el nem felejtem), és alaposan megszórom reszelt sajttal (füstölt is lehet, ámbár nálunk ez is embargós). Forró sütőben megpirítom.

Mi nagyon szeretjük, tényleg egy kicsit macerás, a palacsintasütés miatt, de néha azért belefér.