Paprikás-hagymás tekercsek

Rögtön itt, a bejegyzésem elején szeretném leszögezni, hogy csak alibiből kerestem elő egy régebben megsütött süti receptjét és képeit. Ha már gasztroblogot írunk, egy posztnak legyen valamilyen gasztronómiai vonatkozása. Mert hogy nézne ki, ha csak a hétvégi kutyás kirándulásunkról számolnék be? :)

Amúgy ez a sós süti azért nem került fel hamarabb a blogra, mert vegyes érzelmekkel viseltetek iránta. Első pillantásra nagyon megtetszett a recept és a fotó is - eredetileg a snassz, paprikás kifli nevet viselte - utána az elkészítése során szenvedtem egy kicsit, majd a végeredmény egészen finom lett. De nem biztos, hogy még egyszer megcsinálom.

A Facebook-on találtam rá, ahol is fel vagyok iratkozva a Vidék Íze magazin közösségi portálra íródott oldalára és időnként jobbnál-jobb receptekkel bombáznak.


Hozzávalók:
- 2 pohár liszt
- 2 dl tej
- 2 kiskanál cukor
- 2,5 dkg élesztő
- 1 + 1 tojás
- 1 tojássárgája
- 1/2 dl olaj
- 1/2 evőkanál só
- 1 evőkanál pirospaprika
- 4 evőkanál zsír (én libazsírt használtam)
- 1 nagyobb fej vöröshagyma

A tejet meglangyosítjuk és a cukorral és egy pici liszttel felfuttatjuk benne az élesztőt. A többi lisztet elkeverjük egy egész tojással és a tojássárgájával, az olajjal, a sóval és hozzáadjuk a megkelt élesztőt. A tésztát alaposan összedolgozzuk, hólyagosra dagasztjuk. Letakarjuk és langyos helyen a duplájára kelesztjük.


Közben lereszeljük a hagymát és a zsíron megdinszteljük. Félrehúzzuk a tűzről, megszórjuk a pirospaprikával és elkeverjük benne.

A tésztát lisztezett deszkán kinyújtjuk amilyen vékonyra csak tudjuk és megkenjük bőven a paprikás-hagymás zsírral. Picit meg is sózhatjuk. A tésztát összehajtogatjuk - először a jobb és a bal oldali szélét hajtjuk be középre, majd képzeletben vízszintesen húzunk három párhuzamos vonalat egymástól egyforma távolságra és a felső és az alsó harmadot is behajtjuk a középsőre. Negyed órát így pihentetjük.

Ez után következtek a megpróbáltatásaim. Azt hiszem, ott rontottam el, hogy még melegen, vagyis olvadtan kentem a zsíros keveréket a tésztára. És szó szerint értelmeztem a receptben a "bőven"-t, mert tényleg nem sajnáltam róla.

Tehát: pihentetés után kb. fél centi vastagra kellene kinyújtani a hajtogatott tésztát. Írja is, hogy ne ijedjünk meg, mert kissé ragadós lesz a hagymás zsírtól. Namármost, az én tésztám nem KISSÉ RAGADÓS LETT, hanem konkrétan orrán-száján folyt belőle a szép piros, zsíros lé, ahogy nyújtottam. És tényleg hólyagosra dagasztottam a tésztát, ez abból is látszott, hogy hólyagosodott nyújtás közben és ezek a hólyagok kidurrantak és kiengedték a zsírt is a gyúródeszkára. A tésztában nem sok maradt. :( Már ott tartottam, hogy kivágom az egészet a szemetesbe, de úgy voltam vele, hogy ha már idáig eljutottam, meg kellene próbálnom megsütni.

Úgyhogy folytattam: a kinyújtott tésztát hosszú háromszögekre vágtam és a szélesebbik oldalánál kezdve feltekertem mindet. Sütőpapírral bélelt tepsibe helyeztem, egymástól elég távol, hogy legyen helye kelni. A tetejüket felvert tojással megkentem. 180 fokra előmelegített sütőben kb. 30 perc alatt pirosra sütöttem.

És milyen jól tettem, hogy végül megsütöttem! Mert az íze nagyon elnyerte a tetszésemet. :) Képzelem, milyen jó lett volna, ha még marad is benne valami a hagymás zsírból. Jó kis foszlós, puha süti lett a végeredmény. Ha még egyszer elkészíteném, lehűteném a zsírt mielőtt rákenem a tésztára és lehet, hogy a hagymát sem reszelném, csak aprítanám, hogy nagyobb darabokban kerüljön bele. Ha valaki esetleg megsüti, kérek szépen élménybeszámolót róla!

Most pedig következzen a lényeg, ami miatt ez a bejegyzés megszületett. Köszönetet szeretnék mondani Csincsillának, amiért volt olyan kedves és érdeklődésemre javasolta, hogy Pomázra, a Kőhegyre menjünk kirándulni Frakk-kal és Vilmával. Pontos, precíz és részletes útleírást is küldött nekem és ezúton jelentem, hogy odataláltunk! :)


A kutyák nagyon élvezték, hogy végre kimozdulhattak a kertünkből, ismerkedtek az új helyszínnel. Az biztos, hogy ők könnyebben vették az akadályokat (szintkülönbség, csúszós avar, állandóan a cipőnk alá kerülő nagyobb kődarabok :) ) mint mi. Látszik, hogy mi sík terephez vagyunk szokva.


Vilma nem hazudtolta meg önmagát, állandóan mellettünk volt, akármerre mentünk. És érdekes módon, most Frakk sem nagyon ment előre, pedig ő azért el szokott távolodni tőlünk és néhány méter megtétele után bevár minket. De úgy látszik, az ismeretlen terep azt hozta ki belőle, hogy mögöttünk-mellettünk sétált szinte végig.


Azért persze a csúcson, a réten egy kis labdázással mozgásra lehetett bírni őket. :) Sajnos nem tudtunk túl sokat fent maradni, mert egy körülbelül 60-70 fős csoport teljesen elfoglalta a rétet (köztük kb. 30 gyerek), és fociztak, szalonnát sütöttek, számháborúztak. A békesség kedvéért - a kutyák és a túrázók közös békessége kedvéért - inkább elindultunk visszafelé.


Szép helyeket láttunk, jó kis szombati kirándulás volt. Mi jobban elfáradtunk mint Vilmáék, de ez valahogy előre sejthető volt.
Köszi még egyszer Csincsilla! :)