Karamellizált alma

Tudom, hogy nem nagy szám, úgy egyébként, azt is tudom, hogy már az Andi is regélt róla, de nekem is van mondanivalóm:) Már csak azért is, hogy ne tűnjek el innen teljesen:) Egyébként meg annyira, de annyira finom. Mindenhez. És úgy nagyjából öt perc, na jó, lehet, hogy hat.
Szóval találtam néhány almát, ami már annyira fonnyadt volt, nyomorult, hogy a kukába kívánkozott volna, dehát én meg annyira sváb vagyok, hogy muszáj volt megmenteni őket, és azt hiszem, ennél szebb végük nem is lehetett volna.
Szóval néhány darab almát meghámoztam, feldaraboltam. Vastag öntöttvas serpenyőben vajat forrósítottam, addig, hogy picit megbarnuljon, ekkor beleszórtam az almákat, rászórtam egy csipet sót meg egy evőkanálnyi barna cukrot, és nagy lángon pirítottam. Lefogtam a kezemet, hogy ne kavargassam furtonfurt, akkor nem is törik, meg szépen karamellizálódik. Így is történt. Pont olyan finom és gusztusos lett, mint ahogy a képen látszik. Egyszerűen isteni. Aztán pont úgy folytattam, mint az Andi, egyedül felfaltam az egészet. Mert nem bírtam abbahagyni.
Egy részét az ebédhez, mandulás csirkemell meg sült krumpli, egyszerűen frenetikus volt így együtt.

A többit meg csak úgy. Közben meg mondogattam magamnak, hogy úgysem enné meg senki, mármint a családból, és valószínűleg így is van.

Utána meg csokitortát ettünk, az Andi olasz csokitortáját, csak egy picit túlsütöttem, sajnos (most épp nem én hülyültem meg, hanem a sütőm). De így is nagyon-nagyon-nagyon finom volt, még három nap múlva is!!!