Tökfőzelék 2.

Az 1. az Andié volt, paprikás változatban, némi nyafival, itt. 
Ez meg itt az én változatom, kicsit más, mint az övé. Imádom a tökfőzeléket, meg általában mindenfajta főzeléket, de kizárólag a házi kivitelt, hogy egészen pontos legyek, a saját változatomat. Ritkán jutok hozzá, mert a gyerekeim semmilyen főzeléket nem esznek meg, és soha nem is ették meg (na jó, olyan óvodáskoruk táján mintha szerették volna kelkáposztafőzeléket), és nagyon lusta vagyok kétfélét főzni, szóval ha otthon vannak, akkor ritkán sokkolom őket ilyesmivel. Nem is értem, hogy nem lehet szeretni. Üresen is finomak nagyon, de ha kerül mellé valami feltét, hát az maga a mennyország, mért ennék unalmas krumplit vagy rizst helyette. Talán a salátafőzeléket nem eszem meg egyedül, mert olyan ronda, de jöhet minden, a spenóttól a sárgaborsóig. Mély nyomot hagyott bennem, hogy amikor az ikrekkel terhes barátnőmet látogattam a kórházban (ezek a bizonyos ikrek már komoly, 22 éves fiatalemberek), akkor az egyik alkalommal fasírtot vittem karalábéfőzelékkel (igen, sok-sok petrezselyemmel és tejföllel), hát én ennél el sem tudok képzelni finomabbat, húzta az orrát, hogy mi az, hogy terhes anyukának főzelék. Akkor értesültem róla először, hogy a főzelék nem menő (írtam már, hogy későn érő típus vagyok). Na, de a héten mind a két gyerek kilőtt, szóval jöhet a főzi főzivel.

Hozzávalók:
- 3 kis tök
- 1 kis fej vöröshagyma
- 2 nagy csokor kapor
- egy kávéskanál ecet
- egy fakanál libazsír
- só, bors
- 1 csapott evőkanál liszt
- 1 dl tejföl


A tököket lereszeltem. Kezdtem kézzel, azt meguntam hamar. Összeraktam a robotgép reszelőjét, pár egyszerű mozdulattal sikerült széttörni, nem is akarok rá gondolni, hogy mennyi lesz az új alkatrész. Akkor jött a Braun aprító, azzal nem tetszett a végeredmény. Ekkor megint elővettem a kézi reszelőt. Így lehet egy egyszerű főzelékkel az egész konyhát telerakni mosatlan edénnyel. Mással már nem próbálkoztam, mert nem volt. Nagy lábasba a libazsír, azon sóval megfonnyasztottam a hagymát, erre ment az összevágott rengeteg kapor. Eddig kb. Andi, paprika nélkül. Aztán a tök, meg a tényleg nagyon kevés ecet. És semmi folyadékot nem tettem rá, úgyis ereszt magából a tök. Néha kevergetve fedő nélkül megpároltam, tényleg nagyon rövid a leve, de szerintem elég. Aztán a végén behabartam, a lisztet (ami tényleg nagyon szűk kanál!) elkevertem vízzel, ráöntöttem a tökre, összeforraltam. Aztán amikor levettem a tűzről, akkor mehetett bele a tejföl. Szerintem ebbe a mennyiségbe pont elég az egy deci, nem kell, legalábbis nekem, hogy nagyon tejfölös legyen. Isteni lett, így magában is. És ha nem szerencsétlenkedem az elején, akkor mondjuk 20 perc. Egész nyáron ellennék rajta.

Napi cuki: tegnap pont a nagy eső végén trappoltam haza, és mind a két kutyakosárban egy-egy fekete cica pöffeszkedett büszkén. A két kutyus meg ott téblábolt körülöttük, kőre nemhogy nem fekszenek le, de le sem ülnek (lányok), a kert tiszta víz volt, szóval csak toporogtak, egyik lábról a másikra, szerencsére négy van, szóval elvoltak ezzel is. Sajnos nem tudtam lefényképezni, mert az egyik elhagyta az őrhelyét. Ezt a ma reggeli fényképet tudom adni, a jobboldali kosárba kopizzátok át a baloldali cicust (nem doktori), ennyi az egész.

Egyébként imádnak itt lenni, mert télen napos, nyáron árnyékos, fedett, de azért széljárta, és remek a kilátás az utcára és a kapura, szóval stratégiai hely.

És csináltam egy közelit is az én édes kicsi cicámról, kicsit soványnak látszik a képen, de azért szép kis pocakja is van már (az nem látszik, sajnos).

Ma reggel kiraktam a benti kosarakat is, talán jut mindenkinek, ámbár az ÉÉKC-ról el tudom képzelni, hogy egyszerre két kosarat is elfoglal.