Birsalmasajt 2.

Andi alapkőletevő bejegyzése itt.

Na szóval, Pomázon iciripiciri udvarunk van. Amikor megvettük a házat, és az jó rég, egészen pontosan 20 éve volt, könnyű követni, mert a Bendi pont négy hónapos volt, amikor költöztünk, és most meg 20 éves és négy hónapos, na szóval akkor ezen a parányi udvaron volt két almafa, egy körte, egy sárgabarack, egy birs meg egy hatalmas meggy. Remélem, nem hagytam  ki senkit. Aztán maradt belőle végül ez az egy birs. Ja, meg a körte. Akkoriban ki lehetett volna kergetni a birssel a világból, szóval egyáltalán nem érdekelt a termése (szemben a többi fával, azok viszont ugye szublimáltak, ki ezért és így, ki azért és úgy). Viszont a birsnek van tavasszal a legeslegszebb virága, szóval volt helye az életemben. Egyébként is elég jó helyen van, függönyügyileg. De aztán teltek múltak az évek, és ráindultam a birs ízére, most már kifejezetten szeretem. Tehát nem hagyom a fa alatt rohadni a lepotyogó termést. Abszolút bio, nem szokunk permetezni. És sok kis állatot is tartunk a fával együtt, mert az idén eddig úgy három-négy egészséges darabot találtam, a többi lakott volt erősen, és ez egy elég jó átlag mifelénk. De jó nagy a fa, jut is, marad is, ráadásul az idén, úgy tűnik, kifejezetten sok az alma rajta, illetve alatta. Csináltam már belőle az idén is pár üveg lekvárt, de dolgozott bennem a kisördög, hogy most a nagy szárazság miatt annyira szárazak a gyümölcsök, hogy biztos ez a tuti birsalmasajt-készítő időszak, szóval nekivágtam, mert a kökényeltevés nem fájt annyira, a csipke meg még előttem van. Alaposan tanulmányoztam Andi leírását, aztán csináltam valami olyasmit.

Hozzávalók:
- sok birsalma
- kevés cukor
A birseket nagyon alaposan megmostam, és kefével ledörgöltem a szőröket róla. Jó nagy késsel négybe vágtam mindegyiket, aztán még feleztem a cikkeket. Így nagyon könnyen ki tudtam vágni a magházat meg a lakott részeket. A héját rajta hagytam, a benne lévő pektin miatt. Aztán jó alaposan megmostam, és feltettem főni a nagy befőző lábasban. Folyamatosan kellett alá önteni a vizet, mert annyira sűrű volt, és annyira puffogott még így is, hogy szinte folyamatosan kellett keverni. Nem mértem, de az ötliteres lábasom volt mondjuk háromnegyedig,  és majd egy liter vizet kellett hozzáadjak, tehát nem evőkanálnyi mennyiségekről van szó. Addig csináltam mindezt, míg meg nem puhult az összes. Akkor botmixerrel áttörtem az egészet, és visszaraktam a tűzre. Ekkor tettem hozzá cukrot, olyan 30 dkg-ot ennyi péphez, beleborzongtam a mennyiségbe, ki kéne találni a cukormentes birssajtot, de nem mertem kevesebbet tenni, mindenütt 1:1 arányt írnak, vagy még ennél is rosszabbat. Ekkor már folyamatosan kellett keverni, tényleg, rémes volt, mondjuk 10-15 percig, hogy tuti szépen feloldódjék a cukor. Karizom-erősítőnek sem semmi. Hagytam egy kicsit hűlni. Közben átlátszó fóliával kibéleltem két tepsit meg két hosszúkás sütőformát, és beleöntöttem a cukros birset. Aztán vártam, hogy megkössön. Amikor két nap múlva is épphogycsak bőrösödött a teteje, na jó, a felső 1 mm már kemény volt, akkor úgy éreztem, hogy rohadt sok munka után rám fog penészedni az egész, és bánatomban beraktam a sütőbe, légkeverés, 80 fok. Ment egy órát, aztán elzártam a sütőt. Vagy ha valamit sütöttem, akkor a maradék hőt mindig felhasználtam egy kis aszalásra. Amikor már elég vastag volt a felső, kemény réteg, ráborítottam egy tepsibe állított rácsra, alul még szinte teljesen folyékony volt. És akkor így szárítottam tovább, ez már hatékonyabb volt. Pár nap alatt kész is lett, a lapos, tepsibe öntött értelemszerűen hamarabb, a hosszúkás formába öntött később. Kicsit macerásnak tűnik, de mondjuk naponta kétszer ment 30-50 percet a sütő, meg a maradék hők. Szóval nem volt olyan borzalmas, mint ahogy leírtam. És ha már fűtési szezon lenne, egyszerűen feltettem volna a kályha tetejére.
Annyira finom lett, hogy az első adaggal, ami pedig nem volt kicsi, szinte már végeztünk is, most készül épp a második. Jó lenne, ha maradna karácsonyra is belőle, azt hiszem, eldugok majd egy darabkát. A csúnyább részeket felkockáztam, és kis barna cukorral megszórtam, szerintem kifejezetten tünci lett.

Édeshez édeset. Borzas még nem szerepelt, Villámgazdi imádója, én is i  mádom, ahogy néz rá:)) Picit gömbölyded, de minden pici darabkája cukorfalat!!! A szép virágos képet a mosolygó Borzasról természetesen Villámgazdi készítette, rá olvadozik épp az eb:)