Cukros, fahéjas dió

Mindig is imádtam a cukros dióféléket. Tuti biznisz, százezer kalória van bennük, és iszonyatosan fogrontóak. Nyilván ezért vonzódom annyira hozzájuk.  Örök szerelem a Dunakavics (pedig micsoda szar mogyoró van benne általában), szégyellem bevallni, de az M&M-t is nagyon bírom, persze kizárólag a mogyorós változatot. És nagyon szerettem az étcsokis mogyoródrazsét is, már ameddig voltak édességboltok, ahol kimérve lehetett kapni. És az aranyárban mostanában is kapható, cukros-fahéjas ezt-azt is imádnám, ha rászánnám azt a sok pénzt, de nem szoktam. Mindig is úgy gondoltam, hogy fél perc alatt meg lehet otthon is csinálni, de valahogy nem jutottam el odáig sosem. Most Rebekától megkaptam a tuti módszert. És tényleg tuti. Villámgyors, nem kell hozzá csak egy serpenyő, egy kis cukor, víz, fahéj, meg persze a dióféle. Utolsó pillanatos kariajinak is nagyon jó, mert tényleg pillanatok alatt készül. Otthonra magamnak soha többé nem fogok csinálni, mert a hasfájásig eszem, nem tudom abbahagyni.

Hozzávalók:
- pár nagy marék dió, mandula, ilyesmi, ami van (annyi, hogy két-három rétegben elférjen a serpenyőnkben)
- 1 csésze cukor, kb.
- 1 evőkanál őrölt fahéj, kb.
- negyed csésze víz, kb.

Mindent beleszórunk/beleöntünk egy serpenyőbe, és viszonylag nagy lángon felrakjuk a tűzhelyre. Időnként megkavarjuk. A cukor szépen karamellizálódni kezd, de nem fog megégni a víz miatt. Amikor már úgy látjuk, hogy teljesen elpárolgott a víz, és csak a nyúlós karamell van, akkor még tovább kell folytatni a pirítást, lehet kicsit kisebb lángon, és már érdemes folyamatosan ott állni, keverni és résen lenni. Közben izgulni, hogy nehogy megégjen az egész, de nem ég meg. Addig kell kevergetve sütni, míg a nyúlósság is teljesen eltűnik, és kezdenek kicsapódni a cukormorzsák. Na, ekkor van kész. Sütőpapírra borítjuk, ha kihűlt, bedobozoljuk, és gyorsan továbbadjuk.