Mindig imádtam a főzelékeket. Amikor már nem laktam otthon, anyukám mindig valami ilyesmivel várt, ha tudta, hogy jövök, ott volt mindig egy kis lábaskában a gáztűzhely szélén (mert akkor még széle is volt a gáztűzhelyeknek). Sóska, karalábé, spenót, mikor mi volt épp a kiskertben. Isteniek voltak. Aztán valamikor száz évvel ezelőtt a barátnőmet látogattam a kórházban, ahová azért zsuppolták be, mert ikreket várt. És tejfölös karalábéfőzeléket vittem neki köretként, a húsra már nem emlékszem. Amit meglehetősen nehezményezett, és nekem akkor, túl a harmincon kellett rádöbbennem, hogy a főzelékek iránti rajongásomban nem osztozik az egész emberiség. Aztán a gyerekeim nap mint nap átvették velem a tananyagot, eltekintve az első egy-két-három évtől, nem voltak hajlandók főzeléket enni. Nekem meg elég gond volt, hogy legalább egyféle menü legyen, nyilván mindig az én főzelékem maradt ki. Egyszer-kétszer azért próbálkoztam vele, márcsak a magam kedvéért is, szent borzadállyal figyelték, főleg a finomfőzeléket nyilvánították ehetetlennek. Pedig én ilyenkor nyár elején el sem tudok jobbat képzelni: zsenge, frissen fejtett borsóból, új répából, rengeteg petrezselyemmel, hát valami isteni. Télen azért nem az igazi. De ilyenkor egy hétig is ellennék rajta.
Hozzávalók egy jó nagy adaghoz:
- bő kilónyi zsenge borsó (hüvelyestül értve a kilót)
- 1nagy csokor friss sárgarépa
- 2-3 szál friss petrezselyemgyökér
- 1 új karalábé
- 1 irgalmatlan nagy csokor petrezselyem
- némi zsiradék
- 1kis pohár tejföl
- 1 púpos evőkanál liszt (nálam gluténmentes)
- só, bors, pici cukor
Meditációs gyakorlatként kifejtem a borsót, és borsónyi darabokra vagdosom az összes többi megpucolt zöldséget is, egy óra alatt tuti kész. Utána rádobom egy kis zsiradékra (egy kis fakanálnyira), öntök rá 2-3 evőkanálnyi vizet, és fedő nélkül, időnként megkeverve puhára párolom. Alapvetően a borsótól függ az idő, ha az puha, akkor a többi is biztosan jó. Felöntöm olyan 2 dl vízzel vagy zöldségalaplével (nekem épp kéznél volt spárgalevem - a zöld spárgák letört szárát megfőztem 2-3 dl vízben), összeforralom, só, bors, kávéskanálnyi cukor, aztán elkeverem a lisztet kis vízzel, és besűrítem vele a főzeléket. Egy-két percig forralom, aztán elzárom a gázt alatta. Most szórom hozzá a felvágott petrezselyem zöldjét (ekkora mennyiséget aprítógépen szoktam kicsinyíteni). Meg hozzákeverem a tejfölt, és kész is. Jól el kell találni a sűrűségét, nem lehet levesszerű, de azt is utálom, ha megáll benne a kanál. Most tökéletes lett.
Ma volt a nagy nyáreleji fodrászkodás napja, Kóficka végre megszabadult a téli bundájától. Eddig nem mertem levágatni, olyan hideg reggelek voltak. És megint szebb, mint valaha is volt.
Bifór:
És áftör:
El sem hinné az ember, hogy ugyanaz az állat, nem? Annyira cuki lett. Gyönyörűség hozzáérni:)
5 megjegyzés:
Hmm..
Én egész eddig azt hittem - menzás élmények miatt - hogy utálom a finomfőzeléket. Pedig, Hozzád hasonlóan nagy főzelék-fan vagyok, az összeset szeretem.
Most, hogy elolvastam ezt a posztot, rájöttem, hogy ha én magamnak megcsinálnám, valószínűleg imádnám, hisz a borsófőzelék, az alap, hogy kedvenc és csináltam már répafőzeléket is (négyünk közül csak én ettem meg persze), ami szintén bejött.
Szóval, fogok főzni kész és kész :)
Kóficka meg gyönyörű lett, és karcsúbb, mint valaha!
köszönjük, Kóficka nevében is, hétvégén szívesen megmutatjuk élőben is:)) esetleg egy szombati finomfőzelékparti? az ágyatokban?
Juj de izgi! (mármint a szombati parti)
Tényleg sokkal szebb lett Kóficka, lehet, hogy meg kéne mutatnom a kisfiamnak a bifór-áftör fotókat, hátha veszi a lapot...
Kófic gyönyörű,szerintem előtte is gyönyörű volt.a finomfőzelék isteni lehet
Megjegyzés küldése