Ilonka zakuszkája

 Apukámék kilencen voltak testvérek. Én már csak hetüket ismertem, a kis Katika még kisbabakorában meghalt, Karcsi pedig 19 évesen, tüdőgyulladásban. Nagy volt a család, voltak, akikkel viszonylag gyakran találkoztam gyerekkoromban, voltak, akikkel ritkábban. A ritka csoportba tartozott Éva néni, apukám gyönyörű húga. Kőgazdagok voltak, gyerek nem volt. Férje, a Feri bácsi már az ötvenes években is maszek könyvelő volt, Éva néninek pici kötödéje volt, szóval élelmesek és ügyesek voltak, na. Szemben az élhetetlen apámmal, aki a boldog hatvanas-hetvenes években - amikor mindenki a kézitáskájában hordta haza, amit csak talált a munkahelyén -, kiürült és gondosan félretett lisztes és cukros papírzacskókban hordta örök délutános műszakjára a zsíros kenyerét, nehogy véletlenül is valaki azt higgye, hogy lopja a nylonzacskót a gyárból - mert hogy a helyi telefongyárból származott akkoriban a falusi otthonokban a gyári hegesztővel gondosan többféle méretre gyártott nylonzacskó, a selyempapír, a varrócérna, az erős zsinór, amiből a horgolt szatyrok készültek, meg nyilván sok más is, amit gyerekként fel sem fogtam ésszel. (Egyébként ezzel kapcsolatban DT-tól hallottam a legjobbat: nagypapi az aktatáskájában minden nap hazavitt egy téglát, és ebből épített aztán csinos disznóólat a Wekerlén.) Aztán szépen sorban meghaltak a testvérek, először apukám, aztán Vera néni, Pista bácsi, Jóska bácsi, Sanyi bácsi és végül Juci néni. Éva néni maradt egyedül. Akkor már meghalt egy-két éve Feri bácsi is (remélem, tudtok követni), hatalmas vagyon maradt (legalábbis nekem az), saját gyerek nem volt, de Feri bácsinak az előző házasságaiból volt egy vagy két (?) gyereke, szóval megindult a jóízű pereskedés - ami természetesen még mindig tart, és szerintem soha nem is fog véget érni. Szerintem Éva néni, aki még hetven évesen is gyönyörű volt, ebbe halt bele, utolsó éveiben már csak ezzel foglalkozott. Nagyon ritkán találkoztam vele. Élete utolsó pár hetében odaköltözött hozzá Erdélyből Ilonka, hogy segítsen neki. És én tulajdonképpen azért mentem fel hozzájuk, hogy leírjam Ilonka fantasztikus erdélyi receptjeit, mert azt mesélte az unokatesóm, hogy nagyon-nagyon jól főz. Felmentem, nagyon helyes volt ez az Ilonka, és Éva néni is örült nekem. Tök jó délután volt, elővettük a fényképes dobozt, régi fényképeket nézegettünk, az ötvenes-hatvanas évek bombázóit - értve ezalatt Éva nénit és Juci nénit -, jó pasikat (mert a Feri bácsi nem csak élelmes volt, hanem rohadt jól is nézett ki), és drága nyugati kocsikat, amikből akkoriban nem sok szaladgált az országban, de a nagynénémék abban feszítettek. Ilonka kölcsön adott egy jó kis erdélyi füzetet, lediktálta a tuti zakuszkáját, aztán már sosem mentem arrafelé, mert Éva néni meghalt egy hét múlva. Ilonka meg hazament, még a rendes nevét sem tudom, vissza sem tudom adni a füzetkéjét. A zakuszkája viszont tényleg fantasztikus. Megjelent a Vidék íze tavaly szeptemberi számában (sajnos, azt hiszem, nincs fent a honlapon), én is rengeteget csináltam tavaly. Az eredeti változat valahogy így volt:
- 1 kg hagyma
- 5 kg sült padlizsán (hámozva, lecsöpögtetve)
- 5 kg paradicsompaprika (kicsumázva, ledarálva)
- valamennyi házi vagy bolti paradicsomlé (kb. 1 liternyi a sűrűbb fajtából)
- só, bors, babér
- 1 liter olaj

Ezeket kellett értelemszerűen összefőzni, a hagymával indítva. Az olaj mennyiségét már tavaly is drasztikusan csökkentettem. És tettem hozzá egy kis csilit meg egy kis mézet, pikánsabb tőle. Csináltam olyan változatot is, hogy sült kápia paprikát tettem hozzá a nyers paradicsompaprika helyett. Sokkal drágább, sokkal macerásabb, és nekem sokkal kevésbé ízlett, valahogy túl krémes, túl selymes lett. Szóval az egyszerűbb nekem jobban bejön.

Az idén kicsit szórakoztam vele. Mert egyrészt annyira ízlik a Joli zakuszkája, aki cukkiniből csinálja, nem padlizsánból. És úgyis tenger a cukkinink az idén, gondoltam, én is rakok bele. Meg egyéb okokból kicsit másként csináltam. Kicsit túl lett spilázva szerintem is, de rohadt jó lett, szóval muszáj posztolnom legalább magamnak, hogy jövőre tudjam, hogy is csináltam.

Hozzávalók az idei változathoz:
- 4 nagy vöröshagyma
- kb. 2 dl olaj
- 1 kg sült padlizsán (tisztítva, lecsöpögtetve)
- 2 kg kicsumázott paradicsompaprika
- 4 közepes padlizsán és 1 jó nagy cukkini
- 2 félliteres Sparos sűrített paradicsom
- só, bors, babér, méz, fél erős paprika

A paprikát az aprítógépben összezúztam, és azt is lecsöpögtettem, nyersen. Viszonylag sok lé kijött belőle. A nyers padlizsánt és a cukkinit meghámoztam, felkockáztam, és vokban só nélkül megsütöttem pici olajon (a vegák miatt nem akartam zsírt használni). Aztán az összes hozzávalót kb. egyszerre (na jó, a hagymát egy perccel előbb) beleraktam a nagy öt literes lábasomba, pont belefért, és jól összerotyogtattam. Ekkor botmixer, újra felforraltam, és mehetett az üvegekbe. Még a múltkor lemértem a sűrű, de ennél azért hígabb baracklekvárnál, hogy ekkora adagnál felül inkább 60 mint 70 fok a hőmérséklet, és nem is tudom, ennél magasabbra varázsolni. Ilyenkor már rémesen pöfög, mert alul ugye forr, de ez a hőmérséklet szerintem nem elég a tartósításhoz. Szóval az ennyire sűrű cuccokat kidunsztolom. Tartósítószert nem használok. A tésztafőző nagy, hat literes fazekamat használom erre a célra, a szűrőbetéttel együtt tökéletes a célra. A betét aljára azért teszek egy konyharuhát, arra pedig a megtöltött, lezárt üvegeket, kicsit csavargatok közé konyharuhát, hogy össze azért ne érjenek. Háromnegyedig eresztem vízzel, fedő rá, és forrástól számítva kb. 20 percig dunsztolom. Nagyobb üvegnél esetleg 30. Nem nagy macera, ha egyszer már kitalálta az ember. Besárgult, foltos konyharuhám meg van bőven. Régebben újságpapírt használtam, de szerintem az mérgező, és nincs külön dunsztoló fazekam.
Isteni lett most is. A fenti adagból lett az a nyolc nagy üveg, ami a képen van, meg még 3 kisebb.

Napi cukinak meg a pomázi futóklub egyik új tagja. Pimasz a neve, kislány, és 12 hetes. Nem tudom,  hogy lehet valaki ennyire édes. A cuki képeket a gazdi, Rozi csinálta.