Vendégségbe vittem. Remélem, jó lett, én ezeket már meg sem kóstolhatom. Tehát csinálunk egy lágy, tejszínes kelt tésztát. Kinyújtjuk, megkenjük nutellával, felcsavarjuk, aztán megsütjük. Kicsit részletesebben.
A kelt tészta hozzávalóit nem szoktam kimérni. Nem is lehet pontos receptet adni, annyira mások a lisztek, más a hőmérséklet, más az élesztő, minden más. A rossz hír, hogy próbálkozni kell. Meg hogy időigényes. A jó hír meg az, hogy akkor is nagyon jó, ha nem tökéletes, szóval annyira nem kell roncsizni olyanokon, hogy mi a szösz az a közepesen lágy kelt tészta. Mert akkor is isteni lesz, ha erősen lágy, legfeljebb kicsit ragacsos lesz a tészta, meg majd beesik a teteje. Na bumm, attól még jó. És az sem baj, ha kemény lesz a tészta. Mert akkor ugyan nehezebb a nyújtás, kicsit szorosabb az egész történet, de cserébe nagyon szépen formázható. Nem mindegy? Ha majd a századik kalácsunkat csináljuk, tökéletes lesz. Addig meg csak isteni. Ja, és az is jó hír még, hogy ugyan sok idő, de ennek a nagy részében szépen kel a cucc, nem kell vele foglalkozni, pont egy otthoni takarítós napra való.
Tehát: először is valami kovászfélét készítek, nagyon jót tesz a kelt tésztáknak. Már a dagasztógép táljában összekeverek kb. 2 dkg élesztőt kb. 20 dkg liszttel, pici cukorral, és annyi langyos vízzel, hogy híg tészta állaga legyen. Letakarom, és hagyom állni, akár egy napig is a pulton. De egy óra is több, mint a semmi. Utána adok hozzá még 30-40 dkg lisztet, 2 dl meglangyosított tejszínt (amióta nem használok mikrót, úgy langyosítom, hogy öntök némi hozzá forró vizet), 1-2 evőkanál cukrot, vaníliakivonatot, 2-3 dkg puha vajat, és annyi langyos vizet, hogy közepesen lágy legyen a kidagasztott tészta (ld. fentebb). Géppel dagasztom vagy tíz percig, közben figyelem, ha kell, adok még hozzá vizet vagy lisztet. Tojást nem teszek bele, nekem jobban ízlik nélküle. Ha szép a tészta, letakarom, és hagyom a duplájára kelni. Ebben a finom melegben bő fél óra. Utána lisztezett deszkán kicsit átgyúrtam, kétfelé osztottam. Mind a két cipót viszonylag nagyra kinyújtottam, és megkentem nutellával (egy kis üveg, 400 g, azt hiszem, kellett a kettőhöz összesen).
Utána felcsavartam, mint a bejglit. Hosszában, középen kettévágtam. A két rudat lazán összecsavartam, és beleraktam egy papírral kibélelt sütőformába. Aztán még egyszer előadtam ugyanezt.
Megint hagytam kelni, amíg szépen feljött a forma tetejéig.
Felvert tojással lekentem a tetejét, és ment a 210 fokos sütőbe, aztán 10 perc múlva levettem a hőmérsékletet 180 fokra. Jól át kell sütni, ha elkezd pirulni a teteje, le kell takarni papírral vagy alufóliával, és úgy kell tovább sütni. Akkor jó, ha nem csak a teteje szép barna, hanem az oldala és az alja is (néha ki kell venni a sütőből, és be kell kukucskálni a papír alá).
A nutellától jó szaftos, különlegesen puha kalács. Szerény számításaim szerint pár ezer kalória egy szelet. De néha megengedheted magadnak, mert ennyi azért jár.
Napi cukinak meg a reggeli Dunán pancsoló ebek. Még egy nap, és vége a nyárnak, várhatunk egy évet. Mi a szöszt fogunk csinálni reggelente?????? Futunk?
Na most akkor hol is kezdjem? Hátul Loncika terepfelderít.
Közben Zsuzsi töpreng, hogy cukorral vagy tejjel. Kávé nélkül mit sem érne a reggel.
Hopsz, megvan az irány. Őrjárat indul. Lonci alvégen el. Neki ez lassú.
Van, aki a megmártózás után az árnyékra szavaz.
Amíg Loncika kiszereli Nyika lábát, Zsuzsika nyugiban sétálhat egy picit.
Jöhet végre a napozás. Akkor sem jobb a helyzet, ha bottal, és nem labdával.
Elfáradt aranyvirág.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése