Az elmúlt száz év túlnyomó részében elég rossz viszonyban voltam a sütőtökkel, soha nem ettem belőle egy falattal sem. Szerettem az illatát, nyersen is, sülve is, de akár éhen is halhattam volna mellette, nem soroltam az ehető dolgok közé (pár mással egyetemben). Aztán megsóztam, megborsoztam, és rákattantam, szóval egy-két éve próbálom behozni a lemaradásomat. Így aztán ősszel és télen alapvetően ezt eszem. Mostanában főleg így. Ha tehetem. Szuper jó benne, hogy jó nagy fazékkal lehet egyszerre csinálni, keveset nem is érdemes, és nagy valószínűséggel megehetem az egészet, mert az összes családtagom túl macerásnak érzi, hogy meg kell melegíteni evés előtt. Általában úgy kezdem, hogy fogok egy jó nagy tököt, feldarabolom, és ami befér, azt beteszem egy tepsibe (akármekkora a tök, akármekkora a tepsi, sosem passzolnak, általában marad egy darabka tök, az bezacskózva a hűtőben várja a sorát). Megsózom, megborsozom, bőven meglocsolom olívaolajjal, aztán 200 fokon sütöm, amíg ilyen szép fekete nem lesz. Mert ennyi kell neki, hogy karamellizálódjék benne a cukor, így lesz fantasztikusan finom.
Egy részét forrón elnyammogom még a konyhapultnál ácsorogva. A többit elrakom egy tálba, szeretjük hús vagy sült krumpli vagy bármi mellé. Aztán ha rám jön a levesfőzhetnék, akkor egy részéből csinálok magamnak levest. (Itt kell elmondanom, hogy F. Zsuzsi külön süt tököt levesbe és megevésre. Ha levesbe süti, akkor tesz egy fóliát a tökre, hogy ne legyenek benne ilyen feketeségek, mint az enyémben. Rendes embereknek ezt a módszert javaslom, én ilyen apróságokkal nem foglalkozom.)
Szóval a leves. Összevágok egy vöröshagymát, vagy valami hagymát, ami a kezembe akad. Két-három kis-közepes répát megpucolok, felkarikázom, és együtt beledobom egy fazékba, némi olívaolaj társaságában. Lehetne a hagymával kezdeni, de minek. Kicsit sütögetem.
Közben előkotrom a hűtőből a bezacskózott maradék tököt, felkockázom, és azt is hozzáadom az alaphoz. (Persze ez simán kihagyható, ha épp nincs nyers tök.) Úgy félidőben adom hozzá a répához, mert ez jóval hamarabb megpuhul.
Teszek még hozzá valami kis erős paprikát is (most épp nem volt kéznél csili), meg egy normál zöld paprikát is, az minden levesnek annyira jó ízt ad.
Addig pirítom, míg kicsit kezd barnulni a répa meg a tök. Sokat írtam már, de ez az egész olyan tíz perc.
Felöntöm vízzel, és elkezdem csendben forralni, hogy teljesen megpuhuljon benne mindenki. Közben megint lett feladatom, egy-két tökdarabot kikaparok. Ha már puha minden, ezt is beledobom.(Persze ha nincs sült tök, akkor készülhet az egész nyersből is, az sem több idő.)
Összeforralom, aztán botmixerrel átnyomom, közben sózom és borsozom. Aztán mértéktelenül fogyasztom.
Zsuzsika kapott egy röfögő malacot. Elég nagy a szerelem. Mi meg elég jól szórakozunk rajta.
Hát, fogalmam sincs, miért csak az első 11 másodpercet teszi fel. Majd még kísérletezem, egyelőre marad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése