Kanelbullar - svéd kardamomos fahéjas csiga meg egy kis semla

Rebekánál voltam Stockholmban, és nagyon sok érdekeset láttam, ettem és szagoltam, nagy valószínűséggel sosem lesz időm megosztani veletek, de legalább a legfontosabbakat. Csak pár napot voltam, de igyekeztünk minden délután fikázni, ezért is jó lenne ott élni. Szerintem télen egyszerűen nincs ennél jobb, mint ücsörögni egy helyes cukrászdában egy jó nagy adag kávéval meg egy echte svéd sütivel. Nincs túl nagy választék egyébként sütifronton, de ez egyáltalán nem baj. Húshagyó kedd környékén, tehát februárban nagyon, minden tele van a semlával, és mindenki ezt eszi. Nem egy agyontolt cucc, egy finom, puha, kardamommal ízesített kelt zsemlécske, kettévágva, középre egy nagyon ütős mandulakrém pár pirított mandulával, azon meg jó sok tejszínhab, aztán vissza egy kis tésztakalap és porcukor. Az eredetit ugyan nem tudtam megkóstolni, de van vegán gluténmentes változat is, hát az valami isteni.

Ez a klasszikus, jól látszik, hogy van benne bőven kardamom. A gluténmentesnek kicsit muffinformája van, de nem baj.

Itt jól látszik a tészta, meg hogy a közepén ott van az az isteni mandulakrém. Fogalmam sincs, miből volt a tészta meg a hab, de egyáltalán nem fájt tőle a hasam. Majd egyszer, ha nagyon ráérek, és nagyon sovány leszek, felderítem a receptet, és megpróbálom utánozni, mert elképesztően finom.

De most igazából nem is erről akartam írni, hanem a kanelbullarról. Írtam, hogy kevés süti van általában, a semla mellett a kardamomos fahéjas csiga volt az állandó tag, illetve közeli rokonai. Aki nem semlát evett, az kardamomos csigát tolt. Rebeka barátja, Nicholas elképesztően jól süt, saját kovászt nevelget, és olyan kenyereket rittyent, amilyeneket én sosem tudtam. Pedig nem sütök én rosszul. Szóval megkértük, ha már ott vagyok, süssön már nekünk kanelbullart. És olyan rendes volt, hogy sütött. Kóstolni persze nem tudtam, de nagyon érdekes volt a készítése, és az illatokból ítélve egészen isteni lehetett. Szóval most egy echte svéd recept jön. Eléggé más, mint a mi kelt tésztáink, előre szólok.

Tehát először is a hozzávalók:
2,5 dl víz (vagy tej, de az eredeti receptben víz van)
575 g liszt (ennyi. igen)
100 g kristálycukor
100 g sózott vaj
12 g őrölt kardamom
7 g szárított élesztő
7,5 g só
fél tojás (igen)
1 evőkanál víz
A töltelékhez:
250 g vaj
15 g őrölt fahéj
160 g kristálycukor
80 g porcukor

A lekenéshez:
50 ml víz
40 g cukor
felvert tojás

Tehát a szokásos módon felfuttatjuk az élesztőt, és utána az összes hozzávalót belerakjuk egy nagy tálba, és összedagasztjuk, legalább tíz percig gyúrjuk. Szokatlanul kemény a tészta, ne ijedjetek meg tőle, jó nagy erő kell a gyúráshoz. Robotgép nem játszik, rögtön leégne tőle. Szóval gyúrjuk, gyúrjuk, gyúrjuk. Aztán ilyen lesz:

Becsomagoljuk, és berakjuk a hűtőbe pár órára, közben pihenünk egyet. Utána kivesszük, és épp hogy csak lisztezett felületen kinyújtjuk.

Összekeverjük a tölteléket: a puha vajat kikeverjük a fahéjjal, rákenjük a tésztára.

Megszórjuk a kétféle cukorral. Ne kérdezzétek, hogy miért kell kétféle.

Háromba hajtjuk.

Aztán megint kinyújtjuk, de most már kicsit más alakra.

A végét kicsit alá is hajthatjuk, ha úgy alakult.

Aztán valami alkalmas eszközzel felcsíkozzuk. A csíkokat felsodorjuk.

Az ujjunk köré csavarjuk, és vigyázunk, hogy a hosszirányú sodrás megmaradjon. Nem könnyű.

Végül a tészta végét áthajtjuk a tetején. Enélkül nincs kanelbullar.

Ismét hagyjuk kelni. Aztán 180 fokon megsütjük, sajnos az időre nem emlékszem, de viszonylag sokáig sül, nagyon vajas a tészta. Közben megfőzzük a cukormázat, és a forró sütit lekenjük vele, ettől lesz szép fényes. Meg szokták szórni jégcukorral is, de nekünk nem volt otthon.
Ilyen belülről, jó foszlósnak tűnik.

Ez meg az utolsó napról egy kis Stockholm. Nagyon szép város.

Ez meg az utolsó vacsora. Annyira jókat ettünk.

Napi cukinak meg az ünnepelt. Mert neki is volt szülinapja. Remélem, nem bánja. Ha igen, leveszem. Ilyen ügyesen elfújta.

Meg még egy kép, kicsit régebbről. Főleg Andinak. Hát ilyen cukik voltak. Most is azok, csak másként.