Több, mint egy hónapig itt volt Ottolenghi Jeruzsálem c. szakácskönyve, és ez idő alatt két hétig se enni, se főzni nem tudtam, a következő két hétben pedig egyrészt azokat az alapanyagokat kellett feldolgozni, amiket nem használtam el az ismert okok miatt, másrészt nem voltam kívánós egyáltalán, illetve de! De csak a már százszor megfőzött, kellőképpen zsíros, durva kajákat kívántam. Ilyeneket, hogy pörkölt, székelykáposzta, brassói, rántott karaj, sült baconszalonna tükörtojással vagy buggyantott tojással. Nem tudom, hogy ez mitől volt. A harmadik dolog pedig, hogy az új receptek több figyelmet igényelnek, nekem meg abból most igencsak kevés volt. Semmiféle figyelem nem ment jól, meg az álldogálás sem. Viszont sajnos a könyvet vissza kellett vinni a könyvtárba, és Anna, aki kivette nekem és cipelte a drága, szóval ő is át akarta nézni visszavitel előtt. Ezért azt csináltam, hogy az első napokban kijegyzetelt recepteket most lefotóztam, könyvtárakba rendezgettem a gépemen, hogy mindig megtaláljam, ha akarom.
Tegnap találkoztunk, és a Gaby's-ba foglaltunk helyet. Nekem a hely nem jött be, de nem akarok negatív reklámot csinálni neki, mert végül is nem rossz, csak az volt az első problémám, hogy én érkeztem legkorábban, és hívtam Évát, hogy bent vannak-e már, vagy még úton. Nem tudtam, ki foglalta a helyet, és hogy melyikük nevére van az asztal. Mondták, Annáéra, és menjek be nyugodtan, mindjárt jönnek, csak kicsit elakadtak az áradó Duna fotózásával. Bementem, kértem az asztalunkat, és nem értettek engem, mert senki nem beszélt magyarul! A pultos lány mondta, hogy nem beszél mádzsár, mást meg nem láttam, úgyhogy jól kirohantam pánikhangulatban az étteremből. Éva aztán elmondta, hogy mit kellett volna mondanom, és olyan egyszerűnek is tűnt, de borzasztóan bepánikoltam az angoltól szokás szerint. Nagyon ciki! De én csak annyit tudok, hogy we have a glass of white wine and a glass of rosé wine please (remélem, jól emlékszem), azt nem tudom elmondani angolul, hogy jó napot kívánok, foglaltunk asztalt Anna nevére 14 órára. Nyaf! Amúgy tök mindegy, hogy értettek-e vagy nem, mert nem volt asztalunk, ott rögtönöztek, hogy leültessenek minket, mert nem akartak a teljesen üres emeletre felengedni, mert nincs kedvük felcipelni az ételt. No comment. Ja, merthogy nagyon laza ez a hely, egy amerikai tulajdonosa van, ezt írták az ajánlóban.
Lényeg a lényeg, hogy találkoztunk több ok miatt, például, hogy visszaadjam a könyvet. Szerettem volna valami ottolenghis ajándékot is készíteni, és erre a gyors pácolt citromra esett a választásom. Van a könyvben egy sóban pácolt citrom recept is, de annak hetek kellettek volna, hogy kész legyen.
A gyors pácolt citrom hozzávalói:
- ½ piros chili, apróra vágva
- 3 evőkanál citromlé
- 3 kis-közepes méretű kezeletlen vagy biocitrom, hosszában félbevágva, majd keresztben a lehető legvékonyabbra szeletelve
- 35 g kristálycukor
- ½ evőkanál durva szemű tengeri só
- 1 gerezd fokhagyma, áttörve (vagy 1 kávéskanál granulátum)
- 1 teáskanál őrölt édes paprika
- 1/4 teáskanál őrölt római kömény
- ½ teáskanál őrölt kurkuma
Egy mozsárban összepürésítettem a chilit 1 teáskanál citromlével. Azt írja O., hogy darabos pasztát szeretnénk kapni. Így sikerült nekem:
Nemtom, hogy megfelel-e, nem látom darabosnak.
Aztán ezt a pasztát át kell tenni egy nagy tálba (szintén nem tudom, hogy minek neki nagy tál, amikor nem olyan nagy adag, két kicsi üveg lett a végeredmény), és hozzá kell adni a többi hozzávalót is, és kézzel jól összekeverni (miért kézzel?). Aztán szó szerint ezt írja: dörzsöljük bele a fűszereket a citromba. Hát nem értem, a citromot vékony szeletekre kellett vágni, itt valami keveredést látok a sós pácolt citrommal, ahol tényleg beledörzsölés van.
Kicsit kötözködős vagyok most, érzem én, de a lényeg, hogy én kanállal kevertem össze az összes mindent a viszonylag vékonyra vágott citrommal, és aztán letakarva a hűtőbe tettem éjszakára. Másnap két kicsi üvegbe töltöttem, és az egyiket feldíszítve átadtam Annának és Évának.
Sajnos nincs fotó róla a könyvben, úgyhogy nem tudom hogy kell kinéznie, de az enyém ilyen volt. Nem sikerült elég vékonyra vágni szerintem, jó lenne valami éles kés... Plusz, csak simán elmosogattam forró vízben az üvegeket, ahogy szoktam, nem sterilizáltam, mert nem vettem észre, hogy a Sóban pácolt citromnál írja, mit kell csinálni az üveggel (feltölteni forrásban lévő vízzel és benne hagyni 1 percig).
És akkor mire is lehet felhasználni: húshoz, halhoz, lencséhez, kuszkuszhoz. Ha az ember elkezdi hozzáadni az ételeihez, nagyon nehéz lesz róla lemondania - írják a szakácskönyvben. Ez így hűtőszekrényben 2 hétig áll el. Aztán be kell tenni a mélyhűtőbe, ha nem fogy el, de ezt csak én mondom.
Az angoltól velem együtt rettegőknek: A dolgok sokkal egyszerűbbek voltak errefelé, mielőtt megkapták az Ottolenghi-szakácskönyvet. Vagy valami ilyesmi.
Napi cuki ez a poén lesz most, amit Annától kaptam még a könyv kikölcsönzésének napjaiban:
Mi meg megnéztük tesómmal, hogyan árad a Duna, és hogyan nyomja vissza a Rákos patakot a medrében:
A visszaduzzadt Rákos patak a Váci útnál. Ott a távolban látszik egy híd, aminek a boltíve alatt szinte teljesen víz van. Ez nem így szokott lenni!
Ez a torkolat, itt ömlik a Dunába a patak. És mi is ott vagyunk, egymás mellett, ahogy szoktunk! Találjatok meg!
De megtaláltam, Lea volt a neve.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése