Nagyon szeretem ezt a mai időjárást, a nap egész nap alig tudott előbújni a felhők mögül, a szél is fújt annyira, hogy huzatot tudtam csinálni itthon, és kint még 30 fokra se tudott felmelegedni a levegő. Állítólag 27 fok van, én mondjuk kevesebbnek érzem. (Ezt tegnap írtam, úgyhogy tegnapi időjárás-jelentés.) Legjobb idő egy bringatúrához, de persze mi nem most ismétlünk Olgival, hanem a legnagyobb melegben, 2 hete (július 23-25.).
Merthogy megint megcsináltuk a múltkori túrát, mert bosszantott mindkettőnket, hogy hazafelé nem az előre eltervezett útvonalon, Szlovákia felé jöttünk, hanem csak simán hazatekertünk Nagymarosról. Meg amúgy is, olyan jól éreztük magunkat múltkor, jó volt az a sok kaland. Most is volt, a végén meglátjátok.
Megint tanultam egy csomó mindent Olgitól, köztük ezt a szúnyogriasztót is. Kint a telken nem volt ilyen profi felszerelés, ott alulra egy kerámia mécsestartót tettünk, aminek a tetejére is valami mázas kerámia került, ebben volt a só és a szegfűszeg meg a fahéj. Nagyon finom illatot árasztott, és tanúsítom, hogy egyetlen szúnyogcsípésem se lett, szemben a múltkorival, amikor legalább 50, ha nem több volt. Persze lehet, hogy picit besegített, hogy azóta kémiai szúnyoggyérítés is volt az országban. Már régebben kipróbáltam a fahéjat és a szegfűszeget mécseses párologtatóban, de akkor vízbe tettem, az is fonom illatú volt, de most ez a sós változat jobban tetszik.
Nagyon erős illata van, vigyázni kell vele, kicsit kevesebb fűszer elég bele elsőre.
A túra pedig úgy nézett ki, hogy 1. nap eltekertünk Olgi telkére Nagymarosra, most végignyomtuk, nem szálltunk fel a vonatra sehol. Persze nem sikerült korán indulni, hanem a legnagyobb melegben, 11-kor. Néhányszor meg kellett állni, mert nehezen bírtam. Ahol nem erdős, árnyékos szakaszokon mentünk, ott rettenetes volt. A telken kis akklimatizálódás után elmentünk bevásárolni, és este megint sütögettünk. Majdnem ugyanaz volt a menü, mint múltkor, csak most giroszos pácba tettem a csirkemelleket, és ugyanúgy lefagyasztva vittük hűtőtáskában. Volt hozzá megint héjában főtt-sült krumpli tejfölös-fűszeres öntettel, csak most füstölt sajtot is tettünk az öntetbe, hát nem rontotta el! A paradicsomsalátát is megismételtük, de arra most tejföl is került. Sütöttünk padlizsánt is, amit a páclével kenegettünk. Most nem volt édeskömény és cukkini.
2. nap felfedeztünk egy üresen álló eladó telket, ez szemben van Olgi telkével. Azért mentünk be oda, mert Olgi meglátta a malacokat, akikről már mesélt. Ezek szökött törpemalacok, és az erdőben élnek párban, és teljesen vissza vannak vadulva. A rózsaszíncucu lehet a lány, és lehet, hogy terhes (arra nem is merek gondolni, hogy dagi), a barnacucu meg akkor - kizárásos alapon - lehet a fiú. Amikor megláttak minket, hogy közeledünk, iszkoltak vissza az erdőbe. Ennek a teleknek a vége ugyanis már erdő, sőt, maga a telek is már erdő volt egy ideje, csak mivel árulja a gazdája, levágott és kivágott mindent róla, amit csak tudott. De azért még így is eléggé vadregényes. Van rajta három építmény, és amikor felmentünk a telek végébe, hogy a legfölsőt szemrevételezzük, hallottam, hogy nagyon zörög a bokor. Na nem olyan nagyon-nagyon, csak zörgött, és arra gondoltam, biztos valami madár. Vagy egy nagyobb madár, vagy több madár zörög ott (mimimimi mimimi, mimimimi mimimi, miiiizörögaaa zöööööldleveleeees csipkebokorba'). Épp hátat fordítottam a háznak, hogy megpróbáljak visszakacsázni a csúszóstalpú szandálommal a meredek lejtőn, amin a kivágott-levágott, elszáradt gazok nehezítették a járást, amikor Olgi felkiáltott: ott a szarvas! Visszafordultam, és tőlünk pár lépésre ott állt egy hatalmas szarvas, pont visszanézett, bele a szemünkbe (lehet, hogy ő meg azt hitte, hogy mi vagyunk a szarvas, és Olgi neki kiáltott?). Annyira gyönyörű volt! Aztán hazamentünk, és összeszedtük a lehullott almákat a cucuknak, és felvittük a telekre.
Késő délután eltekertünk Szobra, hogy megigyunk egy fröcsit ott, és hogy legyen egy kis bringázás is a napban. Amikor este hazaértünk, újra sütögetés volt a program, mert Olgi mindenképpen oldalast akart készíteni. Nagyon finom lett az is.
3. nap indulás előtt ellenőriztük, hogy a cucuk megették-e az almákat, és igen. Úgyhogy vittünk nekik még egy kosárral. Aztán elindultunk haza, de először távolodtunk a hazától, mert Szob-Ipolydamásd felé mentünk, át a hídon Helemba felé, és onnan Párkány-Esztergom felé. Nehéz volt, emelkedett az út sokat, Visszafelé is megtettem már ezt az utat egyszer, és az kellemesebb volt. Itt annyi volt az érdekesség, hogy megálltunk egy boltnál vásárolni, és arra jött egy fogatlan, ősz hajú néni (lehet, hogy egyidős velem), és rám köszönt, hátulról. Amikor megfordultam azt mondta, hogy ezt nem hiszi el, annyira hasonlítok valakire, akit ismer, hogy most se biztos benne, hogy nem ő vagyok. Ez csak azért érdekes, mert a családom Szlovákiából származik, már ameddig vissza tudom követni, Vásárútról jött át a dédapám Szolnokra a családjával, köztük a 9-10 éves nagyapámmal. Lehet, hogy akivel összekevert, az egy rokon volt? Hűha!
Sajnos a bringás computert elfelejtettem feltenni induláskor, mert elég zaklatottam indultam, úgy Göd táján jutottam el oda, hogy felrakjam. Így mértem 117 km-t a 3 napra, de azt már tudom, hogy Bp.-Göd 18 km, ezt hozzá is lehet adni, és így kijön, hogy 135 km-t tekertünk
A mai napi cuki meg ki lehetne más, mint a két szökött cucu. Szeretném külön felhívni a figyelmet a farkincákra, és arra az örömre, amit a rózsaszíncucunak okoz, hogy talált egy almát.
Azért azt nehezményezem, hogy amint meglett az alma, gyorsan félrerohant, és nem osztotta el a társával a kaját, hanem egyedül csámcsogta be.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése