Babos csiga

Mindenféle elveimmel ellentétben időnként bevásárolok néhány zacsi fagyasztott leveles tésztát, mert ha éppen úgy jön ki, és éppen úgyis forró a sütő, mert mondjuk kenyeret sütök (vagy életmentő sütit a hidegre és esőre való tekintettel), akkor beteszek egy tepsivel ebből a növényi zsiradékos izéből is, mert semmivel sem rosszabb, mint a legtöbb pékségben kapható ez-az, csak jóval olcsóbb. Amit azért időnként csak megveszek, mert a gyerek sós reggeli péksüteményre vágyik. Arra pedig már végképp nincs időm és kedvem, hogy az összes ilyesmit saját magam süssem a magam által köpült vajjal készült biolisztes tésztából. Nem találtam még vajas változatot, legalábbis azokban a boltokban, ahol időnként előfordulok. Amikor utoljára néztem, a Tante Fanny is margarinos volt.
Most nem a szokásos pizzás változat készült (bolti ketchup - magyarázat fent - és sajt), hanem ez a babos. Van egy univerzális paradicsomszószom, tulajdonképpen ezt szoktam variálni, és bármivel is vagyon előadva, mindig finom. Majdnem olyan jó ezeken a cuppogós napokon, mint egy csokis süti. Tésán szerepelt életmentő vacsoraként, Dóri kérésére kolbászmentesen, a maradék pedig beköltözött ezekbe a helyes kis csigákba. Nem kóstoltam, de szerintem jó volt:) Merthogy elég gyorsan elfogyott.

Hozzávalók a paradicsomos-padlizsános babhoz (ez egy nagyon nagy adag, magához a csigához ennek kb. a hatoda szükséges):
- 3 vörösbab-konzerv
- 1,2 dl sűrített paradicsomlé
- 2 vöröshagyma
- 5 gerezd fokhagyma
- egy darabka füstölt szalonna
- 2 közepes padlizsán
- 1 zöld paprika
- só, cukor, római kömény, bors, csili

Zsírjára sütöm a kockára vágott szalonnát. Erre jön a felkockázott vöröshagyma, ha már az is halványbarna, akkor ráteszem az átnyomott rengeteg fokhagymát, fél perc pirítás együtt. Ekkor mehet rá a meghámozott, dobókocka nagyságúra vágott padlizsán. Kevergetve átsütöm pár percig, hogy félig megsüljön a padlizsán. Utána mehet rá az összes többi hozzávaló. A babokat egy szűrőben átmosom, nem szeretem a konzervdobozízt. Nekem úgy ízlik a legjobban, ha picit csípős, de ez szabadon választható. Fedő nélkül főzöm, időnként megkeverve, hogy összeérjenek az ízek, és jól besűrűsödjön. Na, ennek a maradékából lett a töltelék, úgy, hogy botmixerrel kicsit átnyomtam (villával is lehetett volna).

Hozzávalók a csigákhoz:
- maradék szósz
- 300 gramm fagyasztott leveles tészta
- 20-30 dkg trappista

A felengedett tésztát kinyújtottam, megkentem a krémmel, megszórtam a lereszelt sajt nagyobbik részével. Feltekertem, felvágtam, pont 12 darab lett belőle. A tetejére ment a maradék sajt, és 200 fokos sütőben sült.

Megsülve:

Végre elérkeztünk a desszerthez, ami a lényeg. Nógrádi várat csodáló ebek következnek, megint teljes szinkronban, annyira, de annyira édesek, figyeljétek, még a szemük is általában egyformán áll. Nem válogattam a képeket, egyszerűen beraktam őket sorban:) Cukorfalatok.

Dóri gluténmentes túrótortája

Eredetileg a Vidék íze 2012. júliusi számban jelent meg, másik két gluténmentes recept társaságában (volt még egy csokis muffin akkor épp málnahabbal meg egy habos barackos). A recepteket Dóritól (Villámgazdi) kaptam, aki már több éve gyakorolja a gluténmentes sütiket, és isteni receptjei vannak. Ez a túrótorta halálos, egyszerűen nem lehet abbahagyni. Már nem is tudom, hányszor készült el azóta nálunk, de valamiért csak most fényképeztem le. Melegen, hidegen, bárhogy, soknaposan, ha éppen maradna. Isteni, egyszerűen. Már csak azért is be kell ide írni, mert a múltkor alig találtam meg a receptet. Ráadásul pár perc alatt össze lehet dobni.

Hozzávalók:
- 6 tojás
- 30 dkg cukor (ezt felezni szoktam)
- 20 dkg vaj (ezt sajnos nem)
- 2 csomag Haas vaníliás pudingpor (persze más is jó, ha nem baj a glutén)
- 1 kg túró
- 1 citrom reszelt héja
- fél citrom leve
- 2 csomag vaníliás cukor a tetejére

Habot verek a fehérjékből a robotgéppel, majd kitessékelem egy másik tálba. Keverőre cserélem a habverőfejet, és habosra keverem az összes többit. Beleforgatom a habot, és kész is van. Ha tortaformában sütöm, akkor annak az aljába papírt szabok, az oldalával nem foglalkozom. Ha tepsi, akkor kivajazom, kilisztezem (ki-ki használjon gluténes vagy gluténmentes változatot). 180 fokos sütő, olyan szűk óra, de azért elégetni nem kell, látja az ember, mikor sül meg. Nyilván kicsi formákban gyorsabban. Ha kész, kivesszük, a formában kihűtjük. Melegen még nemigen szeletelhető, de már akkor is ehető:) Vaníliás cukorral megszórjuk. Előre szóltam, hogy addiktív.

Kaptam magamtól egy szép új játékot:

Az Aldiban lehetett kapni, gyerek tortaforma, 16 (!) cm-es, irtó kis tünci, nem? A méretezés miatt tettem hozzá a narilevet. A csöpp torta ebben sült. Persze jóval nagyobb adag, a többi ment egy jó nagy tepsibe:

Napi cukinak meg a gyogyós fekete cicánk, annyira gusztusosan tud aludni, hogy a legszívesebben mellé feküdne az ember. Egyébként is az én ágyam.

Ő az, egyébként, aki úgy egy hónapja, nyilván akkor is lapzárta volt, lezuhant a cirka másfél méter magas emeletes ágyról, és úgy összetörte magát, hogy egy hétig járt házhoz az állatorvos. Már rendben van, kicsit biceg néha szegénykém, megszakad az ember szíve, ha ránéz. Közben meg ordítva dorombol.

Petrezselymes csirkeraguleves

Annyira szeretném a tárkonyos leveseket, ha nem lenne bennük tárkony meg tejszín, na, ez leves pont ezeket tudja. Valami jó tartalmas, húsos levest akartam főzni hétvégén, hogy legálisan süthessek almás klafutit, most épp egy századik fajtát, és ez lett belőle. Nekem nagyon-nagyon ízlett, annyira, hogy napok óta ezt eszem, mert szokás szerint rengeteget főztem belőle.

Hozzávalók:
- jó sok csirkehús lehetőleg bőr nélkül, nálam 2-3 csirke aprólékja, beleértve a mellcsontot is, egy csirkemell
- 2 szál sárgarépa
- 1 gyökér
- 1 zeller
- 1 irtózatosan nagy csokor petrezselyem (mert irtózatosan sok van a picike kertemben)
- só
- egész bors
- némi libazsír

A zsíron félig megsütöttem az apró kockákra vágott zöldségeket.  Hozzáadtam a húsféléket, az aprólék ugye adja magát, a mellet pedig felkockáztam. Felöntöttem vízzel, nem szabad túlhígítani, nem lesz íze. Aztán só, egész bors, és addig főztem, míg mindenki meg nem puhult, a végefelé beledobtam a felaprított petrezselyem felét. Ekkor jöhetett a műtét, szűrőkanállal kivettem egy csomó zöldséget (húst nem:)), és némi lével átturmixoltam, ezzel sűrítettem be. Aztán megkapta a maradék petrezselymet is, azóta is ezt eszem.

Birsalmasajt 2.

Andi alapkőletevő bejegyzése itt.

Na szóval, Pomázon iciripiciri udvarunk van. Amikor megvettük a házat, és az jó rég, egészen pontosan 20 éve volt, könnyű követni, mert a Bendi pont négy hónapos volt, amikor költöztünk, és most meg 20 éves és négy hónapos, na szóval akkor ezen a parányi udvaron volt két almafa, egy körte, egy sárgabarack, egy birs meg egy hatalmas meggy. Remélem, nem hagytam  ki senkit. Aztán maradt belőle végül ez az egy birs. Ja, meg a körte. Akkoriban ki lehetett volna kergetni a birssel a világból, szóval egyáltalán nem érdekelt a termése (szemben a többi fával, azok viszont ugye szublimáltak, ki ezért és így, ki azért és úgy). Viszont a birsnek van tavasszal a legeslegszebb virága, szóval volt helye az életemben. Egyébként is elég jó helyen van, függönyügyileg. De aztán teltek múltak az évek, és ráindultam a birs ízére, most már kifejezetten szeretem. Tehát nem hagyom a fa alatt rohadni a lepotyogó termést. Abszolút bio, nem szokunk permetezni. És sok kis állatot is tartunk a fával együtt, mert az idén eddig úgy három-négy egészséges darabot találtam, a többi lakott volt erősen, és ez egy elég jó átlag mifelénk. De jó nagy a fa, jut is, marad is, ráadásul az idén, úgy tűnik, kifejezetten sok az alma rajta, illetve alatta. Csináltam már belőle az idén is pár üveg lekvárt, de dolgozott bennem a kisördög, hogy most a nagy szárazság miatt annyira szárazak a gyümölcsök, hogy biztos ez a tuti birsalmasajt-készítő időszak, szóval nekivágtam, mert a kökényeltevés nem fájt annyira, a csipke meg még előttem van. Alaposan tanulmányoztam Andi leírását, aztán csináltam valami olyasmit.

Hozzávalók:
- sok birsalma
- kevés cukor
A birseket nagyon alaposan megmostam, és kefével ledörgöltem a szőröket róla. Jó nagy késsel négybe vágtam mindegyiket, aztán még feleztem a cikkeket. Így nagyon könnyen ki tudtam vágni a magházat meg a lakott részeket. A héját rajta hagytam, a benne lévő pektin miatt. Aztán jó alaposan megmostam, és feltettem főni a nagy befőző lábasban. Folyamatosan kellett alá önteni a vizet, mert annyira sűrű volt, és annyira puffogott még így is, hogy szinte folyamatosan kellett keverni. Nem mértem, de az ötliteres lábasom volt mondjuk háromnegyedig,  és majd egy liter vizet kellett hozzáadjak, tehát nem evőkanálnyi mennyiségekről van szó. Addig csináltam mindezt, míg meg nem puhult az összes. Akkor botmixerrel áttörtem az egészet, és visszaraktam a tűzre. Ekkor tettem hozzá cukrot, olyan 30 dkg-ot ennyi péphez, beleborzongtam a mennyiségbe, ki kéne találni a cukormentes birssajtot, de nem mertem kevesebbet tenni, mindenütt 1:1 arányt írnak, vagy még ennél is rosszabbat. Ekkor már folyamatosan kellett keverni, tényleg, rémes volt, mondjuk 10-15 percig, hogy tuti szépen feloldódjék a cukor. Karizom-erősítőnek sem semmi. Hagytam egy kicsit hűlni. Közben átlátszó fóliával kibéleltem két tepsit meg két hosszúkás sütőformát, és beleöntöttem a cukros birset. Aztán vártam, hogy megkössön. Amikor két nap múlva is épphogycsak bőrösödött a teteje, na jó, a felső 1 mm már kemény volt, akkor úgy éreztem, hogy rohadt sok munka után rám fog penészedni az egész, és bánatomban beraktam a sütőbe, légkeverés, 80 fok. Ment egy órát, aztán elzártam a sütőt. Vagy ha valamit sütöttem, akkor a maradék hőt mindig felhasználtam egy kis aszalásra. Amikor már elég vastag volt a felső, kemény réteg, ráborítottam egy tepsibe állított rácsra, alul még szinte teljesen folyékony volt. És akkor így szárítottam tovább, ez már hatékonyabb volt. Pár nap alatt kész is lett, a lapos, tepsibe öntött értelemszerűen hamarabb, a hosszúkás formába öntött később. Kicsit macerásnak tűnik, de mondjuk naponta kétszer ment 30-50 percet a sütő, meg a maradék hők. Szóval nem volt olyan borzalmas, mint ahogy leírtam. És ha már fűtési szezon lenne, egyszerűen feltettem volna a kályha tetejére.
Annyira finom lett, hogy az első adaggal, ami pedig nem volt kicsi, szinte már végeztünk is, most készül épp a második. Jó lenne, ha maradna karácsonyra is belőle, azt hiszem, eldugok majd egy darabkát. A csúnyább részeket felkockáztam, és kis barna cukorral megszórtam, szerintem kifejezetten tünci lett.

Édeshez édeset. Borzas még nem szerepelt, Villámgazdi imádója, én is i  mádom, ahogy néz rá:)) Picit gömbölyded, de minden pici darabkája cukorfalat!!! A szép virágos képet a mosolygó Borzasról természetesen Villámgazdi készítette, rá olvadozik épp az eb:)

Kertészpite

Késő esti kép, azért ilyen remek. Jó kis zöldséges-krumplis, pont ilyen őszi estékre való.

Hozzávalók:
- 5 dkg vaj
- 1 teáskanál libazsír
- pár levél zsálya
- negyed sütőtök
- 3 szál halványító  zeller
- pár kisebb cukkini
- 1 marék zöldbab
- 1 kaliforniai paprika
- 1 nagy cikk káposzta
- kb. 1 kg krumpli
- 1 kis pohár tejföl
- 1 szelet sonka
- só, bors

Minden zöldséget feldaraboltam. A zöldbabot külön megfőztem némi sós vízben. Egy nagy serpenyőben kicsit megbarnítottam a vajat, rádobtam az összedarabolt zsályát, tuningoltam egy kis libazsírral, aztán puhulási rendben mehettek a zöldségeket. Kezdtem a tökkel, meg a cukkinivel, utána jött a zeller és a káposzta, és csak a legvégén a paprika. Amikor már levettem a tűzről, belekeverem a zöldbabot is. Közben sóztam, borsoztam. A krumplit héjastul megfőztem, hagytam kihűlni, csak utána karikáztam fel (lusta voltam pürésíteni).

 Egy szép nagy lapos tálat kivajaztam, arra ment egy réteg krumpli, arra a zöldségragu, a tetejére megint krumpli. Rákentem a pohár tejfölt, és megszórtam pici sonkával, de ez tényleg elhagyható. Forró sütő, míg szépen meg nem pirul.

Napi cukinak meg egy statikus Zsuzsi, mert már rég volt. És most úgyis tüzel, szóval nem könnyű neki. Egész nap be van zárva, szegény.

Almás-mákos rizses muffin (gluténmentes)

Ezt gyorsan szeretném megosztani veletek, mert annyira, de annyira finom volt. Mentünk le pénteken Tésára, és tele volt a hűtő egy kis ezzel meg azzal, na azokat dobáltam bele ebbe a muffinba (ne kelljen már kidobni), és egészen isteni lett a végeredmény. Semmi fűrészporfíling, szaftos puha, szerintem tökéletes őszi süti. Abbahagyhatatlan. És pillanatok alatt elkészül. Ma este is sütök ilyet, de dupla adag lesz.

Hozzávalók:
- 2 tojás
- 200 gramm reszelt alma
-1 evőkanál darált mák (kihagyható, csak kár érte)
- só
- 1 vaníliás cukor vagy némi kivonat
- kevés barna cukor
- 4 dkg vaj
- 100 gramm főtt rizs
- szűk fél csomag sütőpor
- kb.1 dl tej
- 100 gramm rizsliszt


Valószínűleg nincs mindig kéznél 200 gramm reszelt alma, tehát kb. 60 dkg almát meghámozunk vagy sem, lereszelünk, megszórjuk egy bő evőkanálnyi kristálycukorral, összekeverjük, és hagyjuk állni egy fél órát. Utána a levét kicsavarjuk. Nem kell nagyon szárazra, de azért kicsit érdemes átnyomni.
Beledobáltam a robotgép táljába a két egész tojást, a mákot, sót, cukrot, vaníliát, puha vajat, habosra kevertem. Utána mehetett bele már fakanállal az összes többi, a legvégén a rizsliszt. (Ha nagyon faxni akarnék, akkor a fehérjéket csak a végén keverném bele, habbá verve.) A tej mennyiségét végül is az alma szaftossága határozza meg, az a lényeg, hogy muffintészta-állagot kell kapnunk. Nem annyira folyós, mint a piskóta, kanállal jól adagolható, de azért lágy, önterülő dologról beszélünk. A tésztát belekanalaztam egy papírral bélelt muffintepsibe. Pont 13 közepes darab lett, sokkal kevesebb, mint amennyi kellett volna belőle.

Paradicsombefőzés

Szeretettel ajánlom ezt a bejegyzést Andinak. Csak hogy legyen mihez viszonyítani, nála ez így néz ki. Meg így. Ugyanez mozgásban itt.

Ja, és a módszert Rebekáéktól lestem el, ha valami rémes történik, mint például amikor a két kuty széttép egy szép nagy tollpárnát, és mindent beborítanak a tollak, akkor először fényképezni kell, sápítozni meg takarítani tuti ráér az ember, senki nem veszi el előle. Szóval a fröcsi után, sírás közben, a takarítás előtt nyomtam egy képet, hadd örüljön más is.

Már gyerekkoromban is utáltam a paradicsompasszírozást, meleg, fröcskölős trutyi, nézni is rossz volt. Szóval amikor nagy ritkán rám jött a paradicsomelrakhatnék, akkor az egyszerűbb változatok mellett döntöttem. Az egyik volt Bombadil Toma fűszeres paradicsommártása (nálam itt), a másik, még ennél is egyszerűbb, a darabos paradicsom. A megmosott, zöldcsutkátlanított paradicsomokat forró vízbe dobtam pár percre, aztán ha már foghatóra hűltek, lehúztam a héjukat, a húst úgy-ahogy feldaraboltam, főleg ha nagy volt a paradicsom. Befőzőlábasba raktam, felforraltam, és pár perc múlva tiszta üvegekbe töltöttem, fejre állítottam. Tökéletes volt azokhoz a paradicsomos ételekhez, amiket eszünk általában (csilis bab, mindenféle paradicsomos tészta). Senkit nem zavartak a magok, a héját meg ugye lehúztam úgyis.
De az idén, gondoltam, kipróbálom az Andi módszerét.  Ha már nekem is van csodagépem. Nyilván túl alacsony volt az adrenalinszintem. Pár perc alatt forró paradicsomszószban úszott az egész konyha. Borzalmas volt. Ehhez képest a hecsedlifőzés békés délelőtti játszóház. Merőkanalanként kellett töltögetni (olyan 20-30 kg paradicsomról volt szó, ha jól emlékszem). Magától nem ment át, viszont ha a műanyag tuszkolóval tuszkoltam, akkor időnként jóízűen cuppant egyet, és kilövellt a torkából a finom, forró paradicsomlé, ami kb. egy perc alatt beterítette a fél konyhát. Jó nyolc órát mulattam vele, utána egy-két óra alatt nagyjából kitakarítottam a konyhát. A rejtettebb zugok azóta is tele vannak paradicsomszósszal. Néhány évig tuti nem jöhet be hozzám egy-két kilónál több paradicsom a konyhába. Utána meg majd meglátom.
Ámbár... tegnap írt a Csilla egy nagyon tuti módszert (pedig ezt a bénázást még nem láthatta:)), szóval csak kipróbálom pár kilóval:)

Alma télire 2.

Az idén rengeteg almánk lett (a képen csak a töredéke látható, ezek épp szárítás alatt állnak a patakba hullás után), nem állnak el télire, de mivel jóízű és nagyon-nagyon bio (12 éve a miénk ez a telek, azóta tuti nem használtunk semmiféle vegyszert), minden darabját megbecsüljük. Erről egyszer már megírtam a kis esszémet, de nem akarok ott ápdételni állandóan, szóval az almaszószomat frissíteném. Az alma feléből reszelt alma lesz, ez csak almás lepénybe jó, a másik feléből meg natúr almaszósz (vagy almavelő, ahogy tetszik), ezt sokkal többféleképpen tudom felhasználni.

Végül is semmi extra, meghámozom, csutka, romlásnak indult részek kifelé, aztán a húsát feldarabolom, és a nagy, vastagtalpú lábasomba felteszem főni. Valamennyi víz mindig kell alá, hogy amíg az alma nem engedi ki a levét, le ne égjen, az idén az ötliteres lábashoz 3-4 dl-t is kellett önteni, nyilván a nagy szárazság miatt. Addig főzöm, amíg meg nem puhul, szét nem maszulnak a darabkák. Gondosan odafigyelek, hogy ne tegyek bele se cukrot, se fahéjat, se vaníliát. Felhasználáskor bőven ráérek eldönteni, hogy mit teszek bele, csak semmi kényszerpálya. (Általában cukrot - édesítőszert, fahéjat és vaníliát:)) Ha már puha mind, akkor egy kicsit átnyomom a botmixerrel, hogy túl nagy darabok ne legyenek benne, de azért ne sima krém legyen, hát ez ízlés kérdése. Visszateszem a tűzre, most már szörnyen puffog és fröcsköl, nemigen lehet magára hagyni. Szóval el is zárom alatta a gázt. Előkészített, steril üvegekbe teszem, forrón, fémtető, fejre állítás. De aztán még vizes dunsztba is mennek, mert annyira sűrű, darabos és fröcskölős a massza, hogy az első egy-két üveg megtöltése után már nem elég forró ahhoz, hogy tartósítószer nélkül is elálljon. Ha lenne négy kezem, akkor kettővel keverném és kettővel tölteném az üvegeket, így tényleg tűzforrón kerülhetne beléjük az almaszósz, de a jelenlegi kettő kevés hozzá.

Vizes dunszt: egy szép nagy fazék aljába belegyűrök némi újságpapírt (megfelelő méretű fémrács helyett), arra teszem az egyesével szintén újságpapírba csomagolt üvegeket. Vizet engedek a lábasba, annyit, hogy kb. az üvegek háromnegyedéig érjen. Ráteszem a fedőt. Kis lángra rakom, és forrás után még kb. 20-25 percig főzöm. Ha kész, elzárom alatta a gázt, és hagyom kihűlni.
Az idén egy kapkodós reggelen két fazékkal próbáltam ezt előadni. Feltettem a gázra, aztán elmentem a lakás más tájaira pakolászni. Amikor jó tíz perc múlva visszaértem, akkor égett papírszag fogadott, rohadtul nem értettem, honnan. Megfogdostam az edénykéimet, az egyik kellemes meleg volt, a másik viszont megégette az ujjaimat. Ekkor még mindig nem sikerült felfognom, hogy mi folyik, illetve hogy mi nem. A megégett ujjacskáimat belelógattam egy hideg vizes bögrébe, így járkáltam lesfel az egyre nagyobb füstben, míg végre rájöttem, hogy az egyik fazékból kifelejtettem a vizet, és abban ég csendesen az újságpapír. És annyira mákom volt, hogy még nem pattantak szét a megtöltött üvegeim. Meg nem gyulladt fel a papír sem, nyilván azért, mert fedő volt rajta (kíváncsiságom már nem terjedt a fedőlevételig), és nem kapott oxigént az izzó papír. Szóval nem sikerült tűzbe borítanom a konyhát sem. És nyilván azért égette meg a kezemet, mert a víztelen fazék ugye gyorsabban melegszik, mint a vizes. Ha utólag is, de sikerült mindent megfejtenem, utálom a kínzó, megválaszolatlan kérdéseket. Gyorsan kivittem az izzó lábast az izzó papírral meg a nyilván szintén izzó üvegekkel a kertbe, és ott is hagytam estig. Aztán amikor már bele mertem nézni, és mindent kiszedtem belőle, akkor kiderült, hogy az alulra gyűrt újságpapír elégett, de lábasnak nem lett semmi baja, picit meg kellett súrolni a halványszürke kis koromréteg miatt. Ilyen frankó edényem van.

Hogyan csináljunk magunkból bohócot a konyhában sorozatunk még nem ért véget. Kezdődött a tartós kekszekkel (kóros feledékenység), folytatódott a víztelen vizes dunszttal (kóros szétszórtság), és hátra van még a paradicsombefőzésem (kóros kétbalkéz-szindróma). Jön majd az is hamarosan.

A megmentett csapat, legalábbis egy része:

Napi cukinak meg egy tésai késő délutáni kép, Jákob lajtorjája. Nem is tudom, miről jutott eszembe.

Tartós keksz

Rendes családoknál van süteményes doboz, meg csokis fiók, és azok bizony nem üresen tátonganak, mint nálunk szokás, hanem rendesen feltöltve. És ha az ember megkíván egy kis nasit mondjuk a délutáni kávéjához, akkor talál hozzá valamit. És ha vendég van, azt is meg lehet kínálni. Mi nem vagyunk rendes család, már csak ezért sem. Kekszes dobozok vannak ugyan, de mindig csont üresek. A csokiról meg ne is beszéljünk. De most, néhány napra azok voltunk. Mármint rendes család. A Tamás valamelyik pakolási rohamában kinyitott egy sütis dobozt, és ezt találta benne. Illetve ennél sokkal többet, de mire le tudtam fényképezni, megettük a többit:(. Mondjuk én sosem szoktam kinyitogatni a dobozokat, mert tudom, hogy üresek. Rengeteg sütit sütök, fogalmam sincs, hogy mikor mit, ennél sokkal fontosabb dolgok is kihullanak a fejemből (vagy bele sem érkeznek). Szóval minden esély meglenne rá, hogy még arra sem emlékezzem, hogy sütöttem-e én valaha már ilyen kekszet, de ez most nem így van. Ugyanis egészen pontosan emlékszem, hogy karácsony előtt sütöttem, főleg az Iminek ajándékba, mert emlékeztem, hogy nagyon szereti ezt a csokis kekszet. És unaloműzésből kétfélét csináltam, az eredetit, meg egy másikat (barna változat), rumos-mazsolás, még erre is emlékszem, de hogy mitől ilyen barna? Fahéj vagy kakaó? Hát erre már nem emlékszem. Aztán a szebbjét becsomagoltam, a selejtes formátlanokat meg nyilván beleszórtam ebbe a dobozba, hogy majd elfogy az ünnepek alatt. Aztán jól elraktam valahová a dobozt. Szeptember közepéig, végéig ott pihentek. És semmi bajuk! Nem lettek penészesek, nem lettek keményebbek a kelleténél, egyszerűen pont olyanok, mint amikor bedobozoltattak. Ezentúl a nyári szabim alatt sütöm meg a karácsonyi ajándékaimat:)

Almás tökleves

Szombaton vagy vasárnap ment a tévé a konyhában, szokás szerint, abban is a Jamie Oliver (változatlanul nehezen viselem a szinkronját), akkor ütötte meg a fülemet az almás sütőtökleves. De már csak utaltak rá, szóval fogalmam sincs, hogy ki és hogyan főzte, de megtetszett a gondolat. Egyébként is beleillett a terveimbe. Hosszú ideje próbálok összebarátkozni a sütőtökkel (nyilván mély nyomokat hagyott bennem a dominózó és tököt sütögető sün anno). De nehezen megy. Fogalmam sincs, miért, mert éppenséggel szerethetném is, gyönyörű a színe, isteni az illata, de valahogy nem bírom megenni. Mindig is utáltam, hogy pontos legyek. (Épp mostanában gondoltam végig, hogy gyerekkoromban mi mindent nem ettem meg - méz, dió, mák, máj, sütőtök persze, birsalma, hecsedli, fahéjas cukor - most hirtelen ennyi jut eszembe, ezek nagy részét kifejezetten megszerettem, maradt a méz meg a sütőtök. A mézzel nem is próbálkozom, ha egy sütibe kerül belőle egy evőkanállal, akkor nem bírom megenni, de a sütőtököt még nem adtam fel.) Szóval kapóra jött a Jamie, úgyis valami könnyű és gyors levesre vágytam, gondoltam, teszek megint egy kísérletet (volt már egy rozmaringos sütőtöklevesem, az egy az egyben ment a lefolyóba, persze akkor halmoztam az élvezeteket, mert nem kellett volna az egyébként is ingatag tököt összerakni a rozmaringgal, amit csak nagyon szerény mértékben tudok elképzelni, akkor is csirkén meg krumplin, nem levesben).
A leves elkészítése úgy tíz perc volt, pont olyan lett, amire vágytam, kicsit édes, kicsit savanykás, kicsit csípős, szóval nekem bejött. Nem állítom, hogy a legnagyobb kedvenc lesz, de időnként jöhet, főleg így tökszezonban.

Hozzávalók:
- 1 negyed sütőtök
- 2 savanykás alma
- pici libazsír vagy ilyesmi
- némi csili, fahéj, cukor
- só, bors
- pár evőkanányi joghurt

Kis lábasba a zsír, azon félig megsütöttem a felkockázott tököt. Vízzel felengedtem, beleszórtam az összes fűszert, és főztem egy kicsit, hogy teljesen puha legyen a tök (forrás után már csak egy pici idő). Közben megpucoltam meg kicsi kockákra vágtam az almát. A levest botmixerrel átnyomtam, beleszórtam az almakockákat, és már csak egy icipicit főztem, hogy még roppanósak maradjanak az almakockák. Aztán levettem a tűzről, és belekevertem pár kanál joghurtot. Ennyi.

Napi cukinak meg az ismét szőrtelenített Kóficka. Annyira tünci ilyenkor, olyan, mint egy jól fejlett helyes patkány, nyilván a szép, hosszú, csupasz farka miatt.

Ilyen volt:

És ilyen lett. Külön kérek figyelmet szentelni a farkincának.

Káposztás szabdzsi

Kicsi Vúnál találtam ezt a remek receptet. Isteni, kiadós és olcsó. Ja, meg gyors is. Helyből dupla adagot csináltam. Annyit változtattam rajta, hogy csináltam még két liter házi tejből panírt, és azt pici vajon megsütöttem, aztán hozzákevertem a káposztás cucchoz, szerintem kifejezetten jól állt neki. (Egyébként a rendes Anditól eltérően nálam sosincs otthon ekkora steril gézlap, szóval tiszta, vasalt fehér konyharuhát használok a célra. Amit utána kimosok.) Nekem nagyon ízlett, meg szerintem mindenkinek, mármint a szabdzsi, és melegítve szinte még jobb, mint frissen, mint általában a krumplis ételek, szóval érdemes nagy adagot csinálni, és napokig rájárni.

Tettem hozzá 2 liter tejből készített paníírt is, vajban megsütve. Fehér szezámmag és napraforgómag megpirítva.

Hozzávalók (szimpla adaghoz):
- kevés olaj (kb. fél dl)
- 1 tk barna mustármag
- 1 tk egész római kömény
- 1 zöldpaprika
- 2 nagyobb krumpli
- 1 kisebb fej káposzta
- kb. 1 dl paradicsomsűrítmény (2-3 paradicsomot kockáztam bele)
- 1 tk kurkuma
- 2 tk őrölt koriander
- 1 tk garam masala
- kevés nádcukor
- só
- kevés citromlé (kihagytam)
- 2 tk fekete szezámmag megtörve (ez sem volt, fehér szezámmag és napraforgómag keverékét használtam)


Az összes zöldséget meghámozzuk, kockára vágjuk. Wokban olajat forrósítunk, kipattogtatjuk a mustármagot. Római köménnyel még egy percig sütjük. Pár perc a paprikának, utána a krumpli és a káposzta, többi fűszer. Ráöntjük a paradicsomot is, só, cukor. Ha kész, rászórjuk a magokat, meg az én esetemben a külön serpenyőben megsütött panírkockákat.

Szedres kókuszkrém

Ez volt a desszert. Isteni volt egyszerűen. Tudtam, hogy a szederlekvár-vanília tengelyen kell mozogjak, most ez lett belőle.

Hozzávalók (6 közepes és 3 nagy pohárnyi lett belőle):
- 1 kis üveg szederlekvár (kb. 300 gramm)
- 1 konzerv kókuszkrém (400 gramm)
- 4 dl tejszín
- 1 zacsi vaníliás cukor
- 450 gramm joghurt
- 25 gramm zselatin
- porcukor
- némi étcsoki

6 pohár aljára kanalaztam némi szederlekvárt.  A tejszínből némi porcukorral habot vertem a robotgéppel. Beáztattam a zselatint némi vízbe. Összekevertem a krémet: tejszínhab, vaníliás cukor, joghurt, kókuszkrém, porcukor. Forrásig melegítettem a zselatint. Amíg hűlt, ügyesen kettéosztottam a fehér krémet (mérleggel:)), az egyik felét visszaraktam a hűtőbe, a másik felébe pedig belepakoltam a maradék lekvárt, és épphogy csak összekevertem, hogy kicsit márványos maradjon. Hőkiegyenlítéssel belekevertem a zselatin felét. Minden poharat kb. félig töltöttem. Maradt még annyi, hogy három nagy fél literes műanyag pohárba is jutott. Mehettek a hűtőbe, míg szépen meg nem dermedtek. Mivel nem volt benne túl sok zselatin, ez azért legalább másfél óra volt. Amikor már annyira megkeményedett, hogy jöhetett rá a felső réteg, akkor újra felforrósítottam a maradék zselatinomat, mert időközben belekötött a lábasba, és ezt is összekevertem a fehér kókuszos krémmel, hőkiegyenlítéssel, mint ugye mindig. Óvatosan rácsurgattam a rózsaszín rétegekre. Hűtő.
Tálalás előtt tettem a tetejükre némi elfarigcsált étcsokit, iszonyat jól állt nekik, nem (csak) esztétikai értelemben.

Napi cukinak meg bestoppolt tacsihas. Egyébként is édes mellé édeset. Ilyen gyönyörűen begyógyult Kóficka hasija a sérvműtétje után, épp csak egy kis fehér vonal látszik. Nyugodtan hordhat bikinit megint.

Annyira tünci, hogy rögtön hanyatt veti magát fotózásnál. És nem vágtuk le a farkát. Csak állandóan csóválja, szóval eltűnik a képről:)

Itt még határozottan megvolt: