Mandulás almatorta némi körtével

Ősszel almatortát kell süni, és kész. Ezen a téren semmi változás. Most is ezt sütöttem (többek közt) vasárnap, és most is isteni lett. Persze mindent jól megkevertem, abból csináltam, amit épp találtam itthon. Szerintem nagyon jó lett, persze nem kóstoltam.

Hozzávalók (egy nagy Ikeás formához - még egyszer köszi, Kisvax!):
- 25 dkg liszt (kétharmad rész teljes kiőrlésű tönköly és egyharmad finomliszt)
- 12,5 dkg vaj
- 1 tojássárgája
- 1 evőkanál porcukor
- 1 nagy csipet só
- 1-2 evőkanál  hideg tejszín (víz is jó)
- kb. 2 kg alma
- kb. 50 dkg körte
- fahéj, vanília, mandulalikőr
- cukor vagy ilyesmi
- 2 evőkanál barna cukor
- 1 nagy marék mandulalapka
- 1-2 evőkanál házi zsemlemorzsa

A szokásos módszerrel összegyúrtam a tésztát: aprítógépbe dobtam a fagyos, felkockázott vajat a lisztekkel, porcukorral, sóval, összemorzsásítottam, utána egy deszkán összegyúrtam a tejszínnel. Lisztezett deszkán vékonyra kinyújtottam (elég szakadós, nem könnyű bánni vele), és kibéleltem vele a kivehető aljú turmixgép akarom mondani piteformát, úgy, hogy legyen oldala is. Beraktam a hűtőbe, amíg elkészült a töltelék. Nekem volt még tavalyi cukormentes körtelekvárom, azt használtam. A friss körtét meg kell hámozni, feldarabolni, és megfőzni, utána összeturmixolni, hogy sima pép legyen. Az almát meghámoztam. Két szép darabot félreraktam a tetejére, a többit kicsumáztam, felkockáztam, és víz nélkül roppanósra pároltam. A körteszószból félretettem egy szűk decit a tetejére. A többit összekevertem a párolt almával, raktam hozzá cukrot, fahéjat, vaníliát, mandulalikőrt. Teljesen kihűtöttem. A hideg, nyers tésztát megszórtam a zsemlemorzsával, rákanalaztam az almás-körtés cuccot. A tetejét kiraktam vékonyan felszeletelt nyers almával. Megszórtam fahéjjal és barna cukorral, mehetett a 200 fokos sütőbe. Amikor már majdnem kész volt (onnan látszik, hogy jól megpirul a széle), lekentem a félretett körteszósszal, és megszórtam a mandulával. Már csak addig sütöttem, míg éppen csak megpirultak rajta.

Napi cukinak meg egy pont megfelelő forma. A dagi cicánk annyira gusztusosan el tudja rendezni magát, hogy az valami csuda.

Mángoldszár sajttal, krumplival és kaporral

Szóval ott hagytam abba, hogy volt egy szép nagy doboz mángoldszáram, amivel csak kellett valamit kezdjek.

Először is feldaraboltam. Aztán sós, cukros vízben megfőztem, mintha spárga lenne. Leszűrtem, és hagytam egy szűrőn lecsöpögni. (Ha mostanában ennénk levest, akkor a levét is hasznosítottam volna, de így egyszerűen kiöntöttem, sajnos.) Utána két nagyobb krumplit meghámoztam, felkockáztam, félig megfőztem sós vízben. Egy nagy serpenyőben nagyon kevés zsíron megpirítottam. Amikor kész lett, megkívántatott, szóval csináltam belőle egy új adaggal. Aztán kiöntöttem egy tányérra. Ugyanabba a serpenyőbe megint tettem egy fél kanálnyi zsírt, és megpirítottam a felkockázott sajtot.

Az eddig is használt serpenyőbe beledobtam a kicsinyített kaprot, és összeforrósítottam a sajt után maradt pici szafttal. Hozzákevertem a krumplit:

Aztán meg a többit. Pici só, bors, és annyi. És isteni.

Hozzávalók utólag:
3 nagy csokor mángold szára
20-25 dkg grillsajt
2 nagyobb krumpli
kicsi zsír
1 nagy csokor kapor
só
bors

Napi cukinak meg egy kis hűsítő havas Kófic. Így beleragad a bundácskájába a hó. Ilyenkor, egy szál ruhában, papucsban, el sem tudom képzelni, hogy egyszer megint tél lesz.

Mángold gombával

Szombaton levágtattunk a helyi piacra, egy-két csokor kerti virág kellett volna, azt meg csak ilyen helyeken lehet kapni. Nagyon kellemes meglepetés volt. Régebben nálunk, a piactéren volt a szombati piac, mindig ugyanaz az egy-két néni volt, meg a helyi zöldségesek kihelyezett tagozatai, szóval semmi érdekes. Aztán áthelyezték a művház elé, nem szoktunk arrafelé járni. De most ugye muszáj volt. Nem volt sok árus, olyan 4-5-6, de egyik jobb volt, mint a másik. Volt persze szép virág is (tényleg szép!), meg egy csomó vonzó cucc: hatalmas fűszercsokrok, helyes, göcsörtös tökök (tuti nem kínai import), tökéletlen őszibarackok, és irgalmatlan méretű mángoldcsokrok. Gyakorlatilag fillérekért, nem is értem, ez hogy érheti meg valakinek. A nagy kupac mángoldok 100-150 forintba kerültek, a tényleg kövér mentacsokrok egy százasba. Nem is akartunk semmi zöldséget venni, de a gyönyörű mángoldot egyszerűen nem lehetett otthagyni. Na, ezért ettünk egész hétvégén mángoldot. Nem sokszor volt még vele dolgom, néha Horvátországban vettünk a helyi piacon, meg egyszer vagy kétszer Tésán is növesztettem. Az eddigi mángoldos receptjeink itt vannak.
Mivel érkezett a házba egy kis kosárnyi erdei gomba is, gombával ettük, nagyon jó volt.

Hozzávalók:
3 nagy csokor mángold
1 kis kosár erdei gomba
1 szeletke füstölt szalonna
1 marék főtt barna rizs
fokhagyma
vaj
bors
só

Kivágtam a mángoldlevelek erét, abból ma főztem egy serpenyőst, jön majd az is. A többit felcsíkoztam, vajon átsütöttem fokhagymával, sóval, borssal. A gombával kb. pont ugyanez történt, csak kis szalonnán indult, nem vajon (itt kicsit részletesebb voltam). Az idén a nagy gombabőségben mindig ezt esszük, mindig van bőven olyan gomba, amit úgysem lehet szárítani, szóval meg kell enni. Mi meg beáldozzuk magunkat.  Nagyon-nagyon jó volt. Folyt. köv.

Ha meg már gomba, meg bőség, akkor jöjjön egy óriás őzláb egy cuki tacsival. Két ilyen hatalmas gombát találtunk. Muszáj volt Kófickát odaállítani, hogy lássuk a pontos méretet (sörösüveg épp nem volt nálunk).

Ilonka zakuszkája

 Apukámék kilencen voltak testvérek. Én már csak hetüket ismertem, a kis Katika még kisbabakorában meghalt, Karcsi pedig 19 évesen, tüdőgyulladásban. Nagy volt a család, voltak, akikkel viszonylag gyakran találkoztam gyerekkoromban, voltak, akikkel ritkábban. A ritka csoportba tartozott Éva néni, apukám gyönyörű húga. Kőgazdagok voltak, gyerek nem volt. Férje, a Feri bácsi már az ötvenes években is maszek könyvelő volt, Éva néninek pici kötödéje volt, szóval élelmesek és ügyesek voltak, na. Szemben az élhetetlen apámmal, aki a boldog hatvanas-hetvenes években - amikor mindenki a kézitáskájában hordta haza, amit csak talált a munkahelyén -, kiürült és gondosan félretett lisztes és cukros papírzacskókban hordta örök délutános műszakjára a zsíros kenyerét, nehogy véletlenül is valaki azt higgye, hogy lopja a nylonzacskót a gyárból - mert hogy a helyi telefongyárból származott akkoriban a falusi otthonokban a gyári hegesztővel gondosan többféle méretre gyártott nylonzacskó, a selyempapír, a varrócérna, az erős zsinór, amiből a horgolt szatyrok készültek, meg nyilván sok más is, amit gyerekként fel sem fogtam ésszel. (Egyébként ezzel kapcsolatban DT-tól hallottam a legjobbat: nagypapi az aktatáskájában minden nap hazavitt egy téglát, és ebből épített aztán csinos disznóólat a Wekerlén.) Aztán szépen sorban meghaltak a testvérek, először apukám, aztán Vera néni, Pista bácsi, Jóska bácsi, Sanyi bácsi és végül Juci néni. Éva néni maradt egyedül. Akkor már meghalt egy-két éve Feri bácsi is (remélem, tudtok követni), hatalmas vagyon maradt (legalábbis nekem az), saját gyerek nem volt, de Feri bácsinak az előző házasságaiból volt egy vagy két (?) gyereke, szóval megindult a jóízű pereskedés - ami természetesen még mindig tart, és szerintem soha nem is fog véget érni. Szerintem Éva néni, aki még hetven évesen is gyönyörű volt, ebbe halt bele, utolsó éveiben már csak ezzel foglalkozott. Nagyon ritkán találkoztam vele. Élete utolsó pár hetében odaköltözött hozzá Erdélyből Ilonka, hogy segítsen neki. És én tulajdonképpen azért mentem fel hozzájuk, hogy leírjam Ilonka fantasztikus erdélyi receptjeit, mert azt mesélte az unokatesóm, hogy nagyon-nagyon jól főz. Felmentem, nagyon helyes volt ez az Ilonka, és Éva néni is örült nekem. Tök jó délután volt, elővettük a fényképes dobozt, régi fényképeket nézegettünk, az ötvenes-hatvanas évek bombázóit - értve ezalatt Éva nénit és Juci nénit -, jó pasikat (mert a Feri bácsi nem csak élelmes volt, hanem rohadt jól is nézett ki), és drága nyugati kocsikat, amikből akkoriban nem sok szaladgált az országban, de a nagynénémék abban feszítettek. Ilonka kölcsön adott egy jó kis erdélyi füzetet, lediktálta a tuti zakuszkáját, aztán már sosem mentem arrafelé, mert Éva néni meghalt egy hét múlva. Ilonka meg hazament, még a rendes nevét sem tudom, vissza sem tudom adni a füzetkéjét. A zakuszkája viszont tényleg fantasztikus. Megjelent a Vidék íze tavaly szeptemberi számában (sajnos, azt hiszem, nincs fent a honlapon), én is rengeteget csináltam tavaly. Az eredeti változat valahogy így volt:
- 1 kg hagyma
- 5 kg sült padlizsán (hámozva, lecsöpögtetve)
- 5 kg paradicsompaprika (kicsumázva, ledarálva)
- valamennyi házi vagy bolti paradicsomlé (kb. 1 liternyi a sűrűbb fajtából)
- só, bors, babér
- 1 liter olaj

Ezeket kellett értelemszerűen összefőzni, a hagymával indítva. Az olaj mennyiségét már tavaly is drasztikusan csökkentettem. És tettem hozzá egy kis csilit meg egy kis mézet, pikánsabb tőle. Csináltam olyan változatot is, hogy sült kápia paprikát tettem hozzá a nyers paradicsompaprika helyett. Sokkal drágább, sokkal macerásabb, és nekem sokkal kevésbé ízlett, valahogy túl krémes, túl selymes lett. Szóval az egyszerűbb nekem jobban bejön.

Az idén kicsit szórakoztam vele. Mert egyrészt annyira ízlik a Joli zakuszkája, aki cukkiniből csinálja, nem padlizsánból. És úgyis tenger a cukkinink az idén, gondoltam, én is rakok bele. Meg egyéb okokból kicsit másként csináltam. Kicsit túl lett spilázva szerintem is, de rohadt jó lett, szóval muszáj posztolnom legalább magamnak, hogy jövőre tudjam, hogy is csináltam.

Hozzávalók az idei változathoz:
- 4 nagy vöröshagyma
- kb. 2 dl olaj
- 1 kg sült padlizsán (tisztítva, lecsöpögtetve)
- 2 kg kicsumázott paradicsompaprika
- 4 közepes padlizsán és 1 jó nagy cukkini
- 2 félliteres Sparos sűrített paradicsom
- só, bors, babér, méz, fél erős paprika

A paprikát az aprítógépben összezúztam, és azt is lecsöpögtettem, nyersen. Viszonylag sok lé kijött belőle. A nyers padlizsánt és a cukkinit meghámoztam, felkockáztam, és vokban só nélkül megsütöttem pici olajon (a vegák miatt nem akartam zsírt használni). Aztán az összes hozzávalót kb. egyszerre (na jó, a hagymát egy perccel előbb) beleraktam a nagy öt literes lábasomba, pont belefért, és jól összerotyogtattam. Ekkor botmixer, újra felforraltam, és mehetett az üvegekbe. Még a múltkor lemértem a sűrű, de ennél azért hígabb baracklekvárnál, hogy ekkora adagnál felül inkább 60 mint 70 fok a hőmérséklet, és nem is tudom, ennél magasabbra varázsolni. Ilyenkor már rémesen pöfög, mert alul ugye forr, de ez a hőmérséklet szerintem nem elég a tartósításhoz. Szóval az ennyire sűrű cuccokat kidunsztolom. Tartósítószert nem használok. A tésztafőző nagy, hat literes fazekamat használom erre a célra, a szűrőbetéttel együtt tökéletes a célra. A betét aljára azért teszek egy konyharuhát, arra pedig a megtöltött, lezárt üvegeket, kicsit csavargatok közé konyharuhát, hogy össze azért ne érjenek. Háromnegyedig eresztem vízzel, fedő rá, és forrástól számítva kb. 20 percig dunsztolom. Nagyobb üvegnél esetleg 30. Nem nagy macera, ha egyszer már kitalálta az ember. Besárgult, foltos konyharuhám meg van bőven. Régebben újságpapírt használtam, de szerintem az mérgező, és nincs külön dunsztoló fazekam.
Isteni lett most is. A fenti adagból lett az a nyolc nagy üveg, ami a képen van, meg még 3 kisebb.

Napi cukinak meg a pomázi futóklub egyik új tagja. Pimasz a neve, kislány, és 12 hetes. Nem tudom,  hogy lehet valaki ennyire édes. A cuki képeket a gazdi, Rozi csinálta.

Kapros káposztasaláta

Van egy kedvenc zöldségesünk, én is szeretem, de DT egyenesen rajong érte. Amit D.N. mond, azt a szentírás. Mert nem csak frankó zöldségei vannak, hanem sok egyszerű és nagyon jó receptje is, amit szívesen megoszt a vevőkkel, de főleg DT-sal. Ez a recept is tőle származik, szerintem zseniális. Nincs mese sem, csak egy rövid recept, mert annyira finom és annyira egyszerű, és annyira szezonja van. Addiktív.

Hozzávalók:
1 fej friss káposzta
2 nagy csokor kapor
1 kis pohár joghurt
só


Vékonyan felcsíkozzuk a káposztát, besózzuk, hagyjuk így állni egy jó tíz percet. Utána gyengéden kinyomkodjuk, összekeverjük a joghurttal és a felaprított kaporral. Aztán jól megesszük. Ha még van idő az álltatásra, akkor még finomabb lesz közben.

Tiramisutorta (gluténmentes)

22 éves a Bendi, és szerintem még sosem kapott rendes tortát, mindig kanalaztuk. Vagy majdnem mindig, néha túrótortát kap, és azt tényleg nehéz elrontani. Nem azért, mintha annyira érdekelné, ez nekem fontos. De most annyira kevés volt az időm és a szabad agykapacitásom, hogy végre eszembe jutott a tuti. Imádja a tiramisut, pedig általában nem szereti a krémes dolgokat. Ha azt csinálok, akkor bármennyi elfogy belőle. És hát annál egyszerűbb dolog nincs is a világon, főleg, ahogy én csinálom.
Testvérblogunk, az Egy kicsi bors Mazsolája is tiramisus hangulatban volt mostanában, ő bátran a tojásos változatot készítette.
Persze volt már a közös konyhakertben is bőven:
Csináltam már epreset is. Andi Philadelphiából gyártotta. Normális is szokott nálunk lenni. Ez meg itt Zsuzsa tiramisuja.

Nekem most két feladatom volt: a tortásítás és a gluténmentesítés. Tehát a kapcsos tortaforma játszott, a bolti babapiskóta meg nem. Persze nem álltam neki otthon szerencsétlenkedni aprócska piskótákkal, hanem sütöttem három vékony piskótalapot, azokat töltöttem meg a mascarponés habbal. Isteni lett!


Hozzávalók (egy 24 cm-es tortához):
A piskótához:
4 tojás
4 evőkanál cukor
4 csapott evőkanál gluténmentes liszt (schar)
1 csapott evőkanál barna rizsliszt
1 csipet só
A krémhez:
50 dkg mascarpone
4 dl tejszín
porcukor
1 habfixáló
10 dkg instant zselatin
4-5 desszertes kanál neszkávé
vaníliakivonat, mandula- és narancslikőr
holland kakaópor a tetejére

A szokásos piskótagyártás: az egész tojásokat fehérre habosítotttam a cukorral és a sóval (kb. 5 perc az elektromos habverővel). Utána beleforgattam a lisztet. Megmértem a masszát, és három egyenlő részre osztottam. Kipapíroztam a kerek tortaforma alját, és három adagban megsütöttem benne a vékony piskótákat. Egy picit túlsütöttem, hogy ropogós kérge legyen.

Tényleg nem nagy macera, pár perc alatt megsül egy-egy darab, és sokkal szebb és gyorsabb, mintha egy nagyot sütnénk, és azt darabolnánk háromfelé. Közben habot vertem a tejszínből némi porcukorral, a habfixálóval és az instant zselatinnal (azt akkor szórtam hozzá, amikor már kétharmados keménységű volt a hab). Egy másik tálban kikevertem fakanállal a mascarponét az ízesítőkkel (vanília, likőrök, porcukor), végül összeforgattam a habbal. Azért jó instant zselatint használni hozzá, mert az elég lassan köt, van időnk kényelmesen matatni. Csináltam egy nagy adag neszkávét, olyan 4-5 decit. A legszebb lap ment alulra, nagyon alaposan átitattam a forró kávéval (látszik is a képen, hogy fekete lett), erre ment a krém harmada (mérleg!). Aztán ezt még kétszer megismételtem. Aztán hűtő pár órácskára. Hosszabb volt leírni, mint megcsinálni. Egyféleképpen lehet elrontani, ha túlcukrozzuk. Pont harmóniában kell lennie a keserű kávénak és az édes krémnek. Díszítgetni sem volt időm, ötletem, szóval egyszerűen beszórtam kakaóporral a tálalás előtt a tetejét. Csak előtte ráírtam a nevét kartonból, meg az évet, mert nem volt otthon ennyi gyertya.

Napi cukinak meg maga az ünnepelt tegnap este:

És pár évvel ezelőtt:

Update:
annyira egyszerű és finom, hogy ilyet csináltam a nagynéném 90. szülinapjára rendezett bulira is. Egy harmadával megnöveltem a hozzávalókat, így szép magas lett, négy réteg tésztalappal. Eredetileg gyári trüffelekkel szerettem volna díszíteni, de nem kaptam Pomázon, szóval csináltam.
Tehát a (természetesen gluténmentes) trüffel hozzávalói:
- 15 dkg jobbfajta étcsoki
- 1,5 dl tejszín
- mandulalikőr
- 1 szögletes hungarocell (puffasztott rizslap)
- 3-4 szelet kukoricából készült Abonett
- kakaópor

Az elkészítés dobja magát. Felmelegítettem a tejszínt olyan jó melegre, nem forróra. Több részletben beleraktam a nagyon apróra vágott csokit. Kevergetve összeolvasztottam, aztán egy löttyintés mandulalikőr. Hűtő. Másnap hozzákevertem az apróra tört szilárdító cuccokat. Vizes kézzel kis gombócokat gyártottam, megforgattam kakaóporban, és már mehetett is a torta tetejére.

Kapros fokhagymás cukkiniragu

Elöntötte a cukkini az országot, mostanában a Sparban is meg a Tescóban is fillérekért adják. Meg nyilván mindenki szedheti, aki időben elültette. Mi nagyon későn ültettünk, szóval még kell egy-két hét, de akkor nálunk is robban majd a bomba. Ilyen gyönyörű a cukkiniföldünk:

Teli van már ígéretes virágokkal, illetve hát - megszámoltam - pont nyolc tényleg ígéretes lányvirág, és rengeteg, ennél jóval több fiú. Gondoltam, megesszük őket ebédre, mármint a fiúkat, de végül is nem tudom, mennyire van szükség, szóval most inkább rajta hagytam őket.

Mi mindenesetre imádjuk a cukkinit, még télen is sokat veszünk, amikor azért jóval drágább. Bárhogy. Tulajdonképpen ellennénk cukkinin egész évben. Az ilyen-olyan lecsóba rendszeresen teszek, sütőben sütve is nagyon finom, meg mindenféle zöldségragut is nagyon fel tud dobni. Ez a nagyon kapros kivitel reggelihez készült, annyira finom volt, hogy alig lehetett abbahagyni.

Hozzávalók:
1 darabka füstölt szalonna
2-3 centi szárazkolbász
4 kisebb cukkini
2 vöröshagyma
1 fej fokhagyma
2 nagy csokor kapor
só
bors

A húsféléket le lehet cserélni valamilyen vega zsiradékra, már csak azért is, mert akkor még jobban pirul a zöldség, az a pici só sem vizezi fel, ami a szalonnában/kolbászban van. Mi ugyan igyekszünk minél kevesebb húst enni, de pont a szalonnáról, kolbászról még nehezen tudunk lemondani. Nem esszük kilószám, de annyira jól tudnak állni a legtöbb ételnek. Na szóval ezt a kevés szalonkát felkockáztam, zsírjára sütöttem, a legvégén megforgattam benne a kis kolbászdarabokat. Ilyen cuki kis alapot kaptam:

Erre ment rá a nagyobb darabokra vágott hagyma, majd pár perc múlva a zúzott rengeteg fokhagyma. Tényleg csak pár percet kapott a hagyma, hogy ne főjön meg ne piruljon barnára, épp csak egy kicsit roppanjon meg. A fokhagymával pirítottam fél percig, utána mehetett rá a cukkini. Minden cukkinit hosszában elnegyedeltem, és felkarikáztam, amint egy kész volt, már öntöttem is a serpenyőbe. 

Így a végeredményben majd lesz mindenféle cukkini: teljesen átsült, krémes és szinte nyers is. Ment hozzá ízesítőként még egy összevágott zöldpaprika is.

Az egyik csokor kaprot is rávágtam, hogy jól belefőjön az íze. Nagy lángon kevergetve sütöttem, nem túl sokáig, kb. a a feléig-háromnegyedéig essen össze. Ekkor dobtam rá a másik csokor összevágott kaprot, és már csak összeforrósítottam. Végül jött rá a só, és jött volna a bors, ha el nem felejtem. De így is fantasztikusan finom volt, magában is. Mi ugye reggelire ettük, a szokásos olívával, kenyérrel, sajttal, meg borocskával. Holnap meg ebéd lesz belőle, illetve hát a maradékból.

Végre pirított gomba

Volt egy-két nyár, amikor iszonyat mennyiségű gomba volt, most meg már hosszú ideje üres kosárral jövünk haza. Pedig igyekszünk jókor menni, eső után, stb., és persze olyan helyekre, ahol már rengeteg vargányát meg rókagombát találtunk. De nem volt mostanában szerencsénk. Most megint felkerekedtünk, hogy hát az nem lehet, hogy ne legyen gomba, állandóan esik, trópusi meleg van, de az elején megint úgy tűnt, hogy üres rántotta lesz reggelire. Aztán pár darabkát csak találtunk. Igaz, a kétórás gombagyűjtő körútból hét lett, mert átalakítottuk magunkat kirándulókká, végül is fantasztikus idő volt hozzá, kellemesen hűvöskés, kicsi széllel, sok nappal. Annyi gombát azért nem találtunk, hogy egy komplett reggelihez, akarom mondani korai vacsorához elég legyen, de legalább már volt valami. Pár rókagomba, aranytinóruk, egy icipici vargánya, egy kis csokor laska.
Itt a teljes zsákmány, még gombavizsgálat előtt:

DT még a felét kidobta, de azért két embernek pont elég volt a maradék.

A recept sok szót nem ér. Pici zsíron egy serpenyőben pár perc alatt megpirítottuk a felszeletelt gombát, szigorúan só nélkül, hogy tényleg piruljon, ne főjön. Dobtunk mellé egy-két ág friss oregánót is. Amikor már ilyen szép lett, akkor egy kis só meg bors, és kész is. Isteni. A mostanában nálunk annyira divatos félig nyers cukkinis lecsóval ettük, meg persze sajttal és pirítóssal, mennyei volt.

Napi cukinak meg két fáradt eb, vasárnap csak ide feküdtek, meg oda. Főleg a jó hűvös tornácon.

De azért persze volt egy kis napozás is:

Aztán folytatás a tornácon, helycseréve és a világ legcukibb pocakjával.

Málnás-citromos jégkrém

Minden ebbe az irányba sodort. Egyrészt a Joli annyit emlegette mostanában a világ legegyszerűbb jégkrémét (joghurt és meggy vagy bármi összekever, ízlés szerint cukor bele, és mars a fagyasztóba). Másrészt épp a napokban emlegette a F. Zsuzsi, hogy ő hogy csinálja a házi fagyit, és persze már elfelejtettem, pedig nagyon jól hangzott, és biztosan volt benne felvert tojásfehérje. Aztán egy családi összejövetelre kerestem a gyors, munkamentes desszertet, és arra gondoltam, hogy - horribile dictu - bolti vaníliafagyi lesz, meggy-ribizli-málna rote grützével. Mert azt meg a tésai hétvégén csináltam a tejberizs mellé, és annyira, de annyira jó volt. (Nem írnék hozzá külön posztot: az összes gyümölcsöt minimális mértékben összerottyantja az ember, kis cukor, és kész. Én ezekhez a nyári bogyósokhoz nemigen teszek fűszereket. Vaníliát tennék egyedül, de az meg úgyis volt a tejberizsben. Két dologra kell figyelni: nem lekvár, tehát nem szabad sem túlfőzni, sem túlcukrozni.) Szóval megvettem a fagyit, megcsináltam a rote grützét, aztán úgy gondoltam, hogy mégis csinálok valami házi fagyifélét. Na, ilyenek az én gyors desszertjeim.

Hozzávalók:
2,5 dl tejszín
0,5 dl tej
2-3 dl zsíros házi joghurt (görög, ha bolti)
2-3 biocitrom
4 tojás
1 marék málna
cukor vagy ilyesmi
vaníliakivonat
20 g porzselatin (Horváth Rozi)

Azt hiszem, megtaláltam a legmacerásabb fagyikészítést. Először is kétfelé vettem a tojásokat. A fehérjékből habot vertem, kitessékeltem a robotgép táljából, és a helyére öntöttem 2 deci tejszínt, egy kis porcukorral azt is habbá vertem. A sárgájákat összekevertem pár evőkanálnyi cukorral, fél deci tejjel és ugyanennyi tejszínnel, és gőz felett kevergetve besűrítettem. Ez a legunalmasabb és leghosszabb része. A zselatint kis vízbe beáztattam, majd felmelegítettem. Egy nagyobb tálban összekevertem a joghurtot a citromok reszelt héjával és kinyomott levével, öntöttem hozzá egy teáskanálnyi kivonatot. Hozzáforgattam a tejszínhabot és a tojáshabot. A tojássárgájából főzött krémet összekevertem a felolvasztott zselatinnal, és összeforgattam a joghurtos-habos krémmel. Ellazáztam a hőkiegyenlítést, így helyes kis sárga göbök lettek a krémben. Azt javaslom, hogy ti rendesebben csináljátok, persze az az igazság, hogy ez sem volt rossz. Most kell az édességét teljesen beállítani, cukorral vagy bármivel. Kicsit vártam, hogy kezdjen dermedni, közben kibéleltem fóliával egy hosszú püspökkenyérformát, és beleöntöttem a masszát, közben időnként szórtam rá málnát. Tényleg nem kell sok, mert elviszi íz ízét. Nekem ebből a mennyiségből lett még 3-4 kicsi mascarponés dobozzal is. A nagy ment a fagyasztóba, több óra kell, hogy megfagyjon (ezért mi hideg krémként ettük, mert persze megint időhiány, időhiány...). De úgyis jó volt. És a rote grützével locsolgattuk. A kicsiket nem fagyasztottam le, úgyis jó volt.
Két nap múlva vettem újra kézbe a fagyasztottat, tényleg szép formásra fagyott, és szépen ki lehetett borítani a fóliával együtt. A mínusz húszból kivéve azonnal lehet szeletelni (hála a sok lazító habnak). Nekem nagyon bejön.

Volt már nálunk hasonló jeges-habos: Jamie semifreddoja.

És akkor jöhet a Pancsoló eb második fejezete. Kóficka előző életében biztos valami szép kis kövér halacska volt, mindenbe belecsobban, amibe csak teheti. Gyalog mentünk le az Ipolyhoz, ott rögtön fejest ugrott a vízbe. Leúszta az ezer méterét, utána már csak a partról nézte egyesek bohóckodását.

Aztán mire visszaértünk a faluba, ismét nagyon melege lett, szóval upsz, belecsobbant a kútnál lévő itatóvályúba. Még épp belefért.

Itt azért látszik, hogy még van is egy kis hely a formás idomai és a beton között.

Megfordulni benne persze azért nem könnyű, egy ilyen gyönyörű, hosszú, áramvonalas testtel.

Van úgy, hogy az ember, akarom mondani a kuty kicsit beszorul.

De a nyers erő mindent legyőz, és máris jobbra nézünk.

És aztán felüdülve és víztócsát húzva magunk után flörtölünk egy kicsit egy idegen pasival.

Akinek tulajdonképpen az éppen tüzelő Zsuzsi tetszett meg, de őt egy magasabb régióba menekítettük (nem állunk egyelőre készen tíz darab pici féligfoxira).

Lecsó, kicsit másként

Igen, tudom, hogy nem egy modellalkat, de hát ez van.Fénykép nélkül nincs kaja. Cukibb fotóra pedig sem energiám, sem időm (szörnyen éhes voltam). Azért tuti ez a lecsó, mert minden maradékot elnyel, villámgyors, és ráadásul még kapor is van benne.
Szóval az úgy van, hogy nálunk tuti mindig marad egy darab sült hús, ha sokat csinálok, ha keveset. Valahogy az utolsó sosem kell senkinek. Remek hasznosítási módja, ha beletömöm a négylábúakba, de időnként elhappolom előlük, mint például most is. Ha jól emlékszem, csirkecomb volt lánykorában. Kifiléztem az árvát, és csíkokra vágtam. Icipici zsiradékkal átpirítottam egy serpenyőben. Közben egy vöröshagymát felvágtam úgy átában-botában, ugyenezt csináltam vagy két kisebb paprikával. Ezeket egyszerre dobtam rá a husira, és fedő nélkül jó nagy lángon pirítottam, néha persze meg is kevertem. Utálom a szétmállott lecsószerű dolgot, tehát csak addig csináltam, amíg épp csak átpárolódtak, de még jó ropogósak maradtak. Ekkor ment hozzá a darabokra vágott paradicsom, ezzel tényleg már csak egy-két percig rotyogtattam, hogy épp csak a nyerssége tűnjön el. (Ha úrinő lettem volna, akkor meg is hámoztam volna, de mint már említettem, szörnyen éhes voltam.) Ekkor már mehetett rá só meg bors. Közben felvertem egy-két tojást, belekevertem a nagy csokor felvágott kaprot, ráöntöttem, és megsütöttem. És jól megettem. Legalábbis a nagy részét, nehéz volt abbahagyni, pedig ez igazából két adag.
Iszonyat hamar kész van, nem több idő egy rántottánál, és hát azért mégiscsak egy lecsó:) Hús nélkül is működik, természetesen.

Napi cukinak meg lubickoló Zsuzsi. Voltunk lent hétvégén a barátainkkal Tésán. Volt sok mulatság, többek között Ipolyban pancsolás, a csodálatos tésai gátnál.

 Egy kis bot után úszkálás-szaladgálás.

 Aztán meg törülközés, napozás.

Aztán elmentek a vendégek, meg a finom meleg is. Helyette jött az özönvíz.

Így aztán becsomagoltunk, becuccoltunk a kocsiba, és az esőszünetben szépen hazacsónakáztunk.