2008. július 14., hétfő

Hamburger


Ez a hétvége nem a főzőcske jegyében telt. Azzal kezdődött, hogy pénteken a Teddy Bear együttes koncertjén voltunk tesómmal Nyergesújfalun, és indulás előtt nem főztem. Miután hazaértem, akkor sem, mert az már hajnali fél háromkor volt :-) nagyon-nagyon jól éreztük magunkat!

Szombaton Marcsinál vacsoráztunk, amiről majd még írok, csak a fényképezőgépem jelenleg Görögországban van Mazsival, így hát a telefonommal kellett fényképeznem, és nem tudom róla leszedni a képeket. Legalábbis addig, amíg Mazsi haza nem jön és nem segít. (Béééénaaaa!)

A gyerekek gyakran kérik ezt az itthoni hamburgert, amit a piros Stahlból szoktam csinálni és azt mondják, hogy legyőztem vele a gyorséttermi hamburgert.

A hozzávalók: 25 deka darált marhahús, 1 gerezd fokhagyma, 1/2 fej lilahagyma, 2-3 deka füstölt sajt, 2 evőkanál tejszín, petrezselyem, só, bors.

A hozzávalókat villával összekeverem, a serpenyőben olajat és vajat melegítek, ebben kisütöm a 4 db húspogácsát.

A hamburgerzsömiket félbevágom, salátát, a lila hagyma másik felét, paradicsomot, uborkát teszek bele, ezekere teszem a husit és jó sok majonézt és kecsöpöt nyomok rá.
Nagyon finom, még nekem is ízlik!

Vasárnapra kirándulást terveztem az unokatesómmal, de annyira szédültem egész nap, hogy még felülni se tudtam, ezért ez sajnos elmaradt. Pedig annyira szerettem volna egy újabb túraútvonalat bemutatni nektek!

(A képeket telefonnal készítettük, ezért nem tökéletesek, bocsi.)

11 megjegyzés:

Névtelen írta...

télleg ká jó volt a nyergesújfalu! ügyesek voltak a fijúk!
azé beaféle kosár be tudta magát nyomni! :)

Névtelen írta...

és ne felejtsük el, hogy megfőztem a cukkínis tésztát vikinek és ercsinek. kérdezzétek meg őket, milyen lett! hm?

Andi írta...

Milyeeeen lett?
A kosár mindenhová be van nyomva.

Névtelen írta...

Nagyon finom lett! Csak anya sajnos 50-50% - ban osztotta szét az én (hűtős)tésztám és Ercsi be is falta a felét :D.

Névtelen írta...

próbáltam igazságos lenni, ez csak nem bűn!?!? péntek jazz garden????????

Névtelen írta...

60-40 is igazságos nem? vihhi

Andi írta...

60-40? Attól függ, kinek jut a 60! Mert van, amikor az is igazságos!

Névtelen írta...

és akkor mondhatjuk hogy a 100-0 is igazságos tud lenni :)

Névtelen írta...

na végre értitek miről van szó vihhi!

Névtelen írta...

Hoooogyne! Mindjárt az elején értettük! (Habzsolháp)

Névtelen írta...

főleg, hogy tudjuk, hogy egy kismatus osztja "igazságosan"!