Hozzávalók:
- 1/2 kg krumpli
- 60 dkg liszt
- 20 dkg vaj/margarin
- 1,5 dl tej
- 2 dkg élesztő
- 1 tojás
- só
- cukor
Egy egész sorozat fotó készült a különböző elő- és elkészítési folyamatokról természetesen apu előadásában. Nehéz volt kiválasztanom a megfelelő fotókat, hogy azért a sütire koncentrált képek kerüljenek a blogba. De így legalább lehet látni, hogy TÉNYLEG használja a Benős-kötényét! :)
Tehát: a héjában főtt burgonyát meghámozzuk, még melegen áttörjük és kihűtjük. A liszttel, a cukros tejben felfuttatott élesztővel, 15 dkg vajjal/margarinnal, ízlés szerinti mennyiségű sóval és a tojássárgájával jól összedolgozzuk és duplájára kelesztjük.
Ezután fél centi vastagra kinyújtjuk a tésztát és hosszában három egyforma széles csíkra vágjuk. A csíkok szélét 1 cm szélességben tojásfehérjével körbekenjük. A lapok közepét pedig olvasztott margarinnal kenjük meg. A csíkokat feltekerjük (mint a kakaós csigát). 2 centi vastag karikákra felvágjuk és sütőpapírral bélelt vagy vajjal kikent tepsibe a vágott felületükkel lefele egymás mellé helyezzük.
A tetejüket tojásfehérjével megkenjük és kb. 15 percig pihentetjük. Ezalatt előmelegítjük a sütőt kb. 180 fokra. Aranybarnára sütjük.
Nagyon finom krumplis pogácsa, csak sajnos állagát kb. 2 napig őrzi meg. Mondjuk nálunk ez nem szokott nagy gond lenni, mert gyorsan el lehet fogyasztani. Szeretjük, hogy nem hagyományos pogácsaforma. :)
Mostanában olyan hideg van kint, hogy Benő sem dugja ki szívesen az orrát. Sokáig nem szerette ezt a fekhelyét, de végre rájött, hogy a meleg radiátor és a puha kutyafekhely legyőzhetetlen páros. Így hát téli bundával, szőrcsomónak álcázva magát hosszú ideig tud mozdulatlanul feküdni, csak hogy még véletlenül se jusson eszébe senkinek kirakni őt az udvarra.
Vilmáról és Frakkról pedig itt láthattok újabb, hóban futkározós képeket.
15 megjegyzés:
Jaj de gyönyörű pogácsák! Ezt meg fogom csinálni!
igen, nagyon szépek, nekünk is meg kell csinálni, hogy tesztelni tudjuk! persze előtte anyukádét kell legyártani, hasonló okokból.
és ez a Benő ez egy tündér. remélem, nem kell ebben a hidegben sokat kint lennie? olyan kis elgyötörtnek néz ki, remélem, csak a látszat!
Benő a nagy mínuszokban gyakran jár bent, de ő egy kemény schnauzer gyermek, és kint alszik, meg általában őrzi a házat vadul. :) Aztán ha úgy gondolja, hogy fázik, és meglát minket az ajtó közelében, akkor elkezd remegni. Ha meg bejön, és nem akar kimenni egy jó ideig, akkor nem kunyerál, csöndben fekszik a helyén. Nagy kópé és színész ám! :)
Csincsilla, szólj ha megcsináltad anyu pogiját, mert meséltem neki a versenyről és kiváncsian várja, mit szóltok az övéhez. :)
Benőkét nem kell félteni, jobb dolga van mint nekem. Olyan luxuslakást csináltak neki apuék, hogy belekerült volna az ingatlanadósok körébe, ha az Alkotmánybíróság elfogadja a törvényt. :) A kutyaház tetején zsindely van, kinyitható, hogy könnyen lehessen takarítani, belülről vastag párnával bélelt (ha Benő éppen nem rángatja ki)és még kis előkert is tartozik hozzá. A ház nem közvetlenül a földön fekszik, nehogy megfázzon a pici kutya, hanem emelt szintű, egy kis feljáróval lehet bemenni. A tányérok egy kis kiugró tető alatt vannak, nehogy megázzanak.
Kihagytad, hogy van szőnyege is mostmár a nagy hideg miatt, és a táljai már nincsenek is az "előszobában", mert az bent van a mi házunkban. :):)
kicsit megnyugodtam Benő-ügyben:)és gratulálok a villájához!:)
ja, és persze nézem a vizslákat is folyamatosan, és annyira, de annyira cukik, hogy nem is találok szavakat. és mindent szépen szinkronban, hihetetlen, annyira megdögönyözném őket. mindkét vonalról várom az új képeket!
ja, és naná, hogy szólok, ha elkészül anyukád pogácsája, csak erőt vett rajtam a nagy télvégi lustaság.
Nagy Télvégi Lustaság, nem?
Nagy Télvégi Lustasági Verseny. Milyxen szép kifejezés! Bátran kihívok bárkit, tutira megnyerem!
Azt nem hiszem! Nálam nem lehetsz lustább! :-)
Akkor én is licitálok: benevezek a versenyre és figyeljétek meg, hogy én leszek az első! Holnap már meg is gravíroztatom az érmemet Ottó kollégámmal. :)
Rendben, de az Andi nevet gravíroztasd bele, annyira biztosra megyek!
lustaság? egyértelmű a győztes, szerény szemályem......
muhahahaha :)
sehol sem vagytok csajok :P :P
Képeket szeretnék erről a luxusvilláról! Medencéje van? No és a gyártó pontos tervrajzát is kérem.
A pogikból meg kostolót, de azonnal ám :) !!!!
A lusti versenyt meg kár kihírdetni, messze viszem a pálmát(csontot)!
Kedves Zokni! A luxusvilla képét hamarosan közzéteszem, de sajnos a gyártónak csak fejben van meg a tervrajz. Természetesen medencéje is van Benőnek, igaz az az udvar másik végében és emberek szoktak fürödni benne, de Benő ezt nem igazán bánja, mert nem szereti a vizet.
Kóstolóért lehet jelentkezni apukámnál! :)
Megjegyzés küldése