BUÉK és coming out és zserbó

Remélem, semmit sem felejtettem ki a címből. Kicsit csodálkozom, hogy blogszerzőtársaim még nem kívántak, de nyilván most kapirgálják össze magukat, nekem meg már könnyebben megy az ilyesmi, mert az én koromban már nem annyira viharos egy szilveszter éjszaka:) Remélem, azért mindnyájan jól vannak. Szóval boldog, sikeres új évet mindenkinek! Minden adott hozzá:)
Szeretném nektek elmondani, hogy szoros, közeli és meghitt viszonyba kerültem a Vidék íze magazinnal - fészbuk is, igen (a honlap épp átalakítás alatt, nemsokára csinosabb lesz), a januári lapszám nagy részét már én csináltam. Nagyon örülök ennek az új munkának, hihetetlen szerencse, ha az ember az egyik hobbiját csinálhatja munkaidőben, és persze még fizetnek is érte (ezúton üzenem az összes kutya-, bridzs- és futólapnak, hogy még vannak szabad kapacitásaim, főleg ilyen fontos dolgokra!). Tényleg nagyon-nagyon élvezem, le sem tudom írni, mennyire. Persze nagyon sok időmet leköti, sok a tanulnivaló, ezért is írtam az elmúlt néhány hónapban még a szokásosnál is kevesebbet, hála istennek, Andi meg épp kilőtt, szóval volt a blogban olvasnivaló. Nem szeretném a jövőben a két dolgot, mármint a közöskonyhát meg a Vidék ízét összekeverni, remélem, kulturáltan tudom folytatni a kettős életemet. Ezt a felületet nem fogom a lap reklámozására használni, csakúgy, mint eddig, de ha pont egy vidék ízés receptet fogok megfőzni, nem fogom lefogni a kezemet, és írok róla, ha van kedvem, csakúgy, mint eddig. A lapban pedig természetesen sosem fogok csincsillaként szerepelni (persze azért más gasztrobloggerek bemutatását tervezem:)). Az viszont simán előfordulhat, hogy egy régi, saját receptemet betesszük az újságba, szóval előfordulhat, hogy valakinek ismerős lesz. Ez a blog továbbra is önfeledt szabadidős tevékenység marad:)
És akkor jöhet végre a legeslegfinomabb zserbó. Ezer éve másoltam ki az nlc egyik főzős topikjáról, Latsia anyukájának a zserbójáról van szó, nem is tudom, hogy fent van-e a blogján. Évek óta minden karácsonykor megsütöm (és csak akkor), de sosem fényképezem le, nincs idő a nagy rohanásban. De most résen voltam, és Rebeka csinált róla néhány képet. Eszméletlenül finom. Én több évtizeden keresztül azt gondoltam, hogy utálom a zserbót, amíg ezt meg nem kóstoltam. Kemény tésztatenger, porló dióval, na ne. De ez nem olyan, finom, krémes, isteni. Vékony tészta, sok dió és még több lekvár, néhány tonna csoki a tetejére, szuper.

Hozzávalók:
- 40 dkg liszt
- 25 dkg vaj
- 5 dkg cukor
- csipet só
- 1 tojás és 1 tojássárgája
- 1 zacskó sütőpor
- 1 nagy üveg (7 dl) házi baracklekvár
- kb. 30 dkg darált dió (nem mértem, sajnos)
- 15 dkg porcukor meg egy zacskó vaníliás cukor
- 30 dkg étcsoki a tetejére
- 3 evőkanál olaj vagy 2 evőkanál hideg vaj a mázhoz

A hideg vajat aprítógépben összemorzsásítom a sütőporral elkevert liszttel, sóval és a cukorral. Deszkára borítom, hozzáadom a tojásokat, és összegyúrom. Kifejezetten jó állagú tészta lesz, könnyen összeáll a sok vajtól, és könnyű is vele dolgozni. Hagyom pihenni tíz percig.
Utána három cipóra osztom, egyesével vékony lappá nyújtom, kicsit lisztezett deszkán. Tényleg nagyon vékonnyá, mert úgy szeretjük. Nekem ebből a mennyiségből lett egy 25*33 cm-es tepsi és egy 20 cm átmérőjű kerek tortaformányi.
A tepsi aljába sütőpapírt terítek, erre megy rá az első réteg. Sütőpapír, második réteg, aztán még egyszer. A kinyújtott tésztákat így könnyen be tudom tenni a hűtőbe (vagy ilyen remek télen a teraszra), és hagyom néhány órát hűlni.
Sütés előtt a két felső lapot leemelem. A legalsó marad (meg az alatta lévő sütőpapír is), arra rákenem a lekvár felét, ez jó vastag réteg lesz, és megszórom a cukros dió felével. Ráemelem a második lapot (sütőpapír nélkül, persze), jöhet a lekvár meg a dió második fele. Tetejére meg a harmadik tésztalap. Jó alaposan megszurkálom villával, és 170 fokos sütőben készre sütöm. Akkor van kész, amikor szép halványbarnára pirul a teteje, tényleg csak halványra, mivel nagyon vékonyak a tésztalapok, elég gyorsan megsül.
Ha kész, kiveszem a sütőből, és a tepsiben hagyom teljesen kihűlni. Gőz felett megolvasztom a csokit, belekeverem az olajat vagy a vajat, és rásimítom a tészta tetejére (az olajos az könnyebben szétterül, a vajasat kicsit tologatni kell), és egyáltalán nem zavar, ha rücskös a teteje, sőt, így tetszik.
Melegített, éles késsel elég szép szeleteket lehet vágni.