Óriás fahéjas csiga

Csigakertben nagyra nőtt csiga. Az, ami nem látszik a süti mögött, az a csigakert. Amikor megvettük a házat, akkor rózsakert volt, egy pici, nagyon napos kertdarab a bejárati kapu mellett. Több bokornyi szép rózsa volt, meg egy tüskétlen szeder. Azóta a Tamásnak sikerült az összes rózsát kiirtania, a szedret csak majdnem, és átvették a hatalmat az ő kedvencei. Mert ide csak a kiválasztottak kerülnek, ez a legnaposabb, legmelegebb pár négyzetméter nálunk. Van egy fügefa, ami néha háromszor is terem egy évben, de ezt mostanában ritkán gyakorolja, van egy kivi, ami valamiért haldoklik, nem tudom, miért nem érzi jól magát, meg levendula, gránátalma, pár kaktusz, kövirózsa, ilyesmi. Majd egyszer lefényképezem a kertet is. Általában itt szoktam ételfotózni, mert hogy jó világos (a pici kertünk többi része nagyon árnyékos), és ráadásul van egy kő, amire épp le tudom tenni a delikvenseket, és ez a szép halványzöld izé általában jó háttér. Na, és ez telistele van csigákkal. szóval én tuti nem lépek ide fel, mert nehéz gyilkosság nélkül megúszni. Ha esik, akkor kezdenek elszaladni, de reggelente mindig begyűjtjük a kalandosabb természetűeket az utcáról, és visszahozzuk őket ide, a csigakertbe. Mert az utcán biztos rájuk taposna valaki, direkt vagy véletlen. Volt idő, amikor picurka csigácskák lógtak a fűszálakon, mára hatalmasak lettek. (Végig házas csigákról beszélek, a házatlanokkal kevésbé vagyok jóban. mondjuk, nem bántom őket. Mármint a feketéket. Nem tudom, mi lenne, ha bennünket is elöntenének a narancssárga meztelencsigák, lehet, hogy többen lennének, mint a toleranciám, nem tudom, azoktól eléggé iszonyodom. De eddig még megúsztuk őket.) Szóval ezekkel a házasokkal jóban vagyunk. Vigyázunk rájuk, esőben két szemüveget is felveszek, nehogy eltiporjam valamelyiket. Szeretnek az út közepén sasszézni. Néha beszorulnak a pici kertem kerítésébe, olyan szép kövérek. Majd egyszer fényképezek belőlük is néhányat, nem kell nagyon keresgélni őket:)

A csak finomlisztes változatot ld. itt.

A süti egyszerű kelt tészta teljes kiőrlésű lisztből (főleg), fahéjjal megszórva, sztem állati jó volt, el is kopott fél nap alatt. A héja ropogós volt, belül puha foszlós, szóval pont amilyennek lenni kell az ilyesminek.

Hozzávalók:
- 1,5 dkg élesztő
- 1 csésze finomliszt
- 50-60 dkg teljes kiőrlésű liszt
- 1 kávéskanál só
- 3 evőkanál cukor
- kb. 3 dl tej
- a töltelékhez 10 dkg vaj, fahéj és porcukor

Mivel már reggel tudtam, hogy este valamit sütni szeretnék, összekevertem az egy csésze fehér lisztet az élesztővel, kevés langyos vízzel meg fél evőkanálnyi cukorral, olyan nokedlitészta-szerű sűrűségre, letakartam, és hagytam békésen bugyborékolni estig (szobahőmérsékleten).
Aztán ezt a gyorskovászt beleöntöttem a dagasztó tálba, mehetett hozzá minden más, a tejet is csak úgy hidegen raktam bele, egyenest a hűtőből. Közepesen kemény tésztát dagasztottam, aztán hagytam kelni.
Deszkán kinyújtottam, jó nagyra, megkentem az olvasztott vajjal, és megszórtam sok fahéjjal meg porcukorral. Feltekertem, és egy papírral bélelt tortaformába áthelyeztem, amikor ott is újra megkelt, akkor mehetett a 200 fokos sütőbe, míg meg nem sült.
Rácsra borítottam, és gyorsan lefényképeztem a fényképezésre teljesen alkalmatlan konyhában, mert gyanakodtam, hogy nem fogja egyben megérni a másnap reggeli kellemesebb fényviszonyokat.

Terveztem rá némi csinosító cukormázat, de ahhoz ki kellett volna hűlnie. Mire kihűlt, már hiányzott a fele, szóval maradt a porcukor.

Napi cukinak pedig Kóficka, amikor szőnyeget játszik. Felhívnám a figyelmet a farkára, azért olyan elmosódó, mert folyamatosan jár, amikor fényképezem. (A fénykép csak szimplán azért elmosódó, mert már sötét volt, és rosszul állítottam be a gépet.)