Történeti áttekintés: szóval az úgy volt, hogy ugye gyerekként volt néhány dolog, amit nem ettem meg. Az egyik nagy ellenség a tej volt, nem hogy a tejet nem ittam meg, de semmi olyat nem vettem magamhoz, aminek a nevében szerepelt a tej. Próbáltak például egyszer madártejjel átverni, de nem hagytam magam. Aranygaluskát sem ettem volna soha, ha valaki előre elárulja, hogy ebben dió van. De a neve annyira ártatlan volt, és a helyi telefongyár üzemi étkezdéjében (igen, ott történt a nagy találkozás) annyira elbújt az utolsó diómorzsa is a finom vaníliakrém alatt (akkor vajon miből csinálták?), hogy megkóstoltam, és aztán meg is ettem, mert nagyon-nagyon ízlett, hála istennek, nem sok dió volt benne. Aztán megszerettem a sült diót is (több évtized alatt), és már nagyon is megenném, ha nem lenne benne glutén meg tej. Így aztán ritkán csinálok, főleg, hogy a gyerekeim ötven százaléka enné csak meg, de ez az ötven százalék ritkán enged meg magának ennyi üres kalóriát. Most is csak azért sütöttem, mert vittem valahová.
Egyébként volt már nálunk, Beáék így csinálták.
Akkor jöjjön az egyáltalán nem pontos recept. Szeretek kelt tésztákat csinálni. Időigényes (mármint hogy néha sürgölődni kell körülötte), de egyáltalán nem macerás, és semmi olyasmi nem történik közben, ami nehezemre esnék. Például nem kell kézzel tapicskolni semmiféle ragacsos tésztát. Nem kell gőz felett főzőcskézni. Habot verni vagy zselatinnal maszatolni. Robotgéppel dagasztok. Tudom, hogy kb. 50-60 dkg lisztből készült tésztával bír el a gép, tehát nagyjából ekkora adagot készítek. Ehhez sem kell mérleg, van szemem. Valamikor korán reggel - a reggeli teámmal együtt, de kávéhoz is jó - csinálok egy kovászféleséget. A robotgép táljába belemorzsolok kb. 1-1,5 dkg friss élesztőt, teszek hozzá egy teáskanálnyi mézet, ráborítok fél vagy egy csésze lisztet, ahogy a kedvem tartja, és annyi langyos vizet adok hozzá, hogy olyan kellemes nokedlitészta-állaga legyen. A dagasztókarral keverem egy-két percig, aztán letakarom, és hagyom békén pár órácskát. Ez a rész kihagyható, de sokkal finomabb lesz a tészta, ha mégis van rá idő. Ezalatt szépen fel fog habosodni. Visszaszámolok, hogy mikorra akarok kész lenni, és aztán valamikor nekilátok. A tálba öntök még 2-2,5 csésze lisztet (három csésze kell összesen), adok hozzá egy csipet sót meg némi vaníliakivonatot. Ha sietek, akkor még fél dkg élesztőt, de ez nem kötelező. Ha édes a tészta, mint például az aranygaluska, akkor még vagy 2 evőkanál mézet vagy barna cukrot. Aztán jöhet a folyadék. Kalácsféleségnél tej vagy tejszín, minél zsírosabb, annál jobb. Kb. 2 decit langyosítok, ha az nem elég, akkor már csak langyos vizet adok hozzá. 60 dkg liszthez általában összesen 3 dl folyadék kell. Ha túl lágy a tészta, akkor nehezen formázható, ragacsos, és sütés közben ugyan felnő, de aztán össze is esik. Ha túl kemény, akkor nem lesz pihe-puha foszlós. Szóval el kell találni, kell hozzá némi gyakorlat (de a nem tökéletes kalácsok is nagyon finomak). Kettes fokozaton dagasztom. Eleinte általában hígnak tűnik a tészta, de aztán szépen összeáll, és elválik az edény falától. De ha mégsem, akkor úgyis ott vagyok, és adok hozzá még lisztet. Ha meg túl sűrű, akkor egy kis langyos vizet. Ha tejjel dagasztok, akkor megy hozzá még olvasztott vaj is, olyan 5 dkg (ha tejszínnel, akkor nem kell, mert az önmagában elég zsíros). Nem dagasztom órákig, max. 10 perc, amíg egy szép, fényes gombócom nem lesz. Letakarom, és hagyom szépen megkelni. Ezt nemigen lehet siettetni. Jó meleg hely (de nem túl meleg), és nem csinálunk rá huzatot. Minimum egy óra. Ha megkelt, akkor jöhet a formázás. Ezt egyszerűen kinyújtottam, és pizzavágóval felkockáztam.
A kis négyzetekből gombócokat gyúrtam. Odakészítettem a pultra a papírral bélelt kapcsos tortaformákat (ebből a mennyiségből egy nagy és egy kicsi kalács lett), egy tálban olvasztott vajat (10-15 dkg), egy másikban pedig a diót (száraz serpenyőben megpörköltem, durvára daráltam, és némi vaníliával és barna cukorral elkevertem). A gombócokat megforgattam először a vajban, utána a pörkölt dióban, aztán szép sorban leraktam az odakészített formákba.
Két-két sor gombóc lett mindegyikben. Aztán megint takarás, kelesztés. Amikor már szépen kidagadtak a formából, mehettek a 220 fokos sütőbe (hála istennek, egyszerre beférnek). Hőmérséklet azonnal visszavéve 200, majd 180 fokra. Aztán addig sütöm, míg meg nem sül:) 20-30 perc? Érezni az illatán, meg látszik is a tetején, hogy készen van.
Szépen szét lehet tördelni.
Kötelező mellé a vaníliasodó. Jobb helyeken és időkben tojásból készül, de eléggé félek a tojásos cuccoktól, szóval most jó kis mesterséges aromás, híg vaníliapudingot csináltam mellé (1 zacskóhoz 5 dl tej helyett mondjuk 7,5).
És akkor végre jöhet a napi cuki. A Joli azt olvasta, hogy bolha ellen biztosan, de még az is lehet, hogy kullancs ellen is tök jó az illóolajos kezelés a kutyáknál-cicáknál. Kakukkfű, levendula, a többit elfelejtettem. Most tesztelés alatt áll. Kaptunk egy üvegcsével. És Nyikától ismerjük a nóháut: fogunk egy csinos kendőt, amelyiknek a színe jól illik az ebhez, csöpögtetünk rá ebből a mámorból, és felhelyezzük. Időnként levesszük, hogy ne érje a szegény kutyaorrot ilyen erős inger ilyen sokáig. Nem tudom, fog-e használni az élősködők ellen. Nekem nagyon tetszenek az illatos kutyák, gyönyörűség beleszagolni a nyakukba.
Tiszta Feró, nem?
1 megjegyzés:
nagyon cukik na meg az aranygaluska se akármi....
Megjegyzés küldése