Marcipános isler

Körülbelül száz éve kialakult nálunk a karácsonyi sütipaletta, és ugyan szeretnék néha újakat, de nincs rá időm. A legnagyobb hülyeség ez a karácsonyi linzertömeg, ami kötelező kellék. Hihetetlen sok idő elmegy rá. Akkor jó, ha hajszálvékony a tészta, és alapvetően icipici az egész, hiszen karácsonykor ki bírna el nagyobbakkal. Így viszont sosincs időm nagytakarítani, mert folyamatosan a linzerkéimmel matatok. De erről már írtam egyszer. Most viszont megváltoztattam a tésztát, és változott a forma is egy kicsit. Hosszas netes kutakodás és pár próbálkozás révén kikísérleteztem egy szuper jó linzertésztát, nagyon más, mint amivel eddig dolgoztam. Nem a hideg vajat kell morzsásítani a liszttel, hanem a puhát, ráadásul robotgéppel, az eredmény egy nagyon jól kezelhető, puha tészta. Nem kell hűteni. Rögtön lehet vele dolgozni. Lehet tapicskolni, lisztezni, szóval kifejezetten karácsonyi mókákra jó (a másikat sokszor két fólia között kellett nyújtani, annyira utálta a lisztezést, anélkül viszont leragadt). És állítólag még finomabb is, mint a régi. Azt nem tudom, hogy a beletöltött lekvárt hogy viseli hosszútávon, remélem, nem hullik tőle atomokra. Ja, és nem kemény, azonnal ehető, nem kell várni, hogy puhuljon.

Tehát a tészta:
22 dkg puha vaj
7 dkg cukor
1 tojás
1 csipet só
1 kávéskanál vaníliakivonat
35 dkg liszt

A liszt kivételével mindent belerakok a robotgép táljába, és jó habosra kikeverem. Utána fakanállal hozzáforgatom a lisztet. Deszkára borítom, összegyúrom. Ha nagyon kell, mehet még hozzá kicsi liszt, de lágy tésztát kell kapnunk. Most pár percig hűtöm, hogy könnyebb legyen vele dolgozni. Utána kinyújtom, kiszaggatom, sütőpapíros tepsire rakom, és forró sütőben pár perc alatt megsütöm. Szép vékonyra ki lehet nyújtani, nagyon könnyű vele dolgozni. A sokadik összegyúrás után sem keményedik meg, tényleg öröm vele játszani. Mindenféle linzert lehet belőle csinálni, pici kis lekvárosokat, bélyegzőset, most ugye isler lett  a nagy része. Nagyon vékony, pici korongokat sütöttem belőle.

Összeállítás: porcukros deszkán kinyújtom a marcipánt, és abból is kis korongokat vágok ki. Alulra egy tésztakorong jön, arra baracklekvár, rá a marcipán, megint lekvár, megint tészta. Aztán csokiba mártom. És papírra rakom száradni. A képen szépen látszanak az arányok, hogy mennyire szaftos.
Az összeállításhoz a saját baracklekváromat használom, de előtte összefőzöm cukorral, hogy tartós legyen (alapesetben annyira kevés benne a cukor, hogy pár nap alatt megromlana szobahőmérsékleten). Utána botmixerrel áttöröm, mert a töltéshez a darabos lekvár nem jó. Csokiból legalább fél kilót megolvasztok, gőz felett, és egy villával meg egy kanállal ügyeskedve mártogatom a betöltött islereket. Aztán vagy teszek valamit a tetejére vagy sem.

Napi cukinak meg a dagi cicánk, aki elég ritkán szerepel errefelé. Pedig szép.