Gluténmentes kókuszos-csokis keksz

Semmi különös, csak finom. Gyorsan kész van, nemigen lehet elrontani. Dobozban elég sokáig elállna, ha nem etetné magát annyira. Ritkán csinálok ilyesmit, mert nem tudok megállni egy darabnál, sajnos. De néha úgy érzem, hogy minden kényeztetés rám fér:) 

Hozzávalók:
- 6 dkg kókuszreszelék
- 8,5 dkg zabpehely
- 6 dkg gluténmentes liszt
- fél kávéskanálnyi sütőpor
- 12,5 dkg puha vaj
- 5 dkg barna cukor
- 1 tojás
- fél dl tejszín
- vaníliakivonat
- 5 dkg étcsoki összetörve

Az elkészítés a szokásos: habosra keverjük a puha vajat a cukrokkal, vaníliával, tojással, tejszínnel, utána belekeverjük a liszt-zabpehely-kókusz-sütőpor négyest, meg persze a tört csokit is. Sűrű, jól formázható tésztát kapunk. Sütőpapírral bélelt tepsire diónyi gombócokat teszünk (vizes kéz!), kicsit lenyomkodjuk, és 180 fokra előmelegített sütőben légkeveréssel kb. 10 perc alatt megsütjük.

És akkor jöhet a napi cuki. Régi szokásunk szerint édes mellé édeset. Túl vagyunk a tavasz legnagyobb divatszenzációján, Kóficka megkapta a nyári ruciját. Ilyenkorra már rémesen elhanyagolt kinézete lesz, mint az öregasszonyok, egyre szőrösebb. De aztán lenyűgöző a változás, mindig kiderül, hogy a sok loncsos szőr alatt egy hihetetlenül formás kis test bújik meg:) Asszonyosan gömbölyded, cukorfalat. És irtó jól érzi magát az új bundában. Egyrészt azért, mert nagyon kellemesen hűvös, másrészt azért, mert tudja, hogy gyönyörű, harmadrészt pedig azért, mert ilyenkor folyamatosan simogatjuk és gyömöcköljük, mert isteni érzés hozzáérni, olyan, mint egy extra méretű vakond:)

Bifór:

 Áftör:

És akkor most tényleg elvonulunk nyaralni. De ti sem maradtok olvasnivaló nélkül, előre betározok pár posztot, többek között arról, hogy miben tudunk szállítani egy csinos, de túlméretes, elfáradt tacskót. Meg másról.

Töltött köles

Régóta játszom a kölessel (szuperegészséges és gluténmentes!), de eddig még sosem jutott eszembe, hogy vajat tegyek bele. Nem tudom, miért nem, mert alapvetően mindenbe vajat teszek, mert imádom. Persze most is Permanistától hallottam, rögtön ki is próbáltam, és nagyon elégedett vagyok a végeredménnyel. Otthonról visszük az ebédet a DT-sal, és valamit gyorsan össze kellett csapjak az otthoni készletekből, hogy legyen ebédem a lapzártás húzós hétre, és ez a köleses izé született, szerintem nagyon finom  volt, pár napig ki is tartott, hála istennek. Alul-felül egy vajjal, sajttal, tejföllel feltuningolt kölesréteg, közötte meg extrém fűszeres zöldségragu.

Hozzávalók egy kisebb tepsihez:
- 50 dkg köles
- 5 dkg vaj
- 1 dl tejföl
- 10 dkg sajt, kb.
- 4-5 közepes répa és egy karalábé (persze más zöldség is jó, de én ezt találtam a hűtőben)
- 1 vöröshagyma
- némi zsír
- fűszerek

Nagyon sok vízben átmostam a kölest (mondjuk ötben), amíg teljesen tiszta nem lett az öblítővíz. Utána kb. dupla vízben sóval megfőztem. Nem akartam, hogy pergő legyen, szóval ha felitta, és még nem elég ragacsos, akkor kis vizet még adtam hozzá, és tovább főztem.
Közben a töltelék a szokásos: zsíron megfonnyasztom a felkarikázott hagymát, rádobom a darabolt zöldségeket, és roppanósra párolom, közben erősen fűszerezem frissen őrölt borssal, csipetnyi curryvel,  jó sok római köménnyel, némi cayenni borssal.
Összeállítás: kikentem a tepsit vajjal. A többit belekevertem a tejföllel meg egy kis reszelt sajttal együtt a főtt kölesbe. Alulra kentem a köleskrém felét, arra ment a zöldségragu, arra a köles másik fele, és a tetejére reszelt sajt. Forró sütőben összesütöttem. Almás párolt káposztával ettem (mert azt is találtam még a hűtőben).

Napi cukinak meg hétvégi napsütésben kiránduló ebek (valahol Horány környékén a gáton). Kófickát pénteken viszem kopasztani, akkor sokkal csinosabb lesz, mint most az elhanyagolt frizkójával.

Nem kutya, de azért szép:

Epres tiramisuféleség

A tavalyi húsvétunk némileg rendezettebb volt, az idei káoszba fulladt. Eleve totál be voltunk havazva - mindenféle értelemben -, erre még rátett a szétszedett konyhám, kész, halál. Volt kb. fél napom a húsvéti nagybevásárlásra, nyuszialakításra és nagytakarításra. Úgy is sikerült. Szombaton meg úgy fogtam hozzá a nagy ünnepi lakoma megfőzéséhez/megsütéséhez, hogy az egyébként sem túl nagy (viszont legalább jó üres) konyhamaradékomban hárman is vadul próbálkoztunk. DT festett és pultot szerelt (hogy legalább karácsonyra legyen valami konyhaféleség), Bendi polcokat súrolt a mosogatót ejnstandolva, én pedig a fél konyhaasztalt megkaparintva (a másik felén szerszámok voltak) próbáltam kalácsot sütni, kaszinótojást gyártani, meg nem is tudom már mit csinálni. Na, azok is pont úgy sikerültek, ahogy az várható volt. A kaotikus helyzetet remekül jelképezi ez az epres-kávés izé, ami végül is finom volt, de nagyon másra készültem. A hétfői vendégeknek akartam egy tiramisut összedobni, gondoltam, az ilyen krémes-puha cuccokat általában szeretik, meg jó is lesz a sok száraz süti mellé, ráadásul kevés ennél egyszerűbb és gyorsabb édesség létezik. Aztán vasárnap este rájöttem, hogy nincs otthon tejszínem. Pedig határozottan emlékeztem, hogy vásároltam jó pár dobozzal, és direkt tartósat, amit kevésbé szeretek, hogy úgyis tumultus lesz a hűtőben, ne foglalja a helyet. Feltúrtam mindent, de egy árva dobozzal sem találtam. Ezek szerint álmodtam a beszerzést? Vagy megvettem, és mindet gyorsan elhasználtam, és azt felejtettem el? Fogalmam sincs. Viszont valamit mindenféleképpen szerettem volna csinálni (tejföl, joghurt, kefír, túró a sógornőm miatt nem játszott, semmi ilyet nem eszik). Végül is ez a krém született meg, finom volt, de azért jóval macerásabb, mint egy klasszik tiramisu lett volna.

Hozzávalók egy jó nagy adaghoz:
- 5 tojásból gluténmentes piskóta (persze lehet helyette egy csomag kész babapiskóta is)
- sok kávé, legalább 3 csészényi (én neszkávét használtam)
- 3 evőkanál mandulalikőr
- 5 tojás
- 2 evőkanál keményítő
- fél liter tej
- vaníliakivonat, paszta, bármi
- kis kakaópor
- pocukor
- 50 dkg mascarpone
- 1 dl tejszínhab (mert egy pici maradék még volt előző napról)
- kb. 30 dkg fagyasztott, de már felengedett eper

Piskóta: teljesen a szokásos, csak gluténmentes lisztből. Az egész tojásokat öt percig maximumon habosítom 5  evőkanál cukorral, aztán óvatosan beleforgatok 5 evőkanál lisztet, és a nagy gáztepsiben megsütöm.
Közben felforraltam a tejet. Az egész tojásokat összekevertem a keményítővel, olyan 10 dkg-nyi porcukorral és a vaníliával, gőz felett habverővel besűrítettem (sokáig tart és nagyon unalmas), közben hozzáöntöttem szép lassan a forró tejet is. Amikor már nagyon untam, abbahagytam, hála istennek eleve kanalas desszertnek indult, nem volt baj, hogy nem volt nagyon kemény. Aztán kihűtöttem. Közben összekevertem a tejszínhabot a mascarponével, ehhez is adtam porcukrot, végül jöhetett hozzá a kihűlt sárga krém. Most már csak a rétegzés jött, a felkockázott piskótát belemártogattam a mandulalikőrrel elkevert erős, szigorúan cukrozatlan kávéba, beleszórtam a tál aljába, ráöntöttem egy adag krémet, dobáltam bele pár szem epret, aztán ezt ismételtem, míg meg nem telt a tál. A tetejét megszórtam pici kakaóval. A maradékból meg teletöltöttem két poharat:

Tejszínhabbal (sógornőmmel hozattam, szegény, még jó, hogy nem rendeltem tőle egy komplett desszertet) és csokiszósszal ettük, hogy akkor már üssön rendesen.

Még egy kis konyha. Nagyon lassan halad, sosem érünk rá. Itt már van pár láb, és persze van kotnyeles cica is.

Húsvét vasárnapjának reggelén ez a kép fogadott, éjszaka DT felszerelte a pultot. Nem volt könnyű mutatvány, mert derékszög és egyenes nem létezik nálunk.

Ezt nekem hozta a nyuszi:) Szerintem egyszerűen isteni:)

Hamarosan kisnyuszi is született:) Nagyon szapora jószág:)

Azóta minden este lekenem a pultot valami bio keményolajjal, ma már talán elég is lesz. Közben lassan készül az alja is. A maradékfelhasználás jegyében kiválóan hasznosítjuk a feleslegessé vált felső szekrényeket. Fehérre lesznek majd festve, ha egyszer odáig is eljutunk.

Visszakerült a cicaasztal is:) Tulajdonképpen mi is nagyon vágyunk rá, hogy használjuk, most épp arra gondoltunk, hogy néha egy fél órára kölcsön kérjük tőlük:)

Napi cukinak meg két hétfői locsoló:) Kicsit bambán néztem a kisebbik fiatalemberre, de mint kiderült, elseje volt!!!

Levezetésként (egy) pár ropogós, friss eb. Édes kicsi Kófickám, nem áll neki jól a vaku:(

Szegény tüzelő Zsuzsi. Mostanában nem lesz sok séta:(

Húsvéti kalács 2.

Elmehetnék levelibékának, olyan nagy biztonsággal választom ki azt a napot, amelyiken húsvéti kalácsot sütök blogcélokra. Szép, napos, meleg időre vágyom én is, meg a kelt tészta is, aztán küzdhetünk a mínuszokkal. Nem akarok igazságtalan lenni, nap azért volt rendesen, csak az a déli mínusz négy fok nem tetszett. A tavalyi recept nagyon puritán volt (az is nagyon finom!!!), ez most egy deluxe kivitel, sok tejszínnel, tojássárgájával. A Vidék íze vadiúj, húsvéti számában jelent meg. Nagyon jó tészta, nagyon könnyű vele bánni, és persze finom is. Egyszerű recept, nincs benne kovász, előtészta, hasonló finomságok, van benne viszont viszonylag sok élesztő, viszonylag sok cukor, tehát könnyen és gyorsan kel. A végeredmény pedig tutira finom és foszlós lesz. Ha hidegben gyártjuk, rá kell beszélni, hogy szép magas legyen, de az ellapult is nagyon finom:) Ezt a kalácsot egyszer már  megsütöttem, akkor csináltam sok fázisfotót, viszont a végterméket elfelejtettem lefényképezni:( Akkor az egyszerű tészta mellé a legszimplább hármas fonást választottam, hogy tényleg semmi faxni ne legyen benne. Egy irtózatos méretű kalácsot sütöttem egy adag tésztából. Ma a játék kedvéért két kalács készült, ötös fonattal mind a kettő. Szóval van többféle fázisképem, és egyféle végeredményképem, majd igyekszem nem nagyon keverni.

Tehát a hozzávalók:
- 60 dkg finomliszt
- 2,5 dkg élesztő
- 5 dkg puha vaj
- 8 dkg cukor
- 3 tojássárgája
- 1 csipet só
- 2 dl tejszín
- 2 dl tej
- vanília (most vaníliapasztát használtam, de tökéletes hozzá a Bourbon vancuki is)

A vaj kivételével mindenki ment a robotgép táljába (a tejszínt és a tejet egy tálban picit langyosra melegítettem), és kettes fokozaton 15-20 percig dagasztottam. Először ragacsos masszának tűnik, de idővel szép fényes gombóc lesz belőle. A legvégén ment bele a puha vaj, azzal is kidagasztottam, aztán letakarva hagytam kelni. Ilyen szépen megkelt:

Deszkára borítottam, és alaposan átgyúrtam, alig kell alá liszt, annyira cuki kis tészta. Utána nem túl nagy téglalappá nyújtottam, és felvágtam három, illetve öt csíkra:

Jöhe

Jöhetett a fonás, viszonylag lazán. Én a deszkán szoktam megfonni, és átemelem a tepsire, de gyengébb idegzetűek fonhatják ott is. Olyan nagy lett, hogy csak átlósan fért el:

És akkor most jön a trükk. Mivel a múltkor is zegernye volt, tettem is érte, hogy felfelé keljen, ne oldalra folyjék szét. Keretek közé szorítottam:)

Ilyen nagyon megkelt:

Megkentem tojásfehérjével (úgyis maradt a tésztájából), és mehetett a jó forró sütőbe. Olyan 220 fokos sütőben szoktam indítani, ez szépen felhúzza, és pár perc múlva leveszem a hőfokot 180-ra, és addig sütöm, míg szép színű nem lesz. Aztán rács.
Ma még külön mulatságban is volt részem. Valamikor vettem egy vacak sütőpapírt, de nem dobtam ki, hogy jó lesz majd krumplisütéshez. De most összekevertem a jóval, és totál ráragadt a kalács alja, alig tudtam leszedni. Disznóság, hogy ilyen vackot árulnak, egy kezdőnek örökre elveszi a kedvét a sütéstől. Szóval ha ilyet látsz, ne a receptet dobd ki, hanem a sütőpapírt. A jó papír semmire sem ragad rá, pláne nem egy teljesen ártalmatlan kelt tésztára. A Metro saját márkás papírját szoktam használni, az árban is nagyon jó (olyan 400 Ft körül lehet, talán 28 méter egy tekercs), és szeretem az Aldiét is, azokkal nincs ilyen gondom.

Napi cukinak meg két kirándulós kép, két hete voltunk sajnos, nem most, pedig ma is a hideg ellenére gyönyörű kirándulóidő volt, de nem értünk rá. Kóficka minden undormányos pocsolyában megmártózott (mi kevésbé élveztük a sárdagasztást). Úgy is néz ki. Ezt a csinos dizájnt csak a bejárati ajtónkig élvezheti, mert ott rögtön egy lavórba tuszkoljuk (eléggé undorodik a szép tiszta víztől), és könyörtelenül tisztára súroljuk. Mostanában olyan remek az időjárás, hogy gyakorlatilag minden séta után ez a menetrend.

A Zsuzsi meg hisztérikusan kerüli ezeket a mocskos dolgokat, de olyan csuszi-muszi volt, hogy még az ő hasát is le kellett sikálni.

Kakaós-karamellás rizspuding

Nem is recept, de azért finom. És ötperces mutatvány. Vasárnap bokros elfoglaltságaim miatt a totál minimumot akartam (és tudtam) hozni a hétvégi családi ebédre (csípős fűszeres csirke meg krumpli, ezek megsültek maguktól a sütőben, kész savanyúság meg puding), de aztán kiderült, hogy még pudingpor sincs otthon, legalábbis elég. Valamikor a héten negyedfüllel hallottam a Baracskai Angélát a Paprika tévén, és ő csinált valami rizspudingot, de nemigen tudtam odafigyelni (igen, akkor is bokros teendőim voltak). Szóval maga a kifejezés ütött szöget a fejemben, persze olvastam már róla régebben is, de sosem csináltam. Most viszont igen, mert kellett valami nagyon gyors desszert, szerintem tök jó lett, el is fogyott.
Felforraltam egy liter tejet, közben egy tálban összekevertem mondjuk három evőkanál rizslisztet meg három evőkanál rizsdarát tejjel, kakaóval, csipetnyi neszkávéval, vaníliával, barna cukorral és édesítőszerrel, pici fahéjjal. Amikor felforrt a tej, beleöntöttem ezt a keveréket, és folyamatosan kevergetve pár perc alatt készre főztem. Mivel volt még olyan 3-4 evőkanálnyi karamellkrémem, azt is belefőztem, szerintem jót tett neki, de persze ez ki is hagyható. (A múlt hétre készült valami desszerthez, irtó bonyolult, két tubus cukrozott sűrített tejet belenyomtam egy vastagtalpú kis lábasba, Bence volt olyan kedves hogy melléállt, és kis láng, folyamatos keverés. Tényleg folyamatos, mert pillanatok alatt leég. Aztán mikor már szép halványbarna, kész is van, szerintem tíz perc alatt van. Öntöttem még hozzá vagy másfél dl tejszínt, mert nagyon sűrű volt, és még azzal is kiforraltam.) A kész rizspudingot széttöltöttem ebbe-abba, és félig felolvadt fagyasztott eperrel ettük, szerintem a málna is nagyon jól állhat neki. A tejszínhabot letiltották.

Napi cukinak meg napozó foxi. Zsuzsika betegesen imád napozni. Télen-tavasszal, amikor irtó erősen süt a nap, akkor állandóan beszivárog a szobába, megy a nap után, és a leglehetetlenebb helyeken sütteti a hasát és egyéb dundi alkatrészeit. Annyira cuki. Ma délután a kézimunkakosárban kezdte:) Kicsit aggódtam, nehogy beleálljon a horgolótű:)

Aztán úgy döntött, hogy talán mégis kényelmesebb lesz a földön:

Az meg kicsit kemény volt. Az édes alvás a kanapén folytatódott (közvetlenül elalvás előtt Szabad Földet olvasott):

Ez már az esti levezetés:

Bedobálós savanyú

Csak azért, mert szezonja van:) És azért ilyen kis idétlenke a mennyiség, mert ennyi maradt, több nincs. (Legalábbis azt hittem.) Mert hogy megígértem, hogy felteszem, és most éppen van hozzá képem, mégha ilyen kis satnyácska is, meg a recept is épp megvan, és nem tudom, hogy amikor aztán majd igaziból a szezonja lesz, akkor ezek közül megtalálok-e valamit. Épp mostanában sokat forgatok egy régesrégi, gyöngybetűs, hihetetlenül rendezett receptes füzetet (több mint száz oldal), és úgy elgondolkodtam rajta, hogy mit hagyok majd én a gyerekeimre, mármint ilyen konyhaügyben. Egy nagy kupac totál rendezetlen, gyűrött papírt, tele csokifolttal. És akkor persze nekikezdhetnék a lamentának, hogy miért rohanok én egész felnőtt életemben, stb., stb., de nem fogok. Az én anyukám is dolgozott, mármint munkahelyen, otthon minden nap főzött, közben bevásárolt, de mégsem ezt a hisztérikus rohanást láttam tőle, amit én űzök. És úgy látom, hogy ezzel a tünetegyüttessel nagyon nem vagyok egyedül. Pedig annyira vágyom a tökéletesen ápolt araukáriákra. Na, akkor savanyúság.
Nagyon kevés ilyesmi fogy nálunk, szóval ritkán teszek el, mert kiszámíthatatlan a fogyasztásunk, és dobtam már ki elég saját savanyút, szóval abbahagytam a gyártását. DT viszont mindenféle vegyes savanyúságokról ábrándozik néha (amelyek nagy cserépedényekben ácsorognak), szóval rakott el magának. A méregdrága nagy cserépedény beszerzése, hála istennek, elhalasztódott, mert a kedvenc helyi zöldségesünk, akitől egyébként a recept is származik, azt tanácsolta, hogy először egy műanyag vödörben próbáljuk meg, és ha bejön, akkor költsünk csak a drága edényre. Alapvetően nem szeretem, ha műanyagban ácsorog az étel vagy az ital, tuti káros az egészségre még normál hőmérsékleten is (melegíteni pedig egyáltalán nem szoktam bennük, borzongva figyelem a kollégák munkahelyi mikrós edénysütését). Igen, én is érzem, hogy mániás vagyok. Ez azonban tetszett, hogy először próbáljuk ki filléres műanyagban, és majd csak utána vegyünk cserepet. A receptet most olvastam el először, van benne egy teljes zacsi nátriumbenzonát, hát, én ilyet nem szoktam tenni semmibe, alapvetően tartósítószer nélkül nyomulok (tulajdonképpen amikor még raktam, akkor is csak egy minicsipetet, szóval az életemben nem használtam el még egy egész zacskóval.) De ebben van, és fogalmam sincs, hogy nélküle működne-e. Savanyúságügyben nem vagyok járatos. A lekvárok és a befőttek elállnak tartósítószer nélkül, de az egy teljesen másik történet. Szóval a receptet úgy írom le, ahogy kaptuk, és ahogy DT megcsinálta. Nincsenek hagymázos elképzeléseim a készen kapható savanyúságokról, eddig még nemigen láttam olyan felcímkézettet, amelyikben ne lett volna valamilyen tartósítószer, sajnos. Ez a bedobálós savanyúság tényleg nagyon finom, jóízű és ropogós benne minden zöldség. Irtó egyszerűen készül, nem lehet elrontani. Nem kell locspocsolni vele, nem fog felforrni, kiforrni, mitttudomén. Békésen elácsorog egy sarokban a konyhában, nem kell neki pince, üvegház, fagyasztó, külön szoba. Utólag is mindenfélét bele lehet dobálni, szóval tökegyszerű az egész. Nyilván nyáron vagy ősszel érdemes csinálni, amikor sokféle zöldség van kéznél.
Még egy kép a recept előtt, mert ezt még találtam a hűtőben (mennyivel szebb lett volna a képem, ha az összes savit egy tálba tudom rendezni :( csak sajnos mire ez meglett, a másik pici tál már elfogyott.

Tehát kell a lé:
- 5 liter víz
- 35 dkg só
- 50 dkg cukor
- 1,5 liter 10%-os ecet
- 3 kávéskanál borkén
- 1 csomag nátrium benzonát (brrr)
- 1 csomag kapor (gondolom, friss)
- 2 szál torma
- bors, babérlevél, korandermag, mustármag

Felforraljuk a vizet, feloldjuk benne a cukrot, sót, beledobjuk a fűszereket meg az összes többi hozzávalót, majd hagyjuk teljesen kihűlni.
Közben veszünk egy vödröt (szerencsésebbek megfelelő cserépedényt). A miénk ilyen:

Megmossuk a zöldségeket, feldaraboljuk. Az uborka, zöldparadicsom, paprika, hagyma mehet egyben, a karfiolt rózsákra bontva, sárgarépa meghámozva, felezve-negyedelve, ahogy tetszik. Többféle zöldség most nem jut eszembe. Belepakoljuk a vödörbe, ráöntjük a levet, rátesszük a fedelét, és két-három hétig békén hagyjuk. Utána egész télen békésen eszegetjük. Ha találunk még valami zöldséget, nyugodtan beledobhatjuk, csak azt is hagyjuk 2-3 hétig érlelődni benne. Nem kell hűtőben tartani, és végig ropogós marad.

Napi cukinak meg a dagi cicánk, akinél talán a legsúlyosabb a szatyorfüggőség. Fogalmam sincs, mi ilyen ellenállhatatlan egy alapvetően kemény teszkós (?) szatyorban.

Új gasztrobloggyűjtő

Brék, brék, brék, aki látja, adja át. Végre elindult a Vidék íze saját gasztroblogos gyűjtőoldala, szerintem nagyon-nagyon cuki lett! Jelentkezéssel megy a dolog, szóval ha tetszik, kérjed, hogy vegyük fel a blogodat.

Csicsókatócsni (gluténmentes)

Viszonylag hosszú ideje próbálunk barátkozni a csicsókával, olcsó, egészséges, helyi, de valahogy nem megy könnyen. De ez a csicsókatócsni egyszerűen isteni. Azt hittem, már rég posztoltam, de most nem találom a blogon sehol. Az ötlet a Vidék ízéből van, a novemberi számban jelent meg egy olvasói recept. Valamikor október végén csináltam először Tésán, saját csicsókából, azóta rá vagyunk teljesen kattanva. Kb. ez az ünnepi menü nálunk. Nem vagyunk oda az olajban sült cuccokért, ritkán is csinálok, a rántott húst is általában bedugom a sütőbe, de ez a tócsni úgy nem az igazi, szóval ez nálunk is olajban sül. Legalább tudjuk, mibe fogunk belehalni. Most hétvégén a szokásos, vajas-fokhagymás-citromos pisztráng mellé ettük, de bármivel isteni, magában is. Irdatlan mennyiséget csináltam ötünknek, alig maradt belőle valami, egyszerűen nem lehet abbahagyni az evését. A répától meg a csicsókától extra finom ízt kap, tényleg fantasztikus. Most kell kipróbálni, még van bőven csicsóka. A receptet természetesen kicsit (nagyon) átgyúrtam.

Hozzávalók (nagy adaghoz):
- egy szűk kiló csicsóka
- kb. ennyi krumpli
- majdnem ennyi répa
- 2 tojás
- némi liszt
- só és bors

A csicsókát lesúrolom, épp csak itt-ott hámozom, a kis gödreiben nem mélyedek el. A szárát nem vágom le, azzal fogom majd reszelés közben. Meghámozom a krumplit meg a répát is. A reszelő legnagyobb lyukú oldalán mindet egy jó nagy tálba reszelem. Hozzákeverem a két tojást, olyan 3-4 evőkanál lisztet (én rizslisztet, de más is jó). Só, frissen őrölt bors. Ügyesen nem teszek hozzá fokhagymát, már így is elég íz van benne. A hozzáadott só hatására vadul elkezd levet engedni az összes zöldség. De nem sírok, mindig ezt csinálja, tehát az egész cuccot átköltöztetem egy szűrőbe (a képen a fenti adagnak kb. a harmada látható).

Közben egy nagy és mély serpenyőben sok olajat forrósítok. Kézzel kiveszek egy maroknyi masszát, jól kinyomom belőle a vizet, ellapogatom, hogy olyan kis laposka fasírtszerű legyen az alakja, és beleteszem a forró olajba. Aztán így folytatom, míg tele nem lesz a serpenyő, és akkor fedő nélkül mindkét oldalukat pirosra sütöm. Tényleg jól meg kell sütni, akkor lesz ropogós. Aztán a szokásos eljárás, papírra szedni, lecsöpögtetni. És folytatni, amíg van a masszából. Nem lehet abbahagyni az evését, kívül finom ropogós, belül picit krémes, és isteni az íze. Bármennyi elfogy belőle.

Ápdét: közben megreformáltam a készítését.  Mindig nagy adagot csinálok belőle (mert mint írtam, bármennyi elfogy belőle), közben sok levet ereszt. Tehát minden zöldséget lereszelek, megsózom, jól elkeverem. Egy másik nagy tálban összekeverem a tojásokat a liszttel, borssal, előkészítem a serpenyőt, szóval kicsit húzom az időt. Közben a zöldségek levet engednek. Kézzel adagonként kicsavarom, és úgy teszem át a lisztes tojásba, ezzel megszüntetem a csobogást és a szűrőzést.

Napi cukinak pedig a kettőt egycsapásra klasszikus esete jön. Nagy erőkkel konyhafelújítunk, annyira rémes volt a már a meglevő. Most totális felújítás folyik. Az én édes kicsi cicám pedig vadul érdeklődik. Meg úgy általában a többi is, csak arról nincs kép. Mert nincs is annál édesebb, amikor 20 pici láb szaladgál be érdeklődve a vastagon mészporos vagy meszes konyhába, és viszi szét szorgalmasan a ház távolabbi zugaiba a mocskot (ahová egyébként valami csoda folytán még nem jutott el). Déli ablak centeres cicával:

Az északi fal:

A nyugati ablak:

Csoda a konyhában. Önkéntes munka.

Itt pedig már meszelés után:

Ajtó nyugatra:

Folyt. köv.