Kapros fokhagymás cukkiniragu

Elöntötte a cukkini az országot, mostanában a Sparban is meg a Tescóban is fillérekért adják. Meg nyilván mindenki szedheti, aki időben elültette. Mi nagyon későn ültettünk, szóval még kell egy-két hét, de akkor nálunk is robban majd a bomba. Ilyen gyönyörű a cukkiniföldünk:

Teli van már ígéretes virágokkal, illetve hát - megszámoltam - pont nyolc tényleg ígéretes lányvirág, és rengeteg, ennél jóval több fiú. Gondoltam, megesszük őket ebédre, mármint a fiúkat, de végül is nem tudom, mennyire van szükség, szóval most inkább rajta hagytam őket.

Mi mindenesetre imádjuk a cukkinit, még télen is sokat veszünk, amikor azért jóval drágább. Bárhogy. Tulajdonképpen ellennénk cukkinin egész évben. Az ilyen-olyan lecsóba rendszeresen teszek, sütőben sütve is nagyon finom, meg mindenféle zöldségragut is nagyon fel tud dobni. Ez a nagyon kapros kivitel reggelihez készült, annyira finom volt, hogy alig lehetett abbahagyni.

Hozzávalók:
1 darabka füstölt szalonna
2-3 centi szárazkolbász
4 kisebb cukkini
2 vöröshagyma
1 fej fokhagyma
2 nagy csokor kapor
só
bors

A húsféléket le lehet cserélni valamilyen vega zsiradékra, már csak azért is, mert akkor még jobban pirul a zöldség, az a pici só sem vizezi fel, ami a szalonnában/kolbászban van. Mi ugyan igyekszünk minél kevesebb húst enni, de pont a szalonnáról, kolbászról még nehezen tudunk lemondani. Nem esszük kilószám, de annyira jól tudnak állni a legtöbb ételnek. Na szóval ezt a kevés szalonkát felkockáztam, zsírjára sütöttem, a legvégén megforgattam benne a kis kolbászdarabokat. Ilyen cuki kis alapot kaptam:

Erre ment rá a nagyobb darabokra vágott hagyma, majd pár perc múlva a zúzott rengeteg fokhagyma. Tényleg csak pár percet kapott a hagyma, hogy ne főjön meg ne piruljon barnára, épp csak egy kicsit roppanjon meg. A fokhagymával pirítottam fél percig, utána mehetett rá a cukkini. Minden cukkinit hosszában elnegyedeltem, és felkarikáztam, amint egy kész volt, már öntöttem is a serpenyőbe. 

Így a végeredményben majd lesz mindenféle cukkini: teljesen átsült, krémes és szinte nyers is. Ment hozzá ízesítőként még egy összevágott zöldpaprika is.

Az egyik csokor kaprot is rávágtam, hogy jól belefőjön az íze. Nagy lángon kevergetve sütöttem, nem túl sokáig, kb. a a feléig-háromnegyedéig essen össze. Ekkor dobtam rá a másik csokor összevágott kaprot, és már csak összeforrósítottam. Végül jött rá a só, és jött volna a bors, ha el nem felejtem. De így is fantasztikusan finom volt, magában is. Mi ugye reggelire ettük, a szokásos olívával, kenyérrel, sajttal, meg borocskával. Holnap meg ebéd lesz belőle, illetve hát a maradékból.

Végre pirított gomba

Volt egy-két nyár, amikor iszonyat mennyiségű gomba volt, most meg már hosszú ideje üres kosárral jövünk haza. Pedig igyekszünk jókor menni, eső után, stb., és persze olyan helyekre, ahol már rengeteg vargányát meg rókagombát találtunk. De nem volt mostanában szerencsénk. Most megint felkerekedtünk, hogy hát az nem lehet, hogy ne legyen gomba, állandóan esik, trópusi meleg van, de az elején megint úgy tűnt, hogy üres rántotta lesz reggelire. Aztán pár darabkát csak találtunk. Igaz, a kétórás gombagyűjtő körútból hét lett, mert átalakítottuk magunkat kirándulókká, végül is fantasztikus idő volt hozzá, kellemesen hűvöskés, kicsi széllel, sok nappal. Annyi gombát azért nem találtunk, hogy egy komplett reggelihez, akarom mondani korai vacsorához elég legyen, de legalább már volt valami. Pár rókagomba, aranytinóruk, egy icipici vargánya, egy kis csokor laska.
Itt a teljes zsákmány, még gombavizsgálat előtt:

DT még a felét kidobta, de azért két embernek pont elég volt a maradék.

A recept sok szót nem ér. Pici zsíron egy serpenyőben pár perc alatt megpirítottuk a felszeletelt gombát, szigorúan só nélkül, hogy tényleg piruljon, ne főjön. Dobtunk mellé egy-két ág friss oregánót is. Amikor már ilyen szép lett, akkor egy kis só meg bors, és kész is. Isteni. A mostanában nálunk annyira divatos félig nyers cukkinis lecsóval ettük, meg persze sajttal és pirítóssal, mennyei volt.

Napi cukinak meg két fáradt eb, vasárnap csak ide feküdtek, meg oda. Főleg a jó hűvös tornácon.

De azért persze volt egy kis napozás is:

Aztán folytatás a tornácon, helycseréve és a világ legcukibb pocakjával.

Málnás-citromos jégkrém

Minden ebbe az irányba sodort. Egyrészt a Joli annyit emlegette mostanában a világ legegyszerűbb jégkrémét (joghurt és meggy vagy bármi összekever, ízlés szerint cukor bele, és mars a fagyasztóba). Másrészt épp a napokban emlegette a F. Zsuzsi, hogy ő hogy csinálja a házi fagyit, és persze már elfelejtettem, pedig nagyon jól hangzott, és biztosan volt benne felvert tojásfehérje. Aztán egy családi összejövetelre kerestem a gyors, munkamentes desszertet, és arra gondoltam, hogy - horribile dictu - bolti vaníliafagyi lesz, meggy-ribizli-málna rote grützével. Mert azt meg a tésai hétvégén csináltam a tejberizs mellé, és annyira, de annyira jó volt. (Nem írnék hozzá külön posztot: az összes gyümölcsöt minimális mértékben összerottyantja az ember, kis cukor, és kész. Én ezekhez a nyári bogyósokhoz nemigen teszek fűszereket. Vaníliát tennék egyedül, de az meg úgyis volt a tejberizsben. Két dologra kell figyelni: nem lekvár, tehát nem szabad sem túlfőzni, sem túlcukrozni.) Szóval megvettem a fagyit, megcsináltam a rote grützét, aztán úgy gondoltam, hogy mégis csinálok valami házi fagyifélét. Na, ilyenek az én gyors desszertjeim.

Hozzávalók:
2,5 dl tejszín
0,5 dl tej
2-3 dl zsíros házi joghurt (görög, ha bolti)
2-3 biocitrom
4 tojás
1 marék málna
cukor vagy ilyesmi
vaníliakivonat
20 g porzselatin (Horváth Rozi)

Azt hiszem, megtaláltam a legmacerásabb fagyikészítést. Először is kétfelé vettem a tojásokat. A fehérjékből habot vertem, kitessékeltem a robotgép táljából, és a helyére öntöttem 2 deci tejszínt, egy kis porcukorral azt is habbá vertem. A sárgájákat összekevertem pár evőkanálnyi cukorral, fél deci tejjel és ugyanennyi tejszínnel, és gőz felett kevergetve besűrítettem. Ez a legunalmasabb és leghosszabb része. A zselatint kis vízbe beáztattam, majd felmelegítettem. Egy nagyobb tálban összekevertem a joghurtot a citromok reszelt héjával és kinyomott levével, öntöttem hozzá egy teáskanálnyi kivonatot. Hozzáforgattam a tejszínhabot és a tojáshabot. A tojássárgájából főzött krémet összekevertem a felolvasztott zselatinnal, és összeforgattam a joghurtos-habos krémmel. Ellazáztam a hőkiegyenlítést, így helyes kis sárga göbök lettek a krémben. Azt javaslom, hogy ti rendesebben csináljátok, persze az az igazság, hogy ez sem volt rossz. Most kell az édességét teljesen beállítani, cukorral vagy bármivel. Kicsit vártam, hogy kezdjen dermedni, közben kibéleltem fóliával egy hosszú püspökkenyérformát, és beleöntöttem a masszát, közben időnként szórtam rá málnát. Tényleg nem kell sok, mert elviszi íz ízét. Nekem ebből a mennyiségből lett még 3-4 kicsi mascarponés dobozzal is. A nagy ment a fagyasztóba, több óra kell, hogy megfagyjon (ezért mi hideg krémként ettük, mert persze megint időhiány, időhiány...). De úgyis jó volt. És a rote grützével locsolgattuk. A kicsiket nem fagyasztottam le, úgyis jó volt.
Két nap múlva vettem újra kézbe a fagyasztottat, tényleg szép formásra fagyott, és szépen ki lehetett borítani a fóliával együtt. A mínusz húszból kivéve azonnal lehet szeletelni (hála a sok lazító habnak). Nekem nagyon bejön.

Volt már nálunk hasonló jeges-habos: Jamie semifreddoja.

És akkor jöhet a Pancsoló eb második fejezete. Kóficka előző életében biztos valami szép kis kövér halacska volt, mindenbe belecsobban, amibe csak teheti. Gyalog mentünk le az Ipolyhoz, ott rögtön fejest ugrott a vízbe. Leúszta az ezer méterét, utána már csak a partról nézte egyesek bohóckodását.

Aztán mire visszaértünk a faluba, ismét nagyon melege lett, szóval upsz, belecsobbant a kútnál lévő itatóvályúba. Még épp belefért.

Itt azért látszik, hogy még van is egy kis hely a formás idomai és a beton között.

Megfordulni benne persze azért nem könnyű, egy ilyen gyönyörű, hosszú, áramvonalas testtel.

Van úgy, hogy az ember, akarom mondani a kuty kicsit beszorul.

De a nyers erő mindent legyőz, és máris jobbra nézünk.

És aztán felüdülve és víztócsát húzva magunk után flörtölünk egy kicsit egy idegen pasival.

Akinek tulajdonképpen az éppen tüzelő Zsuzsi tetszett meg, de őt egy magasabb régióba menekítettük (nem állunk egyelőre készen tíz darab pici féligfoxira).

Lecsó, kicsit másként

Igen, tudom, hogy nem egy modellalkat, de hát ez van.Fénykép nélkül nincs kaja. Cukibb fotóra pedig sem energiám, sem időm (szörnyen éhes voltam). Azért tuti ez a lecsó, mert minden maradékot elnyel, villámgyors, és ráadásul még kapor is van benne.
Szóval az úgy van, hogy nálunk tuti mindig marad egy darab sült hús, ha sokat csinálok, ha keveset. Valahogy az utolsó sosem kell senkinek. Remek hasznosítási módja, ha beletömöm a négylábúakba, de időnként elhappolom előlük, mint például most is. Ha jól emlékszem, csirkecomb volt lánykorában. Kifiléztem az árvát, és csíkokra vágtam. Icipici zsiradékkal átpirítottam egy serpenyőben. Közben egy vöröshagymát felvágtam úgy átában-botában, ugyenezt csináltam vagy két kisebb paprikával. Ezeket egyszerre dobtam rá a husira, és fedő nélkül jó nagy lángon pirítottam, néha persze meg is kevertem. Utálom a szétmállott lecsószerű dolgot, tehát csak addig csináltam, amíg épp csak átpárolódtak, de még jó ropogósak maradtak. Ekkor ment hozzá a darabokra vágott paradicsom, ezzel tényleg már csak egy-két percig rotyogtattam, hogy épp csak a nyerssége tűnjön el. (Ha úrinő lettem volna, akkor meg is hámoztam volna, de mint már említettem, szörnyen éhes voltam.) Ekkor már mehetett rá só meg bors. Közben felvertem egy-két tojást, belekevertem a nagy csokor felvágott kaprot, ráöntöttem, és megsütöttem. És jól megettem. Legalábbis a nagy részét, nehéz volt abbahagyni, pedig ez igazából két adag.
Iszonyat hamar kész van, nem több idő egy rántottánál, és hát azért mégiscsak egy lecsó:) Hús nélkül is működik, természetesen.

Napi cukinak meg lubickoló Zsuzsi. Voltunk lent hétvégén a barátainkkal Tésán. Volt sok mulatság, többek között Ipolyban pancsolás, a csodálatos tésai gátnál.

 Egy kis bot után úszkálás-szaladgálás.

 Aztán meg törülközés, napozás.

Aztán elmentek a vendégek, meg a finom meleg is. Helyette jött az özönvíz.

Így aztán becsomagoltunk, becuccoltunk a kocsiba, és az esőszünetben szépen hazacsónakáztunk.

Tésai leves

A szép képet Rebeka csinálta. 
Na, szóval most különösen hosszú leszek, mert igen, akarok róla beszélni. Akit meg nem érdekel, ne olvassa:) ugorjon a százalékjelekig. Amióta megvan a tésai ház, azóta ábrándozunk arról, hogy kéne valahová egy jó nagy asztal, ami köré elférnénk nyolcan, tízen. A hosszú tornácunk erre nem alkalmas, mert keskeny. Kettőnknek tök kényelmes, de már négyen is szűkösen férünk el egy asztalnál, többről már nem is beszélve.

Csinált DT már rég egy asztalt két paddal a diófa alá, szuper helyen van, tavasszal napos, nyáron árnyékos, közel is van mindenhez, jó a kilátás, de ez igazából szintén négy személyes, ha nagyon össze akarunk bújni, akkor hat. De ennél többen tutira nem.

Erre a célra lett volt építve egy szaletli (barátaink szerint szatellit avagy szultáneum), de nem jött be, nem szeretünk addig menni, ha le akarunk ülni enni. Sziesztázni viszont tökéletes, szóval most két ágy van benne.

És akkor most jött a következő  variáció, hogy akkor a tornác legvégét szélesítsük ki annyira, hogy elférjen rajta egy nagy asztal. Az aljzat, avagy a dobogórészt már el is készült, szóval most van egy háromszor háromméteres tuti jó helyen lévő ücsörgő tornácunk, itt már tényleg egyszer el fog férni egy nagy asztal. Már ha lesz. A ránk szokásos módon van kész: alul szinte teljesen, már csak egy-két réteg lazúr hiányzik, a teteje nem csak azért nincs kész, mert lusták vagyunk, hanem azért sem, mert még nem találtuk ki, hogy legyen, hogy legyen is meg ne is (eső ellen védeni kéne, a kilátás ellen meg nem, de azért a plexi nem jön be). Nagy asztal még sehol. Mindenesetre használható. És felavatható.
És erre az avató bulira hívtuk meg a Gábiékat. Vacsira. Tulképp már előre lehetett tudni, hogy zűr lesz, mert rossz volt az időzítés. Mi már péntek este lementünk, szombaton feljöttünk Pestre színházba, irtó későn értünk vissza, és vasárnap este volt a buli (ez a hosszú pünkösdi hétvége volt). Még az is hozzátartozik a történethez, hogy ha DT-sal együtt megyünk le, akkor nemigen szoktunk húsfélét vinni, és agyament finom dolgokat szoktunk enni, két emberre egy vasserpenyőben isteni dolgokat lehet csinálni. De tudom, hogy mások általában húsevők, szóval ha vendég jön, akkor húsételt szoktam főzni. Tésán az egyszerűség kedvéért mindenki gulyáslevest és palacsintát szokott kapni, nem is olyan felszerelt a konyha, és kedvem sincs nagyon faxnizni sok emberre. Most is pont ezt terveztem. De súlyos gondjaim voltak a hozzávaló hússal. Mindig is nyűgös voltam húsügyben, nyers húst eleve nem szívesen szállítok ilyen melegben (illetve olyan melegben, ami akkoriban volt), még sok-sok jégakuval, hűtőtáskában sem. Nyers húst nem tartok órákig még a hűtőszekrényben sem. Fagyasztott húst nem utaztatok, csak akkor, ha úgyis fel akarom engedtetni, nyilván nem dugom be egyórás utazás után a fagyasztóba, akkor sem, ha addig hűtőtáskában, jégakuval utazott. Szóval nem találtam a megoldást. Pénteken levitt nyers hússal vasárnap este nem etetek vendéget. Előre megfőzni sem tudtam semmikor: pénteken későn értünk le, szombaton hamar indultunk a színházba (előtte gyereket mentettünk). Fagyasztó ugye nem játszik, ráadásul a tésai kis fagyasztó egyáltalán nem hűt mínusz húsz fokra. Szóval gondoltam, hogy majd szombat éjszaka, színház után veszünk az esztergomi teszkóban (igen, ott sem veszek húst általában, de gondoltam, egyszer talán megreszkírozhatom, legfeljebb veszek valami füstölt árut, ha nem szép a friss, egyébként is vendégnek megy). Szóval amikor mentünk felfelé a Pestre a színházba, csekkoltam, hogy pünkösd ide, pünkösd oda, nyitva van a teszkó (0-24-es egyébként). Ha nem lett volna nyitva, akkor talán felmarok egy fagyasztott csirkét otthon (úgyis kb. a házunk előtt mentünk el). De aztán Esztergomban meg már be volt zárva a bolt, pedig bőven éjfél előtt értünk oda. Azóta is kínoz a kérdés, hogy vajon mikor és miért zárt be? Tudom, hogy ilyen sátoros ünnepeken bezárnak a multik, de miért pont szombat éjjel 11-kor? miért nem éjfélkor? Ki tudja?
Na, szóval ott álltam másnap több tonna zöldséggel, és igen kevés húsneművel, olyan félkilónyi angolszalonnával és pár szál kolbásszal. Amiből még mindig összejöhetett volna egy jó leves, de aztán amikor felmentem a Gábiékhoz, akkor irtó kedvesen felajánlottak a vacsihoz egy jó nagy adag frissen szedett rókagombát, és persze ez volt az oka mindennek. Többfogásos meleg vacsorához (füstölt húsos leves bográcsban, rókagombamártás valamivel, stb., stb.) nem éreztem magamban erőt, és így hosszú lamentálás után sikerült életem legszarabb vacsoráját összehozni: a terv az volt, hogy minden kikerül az asztalra, és ki-ki azt eszik, amit akar, nem lesz ugrálás, szaladgálás, tányérbegyűjtés. Az előételrész rendben is volt (isteni olívaolaj az igaziolívától, kenyér, kecskesajt, DT-féle sajt, ilyesmi), akkor kellett volna abbahagyni. Volt még ugye a rókagombamártás, amit elég nehéz lett volna elrontani. A húsféleségeket feldaraboltam, és főztem-sütöttem, csak arra nem gondoltam, hogy a masszív, füstölt angol szalonnánkat legalább három órán át kellett volna főzni a sütés előtt, szóval nem elég, hogy kevés volt, hanem még kőkemény is . Az étkezés fénypontja lett volna a sokféle sült zöldség. Órákig daraboltuk a gyerekekkel a több tonna zöldet, amiből aztán DT bográcsban karalábélekvárt (kedves vendégünk szerint) főzött, mert hogy ilyen mennyiségű zöldséget nem lehet sütni, csak sok pici adagban. Én nem tudtam felügyelni, mert közben kereskedelmi mennyiségű újkrumplit sütöttem a konyhában serpenyőben a gombához (sütő nincs kint). A karalábélekvár tényleg undorító volt, a színe is, meg az állaga is. Ja, és lett volna még ez leves (lassan tényleg eljutunk a receptig), de erre már egyszerűen nem volt idő. Szóval a leveske össze volt rakva, de kellett volna hozzá tüzet rakni, és arra nem volt már időnk és energiánk (bográcsolni egy régi fürdőszoba-kályha alján szoktunk, oda nem fért volna el a leveses edény). Tehát ez az a leves, aminek csak annyi köze van a fenti több kilométeres szöveghez és a vendégséghez, hogy addigra nem készült el. De másnap igen, és tényleg nagyon-nagyon finom volt! - És hogy ne kínozzon senkit, a desszert jó volt, nem palacsinta, mert azt éreztem, hogy zűr lesz, és már senkinek sem lesz kedve és energiája sütögetni a tűz mellett, hanem tejszínes gyümölcsrizs volt szigorúan ribizlimentes rote grützével meg csokiszósszal, és ebből végre ettek a gyerekek is (főleg a csokiszószból:))

%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%
Ehhez a leveshez tulajdonképpen csak ez a kis öntöttvas edényke kell, de nyilván megteszi egy lábatlan is, ha teszünk alá kis köveket lábacska gyanánt. Ezt egyébként a Mountexben lehet kapni, és érdemes rá beruházni, mert nagyon jó kis edényke. Nem is tudom, hogy nekünk a kicsi vagy a nagyobb méret van-e. Belerakunk mindenféle zöldséget és zöld fűszert, amit találunk, mondhatni telerakjuk vele. Krumpli, répa, gyökér, zeller, ebbe került még egy kis szárított rókagomba meg egy-két darab a Gábikék rókagombájából. Pár ágnyi friss oregánó. Só, őrölt fekete bors. Egy icipici szalonnahéj nagyon jót tesz neki, de ez alapvetően zöldségleves, nagy darab már nem áll jól neki. Felöntjük vízzel. Oda kell rakni a tűz mellé, és villámgyorsan megfő benne a leves, nagyon-nagyon finom lesz.  Van egy hasonló méretű kis cserépedényünk, amit szintén nyílt lángon lehet használni. A múltkor versenyeztettük a két edényt, és abban sokkal-sokkal tovább kell főzni. Az is nagyon finom egyébként, csak azt nem értem, hogy az öntött vasban miért készül el annyival hamarabb. Nyilván más hőfokra melegszik fel a kétféle edény.

Napi cukinak meg, csak hogy tartsuk a szokást, egy tökéletesen ide nem illő kép. A szép, kedves, okos és majdnem bátor Nyikáról, aki az egyik legcukibb reggeli sétapartnerünk.
A szép képet pedig a gazdi csinálta.

A világ legegyszerűbb kenyere

Egy időben mindig otthon sütöttem a kenyeret, aztán amióta nem eszem glutént, eléggé hanyagolom. Nem feltétlenül önzésből, hanem állandó és masszív időhiány okán. Magamnak muszáj megsüssem, mert készen még nem találkoztam olyannal, amelyik igazán tetszett volna. (Úgy nagyjából ezt sütöm, persze már rengeteget változtattam rajta az idők során, majd egyszer erről is írok egy regényt.) Így aztán sajnos már sem időm, sem energiám a családtagjaimnak is sütögetni. Persze azért az is hozzátartozik a történethez, hogy most már azért sok helyen kapni ehető búzalisztes kenyeret. Igaz, hogy aranyáron, szóval legalább 1000 Ft/kg, de legalább van. És igazából nem fogy nálunk sok kenyér, nem ezért fogunk tönkremenni. De most nagyon szerettem volna friss és tényleg finom kenyeret adni az előételként szereplő sajtokhoz és olívaolajhoz. Általában ciabattát szoktam sütni, de most gyakorlatilag nulla időm volt a kenyérgyártásra. Tehát elővettem a régi jó dagasztás nélküli kenyeret, pár éve iszonyú nagy divat volt. Összekevertem a hozzávalókat (három és fél perc), aztán békén hagytam egy darabig. Másnap minden fakszni nélkül megsütöttem. És nagyon jó lett, ráadásul tökéletes volt a tunkoláshoz. Pénteken készült, hétfőn még abszolút ehető volt. Látszik a képen is, hogy kifejezetten súlyos kenyér, és ez jól áll neki.

Hozzávalók:
1 kg búza finomliszt
1 evőkanál só
1/8 kocka friss élesztő (nem több!)
1 evőkanál méz
langyos víz

Egy jó nagy tálban összekevertem az alapanyagokat annyi langyos vízzel, hogy sűrű tésztát kapjak, sehol ne legyenek benne száraz részek. Zacskót húztam a tetejébe, és hagytam állni a konyhapulton majdnem egy teljes napot. Felforrósítottam a sütőt 250 fokra, betoltam üresen egy szép nagy öntöttvas edényt is (tudom, hogy mások ezt jénaival szokták, de én nem merem). Amikor már tűzforró volt minden, kivettem az edényt, beleterítettem egy sütőpapírt, és a nagy tálból átborítottam az időközben elfolyósodott tésztát. Tehát nem gyúrtam át, nem formáztam, nem kelesztettem újra, semmit, csak borítottam. És már vissza is raktam a a sütőbe (itt azért vigyázni kell, mert a 250 fokos öntöttvasedényhez nem célszerű csupasz kézzel hozzáérni). Aztán addig sütöttem, amíg meg nem sült. Mivel ez egy elég nedves tészta, jó barnára meg kell sütni. Időigénye tíz perc alatt van mosogatással, szóval egy ilyenre még időnként kapható leszek.

Gyulai gombás harcsapörkölt kapros-túrós tésztával

Szóval az úgy volt, hogy az éves rendes tavaszi szabadságunk alatt pár napot Gyulát töltöttünk, méghozzá velneszezés céljából. Vízbe be, vízből ki, kis szauna, kis pancsi, szundikálás, fürdőköpenyben kóborlás, ilyeneket terveztem. Persze aztán volt sok más, de ebből épp egy fürdőlátogatásra futotta, amit pár óra alatt szörnyen meguntunk. Amikor itthon elmegyünk valami fürdőbe, valamiért mindig rohanni kell, sosincs idő eleget úszni és utána még eleget dagonyázni, olyankor mindig azt képzelem, hogy bármennyi időt el tudnék tölteni egy ilyen vizes komplexumban, de most bebizonyosodott, hogy tulajdonképpen mindig egy tíz percet kéne csak ráhúzni, szóval dögunalom az a sok víz egy idő után.
Na, szóval ott Gyulán láttuk meg ezt az ételt egy étteremnél, mármint az étlapon. Nem is tudom, miért nézegettük, eleve félpanzión voltunk, az is sok volt, de ha nem is így lett volna, akkor sem ennék ilyesmit étteremben, sok minden miatt nem, de most említsük csak a gluténmentességet. De azóta is emlegetjük, szóval alig vártam, hogy valami családi ünnepre megcsináljam. Szerintem isteni lett. És iszonyatosan kiadós. A lenti adagból öten vacsoráztunk (igaz, előétel után), utána még három napig ettük DT-sal, a végét pedig kidobtam. Pedig nem vagyunk madárétkűek, sajnos.

Hozzávalók:
80 dkg afrikaiharcsa-filé (persze jobb lett volna szürkeharcsából, de 4000 Ft felett árulja a Halas Laci, hát, ahhoz valami nagyobb ünnep kell, minimum egy karácsony)
80 dkg gomba
fél evőkanál zsír
4-5 nagy vöröshagyma
2 paradicsom
2 paprika
só, bors, pirospaprika, kakukkfű

Egy nagy lábasba ment a felkockázott hagyma (köszi, Bence!), alá a pici zsír és rá 1-2 dl víz. Meg egy fedő, és pici lángon főztem vagy húsz percig, míg a hagyma teljesen meg nem puhult (ezekkel a mai hagymákkal ilyen durván kell bánni, mert az istenért nem adják meg magukat). Ha elfőne alóla a víz, pótolni kell, hogy ne piruljon, hanem párolódjon. Hozzáadtam a feldarabolt paprikát-paradicsomot (aki rendesebb, az húzza le a paradicsom héját), és amikor már mindenki kicsit megfőtt (5-10 perc), botmixerrel átnyomtam, így kaptam egy nagyon szép, bársonyos, krémes szaftot. Ráadásul abszolút lájtosat, semmi barnára pirult hagyma, épp hogy csak egy pici zsiradék. Beledobtam a feldarabolt csiperkét, és hagytam rotyogni. Közben a gomba kieresztette magából a sok nedvességet, addig rotyogtattam, míg kb. visszaállt a szaft mennyisége az eredetire. Közben rászórtam az őrölt pirospaprikát, annyit, hogy szép színe legyen. Beleraktam a felkockázott harcsát, és pár perc alatt készre főztem, tényleg nem kell sok az apróra vágott halnak. Közben nyilván ment bele só és bors. Meg a kakukkfű.
Köretként Aldis spätzlét főztem ki (azért nokedlizni nem volt kedvem nekilátni), és abból csináltam meg a szokásos túrós tésztánkat, sok túróval, tejföllel, szalonnával. Végül egy tepsiben átpirítottam. A gluténmentes családtag ugyanezt kapta sütőben sült újkrumplival. Mivel viszonylag sok kaporgyűlölő van a családban, semmit nem kaproztam össze, hanem öt nagy csokor kaprot finomra vágtam, és pici zsíron megfuttattam. A kaporfanok ebből kevertek egy picit a körethez vagy a pörihez. Szerintem zseniális megoldás, ha ilyen sokféle a család.

Napi cukinak meg kivételesen nem négylábúakat kaptok, hanem kétkerekűket. Gyulán az volt a legnagyobb élményem, hogy boldog-boldogtalan biciklizik. Isteni bicikliutak vannak, mindenki azzal nyomul. Annyi a biciklis a városban, hogy a kölcsönzőt alig tudtuk megtalálni, mert gyakorlatilag minden bejárat előtt le van rakva vagy tíz bicikli, mindegyikről hiheted, hogy kölcsönzik. Itt végre volt módom kipróbálni, hogy milyen az örömbicajozás, amikor ugyan közlekedsz, de nem az életedért küzdesz közben. Mint itt Pesten és környékén. A járda ugye a szent gyalogosé, az úttest az autósoké, a bicikliút - ha egyáltalán van - mindenkié. Először is autóparkoló, másodszorra gyerek- és kutyasétáltató, és ha rácsöngetsz valakire, akkor még hisztériás rohamot is kapnak, hogy má most akkó mér?? Gyulán ez nem így van. Nagyon irigylem az ottaniakat ezért. És nektek is megmutatom, hogy néz ki a gimi egy hétköznap délelőtt, én még nem láttam ennyi bringát egy rakáson. A biciklisor hátrafelé is folytatódik:))

Eperhabos máktorta

Mindenféle okok miatt még egy készült belőle (pedig tényleg nem szokásom), ezt emlegettem a múltkor a mentás-citromos máktortánál. És mivel szülinapi torta volt, csak esti képek készültek, azért ilyenek. De a torta jó, nem is bonyolult, szóval megörökítésre méltó. És mivel már előre tudtam, hogy mit sütök, és hogy az jó is lesz, kivételesen még ki is mértem a hozzávalókat, ha valaki nem szereti a csak úgy gondolomra mértékegységeket. A torta egyébként nagyon finom, a mák és az eper jól működik együtt. Az első szerintem jobban sikerült, akkor a mákos réteg vékonyabb volt, és jó magas eperhab volt rajta, itt kicsit mások lettek az arányok. Az elsőn logisztikai okok miatt nem volt tejszínhab és eper. DT sikoltozott is, hogy nem kell hozzá, és el kell ismerjem, hogy igaza volt, az eper nagyon nem hiányzik hozzá (nem elég édesek alatta a krémek), a tejszínhab meg ízlés kérdése. Mindenesetre eléggé eteti magát. Három rétegből áll össze, alul egy nagyon vékony mákos kevert tészta, azon egy fehércsokis mákkrém, rajta meg egy joghurtos eperhab.

Hozzávalók egy 24 cm-es kerek tortához:
A tésztához:
1 tojás
1 dl darált mák
1 dl liszt (nálam barna rizsliszt és sparos gluténmentes liszt keveréke)
fél dl cukor
1 dl joghurt
1 kávéskanál sütőpor
1 csipet só
1-2 evőkanál olaj
1 kávéskanál vaníliakivonat
Az összeállításhoz:
1 kis üveg eperlekvár
A mákkrémhez:
13 dkg darált mák
10 dkg porcukor
5 dkg fehér csoki
fél dl hideg víz
fél dl forró víz
2 evőkanál joghurt

20 g Horváth Rozi zselatin

Az eperhabhoz:
70 dkg eper
2,5 dl tejszín
2 dl joghurt
porcukor ízlés szerint
1 kávéskanál vaníliakivonat
20 g Horváth Rozi zselatin 

A tetejére:
eper, tejszínhab és pici mák, opcionális

Összekeverek mindent fakanállal egy tálban. Papírral kibélelem a tortaforma alját, beleöntöm a masszát, és 180 fokra előmelegített sütőben megsütöm. Ez egy olajos, nehezebb tészta, jóval lassabban sül, mintha sima piskóta lenne, nekem kb. 15 perc volt. Nem kell kiszárítani, ha már kezd színesedni, akkor jó is. Rácsra borítom, kihűtöm.
Beáztatom a zselatint kb. fél dl hideg vízbe. Egy tálban összekeverem a mákot a porcukorral. Hozzákeverem a lereszelt vagy aprítógépben összemorzsásított fehér csokit, ráöntöm a forró vizet, elkeverem, végül mehet hozzá a joghurt is. Felmelegítem a zselatint, és alaposan hozzákeverem a mákos cucchoz. Nem az összes zselatint öntöm hozzá, hagyok egy keveset a lábasban belőle.
Visszateszem a formába a tésztalapot. (Úgy szoktam egyébként csinálni, hogy visszarakom alá a kerek piskótáról lehúzott papírt, így majd ha vagdossuk a késsel, akkor nem a bevonatos tortaforma megy majd tönkre.) Megkenem eperlekvárral, és ráöntöm a mákos krémet. Mehet a hűtőbe, hogy kicsit megkössön, mert majd csak akkor lehet ráönteni az eperhabot.
A zselatinos kislábasba beleszórom a másik tasak zselatint, öntök rá egy kis hideg vizet, hagyom állni. Közben az epret lecsumázom, összeturmixolom. Habot verek a tejszínből. Összekeverem az eperturmixot a joghurttal, porcukorral, vaníliával. Felmelegítem a zselatint, majd hőkiegyenlítéssel belekeverem a joghurtos eperbe. Hagyom pár percig hideg helyen, ha már kezd megkötni, hozzáforgatom a tejszínhabot, és rásimítom a mákkrém tetejére (feltéve, hogy az már megkötött annyira, hogy ne keveredjen össze a kétféle krém). Nekem egy icipici maradt belőle, ez mehet kóstolónak egy kis tálba. Tálalás előtt kell neki pár óra, hogy tutira megszilárduljon az egész.

A tányéron mellette a másik tortát Rebeka csinálta, nyers kesudiós-datolyás torta, az is nagyon finom volt. Ha elküldi a receptjét, az is jön majd.

Napi cukinak meg a tésai hétvégi teríték, kifordult fülecskével.

Újkrumpli spárgával és túróval

A receptet Rebekáéktól tanultam, meghívtak minket ebédelni, és annyira, de annyira isteni kaját kaptunk. Volt ez az újkrumpli+spárga+grillsajt, isteni friss salátával, desszertnek meg epres morzsa (természetesen gluténmentes) kávéval. Nem annyira gyors, mint amennyire látszik, mert sokat kell vagdalni, de megéri, mert annyira isteni. Ők pedig a Hughtól tanultál, ha jól emlékszem (Három jó dolog a tányéron). Egyébként is imádjuk a sült zöldségeket, egész télen ezt esszük, ez meg egy ilyen májusi változat. Még mindig minden piac tele van friss spárgával, nem is emlékszem olyan évre, hogy ennyire elhúzódott volna a spárgaszezon. Tegnap, amíg Kóficka szépült a szalonban, volt egy órám bóklászni és persze bevásárolni a békásmegyeri piacon, ide évente pont kétszer szoktam eljutni, amikor Kófickát csinosítják. Iszonyat mennyiségű eper, borsó, répa, újkrumpli, cseresznye, tök, karalábé, paradicsom, paprika, dömpingáron. Cseresznye négyszázért, eper a legtöbb helyen ötszázért (de láttam négyért is), borsó 200-400, és a gyökérzöldségek meg kb. ingyen. Az egyik helyen hatalmas répacsokrok voltak 50 forintért, nyilván azért volt olcsó, mert több szálúak voltak, de frissek voltak és tökéletesen használhatóak, ugyanennyiért egy csokor gyökér is hatalmas zöldekkel (Pomázon egy kis csokor zöldjét sem kapok meg ennyiért), szóval a fél piacot haza tudtam volna vinni. (Nem zöldség, de itt az egyik hentesnél meseszép kutyakaját is szoktam venni, most marhamájat 290-ért és marhatüdőt 190-ért.) Az újkrumpli meg szinte ingyen van. Tehát mindenből jól bevásároltam, és jöhetnek a zöldségek zöldséggel. Ez a spárgás cucc magában is isteni, de a húst sem rontja el.

Hozzávalók:
- kb. 1 kg újkrumpli
- 50 dkg spárga
- 1 csokor új répa
- pár marék túró
- pici füstölt szalonna (tényleg icipici, mint egy gyufásskatulya harmada vagy negyede) - vegák felejtsék ki belőle
- olaj
- só

Az eljárás a szokásos, mindent meghámozok, feldarabolok. A spárgát megmosom, kézzel letöröm ott a szárát, ahol elpattan. Ha nem elég friss, akkor ez elég magasan lesz, de nem érdemes takarékoskodni, mert az úgyis ehetetlen része (nem kell kidobni, lehet belőle zöldséglevet főzni, pont jó lesz egy főzelékhez). Egy tepsibe sütőpapírt terítek, kikenem olajjal, ráborítom az összevágott zöldségeket. Annyit érdemes belerakni, hogy nagyjából egy rétegben legyenek a zöldségek (kicsit lehet több, mert össze fognak sülni).

Megint öntök rá egy kis olajat (mondjuk összesen 2-3 evőkanálnyi egy tepsire összesen, alul-felül), megsózom, és összekeverem. Nem szeretek kézzel matatni a konyhában, de ezt tényleg azzal a legegyszerűbb. Forró sütő. Amikor már kezd színesedni a krumpli, kiveszem, és rászórom a túrót meg a pici kockákra vágott szalonnát, és készre sütöm. Édes is, sós is, ropogós is, tényleg isteni. Én helyből két tepsivel szoktam csinálni.

Napi cukinak meg két húsvéti eb, merthogy az akkori képeket még nemigen volt módom betenni (merthogy nem írtam).

Oldalas

Majdnem mindig csirkét eszünk. De ma valahogy egész nap ez járt az eszemben, nyilván a főzelék az oka, anyukám is gyakran csinált főzelék mellé, de persze inkább ősszel, télen. Ő kuktában csinálta, én azt elvből nem használok (baromira félek tőle). Szóval most nem volt semmi faxni, százórás pácolás, méz, rum, mittudoménmi, egyszerűen egy tepsiben megsütöttem. Sok áramot fogyaszt, viszont kevés emberi energiát, valamit valamiért. Szerintem jó lett.

Hozzávalók:
- 1,5 kg oldalas (oldalasból valahogy mindig sok kell, nagyon rávetik magukat a férfiak, mégha azt is mondják először, hogy nem kérnek)
- 1 fej fokhagyma
- 1 fej vöröshagyma
- só, bors

Feldaraboltam a húst, só, bors, bepakoltam egy kis tepsibe. Közédugdostam a félbevágott fokhagymát és a cikkekre vágott vöröshagymát, öntöttem alá egy deci vizet, alufólia. 180 fokos sütőbe raktam, és 2 órán át sütöttem. Ekkor levettem róla a fóliát, és még vagy fél órán át pirítottam.

Volt már nálunk máskor is:
Bea mézes oldalasa
Mangalicaoldalas nálunk
Erzsi néni vépi oldalasa

Napi cukinak meg egy tésai kép. Délután ki kell pihenni a délelőtti napozást. Szerintetek hány kutya van a képen?

Finomfőzelék

Mindig imádtam a főzelékeket. Amikor már nem laktam otthon, anyukám mindig valami ilyesmivel várt, ha tudta, hogy jövök, ott volt mindig egy kis lábaskában a gáztűzhely szélén (mert akkor még széle is volt a gáztűzhelyeknek). Sóska, karalábé, spenót, mikor mi volt épp a kiskertben. Isteniek voltak. Aztán valamikor száz évvel ezelőtt a barátnőmet látogattam a kórházban, ahová azért zsuppolták be, mert ikreket várt. És tejfölös karalábéfőzeléket vittem neki köretként, a húsra már nem emlékszem. Amit meglehetősen nehezményezett, és nekem akkor, túl a harmincon kellett rádöbbennem, hogy a főzelékek iránti rajongásomban nem osztozik az egész emberiség. Aztán a gyerekeim nap mint nap átvették velem a tananyagot, eltekintve az első  egy-két-három évtől, nem voltak hajlandók főzeléket enni. Nekem meg elég gond volt, hogy legalább egyféle menü legyen, nyilván mindig az én főzelékem maradt ki. Egyszer-kétszer azért próbálkoztam vele, márcsak a magam kedvéért is, szent borzadállyal figyelték, főleg a finomfőzeléket nyilvánították ehetetlennek. Pedig én ilyenkor nyár elején el sem tudok jobbat képzelni: zsenge, frissen fejtett borsóból, új répából, rengeteg petrezselyemmel, hát valami isteni. Télen azért nem az igazi. De ilyenkor egy hétig is ellennék rajta.

Hozzávalók egy jó nagy adaghoz:
- bő kilónyi zsenge borsó (hüvelyestül értve a kilót)
- 1nagy csokor friss sárgarépa
- 2-3 szál friss petrezselyemgyökér
- 1 új karalábé
- 1 irgalmatlan nagy csokor petrezselyem
- némi zsiradék
- 1kis pohár tejföl
- 1 púpos evőkanál liszt (nálam gluténmentes)
- só, bors, pici cukor

Meditációs gyakorlatként kifejtem a borsót, és borsónyi darabokra vagdosom az összes többi megpucolt zöldséget is, egy óra alatt tuti kész. Utána rádobom egy kis zsiradékra (egy kis fakanálnyira), öntök rá 2-3 evőkanálnyi vizet, és fedő nélkül, időnként megkeverve puhára párolom. Alapvetően a borsótól függ az idő, ha az puha, akkor a többi is biztosan jó. Felöntöm olyan 2 dl vízzel vagy zöldségalaplével (nekem épp kéznél volt spárgalevem - a zöld spárgák letört szárát megfőztem 2-3 dl vízben), összeforralom, só, bors, kávéskanálnyi cukor, aztán elkeverem a lisztet kis vízzel, és besűrítem vele a  főzeléket. Egy-két percig forralom, aztán elzárom a gázt alatta. Most szórom hozzá a felvágott petrezselyem zöldjét (ekkora mennyiséget aprítógépen szoktam kicsinyíteni). Meg hozzákeverem a tejfölt, és kész is. Jól el kell találni a sűrűségét, nem lehet levesszerű, de azt is utálom, ha megáll benne a kanál. Most tökéletes lett.

Ma volt a nagy nyáreleji fodrászkodás napja, Kóficka végre megszabadult a téli bundájától. Eddig nem mertem levágatni, olyan hideg reggelek voltak. És megint szebb, mint valaha is volt.

Bifór:

És áftör:

El sem hinné az ember, hogy ugyanaz az állat, nem? Annyira cuki lett. Gyönyörűség hozzáérni:)