Citromos panna cotta

Hideg nasi a hideg napokra. Állítólag az idén sítalpon jön a nyuszi. De amikor ezt csináltam, akkor még szinte nyár volt. Akkor megpróbálom összeszedni a hozzávalókat:
- 3 nagy, lédús citrom
- 1 kávéskanálnyi reszelt citromhéj (változatlanul a fagyasztóból, karácsonyi bio)
- olyan 3 dl tejszín (laktózmentest használtam)
- olyan 3 dl rizstej (lehet persze rendes tej vagy joghurt is)
- 1 zacskó vaníliás cukor (elfogyott a vaníliakivonatom, sajnos)
- porcukor vagy más édesítőszer, tényleg ízlés szerint, lehet közben bőszen kóstolgatni
- olyan 25 gramm zselatin (Horváth Rozi, a Lucullust nem szeretem), mert siettem

A citromokat félbevágtam, aztán megint félbe, és a negyedeket gondosan kifiléztem, úgy, hogy a kicsurgó levet is felfogtam egy kis lábasban. Aztán hozzáöntöttem a vanília harmadát/felét, annyi porcukrot, hogy ne legyen vad savanyú, és kicsit felfőztem. Belekevertem a zselatin harmadát, kb. (Ezt több lépcsőben érdemes csinálni, nehogy becsomósodjon, szóval egy pici tálkába kevés citromlekvár, abban elkeverjük a porzselatint, és így hígítjuk tovább, aztán visszaöntjük a lábasba, alaposan összekeverjük, és már csak addig melegítjük, amíg tutira felolvad. Szóval ha már buborékokat vet, az biztosan jó.) Gyorsan kihűtöttem (másik hideg lábas, hideg hely, kavarás). Egy kerek porcelántálat kiöblítettem hideg vízzel, beleöntöttem a zselét, aztán betettem az egészet a mélyhűtőbe, hogy minél gyorsabban megkössön. Amikor már kezdett meghúzni, akkor összeállítottam a fehér réteget. Tejszínhab, tej, vaníliás cukor maradéka, citromhéj, meg annyi porcukor, hogy kellemesen édes legyen (a sárga rész savanykás lett, szóval ennek a fehérnek azt is el kell vinnie). A beáztatott zselatint felmelegítettem, majd hőkiegyenlítéssel összekevertem a fehér trutyival. Ráöntöttem a sárga rétegre, fólia rá, aztán mehetett a hűtőbe (most már természetesen csak a normálba). Másnap este ettük csak meg, addigra szépen megkötött, rövid rábeszélésre és körülvágásra ki is lehetett borítani egy tányérra. Nekem nagyon ízlett, de a családtagjaim zöme ugyan udvariasan azt mondta, hogy finom, de maradt még másnapra is, aminek ugyan nagyon örültem, de ez egyértelműen jelezte, hogy nem ez a kedvenc édességük. Én viszont imádom, szóval a dicsőségért kárpótolt a tripla felfalt adag.

Napi cukinak meg az öreg fekete cicánk (azért van ilyen szép hosszú neve, hogy megkülönböztessük az én édes kicsi cicámtól, aki időközben szép nagy kandúr lett, elhagyta az öt kilót, és az idén nyáron már négy éves lesz!!) Ez a fekete cicus kilenc éves, kb. (nem hozott magával szakot), irtó nehéz természetű, folyamatosan molesztál mindenkit, és éjszaka rendszeresen felébredünk, mert olyan hangosan dorombol. Fogalmam sincs, mitől érzi olyan rohadt jól magát. Hihetetlenül látványosan adja az ember tudtára, hogy hol és milyen erővel vakargassa, és hogy ez neki mennyire, de mennyire jó.