Tartós keksz

Rendes családoknál van süteményes doboz, meg csokis fiók, és azok bizony nem üresen tátonganak, mint nálunk szokás, hanem rendesen feltöltve. És ha az ember megkíván egy kis nasit mondjuk a délutáni kávéjához, akkor talál hozzá valamit. És ha vendég van, azt is meg lehet kínálni. Mi nem vagyunk rendes család, már csak ezért sem. Kekszes dobozok vannak ugyan, de mindig csont üresek. A csokiról meg ne is beszéljünk. De most, néhány napra azok voltunk. Mármint rendes család. A Tamás valamelyik pakolási rohamában kinyitott egy sütis dobozt, és ezt találta benne. Illetve ennél sokkal többet, de mire le tudtam fényképezni, megettük a többit:(. Mondjuk én sosem szoktam kinyitogatni a dobozokat, mert tudom, hogy üresek. Rengeteg sütit sütök, fogalmam sincs, hogy mikor mit, ennél sokkal fontosabb dolgok is kihullanak a fejemből (vagy bele sem érkeznek). Szóval minden esély meglenne rá, hogy még arra sem emlékezzem, hogy sütöttem-e én valaha már ilyen kekszet, de ez most nem így van. Ugyanis egészen pontosan emlékszem, hogy karácsony előtt sütöttem, főleg az Iminek ajándékba, mert emlékeztem, hogy nagyon szereti ezt a csokis kekszet. És unaloműzésből kétfélét csináltam, az eredetit, meg egy másikat (barna változat), rumos-mazsolás, még erre is emlékszem, de hogy mitől ilyen barna? Fahéj vagy kakaó? Hát erre már nem emlékszem. Aztán a szebbjét becsomagoltam, a selejtes formátlanokat meg nyilván beleszórtam ebbe a dobozba, hogy majd elfogy az ünnepek alatt. Aztán jól elraktam valahová a dobozt. Szeptember közepéig, végéig ott pihentek. És semmi bajuk! Nem lettek penészesek, nem lettek keményebbek a kelleténél, egyszerűen pont olyanok, mint amikor bedobozoltattak. Ezentúl a nyári szabim alatt sütöm meg a karácsonyi ajándékaimat:)