Ehető (sőt, finom) gluténmentes kenyér 2.

Mazsinak:)
A képen csak a lapos, fél vekni friss, a szép, teljes szeleteket a fagyasztóból vettem elő a fotózáshoz:)

Talán egy-két éve nem eszem glutént (ha valaki lemaradt volna a történet elejéről, szörnyen fáj tőle a hasam,  többek közt). Nagy csapás a sör elvesztése, pótolhatatlan. Amikor erről sírtam egy régi posztban, valaki írta, hogy a Pilsener Urquell-t szabad, de az egyrészt nincs mindenhol, meg azt tapasztaltam, hogy azért azt is csak módjával. Sütifronton semmi baj, azokban a kevert sütikben, amelyeket én szeretek, egészen jól helyettesíthető a búzaliszt mindenféle egyébbel, sokszor még finomabb is a végeredmény. Azt pedig egyáltalán nem bánom, hogy a kósza kakaós csigák és pogácsák most már kimaradnak az életemből. Eddig sem igen ettem étteremben, azt, amit már valószínűleg megennék, nem tudjuk megfizetni, az alsó régió pedig kifejezetten taszít. Szóval a kenyér maradt az egyetlen  nyűg. Valószínűleg le kéne jönni a szerről, de egyelőre még nem tartok ott. Tehát valami kenyérfélére szükségem van a reggelihez (meg néha az ebédhez, ha nem főzök). Az, amit gluténmentes kenyér néven árulnak a mindenféle boltokban, nekem nem megoldás. Egyrészt rohadtul nem ízlik, másrészt ezektől is fáj a hasam. Nyilván azért, mert a kapható kenyerek zöme alapvetően kukoricakeményítőből van, és azt majdnem ugyanolyan rosszul tűröm, mint a gluténes liszteket. Tehát egyetlen megoldás van, ha otthon sütök magamnak kenyeret. Ami nem lenne nagy baj, hiszen régebben is saját készítésű zsemlét és kenyeret ettem. De azért a gluténmentes verziókkal volt elég bajom. A glutén ugye nem fogja majd összefogni, tehát valami kell bele, hogy ne morzsálódjék annyira. Tojást nem akarok belerakni. Másrészt a kézenfekvő megoldások sem jöttek be: a rizslisztesnek süteményíze volt, a kukoricást szimplán utáltam, a csak gluténmentes lisztkeverékből készültek általában nem ízlenek (+hasfájás). Elég hamar rájöttem arra is, hogy keverni kell a különféle liszteket, de sokáig elég tökéletlen volt a végeredmény. Az áttörést mindenmentes Nóri kenyere jelentette. Ez volt az első, tényleg ehető, sőt finom kenyérféleség a gluténmentes életemben. Eddig nem ismertem az útifűmaghéjat, tényleg ideje volt összeismerkedni. Sokáig nemigen tértem el az eredeti recepttől, aztán szép lassan átgyúrtam a magam szája íze szerint. Most már kifejezetten ízlik, frissen még pirítás nélkül is meg tudom enni (a gluténmentes kenyerek általában ehetetlenek anélkül). Egyszerre négy veknivel szoktam csinálni, a következő nagy adag pont ennyihez elég, három teljes és egy kis lapos rudacska. (A képen balra van a maradék kis vakarcs, mert a többit már felszeleteltem, és lefagyasztottam.) Nekem pont így fér be a sütőbe. Ez egy hatalmas adag, fel szoktam szeletelni, és lefagyasztom, elég sokáig elég egy sütésnyi. Nem otthon darálom hozzá már a liszteket. Eleinte még így csináltam, de iszonyatosan időrabló, ráadásul dögunalom. Az eheted (www.eheted.hu)  boltban szoktam bevásárolni a liszteket meg a többi hozzávalót (tök cuki, nagyon jól felszerelt bolt, nagyon kedves tulajdonosokkal, és nekem még közel is van), nincs velük semmi gondom, nulla hasfájás.

Akkor a recept, amit mostanában sütök:
- 40 dkg kölesliszt
- 35 dkg barna rizsliszt
- 20 dkg hajdinaliszt
- 10 dkg teljes kiőrlésű zabliszt (nem zabpehelyliszt, azt nem bírom)
- 10 dkg kukoricaliszt (ez sokszor kimarad)
- 20 dkg gluténmentes lisztkeverék (Nutri free GM kenyér vagy Schar)
- 10-20 dkg lenmag egészben, nem darálva
- 10 dkg szezámmag kávédarálóban ledarálva
- 20 dkg napraforgómag
- fél deci olívaolaj
- 2,5-3 dkg friss élesztő (időfüggő, hogy pont mennyi)
- 1 evőkanál méz
- 1 evőkanál só
- 1 teáskanál őrölt kömény (ez persze elhagyható, én imádom)
- 4-5 evőkanál burgonyapehely
- 5 púpos evőkanál útifűmaghéj
- 2 liter langyos víz

Régebben kísérleteztem még xantánnal és tápikókakeményítővel, az az igazság, hogy nem láttam a különbséget vele és nélküle, szóval mostanában ezeket nem rakok bele. Persze az is lehet, hogy nem voltam elég alapos.
Igen, tudom, hogy borzalmasan hosszú a hozzávalók listája (a gluténesnél ugye liszt, só, élesztő, víz, és csókolom). De mindennek ára van, tényleg hozzá lehet szokni, hogy nem egy nagy lisztes doboz van otthon, hanem milliónyi lisztes üvegcse.

Az összes száraz anyagot összekeverem egy nagy tálban. Utána még ráöntöm az olívát, rámorzsolom az élesztőt, hozzárakom a mézet. A múltkor megmértem, kb. 1,9 kg. Ehhez jön a víz, amit szintén kimértem, pontosan 2 liter kell. Fakanállal összekeverem, nyilván nincs dagasztás. A nokedlitésztánál sűrűbb állagot kell kapnunk (de nem sokkal sűrűbbet), kanalazható, nem folyik, de majdnem.
Négy hosszúkás sütőformába rakok egy-egy darab sütőpapírt, és belekanalazom a masszát, mint már írtam, hármat jó feléig, az utolsóba meg jön a maradék, az egy kis lapos lesz. Letakarom, és hagyom kelni. Mivel ez egy lágy, szinte folyékony tészta, szépen fel fog jönni. Hogy mikor, az függ a hőmérséklettől, egy-két-három óráról van szó. Amikor már szépen feljött a forma tetejéig, akkor rakom be a 200 fokra előmelegített sütőbe. Viszonylag sokáig sül. Ha már kicsit megpirult, összeállt a tészta, akkor ki szoktam venni a formából, és visszarakom csupaszon a rácsra, azt figyeltem meg, hogy így gyorsabb lesz. Ilyenkor már 180 fokra leveszem a hőfokot. Meg kell sütni, az sem baj, ha kicsit megkapja a végét, mert nagyon sok víz van a tésztában, és könnyen nyers marad a közepe. Viszont ha sűrűbb tésztát csinálunk, kevesebb vízzel, akkor nagyon törékeny, morzsálódós, szétesős lesz a kenyér. Szóval nagyon sokáig kell sütni, nem úgy, mint a szépen kidagasztott tésztából sütött gluténes kenyereket (hanem mint például a gluténes, dagasztás nélküli kenyereket, azoknak is nagyon vizes a tésztája).
Ha teljesen kész, szép barna minden oldala, nagyon kemény, jól lehet kopogtatni. Nem kell megijedni tőle, mert ahogy hűl, majd kicsit fel fog puhulni. Rácsra rakom, és hagyom a konyhapulton vagy két napig. Közben kicsit puhul, kicsit szikkad (lehet közben persze rájárni is:)). Utána már szépen fel lehet szeletelni, és mehet a fagyasztóba.

Napi cukinak meg megint kutya. Szar a kép, a telefont kaptam gyorsan elő, de azért szerintem látszik, hogy miért kellett lefotózni őket. Meg sok más is. Én még azt is tudom, hogy a Zsuzsi azért hagyta ott a saját kosarát, mert ellopott egy fél diót, és az éles dióhéj nyilván fenékbe szúrta, ezt pedig nem bírta agyilag feldolgozni (már az ágy is bánt). Kóficka meg jámboran tűri, hogy ráfeküdjön. Egyébkét is ilyen hülyeség miatt nem fog megmozdulni. Zsuzsi meg itt is vagyok meg nem is pózban, ki tudja, ezt szabad-e. Na nem elemzem tovább a mélyebb rétegeket, de isteni.