2023. január 16., hétfő

Bagel


Muszáj volt bagelt sütnöm, mert már régóta várakozik ez a recept a kedvencek között, hogy kipróbáljam, és akkor bejött a képbe, hogy a két ünnep között elmentünk a lányokkal Viki névnapot ünnepelni egy jó kis reggelizőhelyre, és ott kiderült, hogy ez a legkedvencebb péksüti. Rendeltünk Eggs Benedictet, ez nekem bakancslistás kaja volt (ezt nem bagellel adták, hanem angol muffinnal, amit szintén ki kell majd próbálni!). még sosem ettem, és még odáig se jutottam el, hogy megcsináljam magamnak. De majd ez is meglesz, ha nyugdíjas leszek. Mármint a saját készítés.

Szóval elmentünk a Pozsonyi útra a Briósba, erre a jó kis reggelizőhelyre négyen lányok, Két Eggs Benedict rendel!, és persze Mazsi és Viki különcködött, ők valamilyen menő szendvicset kértek, és azokhoz volt a bagel. Sajnos nem kaptunk asztalt az emeleten, így a lent található összes asztalt (2 db-ot) összetoltuk és elfoglaltuk. Szerencsénk volt, mert az utánunk jövőknek már nem volt hely. Viszont így a bejárati ajtó mellett ültünk, és az nem csukódott rendesen, időnként fel kellett pattanni valamelyikünknek, hogy becsukja az ajtót, ha nem akartunk megfagyni, néha a pincérek csukták, vagy udvariasan szóltak a bejövőknek, hogy nyugodtan becsukhatják. Aztán távozáskor nem tudtuk kihagyni, hogy a nyitott ajtóból visszakérdezzünk, hogy Becsukjuk az ajtót? Vették a lapot, mert mondták, hogy Áááá, nem fontos!


Azért akadt meg a szemem ezen a bagelrecepten, mert sütés előtt picit főzni kell a megformázott tésztát, és egyszer már csináltam ilyesmit, és el voltam ájulva akkor a forró víz hatásától (hirtelen megdagadt a tészta, és levegős kenyereim lettek, nem pont ilyen, mert az gőzölös, de ilyesmi volt a knédli), de most ez valahogy nem jött be. Mint látható a képen, nem egy laza, könnyű bagel lett belőle, hanem olyan, hogy megeszel két szendvicset, és másnap se bírsz enni egész nap, mert még emészted. És még szerencse, hogy jó fogaim vannak, mert az is kell hozzá. Vagy a bagelnek ilyennek kell lennie? Valamiért nagyon tetszenek ezek az Ács Bori receptek, de még egyik sem sikerült igazán. Nem baj, még próbálkozom néhányszor, aztán meg csak élvezem az olvasásukat, az is jó. Így készült ez a bagel:

Először tahngzhongot kell készíteni. Na, hát ezt is ki akartam már régóta próbálni, ez egy japán kenyérsütési mód. Á.B. itt kifejti, hogy mi is ez a tangzhong, de röviden leírom, mert időnként a belinkelt anyagok eltűnnek a netről. Szóval ez egy japán technika, aminek az a lényege, hogy a liszt mennyiségének 10 százalékából és a folyadék mennyiségének feléből, negyedéből egy csirizt kell főzni, tehát addig kell összemelegíteni a kettőt, amíg el nem kezd sűrűsödni. Ennyi.

Hozzávalók a tangzhonghoz:
  • 50 gramm liszt
  • 1,5 dl víz
Kis lábosban kézi habverővel kevergetve alacsony lángon addig melegítettem a vizet meg a lisztet, amíg be nem sűrűsödött. Ekkor átöntöttem a dagasztótálba, és megvártam, hogy kihűljön.

Hozzávalók a tésztához:
  • a tangzhong
  • egy teáskanál élesztő
  • 450 gramm kenyérliszt
  • 2 teáskanál só (végre elég mennyiségű sót írnak!)
  • 1 evőkanál cukor
  • 1,2 dl víz (nekem ez nagyon kevés volt, tettem még hozzá egy kicsit)
Az összes hozzávalót összekevertem, és megdagasztottam a gépemmel. Letakartam, és hagytam 15 percig kelni. Ekkor nyolc egyforma részre osztottam (ha jól emlékszem, 110 grammos darabok voltak), gombócokat formáztam belőlük és letakarva hagytam megint 30 percig kelni. Ezután minden gombóc közepébe lyukat fúrtam, és kicsit kitágítottam a lyukat, hogy csinos (bagel formájú) karikáim legyenek. Újból 30 percig kelesztettem őket.

Hozzávalók a főzéshez:
  • 4-5 liter víz
  • egy teáskanál szódabikarbóna
  • egy evőkanál méz (cukrot tettem, mert nem volt mézem)
A vizet felforraltam, közben a sütőt előmelegítettem 220 fokra. Egy kis tányérba szórtam mákot, egy másikba lenmagot. Főzés után ezekbe fogom némelyiket forgatni. Kettesével a forró vízbe dobtam a karikákat, fél percig az egyik oldalát, fél percig a másikat főztem, majd kiemeltem egy szűrőkanállal és valamelyik magba pottyantottam, vagy nem. Volt amelyiket üresen hagytam. Ezután sütőlemezen szépen elrendeztem őket, és amikor mind elkészült, betoltam a 220 fokos sütőbe 25 percre.

Amikor megsültek és kihűltek, szendvicseket gyártottam belőlük. Finom volt, csak kicsit lazább szerkezetű tésztát képzeltem el, és meglepett az is, hogy milyen édes. Persze lehet, hogy a kovászos kenyerekhez vagyok szokva, és azért. 

Itt egy másik bagel recept, amit ki fogok próbálni, ebben van vaj és tojás is, és még fortélyokat is írnak, csak azt nem találom, hogy mire jó az előfőzés. Ha valaki tudja, megírhatná.


Vajjal megkentem mindkét felet, sonkát tettem rá, uborkát, salátát és vörösherecsírát, legvégül majonézt is, de azt nem kellett volna, mert az is édes volt.


Napi cuki pedig Amy lesz megint, biztos hiányoltátok már:


Elég jól áll neki, hogy ilyen okosan tud nézni

2 megjegyzés:

csincsilla írta...

igen, már hiányzott!!!! kicsit el vagyunk hanyagolva kutyaügyben, a cicákat már nem is említem. élnek még, egyáltalán??????
a bagel szerintem egy tömör dolog, szóval tök jó lett a tiéd. és kevés jobb reggeli van nála, feltéve, hogy kap hozzá az ember egy vödör kávét.

Névtelen írta...

igen, elnek, kuldok majd bizonyitekokat a szerzonek!! <3 (mazsi)