Szilvás sütik és lábadozó Kóficka uralták nálunk a hétvégét. Hogy a lényegessel kezdjem: Kófickát egy szép nagy sérvvel műtötték péntek reggel. Fél nyolckor leadtam, és 11-kor kaptam csak vissza. Irtó vidáman, farkcsóválva távozott az állatorvosunk oldalán, és a kis rózsaszín pokróckájába tekerve érkezett haza, félálomban. Már 9 éves, és nagyon aggódtam miatta. Annyira elesettek tudnak lenni ilyenkor, altatás után, megszakad az ember szíve. Még jó, hogy a Mariann mesélte, hogy az ő kiskutyájuk nagyon fázott az altatás után, szóval amikor Kóficka vadul elkezdett remegni, nem kellett hosszan gyötörni az agyamat, hogy most akkor mi van, hanem gyorsan betakargattam pár puha pléddel.
Meg sokat ültem mellette, hogy tartsam benne a lelket. Azért szépen alakult, estére már ehetett pár falatot, az étvágya már akkor is remek volt, pár ujjam is lecsúszott a csirkemell mellé. Szombat reggel már levehettük a kötést is. (A seben lévő kötését ő szedte le magáról.) Jöttek hozzá vendégek is, akik kellően sajnálták és simogatták, remélem, kiélvezte az utolsó morzsáig az ilyenkor járó kényeztetéseket.
Azért nagyon kell figyelni, hogy ne nyalogassa szét magát. (A bal combocskája tövében volt a hasiján a sérv.) Egyelőre tartalékos üzemmódban működik. Picit sántít (szívszorító látvány egy sántító tacsi), és nem veti magát hanyatt (ha embert lát, ez az alaphelyzete, szóval elég nehéz egy hámba is beleoperálni). Jó nagy vágás van rajta, nem csodálom, ha még mindig fáj neki. Biztosan lázas is, mert elég sok víz fogy. De azért napról napra fittebb. Szombat reggel kiszedik a varratokat, és megyünk nyaralni. Gondolom, a nagyobb túrákra most nem vihetjük magunkkal, de azért Tésán mindig jól szokta magát érezni. Meg egyelőre súlyos gondok vannak az ölbevétellel is, nem lehet ugye most felemelni, de az idő mindent rendbe fog hozni, legalábbis remélem.
Akkor a szilvás sütik. Nyáron gyümölcsös sütikben utazom, de most nemigen találtam mást a szilván kívül. Körtés sütire épp nem vágytam, dinnyével nem sütök, szedrem nem volt, és a zöldségesünk barackja sem indított el nálam semmiféle agyi aktivitást, szóval maradt a szilva. De elég jó lett, szóval nem volt rossz döntés. Az egyik ez a fahéjas-marcipános-kókuszos lepény lett, a másik meg szilvás túrótorta, az majd jön.
Hozzávalók a tésztához:
- 5 evőkanál barna cukor
- 1,5 csésze joghurt (kb. 3 dl)
- 2 tojás
- 1 csipet só
- 1 vaníliás cukor
- némi fahéj
- 9 dkg olvasztott vaj
- 14 dkg liszt
- fél sütőpor
Hozzávalók a tetejére:
- szilva
- 3-4 tojásfehérje
- 10 dkg kókuszreszelék
- 1-2 dl hígabb szilvalekvár
- cukor
- marcipán
Ezeket összekevertem gép habverővel, és sütőpapírral bélelt közepes méretű tepsibe öntöttem. Kiraktam félbevágott vörös szilvákkal (még tésai), és betoltam a 200 fokos sütőbe 12 percre.
Ezalatt némileg megszilárdult a tészta. Ekkor ráreszeltem egy darabka marcipánt.
Amíg sült a tészta, addig kemény habot vertem kb. négy fehérjéből (tele van fagyasztott fehérjével a fagyasztóm). Hozzákevertem olyan másfél dl híg vörösszilva-lekvárt, meg a kókusz, meg némi porcukrot.
Aztán meg mindezt rákentem a félig sült süti tetejére.
Mehetett vissza a sütőbe, de most már csak 150 fokra. Olyan bő félóra kellett még neki, hogy megsüljön. Igazán rondán összeesett a végére, már kezdtem kicsit lazán venni a dolgokat, mert mostanában már többször is elég szépen sikerült a sült tojáshab. Most megint megmutatta, hogy hol is a helyem:) De nem volt baj, így is simán meg lehetett enni. Aztán elő az önuralommal. Szerintem másnap, hidegen a legfinomabb, melegen vagy langyosan nem volt olyan jó.
Napi cuki meg ma nincs. Betegszabadságon vagyunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése