Puharas

Több száz képet csináltam a tésai szilvanapon (mint látszik, a téma marad, mármint a szilva), és én magam is nehezen hiszem el, de az érdeklődésem fő tárgyáról, arról a bizonyos puharasról ez a legfejlettebb képem, a kifőzött és ebbe-abba bújtatott tésztácskákból elég sokat legyűrtem, de elfelejtettem készen lefényképezni. Hát, ilyen, amikor a cukor elveszi az ember eszét, ebből is látszik, hogy milyen káros. Akkor legalább leírom. Szóval a puharas az egy krumplis tésztából készített derelye, sűrű szilvalekvárral megtöltve.

Tehát először is egy irdatlan nagy kondérban megfőzzük a krumplit:

Ha megfőtt, még forrón áttörjük:

Most jön a lényeg: ha már langyosra hűlt (ez gyorsan megy még kánikulában is), pici sóval és KEVÉS liszttel összegyúrjuk. Tojás nem kell bele. Ha sok a liszt, kemény lesz a tészta, tehát tényleg csak annyi legyen, amennyitől összeáll a kicsit ragacsos tészta.

Aztán szépen kinyújtjuk. A képen lévő tészta állítólag túl lisztes lett, szóval ennél puhábbat tessék elképzelni:

Ha már szép vékonyra elnyújtottuk, akkor félbehajtjuk, hogy megjelöljük a felét, újra kinyitjuk, és az egyik felére helyes kupacokban rápakoljuk a sűrű szilvalekvárt.

Aztán ráhajtjuk a másik felét, és a lekvárkupacok körül ujjal ügyesen lenyomkodjuk:

Aztán elő a puhárral, és azzal szépen kiszaggatjuk. Nem árt időnként lisztbe mártani. Pogácsaszaggatóval nem lesz az igazi:)

Ez egy másik módszer, kevésbé rendezett:

Kisebb puhárral, egyébként.

A továbbiakat meg el lehet képzelni, kép már nem lesz hozzá. Szóval a kis korongokat lobogva forró vízbe dobjuk, és addig főzzük, míg fel nem jön a víz színére, és még egy pillanatot (Erzsi nénit idézem). Szűrőkanállal tepsibe vagy tálba szedjük, kevés olajjal meglocsoljuk, és meghintjük cukros vagy nem cukros pirított morzsával vagy cukros darált mákkal. Isteni, tényleg!

Persze a nagyja tésztából gombóc készült, igazi manufaktúrában:

Meg volt azért persze nudli is:

Belefényképeztem a pillanatba:

Gombóctenger:

Ilyen kívánnivaló lett:

Frissen tálalva:

Az utolsó mohikán a majd 1200 gombócból:

A jegyzőkönyv:)

Persze a fő attrakció a szilvalekvárfőzés volt, hagyományosan, üstben, cukor nélkül. A hat kondérból  az egyik, délelőtt:

Délután:

Újabb szorgos kezek üvegekbe töltötték:

A gombóctengerből délutánra üvegtenger lett:

Aztán jöhetett a címkézés:

És a végeredmény:

Napi cukinak meg egy kis dizájncenter. Egy teljesen korrekt fedő:

Ez meg itt a kedvencem. A hatvanas tábla egyébként is baromság, így sokkal jobban fel lehet használni. A méret és az anyag tökéletes (a forma is, persze):

Külön pontot érdemel az ergonomikus fülkialakítás. Csillagos ötös.

Ez pedig a legcukibb főzőalkalmatosság. Mérnöki precizitással tervezve és kivitelezve. Két felni összehegesztve, alul ráccsal.

Fantasztikus hamuzó tartállyal:

Itt jól látszik, hogy minden apró részlet ki van találva. Két erős fül, és helyes kis állvány az edény és a fakanál megfelelő magasságú belógatásához:

És ennek is gyönyörű fedője volt, mármint a peremes tárcsának, amiben főztek rajta: