Sharlotka - orosz almatorta

A fészbuk észrevette, hogy legszívesebben recepteket nézegetek, ezért felkínálta nekem a Szeretem az orosz konyhát nevű oldalt. Ez maradhatott is, a többi százvalahányat, amit kínálgatott, tiltottam. Itt nemcsak receptek vannak, hanem nagyon érdekes vagy vicces novellafordítások és regényrészletek, szép fotók vagy festmények tipikus orosz élethelyzetekről, terített asztalokról, ételekről, városokról, tárgyakról. Annyira érdekelt, hogy éjszakánként megpróbáltam visszamenni az időben a kezdetekig, hogy mindent lássak és olvashassak. Ez elég nehéz egy ilyen oldalon, de azt hiszem, napokig tartó egész esti és éjszakai olvasással már a végére értem, bár kicsit bizonytalan vagyok, mert egyik éjjel (hajnalban) 2019-es posztnál hagytam abba, de másnap már nem lehetett ilyen messzire visszamenni az időben, szóval nem tudom, hogy láttam-e mindent. Lényeg a lényeg, hogy rengeteg receptet mentettem el magamnak, közülük az egyik ez a Sarlottka.

A neve miatt szerettem bele, annyira cuki, na meg amiatt, hogy elolvasva nagyon egyszerű, viszont nekem ezek a gyümölcsös piskóták soha de soha nem szoktak sikerülni, mint tudjuk. Most is úgy jártam, hogy a megadott sütési idő után a közepe még folyékony maradt. Persze ha valakit hibáztatni szeretnék, akkor az a futár lesz, mert pont akkor hívott, amikor a vége felé járt már a sütési idő, csak 13 perc volt hátra, ezért lekapcsoltam a légkeverést, simán sütöttem tovább, hogy amikor lemegyek - mert azért hívott, hogy menjek le a cuccomért, pár perc múlva itt lesz, de nem tud majd leparkolni az óriási teherautóval -, ne égjen meg a torta. Nem tudtam, mennyi lesz az a pár perc, amit lent leszek.

Amikor kóstolási és fotózási szándékkal felvágtam, és kiderült, hogy folyik a közepe, visszatettem újabb 15 percre, de ekkor meg jól kiszáradt. A tűpróba az nem az én műfajom, ezt is tudjuk, de most beleszúrtam a tűt, természetesen abba a részébe, ami jól meg volt már sülve, és nem a közepébe. Így jártam. 

Leírom a receptet, hátha megpróbálkozom még vele. Savanyúbb alma lenne jó hozzá, mert a süti nagyon édes. (Igen, nekem mindig minden nagyon édes.)

Hozzávalók:

• 1 bögre (2,5 dl) liszt
• 1 bögre (2,5 dl) cukor
• 3 tojás
• 1 csomag vaníliás cukor (nálam fél csomag)
• 2 evőkanál zsemlemorzsa
• 3-5 alma (nálam 4 különböző méretű és fajtájú volt)

Egy 24 cm-es tortaforma aljába vágtam sütőpapírt, az oldalát kivajaztam. Az eredeti receptben 23 cm-es a tortaforma, de nekem nincs olyanom. A sütőpapíron viszonylag egyenletesen elterítettem a zsemlemorzsát, és erre rétegeztem a megpucolt almaszeleteket. 

A tésztához a tojásokat felhabosítottam a kétféle cukorral, hozzákevertem a lisztet, majd az almára öntöttem a teljesen piskótatészta állagú tésztát. 180 fokon 25-30 percig kell sütni, én légkeveréssel sütöttem 15 percig, és anélkül 13 percig kábé. Az én tűpróbám szerint jó volt a süti, de amikor felvágtam, akkor folyt a közepe, ahogy már írtam. Amikor (azt hittem hogy) elkészült, rácsra tettem tortaformástól, és hagytam kihűlni. Ezután lekapcsoltam a tortaforma oldalát, és egy szép tálra borítottam a sütit fejjel lefelé, így az almák kerültek a tetejére. Nagyon megszórtam fahéjas porcukorral és még egy kis kekszmorzsával is, hogy jobban mutasson a fotón. Most azt is megtanultam, hogy a langyos tortát tök fölösleges porcukorral megszórni, mert azonnal ráolvad és nem látszik a képen.

Viki kapott belőle kóstolót, és azt mondta, hogy finom. Tomi még nem nyilatkozott. Nekem túl édes, de szeretném még egyszer megpróbálni, talán akkor majd kevesebb cukorral és savanyúbb almákkal csinálom. Jó 15 éve volt a blogon egy Nagy Őszi Almatortaverseny, amire ezzel a tortával (és majd a következővel is) szeretnék nevezni. Remélem, nem késtem el!

Frissítés! Tomi is nyilatkozott, azt írta: Nekem meg pont az ízlett nagyon, hogy az alja száraz, kicsit ropogós volt, az íze meg nagyon finom! 

Újabb frissítés! Olgi pedig egy ültő helyében megevett két szeletet tegnap este (vasárnap), mert annyira ízlett neki, a harmadik szeletet meg elvitte becsomagolva. Azt mondta, hogy nagyon finom, és hogy nem túl édes. Hát jó.

Tegnap nagyon izgalmas dolog történt velem, amikor délelőtt elugrottam bringával az Aldiba vásárolni. Szokás szerint nehezen szántam rá magam az indulásra, de amikor végre sikerült magamat összeszedni, és elindultam, a sarokra érve elkezdett esni az eső. Fú, eléggé dühös lettem, mert azon kívül, hogy nagyon besötétedett, semmi nem jelezte előre az esőt, se a radar, se a másik előrejelző, amit nézni szoktam. Direkt kifigyelték, hogy mikor indulok! De csak azért se fordultam vissza, és csak azért se választottam a közelebbi Aldit, hanem mentem terv szerint a távoliba, mert ott sosincs tömeg. Így dühöngve tekertem az úton, amikor valaki rám kiáltott, hogy Hééé! vagyis: HÉÉÉ! Első gondolatom az volt, hogy nem nekem szóltak, már régóta nem szoktak az utcán utánam szólni, de aztán láttam, hogy rajtam kívül nincs senki, ezért odafordultam, és Amy meg Viki integetett nekem a járdáról. Azonnal megálltam, és odamentem, de Amy folyamatosan ugatott, mondanám, hogy majdnem széttépett, de ez nem igaz, csóválta a farkát és kereste az ellenséget, akitől majd megvéd. Egyeztettük, hogy Vikinek is kell vásárolni, és felajánlottam, hogy megveszem neki a dolgokat. De amikor a lista (krumpli, tojás, tejföl) odaért, hogy sonka, szalonna, kolbász, ezeket már nem mertem bevállalni, inkább felajánlottam, hogy vigyázok Amyre, amíg Viki vásárol. 

A pólóm meg pont illik az orosz vonalhoz...

Abban maradtunk, hogy én bringával hamarabb odaérek a bolthoz, bevásárolok, és addigra ők is odaérnek, és átveszem Amyt, amíg Viki is bevásárol. Kerestem jutifalatokat, hogy le tudjam majd kenyerezni Amyt, amíg el akar tőlem szabadulni, vagy széttépi a pórázt, vagy a többi embert meg kutyát.

Nagyon örült neki!

De pont, hogy nem kellett lekenyerezni, mert az egész idő alatt akkor volt a legizgatottabb, amikor elővettem ezt az izét, ami nagyon ízlett neki. A többi időben így viselkedett:

Annyi tanácsot kaptam, hogy a többi kutyát kerüljem el, tehát ha jönne valaki, akkor én távolodjak el innen. Jött is egy lány két kutyával, egy pici feketével és egy pici fehérrel, de szerintem ismerték Amyt, mert megálltak a bolt legtávolabbi sarkánál, a kosarak mögött, és ott várakoztak, amíg mi itt, a bejáratnál.

Megjött a gazdi!

Rengetegen mosolyogtak Amyre, majdnem mindenki. Én mindig nagyon morcos vagyok, ha túl közel jönnek kutyával, vagy ha a bringámhoz túl közel "parkolnak" kutyával, mert félek tőlük. De itt most azt tapasztaltam, hogy lehet mosolyogni is! Érdekes érzés volt kutyásnak lenni abban a pár percben. Főleg egy ilyen okos és jól nevelt kutyával, mint ő. Egyébként végig le nem vette a szemét a bejáratról, csak néha, ha szóltak hozzá mosolygós idegenek, akkor fordult arra, és szimatolt megállás nélkül a levegőbe, mint egy nyuszi. Hát tényleg nem ilyennek képzeltem ezt a helyzetet! Hanem olyannak, hogy két kézzel fogom a pórázt, és igyekszem visszatartani Amyt, hogy ne szökjön el, ne egyen meg kicsi fehér kutyákat (Viki szerint mér? hát lett volna belőle kicsi piros kutya! De összevarrom!), és ne marcangoljon szét mosolygós idegen embereket. 

Kung Pao vagy Gong Bao csirke

Ezt az ázsiai mogyorós-szójaszószos csirkét még augusztus végén csináltam, csak aztán beelőztek a blogon más, érdekesebbnek gondolt kaják. Ráadásul olyan bonyolult leírni, mert sok hozzávaló van és sok művelet, pedig az elkészítés tényleg gyors, maximum fél óra. És nagyon-nagyon finom lett, biztos, hogy többször is csinálok majd ilyet magamnak, csak felezni fogom a húsmennyiséget, mert ez egy főre kicsit sok lett. A szószt viszont nem kell majd felezni, jobban szeretem a sok-szószos kínai kajákat. Így amikor már többedszer ettem ebből a kajából, egy kis saját szószt is főztem hozzá a szokásos kínaimból, azaz egy kis méz, ketchup, rizsecet szójaszósz, keményítő, víz gyömbér és csili felhasználásával. De ez csak saját hiszti volt, nem kötelező!

Viszonylag sok receptet olvastam el (itt és itt és itt és itt), amik nagyjából hasonlítottak egymásra, aztán így csináltam:

Húspác:

• 1 evőkanál szójaszósz
• 1 evőkanál rizsecet
• 1 evőkanál keményítő
• 1 evőkanál fehérbor
• ½ teáskanál őrölt fehérbors
• 1 tojásfehérje (a mélyhűtőből)
• 50 dkg csirkemell apró kockákra vágva

A pácot összekevertem, és a felkockázott húst hozzáadtam. Félretettem pácolódni, amíg a többi dologgal foglalkoztam. De ezt akár egy nappal hamarabb is elő lehet készíteni, a hosszabb pácolódás biztosan nem árt neki.

Szósz:

• 3 evőkanál szójaszósz
• 1 evőkanál balzsamecet
• 1 teáskanál szezámolaj
• 1 evőkanál fehérbor
• ½ teáskanál őrölt bors
• egy 3 cm-es gyömbérdarab (ez is a mélyhűtőből volt)
• 2 teáskanál keményítő

Összekevertem ezt a szószt. Valamelyik receptben még írtak 1 teáskanál mézet és 1 teáskanál csilipelyhet is, ezeket kihagytam, ha jól emlékszem. Kóstolgatás után még ki lehet velük egészíteni a szószt.

És akkor a teljes kaja:

• 2 evőkanál olaj
• 1-2 db csilipaprika vékony karikákra vágva (nálam 1 db)
• 1 db kaliforniai paprika kis kockákra vágva
• 4 szál újhagyma felkarikázva
• 3 gerezd fokhagyma összetörve
• 8 dk pörkölt mogyoró

Plusz:

• a bepácolt hús
• az összeállított szósz

Összeállítás:

A serpenyőbe öntöttem az olajat, és amikor felforrósodott, 1-2 percig sütöttem rajta a kétféle paprikát. Erre mentek a pácolt csirkemellkockák, amiket folyamatosan kevergetve sütöttem. Ez a elvileg csak 3-4 percig tart, de a villanytűzhelyen sokkal lassabban sült. Biztosan azokkal az óriási gázégőkkel, amiket a látványkonyhákon meg a filmekben lehet látni, elég ennyi idő. Amikor kifehéredett a hús, hozzáadtam az újhagymát és a fokhagymát, és ezzel is pirítottam egy pár percig, végül ráöntöttem a szószt és belekevertem a pirított mogyorót is (én pörkölt mogyorót használtam, de lehet házilag is pirítani). Folyamatosan kevergetve összesütöttem az egészet, amíg a szósz egy kicsit besűrűsödött. Rizst főztem hozzá és kész:

A Duna megint árad, napok óta figyeljük a vízszintet a Rákos-patakon és a Dunán is. Az egészet a Boris nevű ciklon okozta, ami rengeteg esőt hozott Közép-Európára, beleértve a Duna vízgyűjtő területét. Hétfőn még így állt a Duna a Carl Lutz rakpartnál:

Szerdára a pesti alsó rakpart eltűnt (meg a budai is, csak arról nincs fotó). Itt autók szoktak járni:

Csütörtök este a Rákos-patak torkolata:

Ez normál esetben ilyen (mi kb. a piros X-től fotóztunk a nyíl irányába):

Kép innen: WLB

Ezek pedig a ma (szombat) reggeli képek (a közlekedési tábla a vízben az autóúthoz tartozik, ami most a víz alatt van):

Az összes képet Tomi csinálta. 

Tegnap (pénteken) éjjel vagy szombat hajnalban tetőzött Budapesten, 830 cm-en. Rékától hazafelé jövet, éjfél körül elbringáztam megint a Rákos-patak torkolatához. Lenyűgöző volt az a rengeteg sötét víz, és az a nagy csend. Muszáj Borisnak megköszönnöm, hogy figyelmeztetett rá, hogy ne nézzek ártéren hétvégi házat. Esztergomban lett volna egy eladó, és meg is akartam nézni, de már nem akarom.

Vöröslencse-leves

Jöhetnek az őszi kaják végre! Pénteken Segebagával az Átriumban voltam színházban, mert Pintér Béla elköltözött innen Újpestről. Most kicsit bánatos voltam emiatt, mert egész napra esőt mondtak, féltem, hogy végül villamossal kell mennem, de aztán olyan szerencsém volt, hogy pont elállt az eső, mehettem bringával. Viszont hihetetlen, hogy vinnem kellett kesztyűt és sálat is, és hazafelé a színház után még így is fáztam, mert a nadrágom nem volt elég vastag. Ahhoz képest, hogy előző pénteken, még besötétített, hűtött lakásban gubbasztottam a harmincvalahány fokban, ez egy kicsit hirtelen váltás volt. De a hidegben nagyon jól tud esni egy ilyen forró, piros leveske!

Ezt a levest, vagy egy hasonlót Tahiban kóstoltam először tavasszal, amit Anna főzött, és egy jó kis kirándulás után csak megmelegítette, és ezt ettük. Aztán amikor megettem egy tányérral, szó nélkül felálltam és szedtem még magamnak. Ha jól emlékszem, harmadszorra már nem mertem szedni, de bármennyit meg tudtam volna enni, mert annyira jól esett és olyan finom volt. Azóta már kétszer meg is főztem, csak nem tudtam lefotózni, olyan gyorsan elfogyott. Most nagy adagot csináltam, mert Tomáéknak is adtam belőle. (Most kaptam a hírt, hogy Fanninak is nagyon ízlett!)

Annyira odavagyok ezért a levesért, hogy Évát is befűtöttem, és meg is főzte a hétvégén ő is. És neki sikerült jó fotót is csinálni róla, íme:

Ő kicsit sűrűbbre főzte, bazsalikommal és sajttal tálalta. Sajtot talán azért tett rá, mert Anna hízókúrán van. A neten találtam különböző recepteket, és én ebből a receptből indultam ki, Éva pontosan ezt csinálta, de én aztán folyamatosan kóstolgattam és igazítgattam a mennyiségeket, tehát nekem nem pont ez lett. Éva szerintem követte a receptet, azért lett neki sűrűbb. Egyébként az eredeti receptben nincs szárzeller fehérrépa, meg leveskocka.

Hozzávalók nálam:

• 1 közepes fej hagyma
• kb. 2 szál szárzeller (nekem a mélyhűtőben van feldarabolva, onnan vettem ki kábé ennyit)
• 1,5 szál sárgarépa (nagyon nagyok voltak a répák)
• 1 szál fehérrépa
• 1 gerezd fokhagyma
• olaj
• 200 gramm vörös lencse
• kb. 2 liter víz (lehet, hogy másfél...)
• majdnem egy egész dobozka sűrített paradicsom (fácános), kb. 50 gramm - egy kávéskanálnyi maradt, eltettem a mélyhűtőbe 
• fél doboz hámozottparadicsom-konzerv (kb. 200 gramm)
• volt még pár szem koktélparadicsom, amit Olgitól kaptam, azt is beledobtam, hát Tomának főztem, és ő imádja a paradicsomot
• 1 erőleveskocka (húsmentes, direkt elolvastam az összetevőket mert Fanni vega, és reméltem, hogy eszik a levesből)
• só, bors, kakukkfű

A hagymát felaprítottam és az olajon dinszteltem pár percig a szárzeller-darabokkal. Ezalatt a répákat megpucoltam, félkarikára vágtam, és ezt is rádobtam a hagymás-zelleres alapra, együtt dinszteltem tovább. A fokhagymát lereszeltem, és a lábosba került ez is, de ezzel már csak egy kicsit dinszteltem, majd felöntöttem a vízzel, beletettem a megmosott lencsét, a fűszereket és a paradicsomokat. Először csak fél konzervnyi sűrített paradicsomot, de aztán ahogy kóstolgattam, egyre többet, míg végül finomnak ítéltem. A leveskockát is beletettem, de ez elhagyható. Felforraltam, majd közepes erősségű lapon addig főztem, amíg a lencse megpuhult (kb. 15 perc volt).

Napi cuki nem a tazmán ördög, hanem Muki, Fanni kutyája, ahogy Tomával melegítik egymást és együtt tévéznek.

A panelben meg ma délután beindították a fűtést. Hihetetlen!

Sült alma kekszmorzsával és sült tejföllel, vagy házi vaníliafagyival vagy tejszínhabbal - Teknős tanösvénnyel

VÉGRE! Végre vége ennek a nyárnak! Nagyon vártam már, igaz, hogy egyből tél lett, de nem érdekel. Végre süthetek. Végre végigalhatom az éjszakát. Végre ki tudok mozdulni a lakásból ... ha nem esik az eső. Ezt egyébként nem értem, ez most milyen éghajlat? Van egy esős évszak meg egy száraz-forró? Kész, nincs már tavasz meg ősz, meg tél? Na mindegy. A nyár végét sült almával ünnepeltem, mivel mással? Az alma ugyanabból a szállítmányból van, amit a szökött malackák is kaptak. 

Már napok óta figyeltem az időjárás-előrejelzést, és láttam, hogy hétfőn jön a lehűlés, de nem hittem el, mert mostanában sosem szokták eltalálni. Mivel a hétvégén se volt már annyira embert próbáló a meleg, vagy legalábbis azt hittem, hogy nem lesz az (de sajnos az volt), egy barátommal (Bélával) megbeszéltük, hogy elmegyünk vasárnap bringázni. A Dunakeszi lápi tanösvényt néztem ki, a neve Teknős tanösvény. Nagyon izgalmas hely, bár most eléggé ki volt száradva, de rengeteg néznivaló volt így is, és jó volt egészen benne lenni a természetben. Még akkor is így éreztem, ha ezt a kis tőzeglápot az M0-ás, az Auchan és egy üdülőterület zárja körbe, valahogy sikerült azt a jó érzést keltenie bennem, hogy távol vagyok mindentől. Jó volt az is, hogy nem volt tömeg. És nagyon tetszik, hogy ilyen közel van hozzám ez a tanösvény, bármikor meg tudom látogatni, például majd azután is, amikor az esők feltöltik a lápot. Állatokat sajnos nem láttam egyet se, teknőst se, de majd ha lesz víz, akkor még bármi lehet!

A fahéjas sült alma receptjét itt találtam. Megörültem neki, mert pont három almám volt itthon, amit még Olgitól kaptam. Volt itthon édes fehérborom is, mert véletlenül sikerült egy üveg félédes Szürkebarátot vennem Micikének májusban, amikor itthon járt. Hősiesen meg akarta inni, de nem engedtem, gondoltam, majd mindenféle főzésekbe elhasználom. Vagy kiöntöm. De egyelőre még nem öntöttem ki, és most milyen jól jött! Különben úgy képzelem, hogy száraz borral is jó lehet.

Hozzávalók:

• 3 db alma
• fél citrom leve
• 0,5 dl édes fehérbor (nálam félédes)
• 5 dkg vaj
• 1 evőkanál barna cukor
• 1 csomag vaníliás cukor (nálam fél csomag)
• 1 teáskanál fahéj
• kekszmorzsa (nálam zabkeksz, amit reggelire szoktam enni, és a bödön alján mindig összegyűlik egy csomó kekszmorzsa)

Az almákat félbe vágtam, magházukat kivágtam, és meghámoztam. Citromlével megcsepegtettem, hogy ne barnuljanak meg (ezt amúgy nem értem minek csináltam, amikor pár perc múlva barna cukorral kenegettem, amitől megbarnult). Amikor mindegyik almával elkészültem, akkor bevagdostam az almák tetejét úgy, hogy ne legyen teljesen átvágva az alma húsa. A kerámia tálat kikentem egy kis vajjal, és ebbe tettem az almákat. Aláöntöttem a bort, de aki nem szereti önthet vizet vagy almalevet is, bár kár lenne kihagyni a bort, mert nagyon jól állt neki!

A maradék vajat mikróban megolvasztottam és hozzáadtam a barna cukrot, a fahéjat meg a vaníliás cukrot. Jól összekevertem, de valahogy a cukor nem olvadt fel a meleg vajban. Nem baj, csak nem erre számítottam. Ecsettel megkentem az almákat, és a sűrű, nem felolvadt cukrot igazságosan elosztottam rajtuk. 180 fokon sütöttem légkeveréssel 20 percig. Sütés közben persze jól elolvadt a cukor is. Tálaláskor megszórtam a kekszmorzsával.

Többféleképpen is kipróbáltam ezt a kekszmorzsás fahéjas sült almát. Először is, csináltam hozzá pirított tejfölt, mert egy helyen olvastam a pirított tejföllel csöpögtetett tejbegríz receptjét. Ez nagyon izgatta a fantáziámat, de végül is nem volt nagy durranás.

Így kell csinálni:

Kis lábasban olvasszuk meg a 3 dkg vajat (ne kísérletezzünk más zsiradékkal, hiszen ez egy édesség, és így finom). Adjuk hozzá az 1 evőkanál 20%-os tejfölt, és viszonylag nagy hőfokon folyamatos, gyors kevergetés mellett pirítsuk meg a tejfölt. Figyelem, a folyamat akár 10 percig is eltarthat! Először egy sima tejfölszerű masszát kapunk, és savanykás az illata, utána kb. 6 percnél elkezd szétválni a vaj és a tejföl, és túróhoz hasonló állagú lesz, ekkor még mindig nem jó, hanem egész addig pirítjuk, amíg halványbarna lesz, és a savanykás tejfölillat helyett leginkább a vaj illatát érezzük. Ezen a ponton azonnal vegyük le, és kavargassuk még, mert innentől nagyon gyorsan odaég! Tartsuk melegen.

Amúgy 4 perc elég volt, nem kellett 10. Ez lett belőle:

Hát nem tudom, ennek így nem látom sok értelmét. Ráadásul a "Tartsuk melegen!"-t túl komolyan vettem, és visszatettem a lekapcsolt, de még forró lapra, és szerintem ekkor már túlságosan megsült ez a tejföl. Azért megcsöpögtettem vele a morzsás almát, de se nem volt látványos, se nem volt extra finom. Viszont, ha már tejföllel indítottam, maradtam is annál: kevertem porcukrot egy kis nem pirított tejfölbe, és azzal terítettem be az almát. Finom volt!

Következő nap vaníliafagyit csináltam hozzá. Elővettem másfél banánt a mélyhűtőből, belekarikáztam az aprítógépbe, löttyintettem hozzá egy evőkanálnyi vaníliaaromát, kicsit vártam, hogy olvadni kezdjen, majd a géppel krémesre kevertem. (A körülbelül egy evőkanálnyi maradék cukros tejfölt is hozzáadtam, de az nem kötelező elem. Viszont tejet javasoltak még a receptben, de azt nem tudom, hogy minek.) Ilyen lett:

Aztán rátettem a mikróban megmelegített almára, és rögtön ráolvadt a vaníliafagyi (nem volt elég hideg már, jegesen kell rátenni).

Éva tanácsára kipróbáltam tejszínhabbal is, hát mondanom se kell, ez lett a legjobb. Tehát: nem kell cifrázni, édes tejszínhabbal kell enni a fahéjas sült almát!

A kekszmorzsát ekkor is rászórtam persze:

Évával szerdán elbringáztunk munka után a Hajógyári szigetre, ez is annyira jó hely, nem tudom miért nem megyek oda gyakrabban. Leültünk egy kicsit a Duna-partra, és azt az iszonyú zajt, koszt, bűzt és rengeteg dudálást, agressziót hátrahagyva itt békét találtunk. A hömpölygő folyó mesésen megnyugtató látvány.

A madarakról nem lett túl éles a kép, de annyira különleges volt, ahogy egyszerre felszálltak. Jó nézni, ahogy együtt vannak, csapatban. 

Nemrég olvastam Földes Jolántól A halászó macska uccáját, ebben egy emigráns család és a szomszédaik, barátaik 1920-as, 30-as évekbeli párizsi mindennapjairól ír. Sokat gondolkodtam azon is a könyv olvasása közben, hogy ez manapság hogy zajlik. Nem nagyon ismerkednek az emberek, mindenki bele van bújva a telefonjába, az éppen nem ott lévő emberekkel foglalkoznak vagy bedugott füllel hallgatnak róla valamit, rá se néznek senkire. A könyvben ezek a magyar, orosz, lengyel, finn, litván, görög, olasz emigránsok többé-kevésbé törődtek egymással, kénytelenek voltak persze, mert nem jutottak hozzá információhoz, segítséghez a telefonokon keresztül, csak ha egymást segítették. Senki nem tudott másra figyelni, csak éppen a környezetére, az ott lévőkre. Sok minden másról is szól a könyv, nekem eléggé tetszett. 

Valaki meg tüzet rakott, nem tudom, hogy főzni akart-e, vagy csak melegedett. Merthogy ott a természetben elég hideg volt. 19 fokot mutatott a bringás computer, de kevesebbnek éreztük. Fáztunk! Illetve én nem, de Éva, aki most manöken alkatra fogyasztotta magát, és egy kis védőréteg sincs rajta, ő nagyon.

Itt üldögéltünk, néztük a vizet, a madarakat, a hajókat, dumáltunk, és megettük a finom szőlőt, amit Éva hozott Peti telkéről. Egyik Otelló, másik Saszla, és a harmadik nem tudom ilyen fajta volt, de mind mézédes. Naná, egy ilyen nyár után! Kaptam Évától újabb almákat is...

Jeges matcha latte - komondorokkal

Kerülgetem egy ideje ezt a matchatea-témát is, egészen pontosan karácsony óta, mert akkor kaptam ajándékba. Mondta Anna, hogy nézzek utána a készítésnek, mert elég speciális. Mielőtt ezt megtettem volna, kinyitottam a dobozt, és egy adag szép zöld port találtam benne. Ez tea? És igen, ez egyfajta zöld tea, amit eredetileg japán teaszertartásokon szolgáltak fel. 

Nagyon sok mindenre jó! Ezeket találtam:

- élénkítő

- erősíti az immunrendszert
- égeti a zsírt
- stresszcsökkentő
- állóképességjavító
- anyagcserefokozó
- méregtelenítő

- lassítja az öregedési folyamatokat

- erősíti a csontokat

- segít megelőzni a szív- és érrendszeri betegségeket
- csökkenti a vérnyomást

- csökkenti a koleszterinszintet

- szabályozza a vércukorszintet

- meggátolja a daganatos betegségek kialakulását

- hozzájárul a bélműködés javításához
- meggátolja a fogínybetegséget okozó baktériumok növekedését is!

Én a magas vérnyomás miatt kaptam, meg a magas koleszterin miatt. Most kezdem a kúrát! Azt hiszem, örökéletű leszek, egészséges, fiatal, és méregtelenítő hatásának köszönhetően még mérges se leszek sose többet. Alig várom!

Sokféleképpen lehet elkészíteni, én most a matcha jeges lattét választottam, mert Olgival Nagymaroson ezt próbáltuk ki tegnapelőtt. Illetve csak nekem volt próba, mert ez a latte Olgi kedvence. Ő merülőmixerrel csinálta, én az ikeás tejhabosítómmal, de az autentikus elkészítése egy speciális habosító ecsettel történik.

Az eredeti matchatea-készítés így történik: Egy szűrő segítségével 1-2 gramm matcha port kell szitálni egy előmelegített csészébe, erre 70 ml 80-90 fokos vizet kell önteni, majd a speciális ecsettel addig kell keverni (természetesen speciális mozdulatokkal), amíg krémes és habos lesz.

Ahogy Olgi csinálta: 2 kiskanál teaport egy pici meleg vízben kanállal addig kevert, amíg minden csomó el nem tűnt belőle. Ekkor hideg tejet öntött hozzá, kb. 3 decit, adott hozzá egy kávéskanálnyi barna cukrot, és merülőmixerrel krémes-habosra keverte egy befőttes üvegben. Kettéosztotta, és jéggel tálalta. Nagyon finom volt!

Ahogy én csináltam: 2 gramm teát egy pici hideg vízzel tejhabosítóval elkevertem, majd a hideg tejet is felhabosítottam a tejhabosítóval, és a habos tejbe beleöntöttem a zöld teát. Jeget tettem bele és cukrot (ezt hamarabb kellett volna!), és a tetejét megszórtam a porral. Olgié krémesebb volt. Érdekes íze van a teának, engem a csalánteára emlékeztet leginkább. A krémes tej elég jól áll neki.

Olgi egyébként csinált egy másik teát is: szedett a kertben málnalevelet, ribizlilevelet és citromfüvet, és ezt forrázta le. Én még életemben nem ittam ilyen finom teát, gyümölcsíze volt! Azt mesélte, hogy anyukája az ő telkükön Oroszországban mindig ilyen teát készített. Azt állította, hogy ez egy nyugtató teakeverék.

Voltunk megint a nagymarosi telken, de most egyáltalán nem bringáztunk, vonattal mentünk oda is és vissza is. De terveztük a bringázást, úgyhogy vittük magunkkal a vonaton. Annyira meleg van még mindig, hogy végül elvetettük a tekerést. Úgy volt, hogy csak egy éjszakát alszunk ott, és másnap hazatekerünk, de napközben nem tudtunk elindulni, ezért terveztünk egy éjszakai hazatekerést is, amiből szintén nem lett semmi. Aztán kiderült, hogy annyira jó, hogy maradtunk, mert így láthattunk tűzijátékot, és találkozhattam Komisszal is, aki az egyik szomszédhoz tartozik, de kiszökött, és meglátogatott minket:

Komisz egy komondor, de rácáfol a nevére, mert annyira szelíd, mint egy bárány, egyáltalán nem komisz. Ettől függetlenül rettegtem tőle, mert baromi nagy, bár a fotón nem látszik. Szerettem volna egy közös képet, de sajnos csak odáig jutottam, hogy amikor nem nézett oda, a kertkapun kinyúlva megsimogattam a feje búbját. Amikor megfordult, hogy megköszönje, becsaptam az orra előtt a kaput. Szánom-bánom, de tényleg félelmetes külsőre.

Attól döbbentem le leginkább, hogy adtunk neki száraz cicatápot, mert csak az volt otthon, ezt örömmel felfalta, és miközben evett (!), Olgi vagdosta a bundájáról a rasztás részeket, és semmi baja nem volt ezzel. Sőt, amikor kicsit fájdalmat okozott neki, akkor is csak egy kis nyüsszentést eresztett el, ezzel jelezve, hogy ne így!

Emlékszem, amikor Olgi megvette ezt a telket, és először kimentünk körülnézni, elindultunk felfedezni a környéket is. Pár házzal odébb akkor még két komondor lakott, Komisz, és a felesége, de a felesége azóta elpusztult sajnos. A két komondor kijött a kertből és körbevett minket, a gazdájuk meg sehol. Én annyira féltem, hogy óriási erőfeszítésbe került, hogy ne kezdjek el futni vagy kiabálni. Olgit nem tudták megijeszteni, én ezt nem értem. Arra sem emlékszem, hogy "menekültünk meg" végül. Gondolom, egyszer csak nem voltunk már érdekesek és továbbmentek.

Van ám bizonyítékom rá, hogy nem mindig féltem a komondoroktól!

Az első képen tényleg a nyakánál fogva cipeli valaki (vagy én vagy a tesóm) a kiskutyát... 

A két egyforma közül nem tudom melyik vagyok én, de gyanítom, hogy akinél mindig kutya van, az a tesóm.

A híres BLT szendvics - Toma szülinapján

Ha valaki nem tudná, de miért is tudná bárki, én se tudtam, a BLT = bacon-lettuce-tomato, magyarul: a bacon-saláta-paradicsom (BSP) szendvicset jelenti. És ez azért illik nagyon ehhez a naphoz, Toma szülinapjához, mert kábé szendvicsen nőtt fel. Az történt, hogy egészen addig, amíg nem ment oviba, mindent, de mindent megevett, és még rendes felnőtt mennyiségeket is bírt enni, annyira szerette a pocakját, de amint ovis lett, fokozatosan utált meg minden kaját szép sorban. A legutolsó döbbenetemre máig emlékszem, amikor az imádott töltött paprikát, vagyis neki csak paradicsomos húsgombócot sem ette meg. Kész voltam. Így aztán ezeket variáltuk, nehogy éhen haljon: rántott hús, fasírt, milánói, brassói, bolonyai és sok-sok szendvics. Mindenféle szendvics, hideg is és meleg is, és főleg párizsis. Csak BLT szendvicset nem kapott, mert nem tudtam, hogy ilyet is lehet. Nekem főleg ez a sok emelet tetszik benne. De szerintem ha ismertem volna, se kapott volna ilyen szenyát, mert ezután lehetett volna nagytakarítani, mire valahogy betolja az egészet. Nem tudom, hogy lehet ezt szépen enni, nekem nem sikerült.

Na szóval, szembejött velem ennek a szendvicsnek a receptje, és annyira megkívántam, főleg mert nem igényel sok főzőcskét. Talán emiatt is történt, hogy ebben a melegben egyre többször bukkant fel mindenféle receptoldalakon, és nem is hagyta magát elfelejteni. Meg kellett csinálnom!

Hozzávalók nálam, 1 személyre:

• 100 gramm szeletelt bacon
• egy nagy maréknyi saláta mix
• 1 db paradicsom (az az ovális formájú, amelyiknek nincs nagyon sok leve) felkarikázva
• 3 evőkanál majonéz
• 1 kávéskanál mustár
• 1 mokkáskanál citromlé
• só, bors
• 3 szelet kovászos kenyér, héja nélkül

Összekevertem a majonézt a mustárral, a citromlével, a sóval és a borssal. Írnak még ehhez a szószhoz chiliport és reszelt fokhagymát, ezeket nem tettem bele, de biztos nem rontja el. A baconszeleteket ropogósra sütöttem, majd félretettem. A fölösleges zsírt kiszedtem a serpenyőből, és a maradék zsíron megpirítottam a kenyérszeleteket.

Összeállítás: Az első szelet kenyeret megkentem a mustáros majonézzel, erre tettem a salátát, rá a paradicsomot, rá egy jó adag bacont, majd egy újabb szelet kenyeret. Ezt a szeletet megint megkentem a majonézzel, és erre is pakoltam salátát, paradicsomot és bacont. A tetejére tettem az utolsó szelet kenyeret, aminek a belső felét megkentem a szósszal. Egy nagy pálcikával átszúrtam az egészet (a kiszóródott salátákat próbáltam visszagyömöszölni), majd nekiláttam. Baromi jó! Csak szétcsúszik folyton.

A napi cuki a ma 36 éves ünnepelt 30 évvel ezelőtti fotón egy patrikszvézis tekintettel

és egy huncuttal

Persze nem ez lesz az ünnepi kaja, hanem a Parázsba megyünk vacsorázni, de erről még nem tudok beszámolni. Csak annyit tudok mondani erre a szülinapra, hogy 36-nak lenni nagyon jó! Nekem ennyi idősen kezdődött az igazi életem, új barátokkal, új programokkal, amiket előtte nem nagyon gyakoroltam részben a kisgyerekes anyaság miatt. De ekkorra Toma már 14 lett, és én mehettem buliból buliba, és nagyon élveztem. Szerintem Tomának is tök jól alakulnak a dolgai 36 éves korára, úgyhogy minden esély megvan rá, hogy ő is imádni fogja ezt a kort. Bár most éppen dünnyög miatta, de este meggyőzöm róla, hogy ez a legjobb kor!