VÉGRE! Végre vége ennek a nyárnak! Nagyon vártam már, igaz, hogy egyből tél lett, de nem érdekel. Végre süthetek. Végre végigalhatom az éjszakát. Végre ki tudok mozdulni a lakásból ... ha nem esik az eső. Ezt egyébként nem értem, ez most milyen éghajlat? Van egy esős évszak meg egy száraz-forró? Kész, nincs már tavasz meg ősz, meg tél? Na mindegy. A nyár végét sült almával ünnepeltem, mivel mással? Az alma ugyanabból a szállítmányból van, amit a szökött malackák is kaptak.
Már napok óta figyeltem az időjárás-előrejelzést, és láttam, hogy hétfőn jön a lehűlés, de nem hittem el, mert mostanában sosem szokták eltalálni. Mivel a hétvégén se volt már annyira embert próbáló a meleg, vagy legalábbis azt hittem, hogy nem lesz az (de sajnos az volt), egy barátommal (Bélával) megbeszéltük, hogy elmegyünk vasárnap bringázni. A Dunakeszi lápi tanösvényt néztem ki, a neve Teknős tanösvény. Nagyon izgalmas hely, bár most eléggé ki volt száradva, de rengeteg néznivaló volt így is, és jó volt egészen benne lenni a természetben. Még akkor is így éreztem, ha ezt a kis tőzeglápot az M0-ás, az Auchan és egy üdülőterület zárja körbe, valahogy sikerült azt a jó érzést keltenie bennem, hogy távol vagyok mindentől. Jó volt az is, hogy nem volt tömeg. És nagyon tetszik, hogy ilyen közel van hozzám ez a tanösvény, bármikor meg tudom látogatni, például majd azután is, amikor az esők feltöltik a lápot. Állatokat sajnos nem láttam egyet se, teknőst se, de majd ha lesz víz, akkor még bármi lehet!
A fahéjas sült alma receptjét itt találtam. Megörültem neki, mert pont három almám volt itthon, amit még Olgitól kaptam. Volt itthon édes fehérborom is, mert véletlenül sikerült egy üveg félédes Szürkebarátot vennem Micikének májusban, amikor itthon járt. Hősiesen meg akarta inni, de nem engedtem, gondoltam, majd mindenféle főzésekbe elhasználom. Vagy kiöntöm. De egyelőre még nem öntöttem ki, és most milyen jól jött! Különben úgy képzelem, hogy száraz borral is jó lehet.
Hozzávalók:
- 3 db alma
- fél citrom leve
- 0,5 dl édes fehérbor (nálam félédes)
- 5 dkg vaj
- 1 evőkanál barna cukor
- 1 csomag vaníliás cukor (nálam fél csomag)
- 1 teáskanál fahéj
- kekszmorzsa (nálam zabkeksz, amit reggelire szoktam enni, és a bödön alján mindig összegyűlik egy csomó kekszmorzsa)
Az almákat félbe vágtam, magházukat kivágtam, és meghámoztam. Citromlével megcsepegtettem, hogy ne barnuljanak meg (ezt amúgy nem értem minek csináltam, amikor pár perc múlva barna cukorral kenegettem, amitől megbarnult). Amikor mindegyik almával elkészültem, akkor bevagdostam az almák tetejét úgy, hogy ne legyen teljesen átvágva az alma húsa. A kerámia tálat kikentem egy kis vajjal, és ebbe tettem az almákat. Aláöntöttem a bort, de aki nem szereti önthet vizet vagy almalevet is, bár kár lenne kihagyni a bort, mert nagyon jól állt neki!
A maradék vajat mikróban megolvasztottam és hozzáadtam a barna cukrot, a fahéjat meg a vaníliás cukrot. Jól összekevertem, de valahogy a cukor nem olvadt fel a meleg vajban. Nem baj, csak nem erre számítottam. Ecsettel megkentem az almákat, és a sűrű, nem felolvadt cukrot igazságosan elosztottam rajtuk. 180 fokon sütöttem légkeveréssel 20 percig. Sütés közben persze jól elolvadt a cukor is. Tálaláskor megszórtam a kekszmorzsával.
Többféleképpen is kipróbáltam ezt a kekszmorzsás fahéjas sült almát. Először is, csináltam hozzá pirított tejfölt, mert egy helyen olvastam a pirított tejföllel csöpögtetett tejbegríz receptjét. Ez nagyon izgatta a fantáziámat, de végül is nem volt nagy durranás.
Így kell csinálni:
Kis lábasban olvasszuk meg a 3 dkg vajat (ne kísérletezzünk más zsiradékkal, hiszen ez egy édesség, és így finom). Adjuk hozzá az 1 evőkanál 20%-os tejfölt, és viszonylag nagy hőfokon folyamatos, gyors kevergetés mellett pirítsuk meg a tejfölt. Figyelem, a folyamat akár 10 percig is eltarthat! Először egy sima tejfölszerű masszát kapunk, és savanykás az illata, utána kb. 6 percnél elkezd szétválni a vaj és a tejföl, és túróhoz hasonló állagú lesz, ekkor még mindig nem jó, hanem egész addig pirítjuk, amíg halványbarna lesz, és a savanykás tejfölillat helyett leginkább a vaj illatát érezzük. Ezen a ponton azonnal vegyük le, és kavargassuk még, mert innentől nagyon gyorsan odaég! Tartsuk melegen.
Amúgy 4 perc elég volt, nem kellett 10. Ez lett belőle:
Hát nem tudom, ennek így nem látom sok értelmét. Ráadásul a "Tartsuk melegen!"-t túl komolyan vettem, és visszatettem a lekapcsolt, de még forró lapra, és szerintem ekkor már túlságosan megsült ez a tejföl. Azért megcsöpögtettem vele a morzsás almát, de se nem volt látványos, se nem volt extra finom. Viszont, ha már tejföllel indítottam, maradtam is annál: kevertem porcukrot egy kis nem pirított tejfölbe, és azzal terítettem be az almát. Finom volt!
Következő nap vaníliafagyit csináltam hozzá. Elővettem másfél banánt a mélyhűtőből, belekarikáztam az aprítógépbe, löttyintettem hozzá egy evőkanálnyi vaníliaaromát, kicsit vártam, hogy olvadni kezdjen, majd a géppel krémesre kevertem. (A körülbelül egy evőkanálnyi maradék cukros tejfölt is hozzáadtam, de az nem kötelező elem. Viszont tejet javasoltak még a receptben, de azt nem tudom, hogy minek.) Ilyen lett:
Aztán rátettem a mikróban megmelegített almára, és rögtön ráolvadt a vaníliafagyi (nem volt elég hideg már, jegesen kell rátenni).
Éva tanácsára kipróbáltam tejszínhabbal is, hát mondanom se kell, ez lett a legjobb. Tehát: nem kell cifrázni, édes tejszínhabbal kell enni a fahéjas sült almát!
A kekszmorzsát ekkor is rászórtam persze:
Évával szerdán elbringáztunk munka után a Hajógyári szigetre, ez is annyira jó hely, nem tudom miért nem megyek oda gyakrabban. Leültünk egy kicsit a Duna-partra, és azt az iszonyú zajt, koszt, bűzt és rengeteg dudálást, agressziót hátrahagyva itt békét találtunk. A hömpölygő folyó mesésen megnyugtató látvány.
A madarakról nem lett túl éles a kép, de annyira különleges volt, ahogy egyszerre felszálltak. Jó nézni, ahogy együtt vannak, csapatban.
Nemrég olvastam Földes Jolántól A halászó macska uccáját, ebben egy emigráns család és a szomszédaik, barátaik 1920-as, 30-as évekbeli párizsi mindennapjairól ír. Sokat gondolkodtam azon is a könyv olvasása közben, hogy ez manapság hogy zajlik. Nem nagyon ismerkednek az emberek, mindenki bele van bújva a telefonjába, az éppen nem ott lévő emberekkel foglalkoznak vagy bedugott füllel hallgatnak róla valamit, rá se néznek senkire. A könyvben ezek a magyar, orosz, lengyel, finn, litván, görög, olasz emigránsok többé-kevésbé törődtek egymással, kénytelenek voltak persze, mert nem jutottak hozzá információhoz, segítséghez a telefonokon keresztül, csak ha egymást segítették. Senki nem tudott másra figyelni, csak éppen a környezetére, az ott lévőkre. Sok minden másról is szól a könyv, nekem eléggé tetszett.
Valaki meg tüzet rakott, nem tudom, hogy főzni akart-e, vagy csak melegedett. Merthogy ott a természetben elég hideg volt. 19 fokot mutatott a bringás computer, de kevesebbnek éreztük. Fáztunk! Illetve én nem, de Éva, aki most manöken alkatra fogyasztotta magát, és egy kis védőréteg sincs rajta, ő nagyon.
Itt üldögéltünk, néztük a vizet, a madarakat, a hajókat, dumáltunk, és megettük a finom szőlőt, amit Éva hozott Peti telkéről. Egyik Otelló, másik Saszla, és a harmadik nem tudom ilyen fajta volt, de mind mézédes. Naná, egy ilyen nyár után! Kaptam Évától újabb almákat is...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése