Szedres őszibarack lekvár

Szedres őszibarack vagy őszibarackos szeder. Nem tudom eldönteni. A helyes megnevezés a hozzávalók arányából adódóan az első lenne, de ha az ízét nézzük, akkor a második.

Az egyik közösségi oldalon feliratkoztam Dr. Oetker lapjára, ahol rengeteg különleges lekvár leírását találtam meg. Kettőt választottam ki a hosszú listából. Az egyik ez a szeder-őszibarack volt, a másik pedig egy almás-fahéjas szilvalekvár, amit hamarosan szintén elkészítek.

Néhány hete gyönyörű és viszonylag jó árú szederhez jutott hozzá anyukám az újpesti piacon, úgyhogy elérkezettnek láttam az időt a befőzéshez. Nagyjából akkor amikor Csincsilla is elkészítette a szederlekvárját. Mintha összebeszéltünk volna. :)

Dr. Oetkerék mindössze 85 dkg őszibarackot és 40 dkg szedret adnak meg a receptben. Az arányokat nagyjából megtartottam, de a mennyiségeket növeltem. Nálam így nézett ki (tisztítás után):

- 2,5 kg őszibarack
- 1 kg szeder
- kb. 50 dkg cukor
- 2 tasak dzsemfix 3:1

Az eredeti recept az eredeti mennyiséghez ír 2 zacskó dzsemfixet de én mindig jóval kevesebbet teszek a lekvárjaimba, mint ahogy a használati útmutató mondja.

Nem tudtam, mennyi lekvár készül ebből a mennyiségből, de sejtettem, hogy nem sok. A biztonság kedvéért 10 kis lekváros üveget mostam el.


Tehát: a szedret többször is alaposan átmostam. Az őszibarackot meghámoztam, kimagoztam, kis darabokra aprítottam. Mindkét gyümölcsből a fele mennyiséget egy lábasba szórtam és botmixerrel pürésítettem. Néhány evőkanál cukorral elkevertem a dzsemfixeket és hozzáadtam a püréhez. Belekevertem a maradék darabos gyümölcsöt és közepes lángon, sűrűn megkeverve felforraltam. Még egy adag cukrot adtam hozzá és kb. 45-50 percig rotyogtattam. Egyszer leszűrtem a habot a tetejéről, majd hagytam hogy elforrja. Még néhányszor belemerítettem a botmixert és kb. 1 óra főzés után késznek ítéltem a lekvárt.

Azonnal, forrón üvegekbe töltöttem (végül 8 db lett), az üvegeket lezártam, néhány percre fejreállítottam, majd újságpapírba csomagolva mehetett is a takarók közé pár napra.

Ahogy a pár nap letelt és kihűltek a lekvárok, az üvegek megkapták végleges díszüket, a szép üvegfedőket. Mert az én tesóm nemcsak anyukámnak csinált ilyeneket, hanem nekem is!

Egy kis üveggel megbontottunk és már el is fogyasztottuk. Vélemény: nagyon-nagyon finom, sokkal jobb mint a sima szederlekvár. Én mégis picit csalódott vagyok, mert azt hittem, sokkal intenzívebb lesz benne az őszibarack. De a szeder nemcsak a barack színét vette el (főzés közben még nagyon jól nézett ki a sárga-lila egyveleg), hanem az ízét is eléggé elnyomja. Legközelebb is biztosan fogok ilyent eltenni, de akkor még több barackot teszek bele.

Múlt héten nyaralni voltunk barátainkkal, de előtte még bográcsoltunk egyet. Itt látható a két segítő, akik türelmetlenül várják, hogy elkészüljön a pásztortarhonya. Frakk elég érdekes pózban lesi, hogy az asztalra került-e már az Ő adagja.


Edvárd szereléséből és udvarlásából pedig elég egyértelműen kiderül, hogy Veronába (is) készültünk. :) 2011-es Rómeó a Júliájával.

Pisztráng sült zöldségekkel

Csak mert annyira gyönyörű. A tökéletes nyári ebéd vagy vacsora. A névnapomra gyártotta Rebeka meg Tamás. Pisztráng, citrommal és rozmaringgal a hasijában egészben sütve, mellé meg mindenféle zöldség (cukkini, padlizsán, krumpli és édesburgonya, kápiapaprika fokhagymával) sütőben sütve.
Azt hiszem, viszonylag hamar össze lehet dobni, és pontosan annyira finom amennyire szép.

Ropogós zablisztes zsemle

Mostanában ez a helyes lapos (családi) zsemle a favorit.
Hosszú ideje én sütöm a kenyeret, zsömlét, 3:1 arányban meg is esszük. Sőt, 3:1 arányban csak ezt esszük. Ha sütőközelben vagyok, akkor évek óta DNK, mindenféle változatban, annyira finom, nem tudjuk megunni (pedig tengernyi izgalmas receptem van). A hold állásától függően kenyér vagy zsemle (kifli ritkán, mert az kevésbé praktikus szendvicsnek), mákos, zabpelyhes, lenmagos, napraforgómagos vagy más:)

Hozzávalók:
- 1 kg teljes kiőrlésű tönköly- vagy búzaliszt
- 1 kg kenyérliszt
- 40 dkg. zabpehelyliszt
- fél kocka friss élesztő (25 gramm)
- 2 szűk evőkanál só
- 2 evőkanál cukor vagy méz
- 500 gramm lenmag
- 250 gramm napraforgómag
- kb. 2 liter langyos víz

- némi liszt az átgyúráshoz és a formázáshoz

A száraz hozzávalókat (az élesztőt is beleértve) két nagy tálban, testvériesen megfelezve, alaposan összekeverem. Ekkor hozzáadom a langyos vizet. Sűrű nokedlitésztát kell kapnunk (minél keményebb, annál könnyebb lesz a formázása, de minél több benne a folyadék, annál levegősebb, könnyebb lesz). Zacskóba húzom a tálakat, és szobahőrmérsékleten hagyom 12-24 órát békében.
Sütés előtt nagyon alaposan belisztezett deszkán átgyúrom, aztán formázom. Most éppen úgy, hogy 100 grammos zsemléket gyártok, azokra rátenyerelek, hogy szép laposak legyenek (szendvicsnek kényelmesebb), és a tetejét pizzavágóval jó mélyen bevágom. Sütőpapíros tepsibe pakolom. Ha megkelt, nagyon forró, 250 fokos sütőben kezdem sütni, tíz perc múlva leveszem a hőmérsékletet olyan 220-ra.
Nekem a fenti mennyiségből 3*9 zsemlém és két 750 grammos veknim lett (nyersen kilósak, kb.).
Ha kihűltek, mehetnek a fagyasztóba (a kenyér természetesen felszeletelve).

Ilyen szép belülről:

Brownie szederlekvárral és vaníliafagyival

Sajnos ez a legjobb kép:( A névnapi desszertem, szerintem fenomenális volt. Gondolom, azért kaptam, mert sírtam utána, illetve a Beáék desszertje után.

Erről sem lehet regényt írni. A brownie a mi kedvencünk (aminek a tésztájához legalábbis nem kell csoki, mert az ugye nálunk sosincs felesleges), a szederlekvár  is házi, természetesen. A vaníliafagyi meg bolti. És együtt ez a három meg egészen fantasztikusan finom volt.
A brownie állaga egyszerűen tökéletes volt, szerintem ez még ezen a vacak képen is látszik, szaftos volt és abbahagyhatatlan, és egyáltalán nem volt túlzás a tetején lévő kis csoki sem:) Azt hiszem, ezentúl mindig ezt kérek desszertnek, befejeztem a keresgélést:)
A cukrász pedig Rebeka volt.

Szederlekvár 2.

Az új szerelem. Természetesen erdei szederből. Nyilván azért ilyen finom, mert annyira meg kell érte szenvedni. A szederszedéshez képest a csipkebogyószedés könnyű nyári lánybuli. A szederbokrok szoros szimbiózisban élnek az égigérő csalánnal és a keresztes pókokkal, mintha nem lenne elég védelem az a végtelen mennyiségű helyes kampós tüske. (Végül is a mély, erősen vérző sebekbe rögtön beletapad néhány tonna pókháló és egy-két kisebb pók is, ez jó rá, nem?)

Hozzávalók:
- szeder
- icipici cukor/méz/édesítő

Maga a lekvárfőzés már gyerekjáték. Előkészítem az üvegeket, pont úgy, mint bármi máshoz. A szedret alaposan megmosom, és már mehet is a befőzőlábasba. Eleinte, amíg nem ereszt levet, kevergetem. Kislángon addig forralom, amíg megpuhulnak a szemek, és sok, sűrű, mélybordó levet nem ereszt, ez indítástól maximum tíz perc. Ekkor mehet bele valami kis édesítőszer, barnacukor, méz, de akár sima fehér cukor is. Tényleg nagyon kevés, mert ha túl édes, elveszik az íze, mondjuk 1-2 evőkanálnyi egy kiló gyümölcshöz. A cukorral még vagy öt percig forralom, azalatt szépen besűrűsödik.
Megint a szokásos eljárás, a szép, tiszta kicsi üvegeket (mert a szederlekvárt nem a hétésfelesekbe töltöm:)) beleállítom egy kis tepsibe, némi forróvizet öntök alá, és egy megoperált tölcsér segítségével megtöltöm őket a tűzforró lekvárral. Erősen rácsavarom a fémtetőket, és fejre állítom az üvegeket vagy öt percre. Így a tűzforró lekvár sterilizálja a bent rekedt levegőt. Néhány éve nem használok már semmilyen tartósítószert sem, nemigen szoktak megromlani. Öt perc múlva mehetnek a szárazdunsztba (szép nagy ágyneműtartót használok erre a célra, sok gyapjúpaplannal.)). Ezt a részt akár ki is lehetne hagyni, de nem merem.

Ilyen gyönyörű:

Bea is főzött már szederlekit, ő még fantasztikus browniet is sütött mellé. Én, sajnos, soha nem fogom kipróbálni, nálunk sosem hever gazdátlanul 17 dkg extra finom 80%-os étcsoki, mindig felfalom, mielőtt süti lehetne belőle, nyaf, sőt, még meg is veregetem ilyenkor a vállamat, hogy legalább nem eszem hozzá vajat és cukrot. Pedig agyament jó lehet együtt ez a kettő, némi vaníliafagyival vagy tejszínhabbal, már csak a színhatás miatt is.

Napi cuki. Elégszer mondtam már, hogy cica szeretnék lenni? A nehéz hétköznap-délelőttöket pont így szeretném eltölteni.

A szép cicás képeket a szép cicáról Rebeka csinálta.

Gomba

Íme a tettes(pár), többek között miattuk nem írok a blogba, ha tehetjük, gombát eszünk gombával. A maradék időben meg gombát szedünk (és nem főzök vagy sütök). Mármint hogyha nyaralunk. És most nagyon jókor nyaraltunk, a sok eső után megjött a meleg, rengeteg volt a gomba. Ilyen gyönyörű vargányákat találtunk.

Meg ilyeneket:

A vargányákból gombás tojás lett reggelire és vacsorára is, nem bírjuk megunni. A vajas-szurokfüves változatig el sem jutottunk:)

Napi cukinak meg egy hasát süttető foxi, annyira édes, nem? Azért Kófickának jobban áll a hanyattfekvés:)

Lecsós tészta

Imádom a tésztát és a lecsót is. Úgyhogy ez az étel nekem különösen megtetszett. Az ötlet tesókám fejéből pattant ki, amikor szüleink elmentek nyaralni és anyukám több tonna paprikát és paradicsomot hagyott a hűtőben (sok egyéb más mellett) Mazsolinonak és Zolinak, nehogy éhen haljanak, amíg ők nincsenek otthon.


Egyik nap tesóm előszedte a következő alapanyagokat:
- húsos szalonna (bacon)
- tarja
- hagyma
- paprika
- paradicsom
- olaj
- só
- bors
- oregano
- petrezselyem

A hozzávalókból, főleg a fűszerekből látszik, hogy ez nem igazi lecsó, hiszen például pirospaprika nem került bele (én mindig azzal készítem a lecsót), viszont oregano és petrezselyem igen, ami egyébként nem beleillő fűszer, de egy paradicsomos tésztaszószba nagyon is el tudom képzelni.

Mennyiségeket nem írok, hiszen mindenki olyan arányban készíti, ahogy a lecsót szereti. Vagy amennyi felhasználásra váró paprikát és paradicsomot talál otthon. :)

A szalonnát és tarját és a hagymát felkockázta Mazsolino, a paradicsomot és a paprikát pedig karikára vágta.


Olajon megpárolta a hagymát, beledobta a szalonnát is és együtt kevergette rövid ideig. Ezután a tarja következett, amit kissé megpirított. Majd a paprika, amit belekevert és fedő alatt néhány percig párolt. A legvégén a paradicsomot adta hozzá, ami jó érett volt, így nem kellett sok idő hozzá, hogy levet eresszen. Az egészet jól összeforgatta, sóval és borssal ízesítette. Fedő alatt addig párolta, amíg szép sűrű leve lett és a paradicsom egészen szétesett. Ekkor hozzáadta az apróra vágott petrezselymet és a bazsalikomot is.

Spagettivel és reszelt sajttal tálalta. Nekem például a sajt is furcsán hangzott először a "lecsóhoz", de aztán meg kellett állapítanom, hogy egészen finom így együtt.

Azt biztosan nem tudja überelni, amit éppen tegnap hallottam egy barátnőmtől: ő a lecsó mellé mindig tejet iszik. Brrrr....

Mazsolinót nagyon megdicsérem, mert finom volt! Természetesen minket is meghívott ebédre, amikor ezt főzte. :)


És ha már a tesómat emlegettem a bejegyzésben, szeretném megmutatni, milyen szép üvegtakarókat készített anyunak az idén eltett két féle uborkához és a sárgabarack lekvárhoz. Tányért rajzolt körbe három különböző anyagon, kivágta és varrógéppel szépen beszegte a köröket. Határozottan csinosak így az üvegek.

Zsályás sárgarépa

Egyszerű, gyors és finom, úgy kb. minden mellé.
Hozzávalók:
- sárgarépa
- néhány levél zsálya
- némi zsiradék
- teáskanál cukor/méz
- só, bors

Két irdatlan nagy sárgarépát felcsíkoztam a zöldségpucolómmal, szép vékony csíkjaim lettek. Kicsi olíván fedő nélkül inkább sütöttem, mint pároltam, időnként megkeverve. Közben mehetett bele a zsálya, a cukor, a só meg a bors, a vége felé pedig a kis kocka vaj. Pár perc tényleg, mert ezek a kis vékony csíkok nagyon hamar megsülnek.
(A háttérben Andi fantasztikus zabpelyhes fasírtja meg némi mentás zöldborsópüré.)

És a napi (fekete) cuki:
Szombaton magunk alá gyűrtünk egy kisebb teljesítménytúrát a Budai hegyekben, kényelmesen sétálgatva. A rajttól olyan 1,5-2 km-re egy fészeknyi lódarázs úgy döntött, hogy személyes támadásnak veszi, hogy arra vezették az útvonalat, és minden két- és négylábúnak nekirontottak. Nálunk szegény Kófic lett az első áldozat, kicsit előreszaladt (pedig nem szokása szegénynek), és nekitámadtak ezek a szemetek, olyan volt, mint egy rémálom, hangosan sírt, és a bundája tele volt lódarázzsal. Aztán a fuszulyka meg a testvérem valahogy megszabadították tőlük, de iszonyat volt az egész. Azt hiszem, hála a jó vastag bundájának, csak egy csípte meg (egy nagy sikoly volt:)), annyira sajnáltam szegényt! Fájt is neki utána, ugyan lenyomott még vagy 30 km-t, de picit sántított, és szemmel láthatóan borúsabb volt a kedve, szegény, szegény.
Én távol tartottam magamat tőlük (allergiás vagyok rájuk), de nagyon sokakat megcsíptek, többször is (testvéremet pl. háromszor), olyan 15-ig számoltuk, mármint az embereket. Nem sokkal ezután pedig az egyik túratárs eszméletlenül hevert az út közepén, mi akkor értünk oda, amikor már néhányan felemelték, és vitték le, hála istennek, gyorsan jött a mentő, és úgy hallottuk, hogy jobban lett. (Nem tudom, mi történt, de valószínűnek tartom, hogy ennek is köze volt a darazsakhoz.) Túl izgalmas volt ez nekem.
Aztán valamikor végre elterelték az útvonalat a darazsaktól, szóval a későn indulók talán már megúszták. 

A túra végén a nap hőse:

Csak azért mert szép, főleg a füle.

Az egyik ellenőrző ponton, innen már csak kevés volt hátra, jogos a kis pihenő:)

Ilyen szép jelvényt kaptunk:

Jól megérdemelt pihenő a célban: