Gundel palacsinta

A balatonszárszói Anno Taverna étteremben ettem életem legfinomabb Gundel palacsintáját. Gondolom nincs köze ahhoz, hogy Gundel Katinka, a híres vendéglős lánya, valamint Bujtor István, Frenreisz Károly és Latinovits Zoltán édesanyja, a szomszédos település, "Balatonszemes Nagyasszonya" volt. Azért kapta ezt a nevet, mert rengeteget munkálkodott azon, hogy szemes fejlődjön, szépüljön, valamint a kulturális és társadalmi élet fejlődéséért. Munkásságát Hunyady-díjjal ismerték el. 100 évesen halt meg, a szemesi temetőben nyugszik két híres fia, Latinovits Zoltán és Bujtor István mellett.

Na de vissza a palacsintához. Nagyon szerettem volna a szárszói minőséget reprodukálni, vagy legalábbis megközelíteni. Felidéztem az ízeket, állagot és több receptből összegyúrva végül megkaptam életem első Gundel palacsintáját, ami egészen jól sikerült, de még van mit fejleszteni rajta. :)


Először is elkészítjük a tésztát. Én 3 dl-es bögrével dolgoztam.

Hozzávalók:
- 2 tojás
- 1 csésze liszt
- 1 csésze tej
- 1 evőkanál vaníliás cukor
- citrom reszelt héja (nálunk lecukrozva áll a hűtőben több dobozzal)
- szódavíz vagy buborékos ásványvíz

Egy edényben összekeverjük a tojást, tejet, vaníliás cukrot, citromhéjat, majd hozzáadjuk a lisztet és csomómentesre eldolgozzuk. Szódavízzel vagy ásványvízzel beállítjuk a sűrűséget, kicsit hígabb legyen mint a tejföl.

Kis ideig pihentetjük, majd kiolajozott serpenyőben egyesével megsütjük a palacsinták mindkét oldalát. Ne legyenek nagyon barnák, rövid ideig süssük csak. Ha elkészültek, tartsuk meleg helyen.

Ezután elkészítjük a diótölteléket.

Hozzávalók:
- 3 dl habtejszín
- 10 dkg cukor (nekem cukrozott volt a tejszín, ezért kevesebbet használtam)
- 25 dkg darált dió
- 4-5 evőkanál rum
- fél marék mazsola
- 1 evőkanál őrölt fahéj

A tejszínt felforraljuk a cukorral, majd apránként belekeverjük a többi hozzávalót is. Ha túl sűrű lesz, adjunk hozzá még egy kis tejszínt vagy tejet. Krémes állagú legyen.


És végül a csokoládémártás.

Hozzávalók:
- 1,5 evőkanál liszt
- 2 dl tej
- 5 dkg étcsokoládé
- 4 evőkanál keserű kakaópor
- fél dl rum
- 5 dkg vaj

A tejet felforraljuk, majd a kakaóport, lisztet, porcukrot belekeverjük, vízgőz felett felfőzzük. Az étcsokit beletördeljük, beleolvasztjuk, majd ugyanígy teszünk a vajjal. A végén rummal ízesítjük.

További hozzávalók:
- vaj
- porcukor

A palacsintákat megkenjük a diótöltelékkel, háromszög alakúra hajtogatjuk. Egy serpenyőben vajat olvasztunk és ezen mindegyik palacsinta mindkét oldalát kissé megpirítjuk. Ezután előmelegített tányérokra szedjük, fél oldalát leöntjük a csokiöntettel, másik felét megszórjuk porcukorral.

Lehet flambírozva is tálalni, ezt én elhagytam. Ilyenkor felmelegített rummal meglocsolják a palacsintát és az asztalnál meggyújtják. Látványos, de nálunk közszavazás döntött arról, hogy flambírozás nélkül is teljesen jó lesz.

Pozitív visszajelzéseket kaptam róla, így azt gondolom, érdemes foglalkoznom a témával, további finomításokat eszközölnöm rajta. A diótöltelék nagyon hamar megszilárdult, felszívta az összes tejszínt. Vagy nagyon gyorsan kell tálalnom, amíg még krémes, vagy kitalálni valamit amivel krémesebbé tehetem. Valamint a palacsinta is lehetne egy kicsit lágyabb állagú.

Zöldséges-sonkás tészta

Andi kérésére újabb tésztás recept érkezik. Ráadásul pofonegyszerű, pillanatok alatt elkészül. Na jó, ez egy kicsit túlzás, de egy órán belül biztosan, az előkészületekkel, darabolással, a tészta kifőzésével együtt. A karácsonyi "húst hússal" menük és az órákon, napokon át tartó sütés-főzés után pont ilyen könnyedén elkészíthető tésztaételekre vágyom mostanában.

Anyuék találták a receptet itt, náluk kóstoltam először. Nagyon emlékeztetett az íze egy olyan ételre, amiről tudom, hogy gyerekkoromban ettem és azóta sem.


A recepten nem sokat változtattam, mert úgy volt jó ahogy volt.

Hozzávalók (nálam):
- 2 ujjnyi szelet erdélyi szalonna
- kb. 15 dkg nyers, füstölt comb
- 1 doboz konzerv kukorica
- kb. 20 dkg mirelit zöldborsó
- kb. 20 dkg gomba
- fél marék aprított petrezselyem
- 1 nagy pohár (375-400 g) tejföl
- 4 gerezd fokhagyma
- só, bors
- 1 evőkanálnyi vaj
+ tészta, nálam makaróni



A mirelit borsót enyhén sós vízben feltettem főni, puhulni. A gombát megtisztítottam, felaprítottam, majd egy serpenyőben a vajon kissé megbarnítottam.

A szalonnát kis kockákra vágtam, ugyanígy tettem a füstölt combbal is. A szalonna zsírját kiolvasztottam, erre rádobtam a füstölt húst és együtt pirítottam őket. Hozzáadtam a megpuhult, leszűrt borsót, a szintén leszűrt konzerv kukoricát és a gombát is. Összekevertem, sóval, borssal ízesítettem és fedő alatt kb. 10 percig pároltam.

A tejfölben elkevertem az zúzott fokhagymákat és a petrezselymet, majd a sonkás zöldségekre öntöttem. Időnként megkeverve összeforraltam a szószt.

Makarónival, forrón tálaltam. Nagyon finom és laktató.

Vargabéles

A vargabéles apu reszortja (hogy hű legyen a nevéhez :) ), mint ahogy még jó néhány más dolog is, például a rizsfelfújt. Viszonylag sűrűn előfordul nálunk, mert a család nagy része szereti. Én sajnos nem. Ahogy már említettem párszor, elég érdekesen viszonyulok az édes túrós ételekhez. Némelyiket megeszem, némelyiket nem.
Viszont bátran mondhatom, hogy apu finom vargabélest készít, mert nagy népszerűségnek szokott örvendeni családom körében.


Több féle tésztával láttam már elkészítve vargabélest, manapság elég gyakran cérnametéltet főznek bele. Apu mindig fodros nagykockával készíti, de úgy tudom, eredetileg házi készítésű metélttel vonult be a köztudatba. Az egészen bizonyos, hogy Erdélyből származik ez az étel, viszont mára már szerves részét képezi a magyar gasztrokulturának. Ezen az oldalon olvashatunk egy kis érdekességet a vargabélesről.

Apu receptje pedig a következő.

Hozzávalók:
- 2 csomag réteslap
- 5 dkg + 5 dkg vaj
- 2-3 evőkanál zsemlemorzsa vagy búzadara
- 30 dkg fodros nagykocka tészta
- 50 dkg tehéntúró
- 2-3 dl tejföl
- 10 dkg porcukor
- 1 csomag vaníliás cukor
- 4 tojás
- kb. 10 dkg mazsola
- citrom reszelt héja
- csipet só

A tésztát enyhén sós vízben kifőzzük, leszűrjük és összekeverjük 5 dkg olvasztott vajjal.

A 4 tojás sárgáját habosra keverjük a cukorral és a vaníliás cukorral. Hozzáadjuk a reszelt citromhéjat, a krumplinyomón áttört túrót, a tejfölt, az előzőleg beáztatott, lecsepegtetett mazsolát és alaposan összevegyítjük.
A tojásfehérjékből 1 csipet sóval kemény habot verünk és óvatosan beleforgatjuk a túrós keverékbe, majd ezt az egészet elkeverjük a főtt tésztával.


Kivajazunk egy mélyebb tepsit és kibéleljük 4 db réteslappal. A lapok közét megkenjük olvasztott vajjal, hogy össze ne ragadjanak és akkorára hajtogatjuk mint amekkora a tepsi. Megszórjuk 2-3 evőkanál zsemlemorzsával vagy búzadarával, belesimítjuk a tésztát. Betakarjuk a másik 4 hajtogatott-vajazott réteslappal, a tetejét is megvajazzuk, majd 180 fokra előmelegített sütőben kb. 30 perc alatt ropogósra sütjük.

Porcukorral megszórva kínáljuk. Sokan lekvárt is szoktak enni hozzá, nálunk még nem fordult elő ilyen. :) Főételként és desszertként is megállja a helyét.

Sonkás franciasaláta alagút

Előre is elnézést kérek, de nem készítettünk túl sok képet erről a szépségről. Anyu találta a receptjét - itt - és apukámmal közösen meg is valósították szilveszterre. A receptből két őzgerincnyi alagút lett és az egyik hozzánk került. Mi annyira izgultunk, hogy szépen ki lehessen borítani a formából, hogy amikor ez sikerült, gyorsan csináltunk róla pár képet, utána pedig amikor felvágtuk, már olyan éhesek voltunk, hogy elfeledkeztünk a fotókról.


Nagyon fontos, hogy legalább egy éjszakát pihennie, dermednie kell a hűtőben, így a tálalás előtti napon érdemes elkészíteni. Anyuék nagyjából a recept szerint jártak el, de nem flakonos, "gyári" majonézt használtak, hanem saját készítésűt.

Hozzávalók:
- 24 szelet sonka (lehetőleg szögletes)
- 1 kg franciasaláta alap
- 1 konzerv csemegekukorica
- 3 nagyobb savanyú uborka
- 10 db tojás
- 4 tojás sárgája
- 4 dl olaj
- 4 kávéskanál citromlé
- só, bors
- 1 nagy doboz (kb. 375 - 400 g) tejföl
- 1-2 evőkanál mustár, ízlés szerint
- 1,5 dl víz + fél leveskocka vagy 1,5 dl húsleves
- 2 tasak 12 g-os zselatin
- csipetnyi porcukor


A 10 db tojást keményre főzzük, megtisztítjuk.

A franciasaláta alapot enyhén sós vízben megfőzzük, leszűrjük és félretesszük hűlni.

1,5 dl vizet a fél leveskockával (vagy a 1,5 dl húslevest) és a zselatinnal összeforraljuk majd ezt is kihűtjük, szobahőmérsékletűre.

Közben elkészítjük a majonézt. Ennek módjáról a korhelysaláta receptjénél írtam már, de most egy picit módosult, mert több mustárt és több tejfölt kellett hozzáadni.

Tehát:
Robotgép segítéségével a szobahőmérsékletű tojások sárgájába lassan csurgatva, szinte cseppenként belekeverjük a szobahőmérsékletű olajat. Citromlével, sóval, borssal, porcukorral ízesítjük. Végül hozzáadjuk a nagy doboz tejfölt és ízlés szerint mustárt és a zselatinos húslevest. Alaposan összedolgozzuk.

A kihűlt franciasaláta alaphoz hozzáöntjük az egy doboznyi kukoricát és a felaprított uborkákat. Összekeverjük a majonézzel.

Két őzgerinc formát kibélelünk folpack-kal - úgy, hogy a folpack végei jóval túllógjanak a forma szélén -, és beterítjük sonkaszeletekkel. Figyeljünk oda, hogy ha egy sonkaszelet nem éri át a formát, vagyis többet kell használnunk ehhez, akkor ne egymás mellé fektessük, hanem legyen átfedés.
A mélyedést ezután félig megtöltjük franciasalátával, beleteszünk 5 db tojást, majd feltöltjük újabb adag franciasalátával. A tetejét befedjük sonkával és betakarjuk a folpack lelógó szélével.

Ezt megismételjük a másik őzgerinc formával is. Ezután mehetnek a hűtőbe dermedni.

Másnap - ha mindent jól csináltunk - kiborítjuk a formából az alagutat és ilyen szépen meg kell állnia:


Bevallom, én a kiborítás előtt nagyon féltem, hogy szét fog esni, de végül úgy állt, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Egész szépen lehetett szeletelni és nagyon finom volt. Jól passzolt a fasírtgolyókhoz, amit Niki barátnőnk készített, a mi majonézes krumplisalátánkhoz és a tormakrémes sonkatekercshez. El is gondolkodtunk rajta, hogy vajon ezek a hidegtálas dolgok miért mindig csak szilveszterkor jutnak eszünkbe?

Kínai pirított tészta

 Merthogy az Andi kérése parancs. Ez még a karácsonyi menü része volt, akkor persze nem fényképeztem le, mint ahogy semmit, de valamikor az elmúlt két hétben újrafőztem, és lefotóztam.
Még egy kicsi karácsony, így január közepén. Amikor december elején a családdal megbeszélnénk, hogy mi legyen a menü, merthogy nálunk az a hagyomány, hogy mindig más van, akkor a Bendi mindig azt mondja, hogy rák legyen meg kínai. A garnélát meg is szokja kapni, de a kínait egyszerűen nem tartom karácsonyi kajának, szóval azt sosem szokta megkapni. Most viszont egyéb bokros elfoglaltságaim miatt nem volt erőm semmiféle ellenállásra, mindenki egyszerűen azt kapta, amit szeret. Nem volt semmi különösebb fakszni, grillezett kecskesajt ezzel-azzal mint előétel (elkészítési idő kb. három és fél perc), fokhagymás garnéla meg kínai tészta (!) megrendelésre, nekünk egyben sült barramundi (vajon így írják?), desszertnek meg eperszörbet tejszínhabbal, minden iszonyú gyors volt és finom. Jó, a halnak kellett idő, de csak be kellett tolni a sütőbe, ott már egyedül játszott. Meg persze voltak a szokásosak, bejgli meg karácsonyi linzer, zserbó, stb., de azokat nem 24-én csináltam.

Na, akkor a tészta.
Hozzávalók:
- fél kg száraz tészta
- egy sárgarépa
- fél zeller
- egy kisebb petrzselyemgyökér
- egy cikk káposzta (Gyöngyi sógornőmtől kunyeráltam karácsony napján)
- egy vöröshagyma
- néhány kanál sötét szójaszósz
- némi zsiradék

A zöldségeket zsüliennre vágtam, tényleg, ez volt a karácsony benne, ezen a második előadáson már csak daraboltam, hétköznap volt, nem? Szóval zsülienn. A wokban felforrósítottam némi libazsírt, és rádobáltam beledobáltam a zöldségeket a káposzta kivételével, pár percig pirítottam a legnagyobb lángon, utána mehetett rá a káposzta is egy-két percre, a végén meg néhány kanál szójaszósz. Nekem sajnos csak ilyen világos volt otthon, azért ilyen hóka a színe. Aztán a kifőtt tésztát beleforgattam, és kész is volt. Attól finom, hogy a zöldségek roppanósra sülnek (és nem puhára főnek). Tényleg isteni.
És ez aztán nagyon beleillik a januári spórolás trendbe, filléres étel, és annyira finom, hogy a múltkor hárman (!) megettük az egészet, egyszerűen nem lehet abbahagyni.

Napi cukinak meg egy kép a szombati börzsönyi túráról, ilyenkor általában ennyit látok magam előtt, néhány sporttársat és egy rendkívüli csinos és rendkívül gömbölyű foxifeneket.

Gyors sajtos rúd

Még karácsonykor készült, azóta szeretne felkerülni. Amikor jön a Szabi, a Tamás testvére, mindig sütök valami friss sósat, mert nagyon szereti. Aztán szépen el is kopogat a nap folyamán. Mivel agyilag zokni vagyok mostanában (elégszer írtam már?), pont annyi kreativitásra futotta, amennyi ehhez kellett. Nem volt túl sok.
Egy évvel ezelőtt sokat lamentáltam ilyen sajtos-sós cuccokon, a tészta nagyjából az a bizonyos sajtos pogácsa, ami kb. azonos alapanyagokból minden konyhában másként sül el és meg. Az időhiány miatt természetesen nem volt hajtogatás, és a lazító anyag főként sütőpor lett.

Hozzávalók:
- 50 dkg finomliszt
- 25 dkg vaj
- 1 tojás
- 1 kis pohár tejföl
-5-10 gramm friss élesztő
- fél csomag sütőpor
- 1 csapott evőkanál só
- 10 dkg sajt
- a tetejére még sajt, köménymag és egy tojás

A szokásos módon összedolgoztam a tészta hozzávalóit, azaz robotgépben morzsásítottam a lisztet a vajjal, deszkára borítottam, és összegyúrtam a többi belevalóval. Nagyon vékony lapokra kinyújtottam, és ment egy picit pihenni a hűtőbe (sütőpapírokkal elválasztva egy tepsibe pakolva).
Félóra múlva az egyik lapot elővettem, megkentem a felvert tojással, megszórtam reszelt sajttal, köménymaggal, és igyekeztem nagyon keskenyre felvágni egy pizzavágóval. Sütőpapíros tepsi, 200 fokos sütő, amíg szépen meg nem pirul alul-felül (közben lehet tepsit forgatni, ide-oda pakolgatni, én akkor szeretem, ha tényleg ropogós minden irányból). Aztán persze a többi lap is sorra került szép sorban. Tényleg nagyon finom.
Van az Andinak is egy ripsz-ropsz-ropogósa. Itt van. Isteni az is.

Napi cukinak meg két fáradt, frissen mosott eb a múlt vasárnapról:

Csirkés árpa

A la ludaskása. Nem túl fotogén, én is látom. Csakhogy valami életjelet adjak magamról. Ennél bonyolultabb dolgokat nemigen főzök mostanában:) Nagy előnye a helyzetnek, hogy minden főtt kaja elfogy, beleértve a krumplilevest is, régebben azért ez nem így volt...
Mostanában fedeztem fel, hogy a csirkeaprólék és a tojásfehérjék ugyanahhoz a gasztroalfajhoz tartoznak, a fagyasztóban szaporodók nem túl népes családjához (bírnám, ha a csirkemell lenne ilyen titokbanszülő), és ha kicsit nem figyel az ember, meg nem védekezik, akkor egy 300 literes fagyasztó nagyobb részét képesek elfoglalni. A tojásfehérjék elleni stratégiámat már elég jól kidolgoztam, hatékonyan is működik (az a fő szabály, hogy nem használok tojássárgáját, de ha tényleg, de tényleg muszáj (mondjuk cukrászkrém, linzer), akkor nagyágyúkat vetek be ellenük. Mármint a fehérjék ellen. Például ezt vagy csinálok valami máglyarakásfélét. De a csirkeaprólékkal szemben fegyvertelen vagyok. Nem vagyunk nagy levesesek, néha megkívánjuk, de szinte sosem fogy el az egész fazékkal, és ugyan van jelentkező a maradékra, de a négylábúak egyenek mást. De ez most bejött. Csináltam egy jó erős húslevest egy csomó aprólékból meg mellcsontból (illetve mindezt kihelyezett tagozatom, a Tamás csinálta, mert ő volt otthon, de én voltam a szellemi vezér), szétszedte a szokásos módon (zöldségek, hús, lé).  A húsféleségeket bőrtelenítettem és csonttalanítottam (némi képzavarral megint beúsznak a négylábúak). Az üres húslevesben a Tamás megfőzte az árpát. A zöldségeket is összevágtuk. Aztán már csak össze kellett keverni, meg esetleg megszórni sajttal, a libamájat most lehagytuk róla. Tényleg nagyon finom, most épp ez a legjobb ötletem a háborúban.

Sarkvidéki hideg jön, engedjétek be az állatokat!!!!!!!!!!

Spagetti sertéskarajjal

Még karácsony előtt felfedeztem anyukám gyűjteményében egy jó 20 éves szakácskönyvet. Az Officina Nova kiadó gondozásában jelent meg, nemes egyszerűséggel "Tészták" a címe. Lecsaptam rá, mert nem is emlékeztem, hogy van nekünk ilyenünk, pedig mi nagy tésztafogyasztó család vagyunk.

Sok receptet néztem ki belőle. Elsőre ezt a sertéskarajjal készült szószt készítettem el. Eredetileg szélesmetélthez írja a recept, de olyan nem volt itthon, így spagettivel helyettesítettem.


A recepten is módosítottam valamennyit. Egy-két alapanyagot nem találtam itthon, azt mással pótoltam. De én amúgy sem szoktam mindig szó szerint ragaszkodni a leírt dolgokhoz. Általában, ha átolvasok egy receptet, beugrik róla, hogy hogyan lehetne megvariálni kissé, hogy a szánk íze szerint készüljön el az étel, vagy hogy mivel lehetne helyettesíteni, ha valami nincs itthon hozzá. Most is ez történt.

Hozzávalók (az én változatom szerint):
- 50 dkg sertéskaraj
- 1 nagy fej hagyma
- olívaolaj
- 3 nagy paradicsom
- 4 gerezd fokhagyma
- 1 csilipaprika
- vegeta + 2 dl víz (nem volt itthon zöldséglé, ezzel helyettesítettem)
- őrölt bors
- 2 teáskanál zöldcitromlé (lime)
- 2 teáskanál méz
- 1 evőkanál Worchester-szósz
- esetleg só


A mélyhűtőmben csak szeletelt karajt találtam. Miután kiolvadt, kb. 1 x 1 cm-es kis darabokra vágtam. A hagymát megtisztítottam, felaprítottam és az olívaolajon üvegesre pároltam. Hozzáadtam a húst és kevergetve minden oldalát megpirítottam.

A paradicsomot a héjával együtt felkockáztam (a recept szerint le kell húzni a héját) és hozzáadtam a húshoz. Belekevertem a megtisztított, összezúzott fokhagymát is, majd fedő alatt együtt pároltam az egészet.

A vizet felforraltam, belekevertem annyi vegetát, hogy ne legyen túl sós (zöldségléből biztos jobb lett volna), belecsorgattam a mézet, a zöldcitrom levét és a Worchester-szószt. Borssal fűszerzetem, majd amikor a paradicsom már elég levet eresztett, ezzel a keverékkel felöntöttem a húst. Beledobtam a nagyon apróra vágott csilipaprikát is.

Fedő alatt közepes lángon addig pároltam-forraltam, amíg a hús majdnem megpuhult, majd kissé félrehúztam a fedőt, hogy besűrűsödhessen a szósz.


Spagettit főztem hozzá és forrón tálaltam. Nagyon egyszerű kis recept, egy óra alatt kész volt az ebéd. A Worchester-szósz és a csilipaprika különleges, pikáns ízt ad neki. Legközelebb lehet, hogy csirkemellel próbálom ki. Aki szereti, sajtot tehet a tetejére.

BUÉK és coming out és zserbó

Remélem, semmit sem felejtettem ki a címből. Kicsit csodálkozom, hogy blogszerzőtársaim még nem kívántak, de nyilván most kapirgálják össze magukat, nekem meg már könnyebben megy az ilyesmi, mert az én koromban már nem annyira viharos egy szilveszter éjszaka:) Remélem, azért mindnyájan jól vannak. Szóval boldog, sikeres új évet mindenkinek! Minden adott hozzá:)
Szeretném nektek elmondani, hogy szoros, közeli és meghitt viszonyba kerültem a Vidék íze magazinnal - fészbuk is, igen (a honlap épp átalakítás alatt, nemsokára csinosabb lesz), a januári lapszám nagy részét már én csináltam. Nagyon örülök ennek az új munkának, hihetetlen szerencse, ha az ember az egyik hobbiját csinálhatja munkaidőben, és persze még fizetnek is érte (ezúton üzenem az összes kutya-, bridzs- és futólapnak, hogy még vannak szabad kapacitásaim, főleg ilyen fontos dolgokra!). Tényleg nagyon-nagyon élvezem, le sem tudom írni, mennyire. Persze nagyon sok időmet leköti, sok a tanulnivaló, ezért is írtam az elmúlt néhány hónapban még a szokásosnál is kevesebbet, hála istennek, Andi meg épp kilőtt, szóval volt a blogban olvasnivaló. Nem szeretném a jövőben a két dolgot, mármint a közöskonyhát meg a Vidék ízét összekeverni, remélem, kulturáltan tudom folytatni a kettős életemet. Ezt a felületet nem fogom a lap reklámozására használni, csakúgy, mint eddig, de ha pont egy vidék ízés receptet fogok megfőzni, nem fogom lefogni a kezemet, és írok róla, ha van kedvem, csakúgy, mint eddig. A lapban pedig természetesen sosem fogok csincsillaként szerepelni (persze azért más gasztrobloggerek bemutatását tervezem:)). Az viszont simán előfordulhat, hogy egy régi, saját receptemet betesszük az újságba, szóval előfordulhat, hogy valakinek ismerős lesz. Ez a blog továbbra is önfeledt szabadidős tevékenység marad:)
És akkor jöhet végre a legeslegfinomabb zserbó. Ezer éve másoltam ki az nlc egyik főzős topikjáról, Latsia anyukájának a zserbójáról van szó, nem is tudom, hogy fent van-e a blogján. Évek óta minden karácsonykor megsütöm (és csak akkor), de sosem fényképezem le, nincs idő a nagy rohanásban. De most résen voltam, és Rebeka csinált róla néhány képet. Eszméletlenül finom. Én több évtizeden keresztül azt gondoltam, hogy utálom a zserbót, amíg ezt meg nem kóstoltam. Kemény tésztatenger, porló dióval, na ne. De ez nem olyan, finom, krémes, isteni. Vékony tészta, sok dió és még több lekvár, néhány tonna csoki a tetejére, szuper.

Hozzávalók:
- 40 dkg liszt
- 25 dkg vaj
- 5 dkg cukor
- csipet só
- 1 tojás és 1 tojássárgája
- 1 zacskó sütőpor
- 1 nagy üveg (7 dl) házi baracklekvár
- kb. 30 dkg darált dió (nem mértem, sajnos)
- 15 dkg porcukor meg egy zacskó vaníliás cukor
- 30 dkg étcsoki a tetejére
- 3 evőkanál olaj vagy 2 evőkanál hideg vaj a mázhoz

A hideg vajat aprítógépben összemorzsásítom a sütőporral elkevert liszttel, sóval és a cukorral. Deszkára borítom, hozzáadom a tojásokat, és összegyúrom. Kifejezetten jó állagú tészta lesz, könnyen összeáll a sok vajtól, és könnyű is vele dolgozni. Hagyom pihenni tíz percig.
Utána három cipóra osztom, egyesével vékony lappá nyújtom, kicsit lisztezett deszkán. Tényleg nagyon vékonnyá, mert úgy szeretjük. Nekem ebből a mennyiségből lett egy 25*33 cm-es tepsi és egy 20 cm átmérőjű kerek tortaformányi.
A tepsi aljába sütőpapírt terítek, erre megy rá az első réteg. Sütőpapír, második réteg, aztán még egyszer. A kinyújtott tésztákat így könnyen be tudom tenni a hűtőbe (vagy ilyen remek télen a teraszra), és hagyom néhány órát hűlni.
Sütés előtt a két felső lapot leemelem. A legalsó marad (meg az alatta lévő sütőpapír is), arra rákenem a lekvár felét, ez jó vastag réteg lesz, és megszórom a cukros dió felével. Ráemelem a második lapot (sütőpapír nélkül, persze), jöhet a lekvár meg a dió második fele. Tetejére meg a harmadik tésztalap. Jó alaposan megszurkálom villával, és 170 fokos sütőben készre sütöm. Akkor van kész, amikor szép halványbarnára pirul a teteje, tényleg csak halványra, mivel nagyon vékonyak a tésztalapok, elég gyorsan megsül.
Ha kész, kiveszem a sütőből, és a tepsiben hagyom teljesen kihűlni. Gőz felett megolvasztom a csokit, belekeverem az olajat vagy a vajat, és rásimítom a tészta tetejére (az olajos az könnyebben szétterül, a vajasat kicsit tologatni kell), és egyáltalán nem zavar, ha rücskös a teteje, sőt, így tetszik.
Melegített, éles késsel elég szép szeleteket lehet vágni.