Máltai gasztroélmények Micikénél - 2023. szeptember 16-20. (1. rész)

 

Nem is tudom, hol kezdjem. Először is ott, hogy sokszor elfelejtettem fényképezőgépet vinni, pedig minden napra jutott valami fantasztikus élmény plusz egy (vagy több) fantasztikus gasztroélmény. Azért tettem a szendvicset kezdőképnek, mert a máltai szendvicsek mérete nyűgözött le nagyon, és ez a péksüti is, amibe beleszerettem, ftira a neve, és azóta 1-2 éjszakát eltöltöttem ftira-receptkereséssel. Összesen 2 videót találtam, lényegében egy nagyon lágy kenyértészta, karikára formázva. Tervezem, hogy megcsinálom.

Első nap (szombaton), amikor megérkeztem, elmentünk bevásárolni a Greensbe, vettünk mártogatókat, egyik finomabb volt, mint a másik: volt bazsalikomos, tonhalas és aszalt paradicsomos. Mind a három sajtkrém alapú volt, és abba tették az ízesítőket, nagyon finom volt, alig lehet abbahagyni. De muszáj volt, mert rendeltünk vacsorát egy ázsiai étteremből, sajnos erről sincs fotó, de nem úgy kell elképzelni mint az itthoni kínai kajákat, hanem ahogy a lenti képen látszik. Az étel neve egyébként poke bowl, és eredetileg Hawaiiról származik. Egy-egy kerek papírtálban hozták, alul volt a rizs, és rajta gyönyörűen kupacokban elrendezve a hús, a vékonyra vágott zöldségek, és volt még öntet is hozzá. Ekkor ettem életemben először tengeri füvet is, aminek nem volt semmi kiemelkedő íze, de rossz se volt, inkább érdekes, és ezt a szójababot is kóstoltam, amivel mindenféle salátákat megbolondítanak a máltaiak (beleértve Micikét, aki már máltai). Nagyon finom volt minden, de nem bírtam megenni. Amúgy soha semmit nem bírtam megenni, akkora adagok voltak.

Valami ehhez hasonlót kell elképzelni, ezt a képet a neten találtam itt

Második nap (vasárnap) elmentünk strandolni, úsztam a tengerben, ez óriási élmény volt, de nemcsak úsztam, hanem lebegtem is, mert Micike vett nekem (biztos nekem!) egy hosszú kék kukacot, ami fenntartott a vízen. Rá lehetett támaszkodni, de akár ülni is, isteni volt. A tenger alattam 2-2,5 méter volt, és le lehetett látni az aljára, ahol kis halacskák úszkáltak, sajnos erről sincs fotó. Az utolsó lépcsőfokról egyenesen ebbe a mély vízbe lép az ember, hát ha nincs ott a kék kukacom, amibe kapaszkodhattam bőszen, biztos szörnyethalok ijedtemben. De ő megmentette az életemet, és így a legjobb barátok lettünk. Amúgy valamennyire tudok úszni, és nem süllyedek el, de ha eszembe jut, hogy akár elfáradhatok, vagy az, hogy milyen mélység van alattam, akkor képes vagyok bepánikolni. Tök jó volt, hogy kaptam a kukacot, így semmi félelem nem volt bennem. 

Strand után a Seaside Kioskban vacsoráztunk, ez az étterem a tengerparton van, hát ilyen már tényleg nincs, csak a filmeken! Micike tintahalkarikákat evett, Remi és én közösen egy hamburgert és egy hústálat, amin különböző nagyon-nagyon finom felvágottak voltak, olajbogyó és saláta. Sajnos ezekről a kajákról sincs fotó, de véletlenül készült egy videó amikor beüzemeltük a fényképezőt, és ez volt a kilátás a helyünkről. Ezen a képen pont az a strand látszik, ahonnan jöttünk enni. 

Hogy ha már be volt üzemelve a fényképező miért nem fotóztam le a kajákat, azt ne kérdezzétek! Nem tudom. Eszembe se jutott. Jellemző.

Harmadik nap (hétfőn) elmentünk Micikével a San Anton Gardensbe, ez egy gyönyörű arborétum, ahova természetesen ingyen lehet bejutni. Máltán mindenhová ingyen lehet bejutni, legalábbis ahol én voltam, és ingyen lehet bemenni a tengerbe gyakorlatilag bárhol, és parkolni is ingyen lehet mindenhol. A Garden bejáratánál vettünk egy-egy szendvicset (Micike tonhalasat, én szalámisat) és egy-egy üdítőt (Micike Kinnie-t, ami egy máltai üdítő, én kólát), és ahol találtunk egy jó árnyékos helyet, ott leültünk és megettük. A szendvicsekről megint nincs kép, pedig látnotok kéne, hogy például egy tonhalas szendvicsben mi minden van, még bab is! (Ez a tipikus máltai tonhalas szendvics, amolyan népétel, mint a pastizzi, ezt Micike súgta nemrég meg.)

Ahogy ott ültünk és néztük a pávákat, a szitakötőket, a szökőkutat, hallgattuk a kacsák veszekedését és a hülye kabócákat, egyszer csak megcsikizte valami a lábfejemet, és amikor odanéztem, őt láttam, ahogy rátehénkedik a lábamra:

Szeretném felhívni a figyelmet a testalkatára. Én még ilyen hordótestű, rövidfarkú gyíkot soha életemben nem láttam, nem beszélve arról, hogy fekete volt és ezüst csík volt a hátán. Már bocsánat, de ez miez?

Akkorát sikítottam, hogy szegény berohant a kövek közé, de nem volt szívbajos, mert később simán előmerészkedett, és ekkor tudtuk lefotózni.

A San Anton Gardensből elmentünk Vallettába (ez Málta fővárosa), ott sétáltunk, ettem egy fagyit, amit a profi fagyievőknek rózsára formáznak, de én egy egész rózsányi fagyit nem bírok megenni, így csak két kicsi gombócot kértem (ugye nem jó a ragozás, mert nem én kértem, sejthetitek), de képzeljétek, ha akarom, kérhettem volna akár tízféle ízt is a két gombóc áráért, szépen összeszedték volna a különböző fagyikból a megfelelő mennyiséget. Epret és pisztáciát kóstoltam, nagyon finomak voltak. (Amorino a fagyizó neve, és itthon is van, a Szent István téren.)

A séta után beültünk egy fröcsire, és rendeltünk mellé focacciát olajbogyóval és szárított paradicsommal, de a paradicsom helyett prosuciuttót hoztak valamiért, és nem küldtük vissza, elfogyott minden így is. És ezután mentünk a nepáli étterembe! Amikor is biztos voltam benne, hogy nem fogok tudni enni egy falatot sem, maximum megkóstolni, de annyira finom volt minden és olyan gyönyörű, hogy alig bírtam abbahagyni az evést. Nem is tudom miket rendeltünk, volt valami istenien elkészített karfiol, Micike ajánlotta, hogy kóstoljam meg, és én eddig nem tudtam, hogy a karfiol ilyen finom is tud lenni! Aztán zöldséges sült tészta is volt, ami azért lepett meg, mert nem nyomta el a szójaszósz az összes hozzávaló ízét, mint az általam kóstolt kínai sült tésztáknál. Volt még talán tandori masala marhahússal, ez is tökéletes volt, és rendeltünk ezekhez rizst és naan kenyeret, hát ezek is nem tudom hogy készültek, de eszméletlen jók voltak. Kicsi tálkákban még különböző csípős szószok érkeztek, és a rizst meg a tandori masalát gyönyörű fém (réz) edényekben hozták, a naan kenyeret egy kosárkában, minden annyira gusztusos is volt még a szépség és a finomság mellett, hogy most is összefut a nyál a számban. Sajnos itt se fotóztunk, nem jutott eszembe, mert azonnal rávetettük magunkat a kajákra. Kb. így kell elképzelni:

Ilyesmi volt a tandori masala és a naan kenyér, kép az étterem F-oldaláról

Ez pedig egy innen lopott kép a karfiolról

Rettenetesen sajnálom, hogy nincsenek saját képek! Ezen a napon Micike okostelefonja szerint 14,4 km-t sétáltunk.

Frissítés 2023. október 14-én: Micikéék megint voltak szeretett nepáli éttermemben (nagyon irigy vagyok), és a kedvemért fotóztak is. A menü ez volt: 

Sweet chili chicken wings:

Jhol (soup) momo (csirkés töltelékes gombóc):

vegetable biryani és schezwan noodle (csípős tészta (most csirkével)):

és az elmaradhatatlan naan (az a piros székháttámla szerintem az én helyem):

Negyedik napra (keddre) az volt a terv, hogy megnézzük, hol dolgozik Micike, és onnan hazasétálunk, mert ő mindennap munka után ezt a távot legyalogolja, és így meg tud mutatni mindent nekem is. Például az útszéli zöldséges bácsit, akinek integetni kell, és ha ott a felesége, akkor neki is. Útközben megállunk majd a Food Trucknál, ott ebédelünk, és egyúttal meglátogatjuk a csacsikat és a lovat is, meg a tyúkokat és a két kakast.

De még indulás előtt Micike főzött egy nagy adag vörös lencsét, este sütött hozzá sütibanánt, amit szintén most kóstoltam életemben először, és még sütött két öklömnyi csülökdarabot, amit úgy lehet kapni lefóliázva, befűszerezve, lefagyasztva, hogy csak be kell tenni a sütőbe. Erről a kajáról majd később írok, mert most a Food Truckról kell írnom. Itt már végre nálam volt a fényképező. Szóval elmentünk Micike munkahelyére, de előtte még megmutatta a Miracle Food boltot, ami akkora, mint mondjuk egy nagyobb abc-áruház nálunk, de ez tele van mélyhűtőpultokkal, a falon mélyhűtőszekrényekkel és minden de minden fagyasztott áru kapható: halak, rákok, polipok, csirke, marha, nyúl, több most nem jut eszembe, de szerintem olyan hús vagy zöldség nincs, ami itt ne lenne fagyasztva megtalálható, és akár mindenből lehet venni pácoltat, előkészítettet, saslikpálcára felfűzöttet, az ételkészítés bármelyik fázisában lévőt, tényleg mindent. Vannak tészták, torták, sütik, pizzák, péksütik stb. Ezt megint csak sajnálom, hogy nem fényképeztem le, nagyon különleges volt.

Aztán a hazafelé úton ott állt ez a Food Truck, ahol faszénparázson sütögették a húsokat és itt készültek a szendvicsek, amit kezdőképnek betettem.

Ez a Food Truck hátulról. Az eladás a zöld kisbuszból történik a másik oldalon:

Ez egy ftira, amiből a szendvicsem készült:

És ez a szendvicsem közelről, csirkés-baconos-salátás:

Ez a kilátás a Food Truck kerthelyiségéből, a két nyíl egymás mellett két csacsit mutat, a harmadik a jobb szélen pedig azt, ahol Micikéék laknak, na oda sétáltunk:

Itt várjuk a kaját, és Micike szervezi az életünket, nézi a buszjáratokat, meg még ezer dologra figyel. Nekem semmivel nem kellett törődni, hát mit mondjak, elég nehéz volt visszazökkenni a felnőtt életbe, amikor hazaértem:

Ez pedig egy gyönyörű öreg olajfa a munkahely és a Food Truck közötti úton:

Vajon mi mindent látott már ez a fa? Azt csak egy másik fotón most látom, hogy van neki táblácskája. Lehet, hogy arról kiderülne, hogy hány éves! (Sajnos nem, Micike megnézte, és jelentette, hogy az csak egy lámpa.)

Napi cuki meg a csacsik közelebbről:

És a ló:

És egy homályos kakas (középen), hogy elhiggyétek, hogy tényleg van ilyen:

Ezen a napon 9,5 km-t sétáltunk. És itt most befejezem a beszámolót, és egy másik posztban folytatom, hogy ne legyen túl sok egyszerre.