Gesztenyebomba

Mivel mától szabadságon vagyok, belevetettem magam az igazi, karácsony előtti konyhai teendőkbe. Azt hiszem, rekordot döntöttem, mert 5 óra alatt 5 féle sütit készítettem el. :)

1. kókusztekercset
2. Erzsi néni zserbóját
3. valamit, ami a holnapi, karácsony előtti bejegyzés tárgya lesz
4. csokis tallérokat Tominak
5. gesztenyebombát


A zserbótól egy kissé tartottam, mert ugyebár Erzsi néni zserbója az etalon számomra. Viszont nagyon jó a recept, pillanatok alatt össze lehet gyúrni a tésztáját (igaz, nekem 30 dkg liszt helyett kb. 50 dkg kellett hozzá) és nagyon jól nyújtható. Kívülről szép lett, hamarosan felvágom, hogy megnézzem, belülről milyen.
A csokis tallérok is nagyon jól néznek ki. Az utóbbi időben sikerül olyan szép púposra-berepedezettre sütnöm ami Andi nagykönyvében meg van írva.
Viszont ez a gesztenyebomba kissé megszívatott. Úgy látszik, nem tanultam Mazsolino csokis-rumos golyójából. Nálam is hasonló probléma állt elő, mint nála: egyszerűen nem tudtam normálisan formázni. Nem tudom mennyire látszik a képen, de ahogy kezdtem elveszteni a türelmem, úgy lettek egyre nagyobbak a golyók.

Hozzávalók:
- 10 dkg étcsokoládé
- 25 dkg gesztenyemassza
- 7 dkg vaj
- 7 dkg porcukor
- 1 mokkáskanál vaníliaaroma
- 1 evőkanál brandy (rum volt itthon, azt tettem bele)
- rumos meggy vagy meggybefőtt
- díszítéshez: kakaópor, csokireszelék, kókuszreszelék, darált dió, stb.
A csokit apró darabokra törtem, gőz felett felolvasztottam. Hozzákevertem a gesztenyemasszát, a lágy vajat, a porcukrot, a vaníliaaromát és a rumot. Jó alaposan összedolgoztam. Egy nagyon lágy, ragacsos masszát kaptam. Kissé megijedtem, hogyan fogom tudni formázni, de gyorsan betettem a hűtőbe.
Amíg hűlt és szilárdult a massza, lecsöpögtettem kb. 30 szem meggyet egy üveg befőttből. 3 tálkába szórtam ki kókuszreszeléket, színes cukordarát és csokilapocskákat, ebbe forgattam a golyókat. Már amelyik golyóformájú lett...
Kb. 2 óra hűtőben pihentetés után álltam neki a gesztenyés keverékből kicsi, kb. 2 cm átmérőjű golyókat formázni. Eleinte nagyon kemény volt, azért nem nagyon sikerült, később meglágyult és akkor ragadt mindehova (kivéve egymáshoz), azért nem tudtam golyóvá alakítani. Próbáltam vizes kézzel is, ahogy a recept írja, de úgy sem volt túl nagy sikerem. Nehezítette a dolgot, hogy mindegyiknek a közepébe 1 szem meggyet rejtettem.
Csak azért nem dobtam ki az egészet a kukába, mert én okos (na persze) rögtön dupla adagot készítettem és sajnáltam a két tábla nagyon drága, jó minőségű, 81 %-os étcsokit amit belekevertem. Szóval önuralmat kényszerítettem magamra és addig görgettem a masszát amíg nagyjából gömb formájúak lettek.
Nem lesz a kedvencem, már most megmondom. Ráadásul nekem kissé túl édes, ragacsos süti. 31 db lett a két adagból, míg a recept szerint egy adagból kellene 25 db-ot készíteni. Olyan pici golyókat soha nem tudnék megformázni!

Konyhai teendőim közben a Radio IO netrádiót hallgatom, azon is egészen pontosan a Christmas Traditions csatornát, ahol Frank (Sinatra) bácsi és barátai szórakoztatnak. :)  Mindjárt megyek ajándékokat csomagolni, de előtte van még egy kis tartozásom.
A héten ismét egy 30. szülinapot ünnepeltünk, méghozzá kedvenc barátunk-családtagunk Tomi volt az ünnepelt. Hétfő este a szokott helyünkön gyűltünk össze, ahol mostanában elég sok szombat estét töltöttünk, mégpedig a Tájfun Billiárdszalonban. Tomi nagyon meghatódott amikor meglátta, milyen sokan gondoltunk rá, és mentünk el megünnepelni őt. Vacsoráztunk egy jót és utána megkapta az ajándékait, valamint a tortát, amit Bori intézett. Érdemes megnézni, mi volt a torta tetején:

Még egyszer boldog szülinapot kívánunk kedves Tamásunk!

Cukrozott narancshéj

Annyi meló van ezzel a cukrozott narancshéjjal, hogy gondoltam megérdemel egy külön bejegyzést, bár elkészítéséről már olvashattunk Csincsillától kétszer is, itt és itt, sőt Beának is van egy narancshéj-eltevős receptje a nagymamájától. Mint írtam, nagyon macerás az elkészítése, nem is kezd neki az ember, csak magának, vagy valaki másnak, akit saját magánál is jobban szeret.

(Csincsillának szeretném itt feljegyezni, hogy egy másik akcióból pár darab (bio)narancshéjam maradt, ami a hűtőben egy dobozkában várakozott a cukrozásra kábé 3 napot. Na ezekről sokkal, de sokkal könnyebb volt eltávolítani a fehér részt, mint a frissen kifacsart héjakról, mert kicsit már kiszáradtak, de nem nagyon, csak épp annyira, hogy volt egy kis tartásuk.)

Nekem csak 4 db bionarancsom maradt erre a célra, és amikor pucoltam-daraboltam, még örültem is ennek, később rájöttem, hogy ha a daraboláson túlvagyunk, a macera ugyanannyi marad, viszont a négy narancshéj elég kevés. Stahl receptjét használtam én is, de szorgalmasan lekörömölöm:

Hozzávalók:

- 6 félbevágott, kifacsart bionarancs héja (fontos, hogy bio legyen!)
- 50 dkg cukor
- 1/2 liter víz
- 15-20 dkg cukor a hempergetéshez

A kifacsart, félbevágott narancshéjakat újból félbevágtam, ezeket a negyed narancshéjdarabokat 3-3 majdnem egyforma csíkra vágtam (10 x 1 cm-es). A csíkokból pengeéles késsel kivágtam a fehér részt annyira, hogy már átütött a narancssárga pöttyös minta. Egy nagyobb fazékba tettem, jó sok vízzel felöntöttem, és 1-2 percig forraltam. Leszűrtem, újra felöntöttem bőséges mennyiségű vízzel, forraltam 1-2 percig, ismét leszűrtem, összesen 4 alkalommal.

Az utolsó szűrés után a narancshéjakat a szűrőben hagytam, a fazékba 50 dkg cukrot tettem, felöntöttem fél liter vízzel és addig melegítettem, amíg a cukor feloldódott a vízben. Ekkor visszatettem a narancshéjakat, és csendesen gyöngyöztetve 1 órán keresztül főztem. Ha a narancshéjak nem merülnek el teljesen a szirupban, annyi vizet kell még hozzátenni, amennyi szükséges. Az egy óra elteltével a narancshéjakat leszűrtem, lecsepegtettem és a tálcára kiszórt cukorba hempergettem. Rácson egy napig szárítottam.

Különleges és finom csemege, szépen becsomagolva ajándékba is adható. A 6 db narancs héjából Stahl szerint bő fél kg lesz - ez elég félrevezető kifejezés, mert egyáltalán nem bőséges, hanem nagyon is kevés!

Narancs szirupban

Ti mit csináltok a kandírozott narancshéj-készítés után megmaradt sziruppal? Hát nem tudom mi lesz, de kandírozás után még volt itthon egy darab narancs, ami nem bio, ennek lehúztam a héját, a fehér részét is, majd gerezdekre szedtem, és 3-3 darabra vágtam a gerezdeket. Beledobtam a forró szirupba, ami addigra már annyira besűrűsödött, mint az olvadt méz, s a színe is arra hasonlított, szóval beledobtam, megvártam míg újra felforr, és még azon forrón kis üvegbe szedtem. Annyi szirupot töltöttem rá, hogy egy jóóóó löttyintésnyi narancslikőr is beférjen az üvegbe, majd lezártam.

A szirupnak finom narancshéj ízesítése volt, nem tudom mi sül majd ki ebből, de biztosan finom lesz. Alig várom a felbontást, de még nem terveztem meg az alkalmat.

Ha valaki úgy érzi, hogy ez az ő ötlete, jelezze, mert szívesen belinkelem! Bár most úgy érzem, ez a hirtelen ötlet az én fejemből pattant ki. :-)

Imi 30. szülinapja - Néger szelet

Szinte hihetetlen, de Imi ma 30 éves lett. Ez több okból is furcsa nekem: egyrészt azért, mert ez azt jelenti, hogy  már régebb óta ismerem őt mint amióta nem - ugyanis 14 éves korunk óta "vagyunk együtt". Másrészt pedig azért, mert ebből az következik, hogy hamarosan én is 30 leszek!!! 

Úgy gondoltam, hogy ezt a szép kerek évfordulót méltóképpen kellene megünnepelni és egy felejthetetlen szülinapot szerettem volna összehozni neki. Most már nyugodt szívvel mondhatom, hogy sikerült és ez leginkább barátainknak és Tesókámnak köszönhető.

Szeptember óta szerveztem a meglepetés bulit, melynek dátuma december 11-re lett kitűzve. Nem akartam december 18-ra, mert igaz, hogy ez a nap is szombatra esik, de kicsit átlátszó lett volna. Úgy gondoltam, éppen eléggé előre szóltam, hogy mindenki szabaddá tudja tenni magát arra a napra.  A helyszín Balatonalmádin egy nyaraló volt, méghozzá Bea barátnőnk apukájának nyaralója. Bea általában évente kétszer-háromszor szokta meghívni oda barátaikat bulizni, köztük Imit, engem és tesómékat is. 

Várjuk, hogy Imi és Mazsolinoék megérkezzenek.

Imi most is úgy tudta, hogy a "szokásos" év végi bulira hivatalos ugyanazzal a társasággal akik ilyenkor ott szoktak lenni. Csakhogy én a saját barátainkat szerveztem be arra a napra! Én kimentettem magam, mondván hogy a karácsonyi készülődés, bevásárlás miatt nem tudok részt venni az eseményen. Persze ez nem volt igaz, csak én hamarabb elindultam Almádiba mint ahogy Imi.

Mivel tesóm aznap suliban volt és Imi vitte őt és Zolit a buliba, ezért nagyjából tudtam, hogy mikor fognak elindulni Budapestről. A többiekkel meg volt beszélve, hogy mikorra érjenek a nyaralóhoz, így volt időnk bőven előkészülni.

A teljes társulat.

Nem számoltam azonban azzal, hogy aznap szakadó hóesés lesz, nehezen járhatóak lesznek az autópályák is. Nagyon izgultam, hogy mindenki időre odaérjen, nehogy egyszerre érkezzen Imiékkel. 

Utólag kiderült, hogy Mazsolinoék a megbeszélthez képest fél órával később tudtak csak indulni, úgyhogy mi körülbelül két órával hamarabb ott voltunk mint ők. Én már tűkön ültem, annyira izgultam, hogy sikerül-e a meglepetés, Imi sejt-e valamit.

Jó volt a hangulat.

Tesómmal meg volt beszélve, hogy megcsörget, amikor Almádiba érnek, így tudtam, hogy mikor kell elbújnunk. Abba a szobába zsúfolódtunk be, amiben végül négyen aludtunk Mazsolinoékkal. Az ablakból figyeltük, hogy mikor jönnek be Imiék a házba. A házigazdákkal - Petivel és Beával - abban egyeztünk meg, hogy felvezetik őket az emeletre és megmutatják melyik lesz a szobájuk. 

Így is történt. Mi tizenvalahányan a sötét szobában ültünk és nagyon vigyáztunk, hogy a csukott ajtón keresztül semmi ne szűrődjön ki. Nehéz volt megállni, hogy ne köhögjek, vagy hogy ne nevessünk hangosan, mert persze mindenkire ilyenkor jött rá a poénkodhatnék.

Aztán benyitottak a szobába és Bori felkapcsolta a lámpát. Imi arcán azt láttam, hogy sikerült a meglepi - persze zavarba jött - és örült a barátok jelenlétének. Azt nem mondta, hogy nekem is örül, vagy jobb lett volna, ha tényleg otthon maradok. :)

A kölcsönös üdvözlések és a "boldog szülinapot!" mondat sokadik elhangzása után elkezdődhetett az igazi buli. Evés-ivás-tánc.

Az ajándékok is előkerültek. Pálinkák, borok, valamint egy gyönyörű Ajka-kristály whisky-s pohárkészlet és a hozzá tartozó 18 évig érlelt whisky.

Ezután megint egy sor "boldog szülinapot!" és egy sor ölelés és puszi következett. 

11 óra körül a bulit a tortákkal szakítottuk meg. Mivel otthon nem tudtam készülni házilag készült sütikkel, tortákkal a lebukás veszélye miatt, ezért egy cukrászatban rendeltem puncs-, oroszkrém-, és erdőmester tortákat. 

A legnagyobb sikere az oroszkrémnek volt, amit nem is csodáltam, hiszen előtte kör e-mailben érdeklődtem meg a többiektől, hogy milyen tortát ennének és a legtöbben oroszkrémre szavaztak.

Ha jól emlékszem, hajnali 2 körül dőlt ki a társaság nagy része. Nem is csoda, hiszen december 11.-e munkanap volt, a legtöbben korán keltek.

Másnap reggel egy közös reggelivel indítottuk a napot. A terülj-terülj asztalkámon kolbász, fokhagymás zsír, saláták, burgonyás szardíniakrém (ugye jól írtam, Bori?), paprika, paradicsom, lilahagyma voltak találhatók.

Mindenkinek köszönöm, aki készült valamivel!

A rendrakás és takarítás után lementünk még az esős-szeles Balatonpartra néhány képet készíteni. A hattyúk és kacsák jobban bírták nálam, én elég gyorsan visszamenekültem az autóba. 

Imit kérdeztem, hogy sejtette-e hogy ez a buli nem az a buli lesz, amire készült. Azt mondta, a meglepetés sikerült, mert mindenki nagyon jól titkolózott, terelték a gyanúját. Többen állították, hogy aznap késő este is dolgoznak, így nem merült fel benne, hogy találkozhatnak. Bori például felhívta, hogy szombat este lenne-e kedvünk elmenni a szokásos szombat esti billiárdos helyre, de Imi nemet mondott, mivel "buliba volt hivatalos". Persze Bori be volt szervezve, hogy felhívja Imit, ezzel is terelve az esetleges gyanúját a szombat estéről.

A legnagyobb meglepetés az lett volna, ha Eszti, Imi unokatestvére és lánya, Eszter is el tudnak jönni. Nagyon szerettek volna, de sajnos egy betegség ledöntötte Esztit a lábáról, ráadásul vizsgaidőszaka van és a hó miatt sem tudtak volna elindulni Szombathelyről. Nagyon sajnáltam, hogy nem lehettek ott. Mint ahogy azt is, hogy masszőr Zolinkat aznap estig beosztották dolgozni, ezért nem tudott jönni. Valamint azt, hogy Dávidék is Halászin rekedtek, mert Bee aznap reggel rosszul lett, egy nagyon durva vírust kapott el. Pedig szegény nagyon készült mindenféle finomsággal, már a réteseket is megsütötte.

Csak a saját nevemben tudok beszélni: úgy érzem, hogy nagyon jól sikerült a meglepetés, egy jó hangulatú buli lett belőle. Rengeteg szervezés, tervezés, logisztika, izgulás, idegeskedés előzte meg, hogy minden a helyén legyen és minden időben. Ahogy a bejegyzés elején írtam: nem sikerülhetett volna, ha nincsenek ilyen remek barátaink és Mazsolino, akik az első pillanattól kezdve a segítségemre voltak és még véletlenül sem szólták el magukat. :) 

Még egyszer nagyon köszönöm mindenkinek, hogy segített és hogy részt vett a meglepetésben!

Ma pedig családilag ünnepeltük Imi szülinapját. Én a kívánságának megfelelően vadast készítettem marhahúsból anyuék receptje alapján. Mivel apu a zsemlegombóc nagymestere, meg amúgy is jobban szeretjük tésztával, ezért spagettit főztem hozzá. Szerencsére a marha nagyon jól megpuhult, hála anyu kedvenc újpesti hentesének, aki gyönyörű, friss húst adott.

Anyuék néger szelettel készültek, amit Imi nagyon szeret. Szokás szerint finom lett, de hát ők már rutinból sütik, nem is sikerülhetett volna máshogyan. :)  

Megkaptam a receptjét, ami nagymamámtól származik. Még nagypapám gépelte le egy kis darab papírra. Így szól:

"6 tojás sárgáját 20 dkg cukorral, 2 evőkanál vízzel habosra keverjük. 7 csapott kanál liszttel elvegyítünk 2,5 dkg kakaóport és 1/2 csomag sütőport. Ezt a keveréket és a 6 tojás csipetnyi sóval kemény habbá vert fehérjét apránként beleforgatjuk a cukros masszába és alaposan elkeverjük. Kivajazott-lisztezett tepsiben 180 fokon tűpróbáig sütjük.

20 dkg cukorból, 4 tojás fehérjéből gőz felett kemény habot verünk.  Ezt a kihűlt piskótalapra kenjük.

A kakaós bevonathoz: 5 evőkanál tejben 2,5 dkg kakaót és 10 dkg cukrot csomómentesre keverünk és közepes lángon összefőzzük. Cseppentő próbával - egy pohár hideg vízbe cseppentjük a kanálról a kakaós krémet - ellenőrizzük, hogy elkészült-e. Ha a vízben nem folyik szét, akkor elkészült. Félig kihűtjük, majd 10 dkg vajat keverünk bele és bevonjuk vele a tojásfehérje habot."

Mindig is tudtam, hogy ezt egy nagyon édes süti, de most már azt is tudom, hogy miért. 50 dkg cukor??

Végszóként szeretnék még egyszer nagyon-nagyon boldog szülinapot kívánni kedves férjecskémnek és még sok százat! :)

Narancstorta

Hát nem vagyok teljesen normális, hogy a céges buliba nem egy kipróbált sütivel érkezem. Nálunk ugyanis idén úgy lesz a karácsonyi buli, hogy Marcsi, a főnökünk főz egy finom babgulyást (vagy Jókai-bablevest :-)), valamint egy francia hagymalevest, és mindenki visz valami saját készítésű édeset vagy sósat. Én ezzel a narancstortával készültem, de végigizgultam a sütést, hogy vajon hogy sikerül, és közben jöttem rá, hogy nem a kollégáimon kellene kísérleteznem, bár nálunk is, mint Beáéknál, minden házi sütinek nagyon hálás közönsége van. Na de mégsem állíthatok be egy cseppfolyós krémmel töltött kiszáradt, ízetlen tésztájú sütivel! Valószínűleg vigyáztak rám az angyalok, mert így ránézésre ehetőnek tűnik, talán nem sikerült totálisan elrontanom. Mert mégis hogy nézne ki, hogy pont én üres kézzel érkezzem a buliba? Az íze ugyan holnap lesz csak tesztelve, de ezzel már be merek állítani.

A receptet a Mediterrán kalandozásokban találtam, a spanyol ételek között, le is írom szépséges eredeti nevét, hogy Mazsi, aki spanyol nyelvvizsgára készül gőzerővel, gyönyörködhessen benne: TARTA DE NARANJAS. :-)

Hozzávalók a tésztához (28 cm-es tortaformához):

- 22 dkg liszt

- 5 dkg cukor (porcukrot tettem)

- só

- 11 dkg hideg vaj

- 1 tojássárgája

- 2 evőkanál hideg víz (nem szerepelt az eredeti receptben)

A lisztet elkevertem a sóval és a cukorral, majd belekockáztam a fagyos vajat, és a géppel morzsásítottam. (Mindenki úgy morzsásítsa, ahogyan a legjobban bevált neki: kézzel, aprítógéppel, robotgép keverőkarjával, bármivel.) A morzsás tésztához adtam a tojássárgáját, majd amikor láttam, hogy nem akar összeállni a tészta, még két evőkanál hideg vizet is löttyintettem bele, mire szépen összeállt.

Kibéleltem vele a fodros tortaformámat, és betettem a hűtőbe egy órára. Amikor eltelt az óra, a sütőt előmelegítettem 180 fokra, a tésztára pedig méretre vágott sütőpapírt terítettem, azt megszórtam rizsszemekkel, és 15 percig sütöttem (eredeti receptben 10 perc van megadva, de kevésnek találtam).

Hozzávalók a krémhez:

- 4 db narancs

- 7 dkg kandírozott narancshéj (kihagytam, mert még nem készült el)

- 6 tojás sárgája

- 10 dkg cukor

- 2 evőkanál narancslikőr (nem fontos mérőeszközt használni, öntsük ízlés szerint!)

- 1,5 dl tejszín

- 1-2 evőkanál szeletelt mandula (eredeti receptben fenyőmag)

- 2 evőkanál porcukor

A krémhez a tojások sárgáját a cukorral krémessé kevertem, hozzáadtam egy bionarancs reszelt héját (a kandírozott helyett), egy narancs levét és némi narancslikőrt. (Itt a recept nem írja, hogy a négy narancsból hánynak a leve kell a krémbe, ezért saját ötlet, hogy egynek a levét használtam. Sajnos később se derül ki, mennyire gondoltak a díszítéshez, és hányra a léhez.) Amikor a cukros tojássárgában elvegyült a narancslé és a narancslikőr, hozzákevertem a tejszínt is, majd az egészet átöntöttem a megsült tésztára (amiről előzőleg eltávolítottam a sütőpapírt és a rizst - erre persze külön felhívja a recept a figyelmet, nehogy ott felejtsük. No comment.)

160 fokon 45 percig sütöttem, remegve vettem ki a sütőből, hogy vajon a krém mennyire cseppfolyós maradt, de szerencsére szépen remegett a kezemmel együtt. Amikor kihűlt a torta, narancsszeletekkel díszítettem (2 db narancs), porcukorral és mandulalapokkal megszórtam. Ekkor visszatettem a sütőbe 200 fokon, légkeverésen kb. 5-8 percre, hogy a mandulalapok megpiruljanak, a narancs enyhén megsüljön és karamellizálódjon rajta a cukor. Na ezt nem tudom ellenőrizni, mert látszólag nem történt semmi, és tovább már nem mertem sütni.

A recept hiányosságai és az én hozzá nem értésem ellenére nagyon bízom benne, hogy legalább egy ehető szintet sikerült megütni, de jobban szeretném, ha nagyon finom lenne! Csincsilla persze pont ilyenkor van szabadságon...

Mézeskalács karácsonyfadíszek

Mint szerencsére olvashattuk, két blogszerzőtársam különböző állapotban van most karácsonyi készülődés címén: Bea nagyon felpörgött, Csincsilla pedig jól lelassult. Én az arany középutat választottam idén, ami elkészül, elkészül, ami nem, az meg nem. Egyik évben annyira túlhajtottam magam, hogy minden tervemet megvalósítsam - és nem kevés volt! -, hogy mire a vendégek megjöttek, kész idegroncs voltam. Tesóm mondta is, hogy ennek így semmi értelme, nem lényeges, hogy meglegyen minden, csak annyit süssek és főzzek, ami kényelmesen belefér. És igaza is volt, mert tényleg nem ez a lényeg. Vigyázni kell ám, nehogy pont a lényeg vesszen el!

Tavalyi mézeskalács próbálkozásom a kukában landolt. Szerencsére rögtön az elején, a tészta kinyújtásakor kezdődtek a problémák, ezzel jó sok energiát megspórolt nekem, nem mellesleg jó sok idegességet okozott. Valamiért a mézeskalács hűtőben pihentetése nekem nem jött be, a kőkemény tésztát képtelen vagyok kinyújtani, ezért idén olyan receptet kerestem, ami direkte előírja, hogy az összegyúrás után azonnal nyújthatom, szaggathatom és süthetem. Erre a receptre Citromhabnál bukkantam, nem is volt semmi probléma, könnyű volt dolgozni vele. Az ízéről nem tudok nyilatkozni, mert én nem szeretem, de azért annyira rossz nem lehetett, ha Toma barátja, Gabi, aki amúgy soha semmit nem fogad el, kóstolás után megengedte, hogy összeállítsak neki egy kis csomagot az elkészült mézeskalácsokból. Azt mondta, náluk biztosan nem a karácsonyfán fognak lógni... Hát remélem is!

Hozzávalók a tésztához:

- 60 dkg liszt
- 15 dkg porcukor
- 1 evőkanál mézes fűszerkeverék (nálam őrölt fahéj, szerecsendió, szegfűszeg és gyömbér)
- 1 teáskanál szódabikarbóna
- 20 dkg méz
- 1 tojás
- 25 dkg vaj

Fontos instrukció, hogy a porcukor valóban porcukor legyen, és a mézet felmelegítve kell a tésztához adni.

A lisztet elkevertem a porcukorral, a fűszerekkel és a szódabikarbónával. Hozzáadtam a meleg mézet, a szobahőmérsékletű vajat és a tojást. Összegyúrtam, azonnal kinyújtottam és kiszaggattam. A lyukakat egy szívószállal fúrtam minden egyes formába, lehetőleg nem túlságosan a szélére, nehogy eltörjön majd a kisült mézeskalács. Ezután 180 fokon 5-6 perc alatt megsütöttem. Ha jól emlékszem, öt sütőlapnyi lett. Írókázás előtt a sütiket hagytam pihenni egy hétig, de elég lenne egy napig is.

A cukormáz (íróka) hozzávalói:

- 1 tojásfehérje

- kb. 20 dkg átszitált porcukor

A tojásfehérjét félig felvertem, majd kanalanként hozzászitáltam a porcukrot is. A cukor mennyisége attól is függ, hogy mekkora a tojásfehérje, és attól is, hogy mennyire sűrű anyagot szeretnénk. Az egész mézeskalács beterítéséhez kicsit hígabb is lehet, írókázáshoz inkább a sűrű jó. Amint elkészült, nejlonzacskóba töltöttem, icipici lyukat vágtam rá és feldíszítettem vele a mézeskalácsokat. Citromhab szerint hidegen jobb vele dolgozni, ezért előbb behűtjük, de nekem nem volt türelmem várni, azonnal kezdeni akartam.

Eleinte kicsit nehezebben ment, de később valamennyire belejöttem. Sokkal vékonyabb vonalakat szerettem volna húzni, remélem, legközelebb még szebbek lesznek a díszeim. Sokféle mintát néztem meg az interneten, néhányat ki is nyomtattam, de ezek tanulmányozására írókázás közben nem volt idő, ezért rögtönöztem, de ha mégis valaki a saját kizárólagos mintájára ismerne, nyugodtan szólaljon fel, szívesen megnevezem őt forrásnak. Törekedtem rá, hogy ne legyen két egyforma minta, ezért nagyon el kellett eresztenem a fantáziámat, de nagyon élveztem!

Így sikerültek a fenyőfák, a csillagok és a szívecskék:

Ilyenek lettek a virágok, a malackák és a hullócsillagok:

A mikulásokat és angyalkákat előbb papíron megterveztem, mert el se tudtam képzelni, hogyan lesz belőlük valóban mikulás és angyal. Aztán persze ezeket nem variáltam különösebben, mert nem is lehetett:

És íme, a kisvirágok, hóemberek/fókák/mézikék (tetszőleges), harangok és fordított tulipánok:

Amikor megszáradt a minta, mindegyik formába szép arany vagy piros szálat fűztem attól függően, hogy szerintem melyikhez mi illik jobban. Azért is kellett a kétféle színt használni, mert csak az egyik tekercs fonal nem lett volna elég. Szépen becsomagoltam, mert ajándéknak szánom, és nagyon remélem, hogy örülni fognak a megajándékozottak.

Pécsen is működésbe lépett a mézeskalácsgyár, Zsófi elkészítette a betlehemi jászolt a szent családdal és a háromkirályokkal. Nagyon szép lett, sok munkája lehetett benne.

Sok-sok finomság Zsófiéknál az adventi terített asztalon, persze mézeskalácsból.

Nagyon szép lett itt is minden, öröm ránézni erre a sok házi készítésű finomságra!

Narancslekvár 5.

Most már nekem is kezd karácsonyi hangulatom lenni. Elkészült végre a narancslekvár. Annyira, de annyira finom lett, hogy legszívesebben egyedül enném meg az egészet. Évek óta csinálok ilyenkor néhány üveggel, de ennyire finom még sosem volt. Nyilván alapvetően a narancstól függ, meg persze a hold állásától. Édes is, keserű is, savanyú is, és egyáltalán vad narancsíze van, pont mintha narancsot kanalaznék. Isteni.
Kivételesen (majdnem) szó szerint követtem Lajos Mari receptjét, nem ártott meg:) A cukrot azért nagyon drasztikusan csökkentettem, és kihagytam minden fűszert (fahéj, szegfűszeg, ilyesmi, én narancsízt várok el egy narancslekvártól).

Hozzávalók:
- 3 kiló narancs (Andinak hála, bio)
- 3 nagy citrom leve
- 2 tasak zselésítő (bocs, most nem mertem kihagyni)
- 15 dkg cukor (nagyon édes volt a narancs)
- 2 zacskó vaníliás cukor
- pár csepp piros és sárga ételfesték

A narancsokat megmostam, ötnek a héját zöldséghámozóval levágtam, és gyufaszálnyi darabkákra vagdaltam, közben őszültem. Forrásban lévő vízbe dobtam, öt percig forraltam, utána hideg vizet öntöttem rá, és hagytam békésen álldogálni.
A többi narancsot is megpucoltam, az ő héjukból kandírozott narancshéj lett, mindegyik narancsnak levágtam a vastag fehér, külső bundáját, de a belső hártyákat nem szedegettem ki hisztérikusan, több órán keresztül. Andi azt mondta, hogy ő nem szokta kiszedni, és az ő lekvárjai nagyon finomak, szóval akkor én is boldogan kihagytam ezt a többórás műveletet. A gerezdeket kicsit összevágtam, beledobáltam egy nagyobb lábasba.
Hozzáöntöttem a citromlevet, a leszűrt narancshéjat, belekevertem a zselésítőt (mindegyikkel másként kell bánni, érdemes elolvasni, mit ír a zacskó, legalábbis arra vonatkozóan, hogy mikor és hogyan tegyük a lekvárhoz, a cukormennyiségeket sosem tartom be, mindig mindenbe jóval kevesebbet teszek, most pl. a zselésítő zacskója szerint 75 dkg cukrot kellett volna használjak). Amikor felforrt, néhány percig forraltam, utána a merülőmixerrel kicsit átnyomtam, hogy még darabos maradjon, de némileg egyneműbb legyen. Most mehetett bele a cukor és a vaníliás cukor, ezekkel is forraltam még két-három percig (hogy felolvadjon a cukor), közben persze kevergettem.
Pár csepp ételfesték ment bele, mert nagyon sápadtnak találtam, és szerettem volna, ha szép narancssárga. És már töltögethettem is az előkészített apró üvegekbe, tíz kicsi üvegnyi lett belőle. Szokásos eljárás, tehát a tűzforró lekvárral megtöltött üvegekre rácsavartam a fedőt, fejre állítottam, öt perc múlva vissza, újságpapír, és irány a szárazdunszt.
Ma pedig fel is kellett bontanom egy üveggel, mert nem bírtam megállni. Egyszerűen frenetikus.

Ha valaki nyugtalankodna az állapotom miatt, kikerültek végre az angyalkáim is, például ő lakik a laptop felett:

Elkészült a kandírozott narancshéj is (ez Stahl-recept alapján Végre otthonból), ez is nagyon finom, most éppen szárad a cserépkályha tetején:

A napi cuki: hogy éljük át a nagy hideget?
Behoztam ezt a kis kerti kőasztalt, nem is tudom, miért nem tettem meg már régebben. A konyhaablak elé került, a radiátor fölé. A cicák pedig feledték a nagy, déli szobaablakot (az most elég hűvös), és átköltöztek a konyhába, a finom, langyos kőlapra. A legszebb konyhadísz, nem?

Paradicsomleves fuszulykának

Hozzávalók:
- 0,5 l sűrített paradicsom (általában dobozban árulják)
- fakanálnyi zsír helyett neked 3 evőkanál olaj
- 1 evőkanál liszt
- 2 csipet só
- 2 vagy 3 evőkanál kristálycukor
- 3 dl víz

A 3 evőkanál olajat beleteszed egy lábasba, amibe majd belefér a leves. Hozzászórod a lisztet, elkevered, és halványbarnára pirítod (azaz rántást csinálsz). Ha kételyeid vannak, akkor inkább kevésbé pirítsd meg. Öntsd hozzá a sűrített paradicsomot, alaposan keverd el (közben mehet alatta a gázláng). Tedd hozzá a 3 dl vizet és a sót meg a cukrot. Nekem 3 evőkanál kell bele, mert édesszájú vagyok, másnak elég a kettő is. Forrald fel, és forrald még kb. 2-3 percig, és készen is van.
Én nem szoktam bele tésztát tenni, mert nem szeretem, de ha szeretnél, akkor szórj bele egy negyed marékkal, fedd le a forró levest, és néhány perc alatt majd megfő. De tényleg jobb nélküle.
Ez elég sűrű lesz, ha így nem tetszik, akkor tegyél még hozzá 1-2 dl vizet. Négy nem túl nagy adag.

Héjában sült krumpli

Szombat éjjel vártam haza a fiamat, és hajnali háromig tévéztem. Nagyon ritkán nézek tévét, és ebben a karácsonyi hajtásban még a kedvenc sorozataimért (Cesar Millan, Repülőgép katasztrófák, Poirot, Mrs. Murple, Bódi Margó, Jamie, Nigella) se kapcsolom be a tévét, ellenben szombaton úgy éreztem, a házimunkában megfáradt hátamnak és szememnek semmi más nem tenne jót, mint egy kis tévézés. Ilyenkor aztán kapcsolgatok a csatornák között, vagy egyszerre nézek három-négyfélét. Így történt ez szombaton éjszaka is, néztem az M1-en egy magyar könnyűzenei műsort, a NG-on egy gyilkossági nyomozást, az egyik rajzfilmcsatornán a Family Guy-t - ahol éppen azt parodizálták ki, hogy egy felnőtt ember rajzfilmeket néz :-( -, valamint a TV Paprikán Nigella karácsonyi műsorát. Itt is ragadtam pár percig, mert élvezettel nézem, ahogy lazán, könnyedén levezényel 10-20 fős családi-baráti vacsorákat gyönyörű ruhában, frizurában és smiknben. Eszembe jutott persze, hogy én hogy szoktam ilyenkor kinézni, amikor megjönnek a vendégek... és a konyhám... nem részletezem.

Nigella héjában sült krumplit sütött csak úgy magának, ünnepek utáni lazításképpen. Két szem krumpliból készítette, és én azt gondoltam, ha ő kettőt eszik a karácsonyi nagy zabálások után, akkor nekem minimum négyet kell csinálnom magamnak, mert én még csak előtte vagyok. A négy krumplihoz viszont kevésnek bizonyult a hozzáadott sajt és újhagyma, de még így is nagyon finom lett.

Hozzávalók:

- 4 szem héjában sült krumpli

- 2-4 evőkanál erős ízű sajt reszelve vagy tördelve (Nigellánál cheddar, nálam gorgonzola)

- 3 cérnavékony szál újhagyma (lehetett volna a duplája)

- 2 evőkanál tejföl

- reszelt parmezán

- a tálaláshoz ropogósra sütött baconszalonna

A krumplikat héjában megsütöttem, a belsejüket még forrón egy kanállal kivájtam annyira, hogy csak a héja maradjon meg. A kivájt krumplibelsőket egy tálba tettem, hozzáadtam a gorgonzolát, a vékonyra karikázott újhagymát, a tejfölt és némi parmezánt. Villával összetörtem a krumplit, majd az egészet jól összekevertem, végül visszatöltöttem a sült krumplihéjakba. Tetejére parmezánt szórtam, és visszatoltam a sütőbe. Addig sütöttem, amíg a sajt ráolvadt a krumplik tetejére, bár a parmezán nem annyira olvadós fajta, de nem találtam itthon mást. Tálaláskor megszórtam ropogós szalonnával. És persze, hogy csak egyet bírtam megenni. (Jelzem, a CSEM 1:2!)

Volt már egy hasonló próbálkozás itt a blogon, a Töltött, héjában sült burgonya, az is finom volt, de ez egy kicsit még annál is jobb. Én most a krumplikat félig megfőztem először, mert nem találtam a jegyzeteimet, de aztán mivel csak félig főtt meg, és mivel előkerült a recept, áttettem őket a sütőbe, ahol teljesen készre sütöttem (ami azért is jót tett a krumplinak, mert így a héjának volt egy kis tartása, ropogóssága), majd következett a töltögetés. Szerintem gorgonzolával még ízesebb, mint cheddar sajttal, érdemes kipróbálni. Szalonna nélkül akár vega kajának is eladható.

Fűszeres sült pulykamell

Régóta keresem a megoldást arra, hogyan tudnám minél jobban elkerülni a boltban kapható felvágottakat, májkrémeket, egyéb szendvicsbevalókat. Ezért gondoltam, hogy kipróbálom Sweet & Salt receptjét, és bár nagyon finom lett a végeredmény, azt nem tudom eldönteni, hogy mernék-e szendvicset csomagolni az iskolába a gyereknek ebből a finom sült húsból, tudván, hogy jó pár órát kell kibírnia a túlfűtött tanteremben. De mivel az én gyermekem már nem iskolás, hát belevágtam a kísérletbe.

Vettem egy 75 dkg-os pulykamellet a Lidl-ben - a multik közül ott szeretem a legjobban a húst venni. Sajnos sokszor a hentestől is kifordulok a sok rosszul tárolt, elszíneződött, kiszáradt hús láttán, és ebben a fajtában eddig még nem csalódtam. A formájával volt egy kis bajom, mert így csak keskeny szeleteket tudtam vágni, de formai kifogás nem merült fel szerencsére, az ízével meg tökéletesen rendben volt minden. Úgy is mondhatnám, hogy ennél az ételnél a CSEM 1:1 lett.

Hozzávalók:

- 1 db kb. 75 dkg-os pulykamell

- 2 ek magos mustár (vagy 2 evőkanál mustár és 1/2 teáskanál mustármag mozsárban megtörve)
- fél ek só (vagy akik sósabban főznek, mint például én, azoknál lehet egy egész)
- 1 kk bors
- 2 ek méz
- néhány kanál olívaolaj
- 7 gerezd fokhagyma

A húst megmostam, megtörölgettem, a nem szimpatikus részeket levágtam. A mézet, a mustárt, a mozsárban összetört mustármagot, a borsot és a sót összekevertem, és ezzel a keverékkel bekentem a húst. A wokban (de lehet bármilyen magasabb falú serpenyő) kicsi olívaolajat melegítettem, és a hús minden oldalát megpirítottam. Amikor mindenhol szép színt kapott (néhol oda is kapott a méz miatt), a húsra öntöttem a maradék páclevet (megmaradt a fele kábé), és egy deci vizet, mellédobáltam az összezúzott fokhagymagerezdeket és szép lassan 45-50 perc alatt puhára pároltam. Félidőben levettem a fedőt is, hogy a mártás jobban besűrűsödjön.

Amikor elkészült, kivettem a húst egy vágódeszkára, megvártam, hogy langyosra hűljön, ekkor hajszál vékony szeletekre vágtam az egészet, és áttettem egy tálra. A mártást egy kis tálkába öntöttem, és a hús mellé tálaltam. Csincsilla hamburgerzsömléjét sütöttem hozzá úgy, hogy a tej felét házi joghurtra cseréltem (el kellett már használni), és valahogyan még ez is jól sikerült, pedig rossz előjelnek tekintettem, hogy a sütés-főzés kezdetén egy félikló lisztet sikerült melléöntenem.

A zsömlébe helyeztem egy-két-három szép vékony szelet húst, néhány paradicsomkarikát, uborkacsíkot, paprikaszeletet és megcsöpögtettem a mártással. Annyira jól sikerült, hogy kétszeri evésre elfogyasztottuk az egészet, pedig azt terveztem, hogy a maradékot így felszeletelve lefagyasztom, és majd a karácsonyi asztalnál sorakoztatom fel az előételek között.

Somlói galuska

Miklós-nap örömére testvéremék minden évben nagy-nagy bulit szoktak csapni. Sógornőm hihetetlen profizmussal etet meg vagy harminc embert, többfogásos meleg vacsorával, szerintem már csuklóból levezényelne egy kisebb lakodalmat is. Mindig megfogadom, hogy viszem a kis gépemet, és végigfényképezem az összes kaját (mint ahogy Bea az esküvőket, annyira szórakoztatóak voltak azok a remek beszámolók, és reménykedem, hogy jövőre még több barátjuk nősül és megy férjhez::)), de persze az idén is elfelejtettem. Hát majd jövőre! Azért a süteményfronton, végül is, ez a fő érdeklődési területem:), a sok evés közben sikerült némi aktivitást kifejtenem, megbíztam Rebekát, hogy fényképezze le a lipcsei krémest, meg a habos dióst és az apró sajtos fánkokat. Ha lett értékelhető fénykép, és Gyöngyi sógornőmtől megszerzem a tuti, régi recepteket, akkor majd jönnek azok is.
És persze én is szeretnék ilyenkor legalább valami sk. sütit vinni. Hosszasan és jóízűen tudok merengeni rajta, hogy mit is. Több fontos kívánalomnak kell eleget tennie, pl. legyen jól szállítható. Ne legyen benne túró, kefír, joghurt, sajt, ilyesmi (valahogy majdnem mindig ilyenek jutnak eszembe). Ne legyen túlzottan tésztás. Ne legyen túlzottan különleges. Lehetőleg elronthatatlan legyen, mert ilyenkor mindent elrontok, amit csak lehet. Nagy adag legyen, mert ugyan mindenki úgysem fog enni belőle (sok meggondolatlan vacsorázó már nem tud desszertet enni), de azért ne kelljen érte verekedni.

És ebben a töprengő állapotomba robbant bele a Malackaraj somlóija. Hogy ez már hamarabb is eszembe juthatott volna. Végül is, azt hiszem, még nem találkoztam senkivel, aki ne szerette volna, még azok is általában szeretik, akik undorodnak a habos-csokis csodáktól. A somlói Magyarország kedvenc sütije. Kicsit még utánaolvasgattam, Piszkénél találtam somlói tortát is. Ezt a két receptet gyúrtam össze, ahogy éppen tetszett, a baracklekvárt teljesen kihagytam, pl., nekem az nem hiányzik bele, viszont arányaiban sokkal-sokkal több krémet használtam, mint bármelyikük, nem is értem, miért, mert nagyon vékonyan kentem csak, de nekem ennyire volt szükség. És még így sem lett gejr vagy túl krémes.
Senki nem ígérte, hogy pikk-pakk sütiről van szó, és hát nem is. Tényleg nem bonyolult, a legnehezebb része a piskótasütés (de most már az is könnyű lesz, Andiék új módszerével), a többi csak időigényes. Irdatlan nagy adagot csináltam, több órát vett igénybe. Mondjuk, olyan négyet.  Ennek a hatalmas adagnak a receptjét írom le, aki sokallja, felezze el valahogy. Mondjuk a piskóták felét érdemes lefagyasztani, és akkor a második adag már gyorsabban fog elkészülni, mert annyira finom, hogy biztos követelni fogják a folytatást.
Nekem az alábbi mennyiségből három tepsi galuska lett, egy nagy (kb. 35*25 cm), egy kisebb (20*20 cm) meg egy még kisebb (20*10 cm). Kb. 8 cm magasan, szóval tényleg rengeteg.

Az igazi somlói galuska háromféle piskótából (sima, diós, kakaós), és négyféle nedvesebb dologból (rumos-citrusos szirup, angolkrém, csokiöntet, tejszínhab) meg még némi darabos dióból és sok mazsolából áll.

Hozzávalók a piskótákhoz:
- 3 egész tojás
- 3 evőkanál cukor
- 3 evőkanál liszt (a diósnál ennek a fele finomra darált dió, a kakaósnál cukrozatlan kakaópor)

A fentiekből a kedvenc módszerünkkel piskótát sütünk. Én most a legegyszerűbb módszert választottam, az egész tojásokat a cukorral robotgéppel felhabosítottam, nagyon, nagyon, hatalmas, sárgásfehér massza lesz, utána fakanállal óvatosan belekevertem a száraz hozzávalókat. Sütőpapírral kibéleltem egy nagy gáztepsit, szétterítettem benne a tésztát, és előmelegített sütőben 180 fokon halványpirosra sütöttem. Ha megsült (vékony, ezért gyorsan sül!), rácsra csúsztattam papírostul, hagytam kicsit hűlni, aztán gyors mozdulattal fejre fordítottam, és lehúztam róla a papírt, és hagytam teljesen kihűlni. Csak egy nagy rácsom van, de mire kisült a következő, addigra ki is hűlt mindig az előző, szóval pakolhattam odébb. Még kétszer ismétlünk. A sima piskótával kezdtem, a diós volt a második, ezért hála istennek mosogatni nem kellett egyszer sem, ugyanabban az edényben egymás után kikevertem őket. (Hogy némileg nehezítsem a feladatot, a fenti adag dupláját sütöttem meg, mert nem voltam benne biztos, hogy elég egy adag, de pont elég lett, szóval a második adag piskóta most a fagyasztóban vár, karácsony-szilveszter tájékán el fog fogyni biztosan.)
A kisült piskótáimat alufóliába csomagoltam (csütörtökön), szombatig nyugodtan elácsorogtak egy tepsiben, akkor jöhetett az összeállítás.

Először is  még hajnalban beáztattam vagy 15 dkg mazsolát némi rumba. Nem annyira kevésbe. Aztán mentem dolgomra, délelőtt végre nekiálltam, kicsit féltem tőle, az az igazság.

Először is a rumos szirup, amivel majd locsolgatni kell a lapokat.

Hozzávalók:
- 2 dl rum
- 2 citrom leve
- 2 narancs leve
- a fentiek reszelt héja
- 20 dkg cukor
- vaníliás cukor (2-3 evőkanálnyi, házi)
- 2 dl víz

A fentieket egy lábasban összekevertem, és sűrűre beforraltam.
Most jött a legnehezebb rész, az egy darab nagy téglalapomból három kisebbet kellett kiszabni, de sikerült megoldani. A sima piskótával kibéleltem a formáim alját, locsolás. Megszórtam némi rumos mazsolával és darabos dióval.

Jöhetett az angolkrém, Piszke megoldását választottam, utálok ekkora mennyiségeket kidobni, életbevágó volt, hogy ne ugorjon össze, lehet, hogy nem elegáns a keményítő használata, de nekem most mentálisan sokat segített:) És nem akartam egyszerre nagyobb adagot főzni, mert az sem könnyű, inkább bevállaltam némi plusz macerát a mosogatásokkal meg a plusz méricskélésekkel.

Vaníliás krém, egy adag hozzávalói (ebből nekem 3,5 adag kellett a három tepsimhez):
- 5 dl tej
- 4 tojás sárgája
- 2 evőkanál cukor (házi vaníliás cukrot használtam)
- (vaníliakivonat vagy vaníliás cukor, ha sima cukrot használtál)
- csipet só
- 4 dkg étkezési keményítő

4 dl tejet felteszünk főni egy lábasban. Közben összekeverjük 4 tojás sárgáját a két evőkanál cukorral (vaníliás cukorral), sóval, keményítővel meg a maradék 1 dl tejjel. Amikor felforrt a tej, egy merőkanállal rámerünk a tojásos keverékre, jól lekeverjük, aztán megint, stb. Ha már az egészet összekevertük, akkor visszaöntjük a lábasba, és kicsi lángon besűrítjük, ez a keményítő miatt nem túl bonyolult művelet, de figyeljünk, ne forrjon, hátha még így is ki tud csapódni a tojás sárgája, és hát nem rántottát akarunk csinálni.
A krémet rákentem a piskótákra, ez az adag nem is lett elég egy rétegre sem. Szóval főztem egy másikat. És közben folytattam a rétegzést, piskóta, dió és mazsola, krém, megint főztem egy adagot, stb.
A tetejére vékony réteg krém jött. Összesen 3,5 adagot csináltam a fentiből, és tényleg nem éreztem/éreztük túlzásnak.

Tejszín:
A csinos megjelenés érdekében tejszínhabbal vontam be a tetejüket.
- 8 dl tejszín
- 3 zacskó habfix

Mivel vendégségbe vittem, nem mertem habfix nélkül kockáztatni, de legközelebb kihagyom. A zacsira ráírt módon a habfixálóval kemény habot vertem a tejszínből, és ezt vékony rétegben rásimítottam a sütikre.

Csokiöntet:
- 3 dl víz
- 1,5 dl rum
- 20 dkg étcsoki
- 10 dkg cukor
- 3 evőkanál cukrozatlan kakaópor

Ezeket összeforraltam, kicsit besűrítettem. Néhány cseppet ráfröcsköltem a tejszín tetejére (dizájn végett), a többit üvegben vittem magammal, még 8 dl tejszín mellett, ezeket csak közvetlenül fogyasztás előtt pakoltuk rá. Finom volt.

Csúsztatott palacsinta

Ha már gyertyát gyújtunk, mindig kell valami kis nasi, legalábbis nekem, ez ment a harmadikhoz. (Na, hát ilyesmik miatt nem jutok el a karácsonyi sütikhez:)) Régi történet, mármint ez a palacsinta, még talán a Horváth Ilonában olvastam róla először, de elég ritkán csinálom, nem is tudom, miért. Valamelyik vacsoracsatában (amit annyira szívesen néznék, ha akkor lenne, amikor meg is tudom nézni, meg ha éppen érdekelnek a szereplők, mindig is annyira, de annyira érdekelt, hogy ki mit főz és hogyan, szerintem ezért is kezdtem el gasztroblogokat olvasni, persze sokszor fogalmam sincs, hogy ki az a híres ember, aki főz, és sokszor unalmas, de néha meg nagyon izgi - például az Ágnes Vanilla teljesen elbűvölt -, mindenesetre a kereskedelmi tévékben nekem ez az egyik legnézhetőbb műsor, még a benne lévő reklámblokk is nagyon gusztusosan a közepén helyezkedik el, szóval békésen és kényelmesen kikerülhető, addig meg lehet etetni az állatokat, pl.), szóval valamelyik vacsoracsatában csinált valaki ilyet, sajnos, arra már nem emlékszem, hogy ki, meg a csinálós részt már nem is láttam, csak a tervezetet hallottam, és megtelepedett a fejemben a gondolat. Ez már a második, 3:4 a családi eredmény, szóval 75%-os az elfogadottsága, ez nálunk nem rossz. És nekem ízlik, és nálam a fakanál. Általában.
Látom közben, hogy másoknak is bejön, Mónika is ezt főzött a Torkos Kuckóban, kicsit más recept alapján, én sajnos, nem tehetek bele diót, akkor már csak 2:4 lenne a CSEM (családi elfogadottsági mutató).

Hozzávalók egy igazán nagy adaghoz:
- 6 tojás
- 6 púpos evőkanál liszt
- 2+8  evőkanál vaníliás porcukor
- csipet só
- 3-4 dl tej (sajnos, nem mértem, lehet, hogy kicsit több, lehet, hogy kevesebb)
- némi vaj a sütéshez

A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjékből kemény habot verünk. A sárgájákat habosra keverjük 2 evőkanál cukorral, sóval, hozzákeverjük a lisztet és a tejet, sűrű palacsintatészta-állagot kell kapnunk. Utána óvatosan beleforgatjuk a habot, és kész is van a massza.
Nagy palacsintasütőt kikenek pici vajjal, felforrósítom, beleteszek olyan másfél merőkanálnyi masszát (elég sűrű, habos, nem terül könnyen), ropogósra sütöm az egyik oldalát, és átcsúsztatom (!!!) nagy tányérra, felül legyen a sületlen fele. Jöhet a következő, addig megszórom a kisültet egy szűk kanálnyi porcukorral. Stb. A legfelsőt úgy teszem rá, hogy a sült fele nézzen felfelé. Ebből az adagból 8-10 db palacsinta lesz, szóval nagyon haladós. Ha készen van, tortaszerűen szeleteljük, házi baracklekvárral (ha még találunk a kamrában) tálaljuk, langyosan a legfinomabb.
Nagyon gyorsan készen van, mivel vajon sütöm, nem büdösíti össze az egész lakást az égett olaj szaga.