Krumplis tészta

Már nem tudtam csirkemellből mit kitalálni vacsorára. Egyszerűen nincs több ötletem! Pedig ma is bementem szépen a henteshez, megvettem a két darab csirkemellet, majd pedig krumplis tésztát főztem belőle :-)

Életemben talán kétszer készítettem, nem is tudom miért. Mindig a gyerekre fogom, hogy nem szereti, pedig dehogynem! Így hát elővettem a konzervatívabb fajta szakácskönyveimet, azokat, amelyikekben a Frankfurti leves receptje után kutattam, de nem találtam egyikben sem. Illetve az egyikben megint találtam valamit, ami nem volt megfelelő, mivel külön sós vízben kellett volna megfőzni a krumplit, majd krumplinyomóval áttörni... hát nem! Még anyut is felhívtam, hogy kell krumplis tésztát csinálni, mondta: két verzió van, az egyik, hogy megfőzöd a krumplit, mire közbevágtam, nem az a verzió érdekel! Akkor, mondta, hagymát kell dinsztelni és ezen a hagymán a krumplit is saját levében megdinsztelni. Jó, jó, mondtam, de mikor teszem rá a piros paprikát? Anyu azt mondta, tegyem a kész krumplira, nehogy megégjen. Oké. És azután persze a hagymára tettem a piros paprikát... egyszóval végül úgy csináltam, ahogy emlékeim szerint szoktam, amelyik receptet - ne felejtsem el beírni e fontos személyt - tesómtól tanultam.

Miután ellenőriztem, hogy van-e itthon elég kockatészta, egy fej hagymát apróra vágtam, kicsi olajon elkezdtem dinsztelni. Ezalatt megpucoltam 5 közepes szem krumplit, félbevágtam és felkarikáztam vékonyan. A hagymára piros paprikát szórtam, jól elkevertem, erre az alapra tettem a krumplit, sóztam, borsoztam, és mindig pici víz adagolásával szép lassan puhára pároltam. Közben ahogy puhult a krumpli, a fakanál élével apróra törtem. Ezalatt a másik lapon a víz felforrt, beleöntöttem a tésztát (reménykedtem, hogy elég lesz kettőnknek), és mire az megfőtt, a krumpli is elkészült. Még kóstolgattam, sóztam, majd a leszűrt tésztát a krumplival alaposan összekevertem.

Emlékszem gyerekkoromban ahogy Anyuci állt a sparhelt mellett este és kis láboskában melegítette az ebédről megmaradt krumplis tésztát úgy, hogy kicsit odakapatta az alját. Mennyire jó volt ezt a lekapott részt villával fölkapargatni és mennyivel finomabb is volt, mint a többi rész! Gyerekkoromban nem értettem, miért nem szeretik a felnőttek, ha lábosból eszünk, esetleg felkapargatva az aljáról a kaját? Imádtam lábosból enni! Ma már ha meglátnék egy gyereket, aki a lábosomat villával karistolgatja, biztosan összevonnám a szemöldökömet ... minimum!

Mivel mi mindent savanyúsággal eszünk, ezért finom Erzsike-/Ilonka néni-féle házi savanyú uborkámmal tálaltam. Isteni volt hozzá! Ezzel a finomsággal ünnepeltük meg, hogy ma sem volt bizonyítványosztás :-)!